A kiadótól egészen hazáig örömkönnyekkel itattam az egereket és el sem hittem, hogy ez megtörtént velem. Emlékszem az első alkalommal is, amikor Ross-al kijött a közös számunk, hasonlóan éreztem magam. De ez most egészen más volt. ezt csakis a saját erőmből értem el, és nem másztam fel senkin. Én dolgoztam érte, és Rob. Senki más.
- Na mit kapok cserébe? - ugrattam Rob-ot a nappaliba beérve Jake-el a kezembe, mire ő felkuncogott.
- Én mit kapok inkább cserébe? - kérdezett vissza.
- Bármit amit csak szeretnél - karoltam nyakába.
- Hmm...-gondolkozott el. Akkor kettő közül választhatsz - mondta, majd fülemhez hajolt és belesúgott. Vagy popsiba - súgta, mire elmotyogtam egy disznó-t - vagy ne menjünk el holnap.
- Rob - sóhajtottam fel. Megígértük - néztem rá, mire széttárta a karját, miszerint választanom kell. Ez egy hülye játék - dünnyögtem, mire szórakozottan felnevetett. Meg amúgy is - léptem be a szobába - múltkor olyan jól kijöttél velük.
- Hát kaptam is érte ajándékot - jött utánam.
Jaket leültettem az ágyra és elkezdtem átöltöztetni. Szegény kisfiam még jó, hogy fogalma sincs miről beszélünk. Bár így is elég hülyének néz minket valószínűleg. Még mielőtt visszavághattam volna valami frappánssal, Jake egészen érthetően megszólalt. Ami meglepő volt, ugyanis szokott beszélni néha, de csak gügyögve inkább. De ezt a szót kristálytisztán kiejtette. Mégpedig azt, hogy apa. Rob-bal mindketten tág szemekkel néztünk vissza rá. Én ugyanis nem mondtam neki egy szóval sem ezt, és ezek szerint a barátom sem.
- Apa, apa - mondogatta Jakie.
- Te mondtad ezt neki? - kérdeztem Rob-ot, mire ő csak ingatta a fejét, és kissé mintha elborult volna az agya.
- Ross mondogatta neki, amíg te a csaja bámulásával voltál elfoglalva - emelte égnek a tekintetét.
Hát ez kellemetlen. Igazán nem gondoltam még ebbe bele, hogy mit szeretnék kit szólítson édesapjának. Vagyis inkább kit lenne helyes így szólítania. Hiszen mégiscsak Ross az apja, viszont Rob fiaként neveli. Ezért leginkább kerülgettem ennek a kifejezésnek a használatát. De úgy tűnik Ross-nak egyértelmű volt, hogy Jakie így fogja őt szólítani. Őszintén nekem nem a világ problémája ez, de ezek szerint Rob-nak annál inkább bántja az egóját, amit valamilyen szinten még meg is tudok érteni. Fordított esetben ez nekem sem esne jól.
- Na mindegy, majd csak elfelejti - mondtam, majd mintha mi sem történt volna, folytattam átöltöztetését.
- Ja, főleg, hogy holnap is látja. Meg ki tudja az után mennyit - pufogott, majd kiment a szobából.
De azért ez már nekem esett kicsit rosszul. El kell fogadnia, hogy így vannak és lesznek a dolgok. Attól függetlenül, hogy mi van köztünk, Ross az apja a kisfiamnak, és eszem ágában sem volt elzárni tőle. És ha tetszik neki, ha nem ez így is marad.
A nap további része picit nyomottabb hangulatban telt el, ennek köszönhetően, de én megpróbáltam kizárni a ezeket a negatív energiákat. És mindennek ellenére én magamban iszonyatosan boldog voltam. Megpróbáltam nem gondolni arra sem, hogy mi vár ránk holnap, és egészen sikerült is elterelni a figyelmem erről, egészen lefekvésig.
Jaket már megfürdettem és el is altattam, ezért a helyén szunyókált békésen. Én pedig felé fordulva bámultam, ahogyan alszik. Vagyis inkább csodáltam őt. Azt hittem Ross-nál soha senkit nem fogok jobban szeretni. De egyértelmű, hogy tévedtem. Hiszen mielőtt Jakie megszületett nem éreztem ilyet. Soha, de soha. Ez egy természetfeletti érzés, amit a kisfiam iránt érzek. Egy szóval leírva csodálatos. Annyira nagyon szeretem, hogy egész este képes lennék nézni. Gondolatmenetemből a mellém még mindig morcosan lehuppanó Rob zökkentett ki. Lassan felé fordultam és vártam, hogy mondja el mi nyomja a lelkét. Ezért ezúttal őt kezdtem el bámulni és vártam, hogy szólaljon meg. De ez nem történt meg. Szimplán csak ignorált és átfordult a másik oldalára.
- Mi az bébi? - bújtam oda hozzá, és átkaroltam.
- Nem akarlak elveszíteni - sóhajtott fel.
- Miért veszítenél el? - kérdeztem meglepetten.
Percekig nem válaszolt, csak kezemet szájához emelte és elkezdte puszilgatni.
- Hmm? - kérdeztem újból meg, mire élesen szívta be a levegőt.
- Nem kellene holnap elmennünk - szólalt meg végül, bár nem válaszolt kérdésemre.
- Nem leszünk sokáig - mondtam, mire elengedte a kezemet, és úgy tűnt itt le is záródott a beszélgetésünk, ezért elfordultam tőle, és elhelyezkedtem az alváshoz.
- Csak ígérd meg, hogy elkerülöd őt holnap - mondta, mire nem válaszoltam semmit, csak úgy tettettem, mintha már aludnék.
Sajnos ha szeretném se tudnám elkerülni. De még sajnálatosabb az, hogy nem is akarom. Sőt. Alig várom, hogy láthassam...
Másnap reggel korán szólt az ébresztőm. Vagyis 8 órakor, de Jakie nem aludt valami sokat, ezáltal én sem voltam valami kipihent. Nagyon remélem, hogy sikerül elfednem a megfelelő mennyiségű korrektorral a szemem alatti sötét karikákat. Nem akarok én lenni a tini mamák rémálma az egész nagy család előtt. Ahogy ebbe belegondoltam, a gyomrom összehúzódott az idegességtől. Csak imádkozni tudtam, hogy ne süljön el rosszul a mai nap. De a probléma az, hogy túl sok az esély erre. Na de mindegy is, nem szeretném bevonzani. Minden a legnagyobb rendben lesz.
Persze most úgy szunyókált a kisfiam, hogy felébreszteni sem tudtam volna, ezért egyedül kezdtem bele a napomba. Mikor leültem kávézni a telefonom képernyőjén Selena neve bukkant fel, ezért máris hatalmas mosoly terült el az arcomon. Oh de rég volt már, hogy láttam. Amióta turnén van, nagyon keveset beszéltünk, és ami azt illeti iszonyat sok mindenről kell updatelnem. Amilyen gyorsan csak tudtam pötyögtem vissza neki. Azt írta, hogy Rikerék őt is meghívták, ami kissé meglepő, de én csak örültem neki. Annak pedig még jobban, hogy Sel pihenőhéten van, ezért épp tervezett hazajönni erre a pár napra. Tehát lesz egy megmentőm a mai napra. Nem is lehetnék hálásabb. Viszont nem rég ért haza, ezért nem tud átjönni az esküvő előtt, de így is iszonyat izgatott lettem, hogy nemsokára láthatom őt végre. Ezt a konyhába betoppanó Rob is észrevette, és nem bírta ki, hogy ne tegyen csipkelődő megjegyzést erre.
- Így örülsz, hogy láthatod - horkantott fel, majd a kávéfőzőhöz lépett.
- Fejezd már be - szóltam rá kicsit keményebb hangnemben, mint ahogy eredetileg terveztem. Rohadtul nem bírom, ha ilyen punci valaki, mint ahogy most te viselkedsz. Egyébként pedig Selenával beszéltem - mondtam és felálltam, hogy a teraszon fejezzem be a kávémat.
Ő jött utánam természetesen, hogy bocsánatot kérjen, de igazán nem hatott meg, mert valahogy nem volt ehhez kedvem. Leültem egy székre, és behunyt szemmel élveztem az erőlködő napsugarakat. Hallottam, hogy leült mellém, de nem nyitottam ki a szemem.
- Sel - mondta , mire egy hümmögéssel válaszoltam. Ne haragudj tényleg. Megígérem viselkedek - jelentette ki, mire ránéztem.
- Köszönöm - mondtam ő pedig ölébe húzott engem.
Szemből ültem ölébe, és úgy karoltuk át egymást. Hátamat simogatta, miközben én mellkasára hajtottam a fejem, és el is tudtam volna aludni. Állam alá nyúlt és felemelte a fejem, majd gyengéden megcsókolt.
- Megígéred, hogy bármi történik nem hagysz el? - kérdezte, én pedig erre durcás arcot vágtam.
- Mégis mi történt az undorítóan öntelt és halálosan szexi Rob Prascottal? Hahóó - integettem arca előtt, mire elmosolyodott. Ne legyél már ilyen paranoiás, mert kikészítesz vele - mondtam és kiszálltam az öléből, hogy elkezdjem a készülődést.
Mielőtt beléptem volna a házba megpaskolta a fenekem, majd egy nyögés kíséretében gondterhelten hátradőlt. Bárcsak tudnám mi baja van. Még sosem láttam őt ennyire furának. De ha belegondolok egyértelmű, hogy bántja Ross felbukkanása az életünkben. Bár inkább szeretném, hogy vadul versengjen, minthogy visszahúzott farokkal siránkozzon. De azért remélem, hogy a nap folyamán inkább egyikre sem kerít ügyet többet.
Minél közelebb voltunk az induláshoz, annál jobban izgultam én is. A sminkemet nagyjából huszönötödjére igazítottam meg és a ruhával sem voltam annyira kibékülve. Rob-nak persze feltűnt idegességem, ezért nem győzött nyugtatni és megerősíteni arról, hogy jól nézek ki.
- Nem durva a ruha ahhoz, hogy anya vagyok? - méregettem magam a tükörben.
Egy feszes kék ruha volt rajtam, amin tényleg nem volt semmi kirívó, csupán a melleimet kihangsúlyozta.
- És amiért anya vagy apácának kéne öltöznöd? - kérdezte felvont szemöldökkel. Gyönyörű vagy Sel, higgy nekem - mondta majd felkapta a kocsikulcsot a dohányzóasztalról. Mehetünk? - kérdezte én pedig bólintottam és kisfiammal a kezemben elindultam az ajtóhoz.
Betettem az ülésébe, majd előre ültem Rob-hoz. Annyira elvoltam foglalva a saját készülődésemmel, hogy akkor kaptam észbe barátom mennyire iszonyúan dögösen néz ki. Ahogy ránéztem, szinte tátva maradt a szám. Utoljára Vegasban láttam öltönyben, de az is kellő képen megtette a hatását a libidómra. Legszívesebben hagynám az egész esküvőt és, ha a kisfiam nem ücsörögne a hátsó ülésen nagyon szívesen az ölébe is másznék. Jesszus, miért gondolok ilyenekre?
Mielőtt elindultunk volna, Rob jobb kezét combomra tette, amitől rögtön megfeszültem, ő pedig halkan felkuncogott. Túlságosan is tudta mire gondolok. De legalább feloldódott ettől a hangulat köztünk, aminek kifejezetten örültem.
- Imádom Jakien azt a kis csokornyakkendőt - nézte fiamat Rob a visszapillantóból, mire meglágyult a szívem.
- Szerinted tetszeni fog nekik? - kérdeztem, hiszen a család kilencven százaléka most először fogja őt látni.
-Nem lehetséges, hogy valakinek ne tetsszen ez a kis angyalka - mondta, én pedig teljesen egyet értettem vele.
Habár kék szemecskéje időközben barnára váltott, szőke göndör fürtjei és édes mosolya miatt, tényleg olyan mint egy földre szállt angyalka. Az én kis angyalkám.
Az út további részében rádiózós bulit csaptunk, amely mindhármunkra egészen jó hatással volt. Mire megérkeztünk kimelegedve szálltunk ki az autóból, hatalmas vigyorral az arcunkon. Alig vártam, hogy mindenki aki utált minket meglássa, hogy mennyire jól vagyunk. Paparazzi fotósok is voltak, aminek nem örültem annyira, de kénytelen voltam tűrni az őrjítően hangos kiabálásokat és kattogásokat. A biztonsági őrök bevezettek minket egy hatalmas kapun, ami mögött egy kis hangulatos kert állt. A bejárattal szemben volt az oltár, előtte székek a vendégek számára. Jobbra állt egy színpad, azzal szemben pedig egy táncparkett kis lampionokkal.
- Khm kopi - köszörültem meg a torkom, mire Rob felnevetett. Te csak ne nevess, abban a két percben amíg ott voltál, nem hiszem, hogy olyan jól felmérted a terepet - jegyeztem meg.
- Hála égnek, hogy hamar leléptem - mondta majd eltolta előttem Jaket a babakocsijával.
Én követtem őket, de közben szememmel pásztáztam a vendégeket. És megpillantottam Rydelt, ahogyan magyaráz egy dekoratőrnek, mit hova szeretne rakatni. Rögtön elérzékenyültem, ahogy megpillantottam ezt az édes lányt, aki egykor az én esküvőmet szervezte ilyen nagy lelkesedéssel. Fogalmam sem volt, hogy állunk egymással, ezért csak mentem tovább lehervadt mosollyal. Már semmi sem lesz ugyanaz, mint akkor...
- Selly? - kiáltott utánam Rydel, hangjára pedig összeszorult a szívem és megtorpantam.
- Delly! - fordultam felé, ő pedig nyakamba ugrott.
- Úristen mennyire rég láttalak! Hát gyönyörű vagy! - pörgetett meg, én pedig csak mosolyogtam, és rájöttem, hogy van ami nem változik. És ő? - lépett kisfiam mellé. Ross amióta csak meglátta éjt-nappallá téve róla beszél - mondta, én pedig tudtam, hogy Robnak az egésztől már áll a hátán a szőr, ezért erre a kijelentésre csak kedvesen mosolyogtam.
Rydel kérdezés nélkül kivette Jaket a babakocsiból, amire egy pillanatra megállt a szívem, de láthatólag ügyesen bánik vele, ezért lenyugtattam magam. Még mielőtt Rob bármit is szólt volna, szúrós tekintettel ránéztem, mire szorosra zárta az ajkát. Be kell látnom, hogy túlságosan is szeret ez az ember engem, bármennyire nem érdemlem meg. Ahelyett, hogy beszólt volna bárkinek, mellém állt és átkarolta a derekam. Valóban én vagyok neki a szál ami összetartja, és ez kimondottan jó érzés. Közben megérkezett Ross édesanyja Stormie is, és szép lassan körbevették Jakiet, ami már engem is kezdett aggasztani picit. De aztán megláttam Miss Gomezt belépni a kapun és mintha minden problémám egy pillanat alatt elillant volna. Ahol ő volt, ott biztonságban éreztem magam, és eszembe jutott minden amit miatta kezdtem és nem adtam fel. Nagy vigyorral az arcomon néztem, ahogy közeledik felénk, majd mikor odaért, szó nélkül elengedtem Rob-ot, és szorosan magamhoz öleltem Selenát.
- Oh, jesszusom, hogy bírod ennyi Lynch között? - kérdezte, aggódóan, de visszaölelt közben.
- Nagyon jól - válaszoltam, mire eltolt magától és összehúzott szemöldökkel rám nézett. Lázas vagy, szívem? - fogta meg homlokom, mire felnevettem. És hol van ő? - kérdezte suttogva, hogy Rob ne hallja miről beszélünk.
Én megráztam a vállam, és mielőtt bármit is válaszolhattam volna ő is odalépett Jake-hez, miután barátomat is üdvözölte.
- Ennyi, le is vagyunk szarva - jegyezte meg Rob, majd ismét maga mellé húzott.
- Megkeresem Yasminet - mondtam. Figyeled Jakiet? - kérdeztem felé fordulva.
Picit vonakodva, de végül bólintott, én pedig elindultam a kert végében található faház felé. Tényleg kísértetiesen hasonlított a helyszín az én esküvőmére, amitől felállt a hátamon a szőr. Hiába próbáltam titkolni, túlságosan elborítottak az érzések. Amíg sétáltam próbáltam nem kialakítani szemkontaktust senkivel. Nem tudtam volna senkivel sem beszélni. Túl érzékeny állapotba kerültem, ahogyan az agyamat elborították az emlékek. Tényleg azt hittem, hogy simán menni fog nekem ez a nap? Hát nagyon rosszul gondoltam.
Amilyen gyorsan csak tudtam elértem a házig, majd megkerestem a fürdőszobát, és szapora légzés kíséretében magamra zártam az ajtót. A világ elkezdett forogni velem és nem is tudtam pontosan, hogy kerültem a wc-be. Az ajtónak kellett támaszkodnom, hogy megbírjak állni a lábamon. Tényleg nem tudom mi ütött belém, és ettől csak jobban megrémültem. Próbáltam lenyugtatni magam, de nem segítették az előtörő emlékek. Hogy menyire izgatott voltam aznap. Hogy mennyire vártam, hogy végre lássam. Hogy mennyire jól sikerült az a nap. Hogy mennyire szerettük egymást... Basszus.
Könnyeimet sikerült visszatartanom valahogy, de még percekig nem tudtam megmozdulni. És még csak 1 órája sem vagyok itt. Muszáj leszek észben tartani, hogy miért vannak úgy a dolgok, ahogy. Miért nem Ross-al vagyok itt. Mert nagyon jó okom van rá. Nem feledkezhetek meg róla. Nem érdemli meg, hogy miatta így érezzem magam.
Mielőtt kiléptem volna a wc fülkéből, megráztam a fejem, hátha így elillannak a rossz gondolatok. A tükör elé állva megigazítottam a hajam, és magamra erőltettem egy műmosolyt.
- Minden rendben lesz - suttogtam magamnak, és elindultam megkeresni Yasminet.
A házban szerencsére nem ütköztem ismerősbe, pedig minden egyes szobába benyitottam. A folyosó végén leltem rá nővéremre, akin éppen egy sminkes dolgozott. Mosolyogva nekidőltem az ajtófélfának és úgy figyeltem őt. Mikor kinyitotta a szemét és meglátott, rögtön felpattant és odasietett hozzám.
- Oh Selly! - ölelt át. Nem hittem volna, hogy tényleg eljössz - mondta és észrevettem, hogy szeme könnybe lábadt. Annyit jelent ez nekem! - szorított ismét magához.
- Szeretlek Yas, persze, hogy eljöttem - mondtam, majd eltoltam magamból. De nehogy lesírd a sminked, szívem - simítottam végig arcán. Gyönyörű vagy! - mondtam és végignéztem rajta.
- Te is Sel! - mondta, majd a sminkese rászólt, hogy üljön vissza a seggére, hogy befejezhesse az arcát.
Yasmine szó nélkül engedelmeskedett, de a szája továbbra sem állt be. Elmesélte, hogy Riker még mindig mennyire romantikus és, hogy már a babát is tervezik. Na meg, hogy még mindig mennyire szeretik egymást. Jó tudni, hogy neki legalább összejött ez a Lynches dolog. De tényleg. Örülök nekik nagyon. Még mielőtt eltöprengtem volna azon, hogy mi lenne, ha... Be sem fejezem. Szóval még mielőtt bármit is tehettem volna, Nick toppant be egy csokor virággal a kezében.
- Te jó ég öcsi! - kiáltottam fel amikor megláttam és örömömben magamhoz szegeztem. Hát te meg mekkora vagy? - ámultam el, ahogyan felnéztem rá.
- Te is élsz még? - viccelődött. mire én összeborzoltam a haját, és még mielőtt ő is ugyanezt tette volna velem, Yasmine közbeszólt.
- Légyszíves! - nézett szúrós tekintettel öcsénkre. Ne ma öljétek meg egymást! - forgatta a szemét, mire Nick csak rám nyújtotta a nyelvét.
Én is ugyanezt tettem, majd ismét megöleltem.
- Hiányoztok - sóhajtottam fel, és kicsit elnosztalgiáztam a londoni napjainkon.
Amikor még mindannyian gondtalan gyerekek voltunk és együtt jártunk suliba. Amikor egymás haját téptük minden kis hülyeségen, és mindig összevesztünk azon, hogy kié a fürdőszoba, vagy az utolsó szelet torta. Ezek voltak az igazán szép napok.
- Na, megkeresem Jakiet - mondtam, mielőtt elérzékenyültem volna.
- 10 perc és kezdünk - mondta Yasmine, én pedig bólintottam és kiléptem a folyosóra.
- Várj, jövök veled - jött utánam Nick, aminek kifejezetten örültem. Na és mizu anya? - gúnyolódott, amikor kimentünk a házból.
- Minden oksi - mondtam nem túl meggyőzően, mire rám nézett összehúzott szemekkel. Hát te is tudod Nick - tártam szét a karom.
- Mi van Ross-al? - kérdezte, miközben szememmel pásztáztuk a tömeget ismerősöket keresve.
- Nem tudom - ráztam meg a vállam. De te ne is foglalkozz ezzel - kértem.
- Szereted még? - kérdezte, mire megtorpantam.
- Nem - válaszoltam, mire forgatta a szemét, és mentünk tovább.
Kézen fogott, hogy átvezessen a tömegen, mivel megpillantottuk anyáékat, mert hozzájuk akartunk odamenni. Közben még egyszer hátrafordultam, hogy hátha megpillantom Rob-ot, a fiammal, de helyette, valaki másba botlottam bele. Épp csak a vállunk ért össze, de sikerült ettől a mozdulattól kiejtenem a kezemből a kis táskámat. Közelségétől illata orromba szökött, és rögtön tudtam kivel állok szemben. Szívem hevesen elkezdett kalapálni, ahogy egymás szemébe néztünk. Mintha megfagyott volna körülöttünk a levegő egy pillanatra, ahogy igézően bámultunk egymásra. Dühösen hajoltam le táskámért, de ő megelőzött és már nyújtotta is oda nekem.
- Hányszor esünk még egymásba Selena? - kérdezte játékosan Ross, mire én csak forgattam a szemem.
- Amíg végre nem tanulsz meg az orrod elé nézni - vágtam vissza, mire ő elmosolyodott.
- Örülök, hogy látlak - mondta, én pedig erre felhorkantottam.
- Keresd meg a kis barátnődet inkább - jegyeztem meg, majd hátat fordítottam neki.
Nick szorosan összezárta ajkát, hogy ne nevesse el magát, miközben anyáék felé közeledtünk.
- Szóval nem szereted, és tökre nem érdekel, hogy milyen dögös csajjal van itt - vigyorgott rám öcsém.
- Te mindig ilyen idegsítő voltál? - kérdeztem tőle, de már nem válaszolt, ugyanis megérkeztünk.
Miután üdvözöltem a szüleimet, és Ross többi családtagját is, Rob lépett oda hozzánk Jakievel, aminek hihetetlenül megörültem. Alig fél órára váltam el tőlük, de máris hiányoztak.
- Hát megvagy - csókolt hajamba Rob, amitől rögtön lenyugodtak az előző percekben felgyülemlett érzéseim. Találtam egy jó kis helyet. Megyünk? - kérdezte, én pedig csak megfogtam a kezét, és engedtem, hogy vezessen.
Jaket kivettem a babakocsiból, ugyanis kicsit hisztisebb lett a hangulata, ezért inkább engedtem, hogy fájdítsa a hátam. A jobb oldali oszlopba ültünk, nagyjából a harmadik sorban. Ezért sikeresen elvesztünk a tömegben, aminek csak örültem.
A szertartás unalmas volt, és sokáig tartott. Közben Jake fel is sírt egyszer, ezért megvető pillantásokból sem voltunk híján. De Rob és én személyiségünkből kiindulva erre válaszként a legflegmább tekintettel bámultunk vissza rájuk. Egy idő után, már elég vicces volt a helyzet, ezért mint két kis rossz gyerek halkan összenevettünk. Ezzel telt el az a borzalmasan hosszú idő.
Mikor végre kimondták a boldogító igent és csókkal pecsételték szerelmüket, mindenki felállt és megtapsolta az ifjú házaspárt. Én is arcomon nagy mosollyal tapsoltam kisfiammal a kezemben. Majd a kis közönség elindult Yasminék után, és elindult az ünneplés.
- Mehetünk? - kérdezte Rob, miközben átvette Jaket.
- Picit maradjunk - csüggesztettem le ajkam, mire mosolyogva ingatta a fejét.
- Szerencséd, hogy ennyire szeretlek - mondta, és lehajolt, hogy megcsókoljon.
Izgatottan lépkedtem Yasmine után, hogy gratulálhassak nekik, Rob pedig követett kevésbe izgatottan. Kicsit sajnáltam őt, ezért tényleg próbáltam rövidre fogni a maradásunk, de annyi sok régen látott ismerős volt, hogy nem igazán tudtam ezt megvalósítani.
Sajnos Yas-hez nem fértem oda, ezért először Rikerhez léptem oda.
- Rik -mosolyogtam rá, ő pedig csak kitárta a karját, mintha az a hatalmas feszültség sose lett volna közöttünk. Gratulálok - mondtam, miközben hozzábújtam.
- Ne haragudj Selly - nézett szemembe, miután eltolt magától. Ennek nem így kellett volna történnie. Röstellek minden rossz szót amit valaha mondtam rólad. Nem ezt érdemelted - mondta, de én félbeszakítottam mielőtt folytathatta volna.
- Fátylat rá, tényleg - intettem egy biztató mosoly kíséretében. Legyen ez egy új kezdet minden értelemben. Csak kérlek vigyázz rá - böktem fejemmel nővérem felé.
- Ne aggódj emiatt - válaszolt Riker.
- Gondolom Ross is ezt mondta Yas-nek - dünnyögte az orra alatt Rob, mire oldalba vágtam. Gratulálok - nyújtotta oda a kezét Rik-nek, amit ő szem forgatva megfogott.
Ezután a kellemetlen kézfogás után inkább odébb is álltunk, hogy nővéremnek is gratulálni tudjunk. Igazából ezek után egészen jó lett a hangulat. Jakie kézről-kézre járt, amit láthatóan nagyon élvezett, ezért én is megpróbáltam kicsit elengedni magam, hiszen rég volt már olyan, hogy ne csak vele kellett volna foglalkoznom. Amit nyilván nem szoktam bánni, de néha megérdemlek egy kis szabadságot is.
- Egy táncra Miss Ailon? - kérdezte Rob, ugyanis szinte mi voltunk az egyetlenek akik még az asztalnál ücsörögtek.
- Örömmel, bébi - mosolyogtam rá, majd felálltunk és mi is megcéloztuk a táncparkettet.
Vállára hajtottam a fejem ő pedig szorosan magához húzott derekamnál fogva, és lassan dőlöngélni kezdtünk. Nyakába karoltam és lábujjhegyre álltam, majd ajkaimmal övét kerestem.
- Szeretlek - suttogtam csukott szemmel szájára, amitől éreztem, hogy elmosolyodik.
- Én is - mondta, majd ismét megcsókolt. Alig várom, hogy Mrs Prascot legyél. Hogy végre csak az enyém legyél - mondta, miközben kezei erősebben markolták derekam.
Erre nem mondtam semmit, csak ismét vállára hajtottam a fejem. Vagyis hajtottam volna, de ő nem engedte. Hajam alá nyúlt, és úgy húzta fel a fejem, majd újból megcsókolt, de keményebben, mint az előbb. Alig engedte, hogy elszakadjak tőle. De mikor ez megtörtént, ő szikrázó szemekkel nézett el vállam felett. Én megfordultam, és megpillantottam Ross-t a barátnőjével, amint falják egymást. Rögtön megértettem mi folyik. Ross kinyitotta a szemét, majd mikor tekintetünk összeért, barátnője fenekére csúsztatta a kezét és erősebben csókolta a lányt, de még mindig engem nézett. Én erre felhúztam a szemöldököm, és végignyaltam felső fogsoromon, miszerint kihívás elfogadva. A következő pillanatban Rob hajába markoltam és vadul rátámadtam ajkaira. Ő mindkét kezével szorosan fogta derekam, én pedig előrebillentettem csípőmet férfiasságához, ami időközben megkeményedett. Erre a mozdulatomra erősen ő is fenekembe markolt, amitől halkan felnyögtem, majd kinyitottam a szemem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy Ross végignézte. Vigyorogva nyugtáztam, hogy igen, majd még mindig őt nézve, barátom alsó ajkába haraptam.
- Selena a kurva életbe - suttogta Rob a számba, vágytól égő rekedt hangján. Szerencséd, hogy egy esküvő kellős közepén vagyunk száz emberrel körbevéve - mondta, majd hajamba markolva a fülembe súgott. Különben most az asztalra döntenélek és szanaszét kefélnélek, amennyire rossz vagy - harapott fülembe, minden szava pedig egy bizonyos helyen visszhangzott bennem.
- Csak maradj csöndben és örülj, hogy nyertél - mondtam, majd újból megcsókoltam.
- Nem azt mondtad, hogy nem egy díj vagy, amit nem lehet megnyerni? - húzta fel kérdőn szemöldökét.
- Mégis még az utolsó utáni pillanatban is versengtek - emeltem égnek a tekintetem. De legalább mindkettőtöknek tőlem áll a farka, szóval igazából én nyertem - jegyeztem meg csípősen, majd elindultam vissza a helyünkre, mint aki jól végezte a dolgát.
Rob mögöttem jóízűen felnevetett, majd megfogta a kezem és úgy követett. Eléggé sikerült megalapozni a jó hangulatot, ezért ő is egészen elvolt, amin igazán meglepődtem, de nem akartam neki mondani, mert féltem, hogy ő is észreveszi magát. Nick-el igazán megtalálták a közös hangot, ami megmosolyogtatott, ugyanis körülbelül 10 év van köztük. Hagytam is őket, és elindultam megkeresni Sel-t. Nem kellett sokáig keresgélnem, ugyanis megpillantottam az édességpultnál Rydel-lel beszélgetni. Felszabadultan léptem oda hozzájuk, és alig vártam, hogy kipletyizzem magam a volt két legjobb barátnőmmel. Mosollyal az arcukon fogadtak, és Selena magához is húzott.
- És hány hónapos? - suttogta Sel, mire én rögtön felkaptam a fejem a mellkasáról.
- Hogy tessék? - kiáltottam fel, és Rydelre néztem.
- Psszt! - fogta be a szám, mire megbizonyosodtam róla, hogy nem hallottam félre. 3 - válaszolt mosolyogva, én pedig a nyakába ugrottam.
- Édes istenem! Hát ez remek hír! - mondtam és majd kicsattantam az örömtől. Gratulálok - mosolyogtam Rydelre, miközben végigsimítottam hasán. Jakienek lesz kivel játszania - mondtam, mire ő csak egyetértően mosolygott.
- Jössz édes? - szólt neki Ellington.
- Remélem megoldódott a kellemetlen helyzet közted és a családunk között. Mert nagyon szeretném, ha ez így lenne - mondta és megfogta a kezem, mire én csak hevesen bólintottam. Szeretlek - mondta, majd sarkon fordult.
- Annyira boldog vagyok most - vallottam be Selenának. Velük mindig annyira jól érzem magam - mondtam, majd felkaptam egy csokidarabos kekszet és a számhoz emeltem.
- A legrosszabb pedig az, hogy nem tudom eldönteni, hogy ennek örüljek, vagy ne - válaszolt én pedig egyetértően bólintottam.
- Tudod annyira jó most minden Rob-bal - mondtam. Csak - sóhajtottam és nem is tudtam mit mondjak.
- Csak éppen felénk tart a bökkenő - fejezte be a mondatomat Sel, mire hatalmasat nyögtem fel szenvedve. Hagylak titeket - mondta, mire egy megöllek pillantással néztem utána.
- Gomez - biccentett neki Ross, majd odaért hozzám. Szia - állt elém, de én nem néztem fel rá. Csak jöttem valami édesért - mondta, és ő is felkapott egy olyan kekszet, mint amit én rágcsáltam.
- Mióta ismered? - kérdeztem barátnőjére célozva, mire megrázta a vállát. Tudod, ha jól emlékszem nem azt mondtam neked, hogy szedj fel bárkit csak, hogy legyen valaki - jegyeztem meg.
- Azt mondtad, majd lesz valaki. Van. Most mi a problémád ezzel? - kérdezte, mire felnéztem rá.
- Nem jó dolog játszani valakinek az érzéseivel - mondtam a lányt védve.
- Mintha te nem ugyanezt csinálnád a drága Rob-oddal - forgatta a szemét.
- Szeretem őt - mondtam, mire ő csak eldünnyögött egy okét. Mondd meddig akarjuk még ezt játszani? - tártam szét a karom.
- Mit játszunk? Itt senki nem játszik, egyedül csak te! - förmedt rám. De tudod mit? Már azzal elbasztam amikor engedtem, hogy ő legyen a menedzsered - intett Rob felé. Végig tudtam, hogy valami nem okés vele. Csak te bekajálod a sok szarságát! - legyintett mérgesen. Nem kellett volna hinnem neki, mikor azt mondta, hogy az övé a fiúnk - ingatta hevesen a fejét, és sarkon fordult.
Én csak nagyokat pislogva álltam ott és próbáltam feldolgozni amit mondott. Még mielőtt elment volna, megragadtam a karját és visszahúztam magamhoz.
- Hogy mit mondtál? - kérdeztem remegő hangon.
- Hisz hallottad - pufogott, majd leakarta fejteni kezemet magáról.
- Nem! Ross! Figyelj rám! Mit mondtál az előbb? Ez nagyon komoly dolog! Ismételd el még egyszer! - kértem, majd mikor meglátta a szememben a teljes zavarodottságot szó nélkül megismételte.
- Nem kellett volna hinnem neki, mikor azt mondta, hogy az övé a fiúnk - mondta újból, velem pedig elkezdett forogni a világ.
- Anya mondta neked ezt - suttogtam. Anya volt. Nem Rob - mondtam, mire ő ingatta a fejét.
- Nem. Rob felhívott engem és elmondta, hogy lefeküdtél vele, még azon a héten amikor elindultam a turnéra. Sőt utána több alkalommal is. És, hogy végig az R5 házban lógtál vele, meg minden.
- Tessék? - kérdeztem és az ájulás kerülgetett. Ez nem igaz - mondtam és hisztérikus nevetésbe kezdtem. Hazudsz. Hazudsz. Ez csak egy hazugság - mondogattam magamnak inkább.
- Sel, jól vagy? - fogta meg a kezem Ross, én pedig csak hevesen bólogattam.
- Most menj el kérlek - mondtam.
- Sel - kérdezgetett tovább, de én ráförmedtem.
- Menj el! - kiabáltam szinte rá, mire ő vonakodva, de szót fogadott.
Szerencsére a zene túl hangos volt, ezért nem halhatott senki minket. De nem is igazán ez volt a nagy probléma itt. Hanem, hogyha Ross most igazat mondott nekem... Akkor az elmúlt évek szenvedésének egyedüli felelőse az nem más, mint Rob. Lehetséges ez egyáltalán? Lehetséges az, hogy mielőtt Ross hazajött azon az átkozott napon, ő előtte szívódott fel? Lehetséges, hogy abban a buliban összefutottam vele? Lehetséges, hogy minden tökéletesen úgy alakult, hogy a fiammal nála kössünk ki? Lehetséges, hogy...kitervelte az egészet? Lehetséges, hogy ilyen mániákusan szeret? Csak... Csak azért, hogy megkapjon. Te jóságos ég. Hirtelen minden puzzle darab a helyére állt. Teljesen behálózott, teljesen csapdába csalt. Minden ki volt tervezve. Tökéletesen. Egy pszichopatával élek együtt.
És ha ez is igaz, akkor én és a fiam iszonyat veszélyben vagyunk. Nem szabad tudnia, hogy tudom. Ezért mielőtt visszaindultam volna hozzá, megpróbáltam elhitetni magammal is, hogy az előbb nem történt semmi. Viszont ehhez kellett egy ital, ezért a bárpultnál kértem magamnak egy pohár koktélt, és úgy mentem vissza Rob-hoz. Széke karfájára támaszkodtam, ő pedig átkarolta derekam, mire én összerándultam. Ő kérdőn felnézett rám, én pedig csak azt válaszoltam, hogy csikis volt.
- Mit iszol bébi? - kérdezte, mikor meglátta kezemben az italt.
- Sex on the beach - válaszoltam mosolyogva. Jake merre van? - kérdeztem, mire fejével jobbra bökött, ahol anyu játszott éppen kisfiammal.
Ezért felálltam és odaakartam menni hozzájuk, de ő megfogta a karom.
- Naa, most jöttél csak vissza. Maradj - kérlelt, de meg se várta válaszom, hanem ölébe húzott. Olyan szexi vagy - mondta és megpuszilta nyakam, amitől felállt a hátamon a szőr, ezért gyorsan lehúztam a maradék italomat.
Féltem, sőt rettegtem tőle, és nem mutathattam ki. Azt hiszem ennél jobban sosem vívódtam még magammal, pedig aztán volt már pár alkalom. Nem lehet igaz ez az egész. Hisz annyira szeret, és sose lenne képes bántani engem. Aztán persze eszembe jutott, amikor Sel mesélte, hogy a táncoslányok menekültek előle, miután vele voltak. És amikor legutóbb a konyhánkban a pultra borított. Ettől a gondolattól megborzongtam, ezért kértem a pincért, hogy hozzon nekem még egy koktélt.
- Be ne rúgjál - viccelődött Rob, holott nekem épp ez volt a célom.
És hát egy óra koktélozgatás után sikerült is elérnem. Szinte el is felejtkeztem a dologról, csak bekapcsolódtam a beszélgetésbe, amihez időközben Yasmine és Riker is csatlakozott. Felszabadultam nevetgéltem testvéreim társaságában, amikor hirtelen hányinger fogott el.
- Mindjárt jövök, csak elmegyek a mosdóba - hajoltam oda Rob füléhez, majd mielőtt felállhattam volna, gyengéden megcsókolt.
- Jól vagy? - kérdezte, mire bólintottam. Ne menjek veled? - kérdezte, de én már ott sem voltam.
Nem tudtam eldönteni, hogy a fogdolózásától, vagy a koktéltól lettem rosszul, de az biztos, hogy amint elkerültem a közeléből, rögtön jobb lett. A mosdóba beérve megálltam a tükör előtt, és picit megmostam az arcom, és a mosdókagyló szélét markolászva próbáltam összeszedni magam. Ki kell valamit találnom. Jaket minél előbb el kell tüntetnem a közeléből. Én megőrülök ha valami baja lesz. Nem bírnám ki. És ettől nem is tudtam ép eszűen gondolkozni. Mindent elnyomtak az érzelmek. Ennek az lett az eredménye, hogy könnyeim eleredtek. Velőt rázó zokogásba kezdtem, de hála égnek egyedül voltam bent a mosdóban. A sírástól ismét hányingerem lett, ezért a mosdókagyló felé hajolva próbáltam kiengedni magamból. Ami azonnal el is indult.
- Jesszusom Selena - nyitott be Ross, majd egy szó nélkül mellém lépett és megfogta a hajam. Okés, semmi baj - simogatta hátam, miközben én elegánsan kihánytam magamból minden csepp sex on the beachet. Minden rendben - nyugtatgatott Ross, amin kénytelen voltam elmosolyodni, miután végeztem.
- Ja kurvára - jegyeztem meg, majd elkezdtem öblögetni a számat.
Könnyeim még mindig arcomat áztatták, ezért a lehető legrondább tükörképem nézett vissza rám. Hátat is fordítottam neki, majd nekidőltem a pultnak. Időközben előhalászott nekem az egyik szekrényből Ross egy törölközőt, ezért azzal törölgettem az arcomat.
- És, mit keresel itt? - kérdeztem, mintha mi sem történt volna az előbb.
- Courtney-t kerestem - mondta, mire felakartam nevetni, de egy részeg csuklást tudtam csak kierőltetni magamból.
- Erre megtaláltad az ocsmány, szanaszét levő exedet - horkantottam fel, mire elém lépett és megsimogatta az arcom.
- Megtaláltam a leggyönyörűbb nőt a földön, akit a legjobban szeretek - bukott ki belőle, de volt egy érzésem, hogy ő sem volt túl józan.
Én csak lehunytam a szememet és élveztem tapintását az arcomon. Nem tudtam mit mondhattam volna. Az egész teljesen elvolt cseszve. Úgy éreztem a poklomban forgok, és ez a tapintás volt maga a megváltás.
- Egy pszichopata - dünnyögtem megtörve a meghitt pillanatunkat. És nem fogja engedni, hogy elmenjünk.
- El akarsz tőle menni? - kérdezte, mire én csak bólintottam.
- Annyira szeretlek - suttogtam alig érthetően, még mindig csukott szemekkel. Nem tudom mit csináljak. Félek - néztem fel rá.
- Ne félj - mondta és arca fél centire volt az enyémtől. Bárcsak visszavonhatnék mindent amit tettem. Úgy sajnálom Sel - mondta.
- Bárcsak megcsókolhatnálak - lihegtem ajka előtt.
- Bárcsak az enyém lennél - tűrte el hajamat arcomból, majd állam alá nyúlt.
Ajkaink szinte már egymáson voltak, éreztem leheletét az arcomon, de egyikünk sem moccant meg. Nem tudtuk mi a helyes döntés, ezért csak vágytól, szerelemtől, na meg amúgy is ittasan bámultunk egymás szemébe. Én is egyik kezemmel végigsimítottam arcán, és éreztem, hogy bőre bizsereg tapintásom alatt. Az egész olyan volt, mint egy álom, ami sosem teljesedhet be. Percekig csak így lihegtünk egymással szemben, és fogalmam sem volt, hogyan volt ennyi önkontrollunk.
- Mi a franc? Selena? - lépett be a mosdóba Rob, mire rögtön szétszéledtünk.
- Nem történt semmi - sóhajtottam gondterhelten, és tudtam, hogy úgy sem hiszi el.
- Mit mondtál neki? - szegezte Ross-nak a kérdést, mire ő csak megrázta a vállát.
- Nem tudom miről beszélsz - mondta, majd erre Rob nyakánál fogva hozzányomta a falhoz.
- Nem vagyok hülye - fröcsögte Rob, majd rám nézett szikrázó szemekkel.
- Hiszel neki? - kérdezte, még mindig Ross-t fojtogatva.
- Nem! - csattantam fel. Persze, hogy nem hiszek neki! - vágtam rá rögtön, mire elengedte Ross-t.
- Gyere menjünk haza - ragadta meg a karom, majd húzott is az ajtóhoz.
Ross nem jött utánam, amiből csak arra következtettem, hogy a helyzet rosszabb, mint amire gondoltam. Fogalmam sem volt mi vár még rám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése