-Selena-
Csak úgy mint minden reggel nem én keltem fel először. Jó mondjuk nem is én alszom előbb. Még mindig nem tud annyira kifárasztani... Ma is, csak úgy mint minden reggel bele van merülve valamibe. Lehet, hogy egy kicsit több időt kéne egyedül hagynom? Talán szüksége van erre? Hogy foglalkozzon a kis hülyeségeivel. Most így belegondolva nekem nincs is ilyen dolgom. Basszus. Ez gáz. Amióta együtt vagyunk, és kialakult a karrierem semmit nem foglalkozom magammal. Tényleg fogalmam sincs mi az amit szeretek... Kivéve a szex. Azt szeretem. Jó elfoglaltság. De más nincs. Neki pedig annyi van. De én addig mit csináljak, amíg ő ezekkel van el? Azt hiszem már mindent kiveséztünk amit én szerettem volna. Elmentünk lovagolni és a szülinapomon végig az ágyban voltunk. Ennyit kértem, és meg is kaptam. A legjobb az, hogy előtte pár nappal jutott eszünkbe, hogy kaptunk egy halom nászajándékot. Így hát felhoztuk a kocsiból, és az összeset kicsomagoltuk. Mivel egy jó ideig bent rohadtak a csomagtartóban, egy pár dolognak annyi. De tényleg csak párnak. Ugyanis a többit nem mondhatni romlandó dolognak. Csak a szüleinktől kaptunk olyat. Nos a többi pedig...Csak annyit mondok, hogy tényleg ilyen perverznek néznek minket? Teljesen röhejesnek nézhettünk ki amikor kibontottuk őket. Folyamatosan be nem állt a szánk olyan kérdésekkel, hogy: "Ez mi? Szerinted ezt úgy kell használni, ahogy gondolom? Melyik az eleje?" És stb... Ha ezt valaki látta volna, szerintem a földön fetrengene még most is a röhögéstől. De volt rá elég alkalom, hogy felfedezzük, hogy micsoda, hogy kell használni, és melyik vége melyik... Viszont egy embertől nem kaptunk ajándékot. Vagy akármit, aminek nevezni lehet. Rob-tól. És ez nagyon fáj. Nem azért mert egy ajándékkal kevesebb. Szó sincs erről. Hanem, mert ő az egyetlen akitől vártam volna...Egy puszit, vagy egy ölelést. De miután Mrs Lynch lettem fel is szívódott. Annyira rosszul esik, még a gondolat is, hogy miattam szenved. Nem akarom, hogy fájjon neki. Azt akarom, hogy boldog legyen! Megtalálja önmagát az életben. Annyira elszeretném neki mondani mennyire fontos ő nekem...Mert tényleg az! Teljesen bezárta magát a szívembe. Mert tényleg ő volt az egyetlen aki mindig mellettem volt, ha szükségem volt rá. Persze, tudom, hogy Ross-nak és Selenának ezt az ígéretet nem lehet betartani...De Rob akkor is ott volt. Csak egy szavamba került. Vajon ezután mi lesz? Lehet, hogy már teljesen megutált? Lehet, hogy boldog? Vagy csak jobban szenved?
-Jó reggelt.-törte meg Ross a gondolatmenetem.
-Szia.-mosolyogtam rá halványan. Mit csinálsz?-böktem a kezében tartott füzetre.
-Rajzolok.-rázta meg a vállát.
-Mit?
-Rajzokat?-húzta fel a szemöldökét, mire oldalba vágtam.
-Ne már.-fújtattam.
Elém dobta a kis kék füzetet, majd a szájába vette a ceruzát. Az oldal ahol ki volt nyitva, csak egy vonalat tartalmazott. Mióta ülhet itt? Ennyire futja?
-Ennyi?-kérdeztem, mire megrázta a fejét.
-Ezt csak most kezdtem.-dünnyögte teli szájjal.
Megjegyezném tudja, hogy ezt utálom. Így hát kivettem a szájából a grafitot és az ágyra dobtam.
-Szóval. Akkor eddig mit csináltál?-kérdeztem, mire lapozott egyet.
-Befejeztem volna, de a modellem elmozdult.-mutatott a lapra.
Na és mi mást rajzolt volna, ha nem engem ahogy alszom? Mellesleg tényleg nagyon jó...Csak én nézek ki borzalmasan.
-Tényleg nyitott szájjal alszom?-döntöttem oldalra a fejem, a rajzot elemezve.
-Igen. És olyan cuki vagy.-vigyorgott.
-Nagyon.-forgattam a szemem.
-Egyébként mit akarsz ma csinálni?-nyomta kezembe a ceruzát.
-Ezzel mitcsináljak?-néztem rá.
-Írd le.-biccentett és felállt. Ja és strandolás ne legyen benne.
-Miért?-kérdeztem mire levette a pólóját.
Apropó miért volt rajta póló? Megfordult, én pedig visszafojtott lélegzettel néztem végig a hátát. Vagyis a rajta lévő karmolás nyomokat. Basszus. Ezt én csináltam vele?
-Nagyon fáj?-mondtam megszeppenve.
-Hát...Eléggé. De megérte.-kacsintott.
Oké... A tegnap este tényleg nagyon jó volt, de nem akarom, hogy miattam fájjon neki. Leült én pedig mögé térdeltem és óvatosan végigsimítottam a hátán, mire összehúzta magát.
-Baszki azért biztos nem fáj ennyire.-csattantam fel.
-Nem, hát.-nevetett fel, mire rácsaptam, a már így is eléggé piros felületre.
-Még mindig vicces?-hajoltam hozzá előre.
Bólogatott.
-Oké.-ráztam meg a vállam, és sarkamra ültem.
-Bekened?-nézett hátra.
-Nem.-mondtam, mire felállt.
Bement a mosdóba, majd pár percig csak azt hallottam, hogy levert pár dolgot. Mintha nem is ő lenne...Visszajött, kezembe nyomta a masszázs olajat, és hasra feküdt.
-Tudod...Azt meg pláne nem mondtam, hogy meg is masszírozlak.-térdeltem felé.
-De mégis, hogy tudnál nekem ellenálni?-mosolygott.
-Az a baj, hogy sehogy.-fújtattam, majd mielőtt ráöntöttem volna az olajat megtorpantam. De utàna te jössz.
-Ez nekem nem megterhelés.-tette feje alá kezeit és behunyta a szemét.
-Jó akkor, csak, hogy kvittek legyünk kérek mást is.
-Mit?
-Beleegyezel, vagy nem?-kérdeztem.
-Hát, ha ezen múlik, hogy kényesztess, igen.
-Oké.-vigyorogtam és ráöntöttem a levendulás kotyvalékot.
-De megtudhatnám mibe is mentem bele?-nyitotta ki egyik szemét.
-Befestetem a hajam.-ráztam meg a vállam.
-Mi? Nem!-ült fel abban a pillanatban.
-Már belementél.
-De nem! Biztos, hogy nem!
-Én hajam.-tártam szét a karom.
-Nem. Az én hajam. Enyém vagy.-húzta össze a szemét.
-Te is enyém vagy...Még sem kötök bele, hogy te vagy aranyhaj.
-De én legalább nem festem...-duzzogott.
-Á. Tényleg nem.-gúnyolódtam.
-Oké. Az én vagyok. De én imádom a hajad, úgy ahogy van.
-De nem tök mindegy? Így se vagyok már teljes szőke.-toltam elé egy tincset. Szerinted ez szőke?
-Nem. És épp azért szeretem. Mert egyedi. De ha befesteted nem lesz az. Ez olyan mint a szemed. A szemedbe lettem szerelmes. Mert ilyet még nem láttam. Komolyan. Egyszerre kék, zöld és sárga. Olyan mint amikor repülök és lenézek a tengerre...Most már te is tudod mire gondolok. Elvennél tőlem egy olyan dolgot amitől szerelmes vagyok beléd?
Na ezt megkaptam. Igaz már egyszer elmondta, hogy a szemem miatt esett teljesen belém...De ez most nagyon jólesett. Hogy ennyire védi ami az övé...Rámosolyogtam és rávetettem magam. Oké, tuti most kentem vele össze az egész ágyat. De nem izgat.
-Annyira szeretlek!-csókoltam meg.
Ez mind olyan gyorsan történt, hogy szerintem még most sem esett le neki, hogy smàrolunk. Majd egy perces késéssel elmosolyodott, behunyta a szemét és átkarolta a derekam. Lassan abbahagytuk, és zihálva kerestük egymás tekintetét.
-Nyugalom. Sose vettem el tőled, semmit.
-De.-ült fel, ezúttal nekem is fel kellett. A szüzességem.-mondta összehúzott szemekkel, mire felnevettem.
-Bánod?-döntöttem oldalra a fejem. De amúgy is...Kezdjük azzal, hogy nem én voltam a tettes.
-Ja igen, hogyne. Mert nem azt beszéltük meg, hogy akkor lesz amikor te szeretnéd. És tényleg nem te akartál már a parkolóban megdudni.-vigyorgott rám.
Ne már! Miért pirulok el még mindig ennyire előtte?
-Az más.-suttogtam.
-Persze, persze.-mosolygott még mindig. Na feküdj le.
-Nem arról volt szó, hogy először én masszírozlak?-mondtam és hasra feküdtem.
-De arról volt.-emelte ki az utolsó szót. De most már más terveim vannak.-térdelt felem, úgy ahogy előbb én.
Basszus. Össz vissz egy bugyiba és egy melltartóba fekszem alatta. Már alapból ez...Ahj.
-Odaadnád a hajgumid?-kérdezte, mire levettem a csuklomról és orra alá nyomtam.
Amúgy...Minek az neki? Összeszedte hajam és mikor az egész a markába volt összefogta kontyba.
-Ezt miért csináltad?-vigyorogtam, ugyanis még sose fogta össze a hajam.
-Csak, hogy jobban hozzád tudjak férni.-mormogta.
Jó, nem biztos, hogy ezzel a mondattal volt valami hátsó szándéka, mégis minden egyes betű vízhangzik egy bizonyos helyen. Kicstolta a melltartóm és lehúzta a mind két vállamról. Ezt mind úgy tette, hogy bőröm egy pillanatra sem ért össze az övével. Én kibújtattam belőle a kezeim, majd oldalra hajítottam. Kicsit helyezkedett végül leült a fenekemre. Na jó. Így nehéz vagy.
-Így kényelmes?-kérdezte, mire biccentettem.
Egy kis olajat csöpögtetett hátamra és derekamra egyaránt, majd a kis flakont letette mellém. Amint hozzám ért, nem tudtam visszafojtani egy nyögést, mire ő is megmozdult...Tök jó. Pont a seggemen. Először elkente az egész hátamon, majd nyakamnál kezdett nyomkodni. Ohh, imádom a kezeit...De az ujjait jobban... Mikor hátam közepéhez ért, szinte ficánkolt az egész testem. Egy pillanatra abbahagyta és a fülemhez hajolt.
-Mire izgulsz?-a kérdése teljesen letaglózott.
Ennyire látszik?
-Nem tudom.-ziháltam.
-Dehogynem.-ült vissza normálisan és folytatta.
Már a derekamon van. A keze. Az ujjai... Oké. Tudom mire. Pont azok a dolgai végigsiklottak oldalamon, mire hangosan felnyögtem.
-Baszki, Sel.-merevedett meg egész lényében, és megállt.
Mindketten csak mereven, hangosan ziháltunk.
-Az ujjaid.-suttogtam ő pedig nyögéssel felelt.
Lejjebb csúszott fenekemről, mire szinkronba felsóhajtottunk. Levette az eljegyzési, gyűrűjét és a levendulás olaj mellé rakta. Kezeit mellettem támasztotta meg, majd előrehajolt és végigcsókolt tarkómtól egészen derekam legaljáig. Közben motyogott valamit, de nem nagyon tudtam odafigyelni. Finom ajkai a bőrömön minden gondolatomat elvonták. Most, hogy már tisztába vagyunk vele mire 'izgulok' ki is használja. Ismét térdelt fölöttem, és kezei a nyakamon pihentek. Ujjaival körkörös mozdulatokkal simogatott, miközben egyre lejjebb haladt. Mikor elért a céljához
mutatóujjait bugyim két szegélyébe dugta és hátrahajtotta azokat.
-Szóval...Ez neked izgató?-kérdezte olyan hangnemben, hogy ha nem feküdnék tuti eldőlnék tőle.
-Igen.-préseltem ki.
Nem felelt, csak ujjai mozdultak újra. Mire észbekaptam hátamra rántott. Kezeit kivette bugyimból és térdemre tette. Felnyomta a lábaim, és közéjük helyezkedett.
-Mmm...Csodás az illatod.-mondta szemembe nézve.
-Esetleg szeretnéd, hogy ismét lekarmoljam a hátad?-néztem összehúzott szemekkel.
Lehajolt és méllyen belélegzett. Basszameg. Miért kell ezt csinálnod?
-Igen.-dünnyögte és gyengéden megcsókolt.
Belebújtam Ross pólójába majd odamentem és kinyitottam a hűtőt, hogy keressek valami életmentőt. Kilyukad a gyomrom! Szomjas vagyok. Fürödnöm is kéne...Ahj. Visszacsoszogtam az ágyhoz és szó szerint beledőltem.
-Csinálsz valami kaját.-mormogtam a párnába.
-Oké akkor. Ez ugye nem kérés volt? Ráadásul most kezdek észhez térni, te pedig már az orrom alá dörgölöd a csodás meztelen seggedet.-húzta említett testrészemre a takarót. Inkább írd meg mit szeretnél ma csinálni.-állt fel.
-Már kettőt teljesítettünk. Amit előbb csináltunk és amit most fogsz csinálni.-néztem rá. Nekem reggelit.-mosolyodtam el.
-Ne már, Sel. Amióta itt vagyunk csak egyszer csináltál te kaját.
-Mondtam már. Nem tudok főzni.
-Én se. Mégis főzök.
-Nem baj.-hunytam le ismét szemeim.
-Selena kelj fel.
-A-a.
-Pedig fel fogsz kelni.-húzta le rólam a takarót, amit időközben teljesen magamon tudhattam.
Döntsd már el mit akarsz azzal a takaróval. A hátamra fordított és megcsókolt.
-De még mennyire, hogy felfogsz.-tette kezeit derekamra.
A szemeim gyorsan kipattantak, amint rájöttem mit akar. Valahogy a legegyszerűbb szó erre az agyoncsikizés.
-Fent vagyok!-álltam fel.
-Így foglak zsarolni.-vigyorgott rám.
Ne már. Rob is ugyanezt mondta... Miért kell minden pasinak ugyanarra gondolni? Miért kell, hogy eszembe jusson az a valaki akivel megcsaltam a mostanra férjem? Miért nem hagy nyugodni a gondolat, hogy lehet, hogy most is szenved? Ross közben elterült az ágyon és engem figyelt azzal a komoly fejével...
-Minden oké.-mosolyogtam rá.
-Sel, ha valami gond van...-belevágtam.
-Mit kérsz reggelire?-vigyorogtam tovább.
-Palacsintát.-döntötte oldalra a fejét.
-Nehezebb nem volt?
-Ahj már ez nem is nehéz!-állt fel kicsit idegesen.
Elkezdett kutakodni a konyhában még ki nem vette az összes hozzávalót és elkezdte készíteni.
-Oh, kösz.-ültem le az egyik székre.
-Nem.-tette le a kezében tartott mixert. Te!-mutatott rám.
Szemem forgatva felálltam és kivettem a kezéből, majd folytattam. Ő rám mosolygott és helyet foglalt a helyemen. Mikor a tészta megvolt elővettem a palacsintasütőt és egy öngyújtót. Mikor megakartam gyújtani a tűzhelyet abban a pillanatban megégettem a kezem és elejtettem az öngyújtót.
-A rohadt életbe!-vettem rögtön számhoz sebes végtagom.
-Hé, nyújtsd ide.-termett rögtön mellettem Ross.
Odanyújtottam a kezem, ő pedig a mosogatóhoz húzott és megnyitotta a vizet. Amint a hideg folyadék az égéshez ért a fájdalomtól megvonaglott az arcom.
-Szerzek neked valamit rá.-engedett el. Ja és majd én megcsinálom.-mosolyodott el halványan, hogy ne tűnjön olyan bunkó dolognak.
-Azért nem hittem volna, hogy ennyire béna vagyok.-húztam el a szám.
-Dehogy vagy az. Csak gyakorolnod kell.
-Ross. 18 vagyok ráadásul van egy férjem.-csattantam fel. Basszus van egy férjem 18 évesen.-suttogtam magamnak.
-És baj, hogy van?
-Miért házasodtunk össze?-ráncoltam a homlokom magam elé meredve.
-Miért ne tettük volna?
-Mind tök jogos.-néztem a plafonra.
-Kicsim, mi a baj?-lépett közelebb.
Hogy mondjam el neki, hogy folyamatosan egy Prascot szavait idézem fel magamban? Utálja az összeset... De igazából most nyernek értelmet azok a szavak... Tényleg még előttem lett volna az élet. Tényleg alig élveztem az életet. De már elköteleztem magam. Talán úgy már sose élvezhetem?
-Lehetünk még normális tinédzserek? Mert lássuk be, azok vagyunk.
-Nem értelek.
-Ha például tegyük fel elmegyünk egy buliba velünk egykorúakkal... Akik mondjuk együtt vannak. Mi tehetünk úgy, hogy csak 'együtt vagyunk?'
Fogalmam sincs honnan ez a hasonlat, de ez tényleg nagyon érdekelne.
-Ezt akarod?
-Talán.-néztem ismét a földre. Na jó - néztem vissza - hagyjuk. Viszont a reggelit akkor is én csinálom. Már nem is fáj a kezem.-mosolyogtam rá.
Ő csak ingatta a fejét és odajött hozzám.
-Szeretlek. És azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy a feleségem vagy. Mert én büszke vagyok erre.-vette elő ismét a nagyon ritkán látott komoly fejét. Te is büszke lehetnél erre.-mutatott magára vigyorogva.
Én is elmosolyodtam majd kikerültem, és ismét a tűzhelyhez léptem.
-Majd én meggyújtott.-kacsintott és kivette a kezemből az öngyújtót.
-Köcsög.-boxoltam vállába és felnevettem.
Meggyújtotta, majd odébb állt. Végül is nagy nehezen elkezdtem kisütni a palacsintát. Körülbelül az 5. volt az első amit nem rontottam el. Ross hátulról átkarolt és a fülembe súgott.
-Na látod megy ez.-puszilta meg vállam.
Mikor végeztem, megreggeliztünk majd megfürödtünk arra jutottunk, hogy mégis csak strandra megyünk. Idézem az indokom ' akarom, hogy lássák, hogy a férjem vagy '. Ítélve a hátán rikító karmolás nyomokra.
Beültünk a kocsiba én pedig szokás szerint a kesztyűtartóban kezdtem túrkálni, napszemüveget keresve. Tényleg jó hely Puerto Rico csak nappal meglehet dögleni a melegben, este pedig a szúnyogok nyírnak ki. Esküszöm annyi csípés van csupán a bal karomon, mint még soha sehol. Egyébként azért megyünk el - mivel simán fürödhetnénk itt is - mert szeretnék olyan helyre menni ahol nem csak mi vagyunk. Persze az előző napokban még azon nyafogtunk, hogy alig lehetünk együtt, most pedig már kicsit sok. Miután megtaláltam a szemüveget, visszakartam csukni, de előre gurult egy kis dobozka ami nem engedte ezt. Kivettem, hogy megnézzem mi az, nem tudtam mihez kezdeni. Rob ajándéka. Nekem. Hát mégsem felejtett el. De nem nászajándék.Hanem a szülinapi ajándékom. Ross észrevette mit forgatok a kezemben, és a levegő szinte megfagyott közöttünk.
-Ez mit jelentsen?-néztem rá.
-Nem tudom. Mi az?
-Oké, Lynch. Állítsd le az autót.-kérdőn rámnézett, majd engedelmeskedett. Most pedig nézz rám és hazudj a szemembe.
-Tényleg nem tudom mi az.-nézett ki az ablakon.
-A szemembe.
-Sel...-nézett rám.
-Miért nem mondtad el?-szegeztem neki. Komolyan ennyire féltékeny vagy?! Mire, basszus? Hozzád mentem, nem? Szerinted ha lenne valami köztünk most itt ülnék melletted? Tényleg ilyen hülyének nézel?
-Nem erről van szó...
-Akkor miről, hm? Hogy több mint fél éve lefeküdtem vele? Ez a nagy problémád?! Az nem baj, hogy te megdugtad a nővérem. Tényleg nem az. Ráadásul még most sem tudod a hülye fejeddel, hogy miért. Megmondjam miért? Mert arra jó vagyok neked, hogy megfektess. Úgytűnik nagyon másra nem. Mert ha így lenne kicsit foglalkozhatnál az érzéseimmel is, tudod?!
-Selena, ne mondj már ilyeneket!-emelte meg a hangját. Tudod jól, hogy mennyire fontos vagy nekem!
-Csak egy...csak egy kicsit hagy legyek egyedül, oké?-fordultam az ajtóhoz.
Mielőtt kinyitottam volna, megragadta a karom.
-Ne menj messzire.
Ismét elfordultam, de megint megszorított.
-Szeretlek.-suttogta.
Kiszálltam, majd bevágtam magam mögött az ajtót. Ahj a faszomba. Miért kell mèg mindig ennek ilyen nehéznek lennie? Valaha megoldódik végre ez?
