-2.évad 10.rész Új élet veled-

-Selena-

Nos egy évvel később járunk. Szerencsére minden a helyére állt, és még a karrierem is beindult. Ami azt illeti elég jól, mivel már Amerikában lakunk. Kaliforniának annak a részén ahol Lynchék. Pontosabban a szomszédukban. Így végre eleget is lehetek otthon és Rossal is. Én úgy döntöttem az iskolát inkább magántanulóként fejezem be, ahogy Nick is. Bár mostanában nem tudok sokat tanulni a folyamatos koncertezések miatt. Hihetetlen érzés, ami történik velem. Egyszerűen még most sem tudom felfogni. Épp ma is van egy nagy koncertem New Yorkban. Az R5-nak pedig itt Kali-ban. Ami azt illeti újabb egymás nélküli nap. De végül is ezt akartam, ezt az életet. Elfogadtam Rossnak ez az élete, ahogy már nekem is. Igaz sokkal jobban eltudnám néha képzelni enélkül az életem, de jó, ahogy van. Csak egy kicsivel több idő kéne magunkra is.
-Jóreggelt!-ült fel mellém Ross és megpuszilta a vállam.
-Szia.-olvastam tovább a kezemben tartott könyvet.
-Egy csókot azért adhatsz, hamár ajándékot nem adsz...
-M-milyen ajándékot?!-néztem rá értetlenül.
-Tudom, hogy elvagy foglalva, de azért én tudom mikor van a szülinapod.-állt fel, és elkezdett öltözni.
-Azt sem tudom milyen hónap van nem, hogy milyen nap.-néztem ki a könyvből rá.
-December 29.-ment be a fürdőbe.
-Tudtam, csak vicceltem...-vakartam meg a tarkóm.
-Jó duma.
-Naa...tudod, hogy szeretlek! Csak, úgy telik az idő...
-20.-jött ki.
-Hova sietsz így? Egy év múlva hivatalosan is ihatsz alkoholt.-nevettem.
-Gyere reggelizni.-adott egy puszit a számra.
Elment volna, de én visszahúztam és szenvedélyesen megcsókoltam. Kikerekedtek a szemei, majd mosolyogva visszacsókolt.
-Boldog szülinapot!-hajoltam nyakához és belesúgtam a fülébe.
Nem mondott semmit csak fülem mögé tolt egy tincset, rámkacsintott és kiment. Felöltöztem, rendbeszedtem magam, és kimentem.
-Jóreggelt!-ültem le az asztalhoz Rydel mellé.
Amit Ross nem jó szemmel figyelt.
-Jajj ne csináld már ezt.-vágtam neki a grimaszokat.
Ennek ellenére is ugyanazt a tekintetet vetette rám.
-Jólvan, átülök..-ültem mellé.
Rámmosolygott..olyan..olyan fejjel. Én mit nem figyelve rá elfordultam. Stormie tálalta a reggelit. Most már mindenki ült, és elkezdett enni. Már kezdtem megkönnyebülni Ross miatt, de ezt inkább nem kellett volna. Megéreztem combomon a kezét. Ránéztem idegesen, de ő csak folytatta az evést. Amikor kezét feljebb csúsztatta csupasz combomon elkezdtem mocorogni, jelezve, hogy most már igazán abbahagyhatná. Erre persze, hogy nem! Ezt nem hiszem el! Ez a gyerek soha nem változik! Amikor még feljebb ment nem törődve semmivel rákiáltottam. Mindenki felénk fordult.
-Te most, ki!-álltam fel, és mutattam Rossnak.
-Baj van?-játszott ujjaival a vállamon.
-Két éve folyamatosan csak kínos helyzetbe hozol a családod előtt. Attól függetlenül, hogy egy évvel idősebb lettél, ugyanolyan hülye maradtál. Nem tudnád egy kicsit sem korlátozni magad?!-néztem rá idegesen.
-Nyugi van!
-Nem nincs nyugi! Nem fogod ezt mégegyszer eljátszani.-indultam az ajtó felé.
-Bocsi. De este úgy sem lehetünk együtt...-rázta meg a vállát.
-Nem érdekel. Nekem már úgy is mennem kell.-léptem ki.

-Ross-

-Ügyes vagy! Ìgy kell elüldözni!-tapsikolt Ryland amikor visszamentem.
-Hahaha!-ültem volna vissza.
-Kisfiaim ne veszekedjetek inkább segítsetek elpakolni!-vette el előlem anyánk a tányért.
-De én még nem fejeztem be!-néztem rá.
-Talán az asztalnál enni kéne, nem pedig mást!-tolta be a székét Rocky.
-Ez jó volt!-pacsizott le Ratliffal.
-Ohh köszönöm a születésnapi jókívánságokat!-vittem fel egy eröltetett mosolyt.
-Az majd csak jön.-ütögette meg a vállam Rydel.
-Köszi hercegnő, hogy elmosogatsz helyettem!-adtam egy puszit nővérem arcára.
Csöngettek, ezért mentem ajtót nyitni. Nagy meglepetésemre Selena állt előttem. Megakartam ölelni, de ő nem engedte.
-Ne eröltesd magad, Rylandhez jöttem. Ugyanis akartam vele beszélni, de valaki, elfelejtette velem!-lépett be a házba.
Mostanába egyre többet veszekszünk, de pár óra múlva már ugyanúgy vagyunk. Szóval, nem is nagyon izgulok, minden rendben lesz. Főleg, hogy most már kicsit nehezebben lehetne szakítank, mert jegyesek vagyunk. Ami még mindig elég fura...
-Ross, Yasmine otthon van?-jött oda Riker.
-Jahj...ne is mondd, mit akarsz?-mosolyogtam rá.
-Csak, hogy legyünk újra együtt.
-Ohh igen, mi mást is. Riker, már vagy 6-szor szakítottatok és ennyiszer jöttetek össze. Pedig azóta csak 2 év telt el.-húztam össze a szemöldököm.
-Igen, tudom, de szeretem!
-És ő is téged, ezért nem értelek titeket!-ráztam meg a fejem, majd arrébb álltam.
Felmentem az emeleten, és bementem a szobámba. Egy kicsit ücsörögtem, majd bejött Sel.
-Na mondjad!-mosolyogtam rá.
-Telefonomért jöttem.-vette el az említett tárgyat a kisszekrényünkről.
-Jajj, már ne csináld ezt!-húztam az ölembe.
-De csinálom!
-Szeretlek!-mondtam úgy, hogy a szájaink összeértek.
-Most nekem is azt kéne mondanom, hogy én is?-mosolygott, és homlokát enyémhez érintette.
-Minimum.
-Szeretlek! Örülsz?
-Igen!-csókoltam meg.
-Lassan indulnom kell.-váltotta a mosolyát.
-Tudom. Addig lemegyünk a partra?-simítottam meg arcát.
-Össz-vissz egy órám van, és még át is kell öltöznöm.
-Megoldjuk.
-A szokásosan, mi?-nevetett.
-Igen, de most egy kis extrára gondoltam.-mosolyogtam.
-Mire?-állt fel érdeklődően.
-Az legyen titok.-kacsintott.
-Ugye nem azt akarod, hogy megint rááljak arra a deszkára?!-tette fel a kezét, védekezés képpen.
-De, de.-bólogattam.
-Neem, Ross, nem! Nézd meg múltkor is, hogy felhorzsoltam a könyököm!-nyomta elém a sebes végtagját.
-De, tudom, hogy sikerülni fog!
-Jaj, Ross legalább, ne koncert előtt kelljen a sebészetre mennem!-nyavajgott.
-Nem lesz semmi baj!
-Ígéred?-nézett félő mosollyal az arcán.
-Ígérem!-álltam fel.
-Jól van, de ha valami történik, az csak is miattad lesz!-nézett vissza az ajtóból.
-Benne vagyok!-vettem elő a gördeszkámat.
Lementünk az emeleten, felkaptam a cipőmet és kimentünk. Egyik kezemben a deszkàt tartottam, a másikkal pedig megfogtam Selena kezét. Mikor odaértünk a partra ledobtam a deszkát, és mutattam Sellynek, hogy kell. Amikor nem néztem a lábam elé, megbotlottam, és felestem.
-Hmm...ha te is fejreállsz, mit vàrsz tőlem?-nyújtotta a kezét, kedves barátnőm.
-Csak bemutattam mit nem szabad!-álltam fel.
-Szerintem hagyjuk ezt a profikra.-nevetett.
-Én az vagyok.
-Igen, te mindenben profi vagy!-nevetett tovàbb.
-Te is szoktál dícsérgetni egyes dolgokban...
-Az más...-vörösödött ki a feje.
Már nem bírtam ki, hogy ne röhögjek, és el is nevettem magam.
-Kössz!-ütött mellkasomba.
-Mennyi időd van még?-kérdeztem.
-Kemény fél óra.-pillantott karórájára.
-Jól van akkor nem nyúzlak.-karoltam át.
-De máskor sem!-jelentette ki.
-Dehogynem!-nyomtam egy puszit a feje tetejére, és elindultunk.
Beljebb mentünk a homokos részre. Ahhoz képest, hogy már elég szépen tél van Kaliforniában mintha nyár közepe lenne. A nap csak úgy ragyog. Talán a tenger hőmérséklete miatt lehet nem nyarat mondani. A szél kicsit feltámadt, ezt is úgy igazán a tengerről lehetett észrevenni. A hullámok hangja ahogy visszacsapódik a sziklákról és visszazúdul a tengerbe. Déltájt még nincsenek olyan sokan, ezért csak ezt lehetett hallani, és ahogy szuszog mellettem a szerelmem. Elfogott egy meleg érzés, ami nagyon jólesett. Levettük a cipőnket és úgy sétáltunk félig a meleg homokban, félig a hideg vízben. Nem szóltunk egymáshoz semmit, mégis így volt tökéletes ez a pillanat. Talán azért is, mert szinte semmit nem tudunk csak ketten lenni. Leültünk a néhol sötétebb, néhol világosabb homokba, és magamhoz húztam. Ő átölelt és fejét vállamra hajtotta. Selena és a tenger illata összekeveredett, és orromba szökött. Ennél jobb nem is lehetne. A rózsaszín felhők között amik a szemem előtt lebegtek csak egy szót tudtam kinyöszörögni, ami mindennél többet jelentett.
-Szeretlek!

-Riker-

Nahát akkor most jön a nagy pillanat! Most vagy soha! Becsengettem az Ailon házhoz és ahogy ezt a mozdulatot megtettem, azonnal görcsbe rándult a gyomrom. Annyiszor elrontottam már...De nagyon szeretem...Nem adhatom fel! A kilincs lenyomódott, és szégyenemben csak elfutottam volna. Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem Yas nyitott ajtót, de...csak tényleg kicsit!
-Jó napot Mr. Ailon. Ömm...Yasmine itthon van?-mondtam pöszén.
-Szia Riker. Igen a szobájában. Gyere be!-mutatott be a házba.
-Köszönöm.-léptem be félénken, de biztosan a dolgomban.
-Szóljak neki?-szólalt meg Peter, egy sor csönd után.
-Legyen szíves.-mondtam.
Peter felment én pedig leültem a kanapéra. Egy-két perc múlva jöttek is le, én pedig felpattantam.
-Szia.-köszöntem.
-Szia.-nem nézett rám, a földet nézte.
-Akkor...én most megyek is. Azt hiszem, hívott anyukád...-nézett Peter Yas-re aztán rám.
Bólintottam, és elment.
-Nagyon szép vagy.-mondtam.
-Köszi.-kémlelte tovább a földet.
-Gondolom tudod, hogy miért jöttem.-emeltem fel a fejét állánál fogva.
-Riker én...-dadogott.
-Szeretsz? Csak ennyit mondj!
-Szeretlek,de...-folytatta volna, de félbeszakítottam.
-De?
-Figyelj, tudod jól, hogy nem ment egyszer sem.-mondta.
-Tudom, de nem tudok nélküled élni. Nem lehetne, hogy adsz egy utolsó esélyt?
-Hányszor adtam már!-nézett oldalra.
-Kérlek!-simítottam meg az arcát.
-Sajnálom.
-Miért van az, hogy idősebbek vagyunk és mégis a testvéreink okosabbak...?-léptem ki az ajtón.

-Selena-

-Tuti most üzent Elen.-mondtam Rossnak, mert rezgett a telefonom.(Elen a menedzserem)
-Tudod nekem nem nagyon tetszik ez a pasas... -mondta.
-Miért?-néztem rá.
-Hát...elég furi...Mindig úgy megbámul téged!-engedett el az öleléséből.
-Csak haverok vagyunk és munkatársak. És egyébként is, 25 éves!
-Csodálod, hogy féltelek?
-Megtudom magam védeni!-álltam fel.
-Attól még vigyázhatok rád.-állt fel ő is.
-17 éves vagyok, nem vagyok már az a kislány...
-Nekem mindig az a kislány maradsz! És kötelességem vigyáznom rád!-csókolt hajamba.
-És most az jön, hogy elakarod olvasni az SMS-t amit küldött.-nyújtottam oda a telefonom.
-Nem, mert bízom benned.-tolta el a kezem.
-De ha már majdnem a kezedben van felolvashatod!-toltam vissza.
-Jajj, a lustaság határtalan.-sóhajtott, és elkezdte olvasni.

Szia baby!

-Baby?! Komolyan???-nézett rám idegesen Ross.
-Ahjj, add ide, majd én elolvasom.
-Nem most már én!

Tudom, hogy most épp romantikázol, de gyere mert öltöznöd kell. Aztán érkezik  limó, és megyünk. New York nincs közel cica, siess!

-Majd én elviszlek-nézett ki a telefonból.
-Kizárt, hogy visszaérnél!
-Az kizárt, hogy ezzel elengedjelek!
-Miért most ebbe mi volt az a nagy dolog, hogy nem mehetek el vele?-nevettem.
-Baby?! Cica?!
-Ezek csak becenevek...-mondtam.
-Ezeket csak egy ember mondhatja, és az én vagyok!-mutatott magára.
-Persze bízol bennem mi?-indultam el.
-Selena, csak nem akarom, hogy bajod essen.-fogta meg a kezem.
-Tulságosan is féltessz.
-Mert szeretlek!
-Jó, majd valahogy megoldom, hogy jöjjön még velem valaki.
-Köszönöm!-ölelt meg. Na gyere menjünk, New York City vár!-csókolt meg, és kézen fogva elindultunk.

*otthon*

-Ohh, jó, hogy itt vagy!-ölelt át Elen, de amint megpillantotta, hogy nem egyedül vagyok elengedett.
-Megyek öltözni!-mentem fel az emeletre, Ross pedig utánam .
Becsuktam az ajtót és elkezdtem öltözni amikor kopogtak.
-Nyitom.-nyitotta ki Ross résre. Á Elen...úgyis akartam beszélni veled!-csukta be az ajtót maga mögött.
Én odatettem kíváncsiságból a fülem az ajtóhoz.
-Selena?-kérdezte Elen.
-Öltözik.-mondta Ross.
-És mi mondanivalód van nekem?
-Tudod...nem tetszik a modorod.
-Milyen modorom?
-Ahogy viselkedsz. Kicsit óvatosabban ügyködj Selenával, mert ha valamit csinálsz vele, megöllek. Vágod?
-Hm.-nevetett halkan Elen. Te?
-Miért van itt más is, vagy esetleg nagyot hallasz?
-Jól hallottam szöszi.
-Remélem is.-mondta nyugodt hangon Ross.
Asszem ezzel le is tárgyalta...Arrébb mentem az ajtótól és úgy csináltam, mint aki nem hallott semmit. Ross nem szólt, csak kinézett az ablakon.
-Megjött a limuzin szépségem.-karolta át hátulról a derekam és megcsókolta a nyakam.
-Szólok Yasminnek, hogy jöjjön velem.-mondtam, de Ross még mindig nem engedett el.
-Nem kell. Menjetek nyugodtan ketten.-simította meg a hasam.(ugyanis még a fölsőt nem vettem fel)
-Így tudnék maradni örökre.-hajtottam hátra a fejem és megcsókoltam.
-Selena, gyere!-kopogtatott ismét Elen.
-Nem akarlak elengedni.-mondta halkan.
-Nem akarom, hogy elengedj!-szorítottam magamra karjait.
Behunytam a szemem, és így álltunk egy-két percig.
-Selena, gyere már!-nyitott be Elen.
-Megyek.-sóhajtottam egyet. Csak, hagy vegyem fel a pólóm.-mondtam mire kiment.
Felöltöztem és kimentünk. Lementünk az emeleten.
-Holnap találkozunk!-csókoltam meg Rosst, és kimentem Elennel.

*New Yorkban*

Mindjárt kezdünk, fel kell hívnom Rylandet, hogy elkészült-e Ross ajándékjának azzal a részével, amit ő intéz.
-Ry! Megvagy?
-Igen, igen már csak te kellesz.-mondta.
-Rendben, 5 perc múlva kapcsold be a kivetítőt, de Ross mindenképpen legyen a színpadon, és lásson!
-Oké, szia!-tette le.
Felmentem a színpadra és elénekeltem a nyitó számot. A rajongóimat egyszerűen imádom! Annyira édesek, olyan sokan vannak. Ők az én nagy családom, mindenkit egytől egyig imádok! Van amikor ők öntik belém lelket. A fények olyanok számomra innen a színpadról nézve, mint a csillagok.
-Hello New York City! Minden oké? Kezdődhet a buli?-kiáltottam, ők pedig tapssal és ujjongással jelezték a választ.
-Lehet, sőt biztos, hogy egy páran tudjátok, hogy a mai nap fontos nekem ugyanis, egy szülinapot ünnepelünk. Méghozzá...hmm na? Ott elől tudja valaki?-vittem oda egy lány elé a mikrofont, aki jelentkezett, -A szöszid!-mosolygott.
-Igen, igen...a szöszim. Ross Lynch! Sajnos nem tudunk ma együtt lenni, ugyanis ő Kaliforniában koncertezik, de ha nem bánjátok adnék neki egy ajándékot!
Ahogy ezt kimondtam a kivetítőn megjelent az R5Family.
-Sziasztok, milyen a buli?-kérdeztem. Lennétek olyan szívesek,és kihívnátok nekünk a szülinapost?-mosolyogtam, ők pedig teljesítették a kérésem.  Szia szivi!-mosolyogtam Rossra,
-Wow...már azt hittem itt hagysz ajándék nélkül.
-Úgy ismersz?-nevettem.
-Mindenki énekeljen!-mondta Ryland és azt gondolta magáról, hogy karmester.
Elénekeltük Rossnak a felköszöntő dalt.
-És ez még nem minden, ugyanis van egy dal ami nálunk sosem maradhat ki...Ugye Ross?-nevettem.
-Blow your dreams, away with me.(részlet Selena Gomez: Birthday)-énekelte Ross.
-És hogy tudja!-nevettem majd elkezdtem a gyakorolt koreot a táncosokkal és énekelni.
Mikor befejeztük megszólaltam.
-Még egyszer nagyon, nagyon, nagyon sok boldog születésnapot kívánok neked, kicsim!-küldtem egy puszit.
És jó szórakozást R5Family!-kiáltottam és integettem.
Ryland kikapcsolta a kivetítőt és mindkét koncert folytatódott ugyanúgy.

-2.évad 9.rész Végleg búcsú?-

-Ross-

-Reggeli után azt terveztem, hogy elmehetnénk valahova.-ecseteltem Selnek.
-Hova?-kérdezte.
-Nos, megismételhetnénk az első randit. Aztán egy meglepetésem is van.-mosolyogtam rá.
-Tudom, hogy csak azért csinálod ezt, hogy emlékezzek.-állt fel, az asztatltól.
-Ès te is akarsz emlékezni.-karoltam át hátulról.
-Igen...
-Akkor öltözz fel és indulunk!-mondtam és megpusziltam a feje tetejét.
-Rendben.-mosolygott rám, és bement.
Amíg bent volt bepakoltam mindent a kosárba ami kellett. Mikor kijött akkor végeztem.
-De csini vagy!-mosolyogtam rá.
-Tegnap is ez volt rajtam.
-Tegnap is csini voltál.-nevettem. Na gyere ide!-húztam magamhoz és megcsókoltam.
-Szeretlek!-súgta a fülembe.
-Én is!
-Mehetünk?-karolt a kezembe.
-Igen.-mentünk ki az ajtón.
A park közel volt a házamhoz, ezért hamar odaértünk. Sel kicsit meglepődött, hogy nem igazán a parkba mentünk hanem a mögötte lévő erdőbe.
-Elég furi randi hely...-fordult körbe.
-Csak azért jöttünk ide mert a nyomunkban voltak a fotósok. De most valószínűleg azt semtudják, hogy nem otthon vagyok. Remélem.
-És nem tudtak le fotózni?
-De...Másnap a címlapon voltunk!-nevettem.
-Na és milyen kaját hoztàl?-ült le a fűbe.
-Szendvics...-kutakodtam a kosárban-és csoki.
-Fogadjunk ha feldobom neked nem bírod elkapni!-vette ki a kezemből a csokit.
-Na majd meglátjuk!-mosolygtam.
Feldobta és én elkaptam.
-Na, de te biztos nem kapod el!-dobtam fel egyszerre 3-mat.
Egyiket sem kapta el.
-Hé, nem erről volt szó!-kezdett el csikizni.
Ezt nem hiszem el! Eddig pontosan úgy van mint akkor. Csak emlékezzen!
Én elfutottam ő pedig utánnam. Amikor utolért direkt elestem, és rántottam magammal. Rajtam feküdt és látszott, hogy egy kicsit zavarban van.
-Így már jobb?-fordultam rá.
Nem mondott semmit csak pöszén nézett. Megcsókoltam.
-Édes, emlékszel?-hajoltam füléhez.
Próbáltam úgy mondani, hogy ne hallja meg, hiszen valójában be kell valljam félek a választól.
-Nem.-suttogta amikor felálltam.
-Nem baj.-sóhajtottam. Majd fogsz.
Sétáltunk még egy kicsit aztán elárultam Sellynek, hogy Párizsba megyünk. Hazamentünk lepakolni, és egy pár cuccért, majd elindultunk.
-Párizsban-
Az utazástól mind a ketten kifáradtunk. Mire odaértünk már sötétedett. Mondjuk nem bántam, mert így is terveztem. Elmentünk a hídhoz amin rajta van a lakatunk. Megkerestem majd odahívtam magamhoz.
-Csukd be a szemed!-mondtam.
-Oké.-mondta és elindult arra amerre irányítottam.
-Most kinyithatod! Nézd csak!-mutattam a lakatra. Olvasd fel hangosan.
-Selena+Ross=Forever.-olvasta.
-Igen. Mi vagyunk egyenlő az örökkével. Mert, tudd meg, akàrmi történjen én örökre veled leszek.
Még sétáltunk egy keveset, de már teljesen sötét volt. Elmentünk ahhoz a bizonyos hotelhez.
-Jóestét!-köszöntünk.
Kikértem ugyanazt a szobát és felmentünk az emeletre.
-Na és tulajdonképpen miért is vagyunk mi itt?-léptünk be a szobába.
-Itt vesztettük el a szüzességünket.-sétaltam oda a korláthoz.
-Ohh...És azért jöttünk vissza mert...-jött oda hozzám.
-Nem! Csak azért,hogy...-folytattam volna, de félbeszakított.
-Emlékezzek.
-Igen. De...
-De?
-Nagyon szeretlek!-csókoltam meg.

Nekidöntöttem a falnak és úgy folytattam. Hazudnék, ha azt mondanám neki nem tetszett, de meg is volt ijedve.
-Bocsáss meg csak...-engedtem el.
-Semmi baj. Megértem.
-Ömm...gyere ide!-ültem fel zavartan a korlátra.
-És ha leesünk?-kérdezte rémülten.
-A karjaimban nem eshet bajod.-mosolyogtam rá.
Kicsit félénken, de felült elém, és én átkaroltam. Csak csendben ültünk, és néztük a kilátást.
Csak a csönd, csönd és síri csönd. És mi lesz ha igaza van Yas-nek és Rikernek? Ha tényleg sosem fog màr emlékezni, és semmi nem lesz a régi? Hirtelen legördült egy könnycsepp az arcomon amit egyszerűen nem tudtam visszafogni. És jött több is.
-Te sírsz?-kérdezte nyugtató hangon Selena.
-Nem.-szipogtam. Csak...csak mondd, hogy emlékszel. Kérlek.-mondtam elhalóan.
Nem vàlaszolt, csak nézett maga elé.
-Kérlek.-mostmár remegett a hangom, és erősen magamhoz szorítottam.
-Sajnálom, de nem.
Nem tudtam mit kezdeni magammal. Már legszívesebben ordítottam volna. De nem!
-Sel...figyelj feküdj le, mindjárt jövök.-szálltam le, majd őt is lesegítettem.
Szerencsére sötét volt, és nem látta, hogy sírok. Bementem a fürdőbe és a tükör elé álltam.
-Boldog vagy Ross?! Boldog?!-kiáltottam és belevágtam az üvegbe.
Lekuporogtam a földre és fejemet térdembe zárva, elkezdtem zokogni. Megtöröltem az arcom, amikor megláttam, hogy a kezem tiszta vér. Felálltam lemosni, majd az arcomat is. Kicsit álltam még a fallal támasztva amikor megcsörrent a mobilom. Ez kész vicc! Még ilyenkor is keresnek!
-Haló?
-Ross minden oké?
-Riker?
-Igen.
-Miért kérded?
-Érzem, hogy valami nincs rendben.
-Te látnok vagy?-kérdeztem keservesen.
-Na hagy halljam.
-Selena...Nem emlékszik semmire. Akámit csinálok...Nem fog sikerülni.-borultam le ismént a földre.
-Ne sìrj Ross! Kérlek gyere vissza. Lásd be reménytelen. Kérlek!
-Ne-nem a-adhatom fel!-mondtam közben visszafogva a sírást.
-Muszáj lesz. Így már sosem lesz minden a régi. Legalább te legyél az.
-Holnap még megpróbálom Selenát elhívni Sellyhez...Ha nem sikerül megyek.-tettem le.
Összeszedtem magam, majd visszamentem a szobába. Sel már aludt. Átkaroltam és a fülébe súgtam.
-Nagyon szeretlek kicsim, de így lesz a jobb. Sajnálom.


-Selena-
-reggel-

Hallottam mindent tegnap este. Persze értem én. Nem vagyok olyan fontos, hogy végigcsináljuk. Értem én...nem gáz. Majd én is megleszek valahogy! Kössz a kérdést. Nem számít, hogy szeretem. Tényleg nem. Nekem is ugyanolyan nehéz...De nem baj. Lementünk reggelizni egy kis kávézó féleségbe. Eléggé feszült volt a helyzet köztünk, amit nem csak én vettem észre.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Nem kell, hogy felhívd nekem azt a csajt. Menj csak haza! Éld az életed.-álltam fel.
-Selena kérlek halgass meg!-fogta meg a kezem.
-Nem! Ha te sem teszed és sem fogom!-mentem ki.
-Kicsim...-ölelt át háulról.
-Nem Ross! Minek töröd magad? Hiszen úgysem fogok emlékezni.
-De fogsz én bízom benned.-jött elém.
-Igen? Különös, mivel nem igazán ezt mondtad tegnap este a bátyjádnak. Vagy tévedek?
-Sel...figyelj.
-Ssss! Vigyél haza és végeztünk.
-Képes lennél szakítani?
-Inkább én kérdezem tőlled, mert neked legalább van választásod.
Erre nem mondott semmit.
-Na látod...Pedig szeretlek.
-Tudod milyen nehéz nekem?
-És nekem nem?
-Londonban-
Egész úton újra egy szó sem. Pedig azért 5 óráig csöndben ülni már rekord idő. Már a taxiban ülünk ami egyenesen a házunkba visz. Innen már nincs visszaút...Pedig...érzem, hogy ő az életem része örökre. És nem tudok tőlle megválni. A taxisofőr valamilyen rádiót hallgatott...Nem tudom ezen a csarornán annyira ismerős számok mennek. Bár...mit akarok...úgy se..Várjunk csak? Nee ezt nem hiszem el. Ez a dallam jár a fejemben amióta felébredtem. Türürüntütüntün....Hogy is van? Light up the moon! Ezaz! I can make the stars dance...Selena! Selena Gomez...Ő az...Ross. How I feel about you! A találkozás...matekra tanultam. A koncert este előtt! Ezt hallgattam! Megtudom táncoltatni a csillagokat! Mert bármire képes vagyok...És itt van mellettem. Yasmine, Nick Jake...Amikor lezuhant a repülője...Azt hiszem emlékszem. Igen emlékszem!Ezt nem hiszem el! Ross nem igazán figyelt rám. Közelebb csúsztam hozzá és megfogtam a kezét. Elkezdtem énekelni a How I feel about you reflénét. Előszőr nem figyelt rám majd hirtelen felkapta a fejét.
-Tudod...Amikor értem jöttél, hogy elviszel a turnéra kb. én is ilyen fejet vágtam.
-Selena! Emlékszel?!-vetette rám magát.
-Igen! Igen! Igen!-csókoltam meg.
-Úristen, de örülök!-szorított magához.
-Én is szöszim, de megfulladok.
-Bocsi, csak...nem hiszem el!-nyomott egy puszit az arcomra, de még mindig nem engedett el.
Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba.
-Sajnálom.-jött oda Yasmine.
-Emlékszem.-mosolyogtam nővéremre, de nem is figyelt rám.
-Hahahaa és arra is amikor Riker itt aludt.-nevettem.
-Mi? Te miről beszélsz?
-Plüssmacim...blaah de nyálas.
-Emlékszel?-kérdezte kerek szemekkel.
-Igen!
-Selly!-ölelt meg szorosan. Hogy csináltad?!-nézett hálásan Rossra.
-A zene volt.-mosolyogtam.
-Anyu, emlékszik!-kiáltott Yas.
Anya és Nick lerohantak az emeletről. Hasonló dolgokat csináltak mint Yasmine.
-Bocsássatok meg, de Ross beszélnünk kell.-húztam félre.
-Baj van nyuszim?-csókolt meg és...ki se kell találni, igen tapizza a fenekem.
-Figyelj...Szerintem ez nem változtat semmin.
-Mi?
-Ez az egész. Hogy emlékszem.
-Mi, ezt, hogy érted?
-Nem fog menni,Ross. Neked is ott az életed. Nekem is a sajátom. Sajnos ez túl messze van egymástól. Gondolkozz egy kicsit felnőtt fejjel. Hiszen...fiatalok vagyunk, előttünk még az élet. Hidd el annyi mindenki lesz még az életünkbe. De lásd be ez reménytelen. Világsztár vagy! Ott van a banda...a turnék...a forgatások. Nem szabad, hogy elfelejtsd ki vagy miattam. Csak egy lány vagyok...Nem az élet.
-De nekem az életem vagy!
-Látod erről beszélek. Ross egyikőnknek sem tesz jót ez a kapcsolat.
-De nekem igen!
-Sajnálom, de szakítok.
-Ne kérlek kincsem! Ne csináld ezt velem! Tudod mennyire szeretlek?
-Maradhatunk barátok, de több semmiképpen sem.
-Kérlek! Próbáljuk meg! Adj egy utolsó esélyt!
-Nekem is nehéz elválni, de nem tehetünk mást.
-De...
-Köszönök neked mindent! Minden egyes percet amit veled tölthettem! Nem foglak elfelejteni soha! A szívemben mindig itt leszel-tettem kezét a mellhasamra-mint egy gyerekkori szerelem.
-Ne, Selenám. Kérlek!
-Jó volt veled szöszi!-túrtam a hajába.
Megfogta a kezem, amikor arcához értem, és megpuszilta.
-Nem...én a te szöszid vagyok.
-Sajnálom.
-Ha azt mondom szeretlek, nem változik a véleményed ugye?-nézett rám könnyes szemekkel.
-Jó utat!-öleltem magamhoz.
-Viszlát!-köszönt el anyuéktól Ross, majd elment.
Elment...Végleg.
-Úristen ez, de megható volt!-ölelt meg Yasmine. Sajnálom.
-Majd lesz valaki aki ugyanúgy szeret.-mondtam közben az ellentettjére gondoltam.
-Igazad van. Jobb ez így.
Indultam fel az emeleten amikor visszajött???
-Ne kérlek ne csináld ezt velem!-mentem oda hozzá.
-Kérlek halgass végig! Emlékszel arra a gyűrűre amit akkor adtam neked mielőtt elmentünk a turnéra?
-Persze, itt van.-vettem le az ujjamról.
-Ezt akkor vettem amikor egy hónapja együtt voltunk. Akkor elhatároztam, hogy  egy életen keresztül veled akarok lenni. Ez...igazából az eljegyzési gyűrűd.-térdelt le elém. Selena Peyton Ailon, leszel a feleségem?
-Te megbuggyantál? Ross 16 éves fogok...-folytattam volna, de félbeszakított.
-Nem kell még összeházasodnunk, butus! Csak mondd, hogy te is úgy érzel ahogy én! Kérlek!
-Igen!-borultam rá.
Ezálltal mind ketten a földön kötöttünk ki.
-Szeretlek!-csókolt meg.
-Én is!-dőltem mellhasára, miközben még mindig a földön feküdtünk.
-Örökre!-ölelt magához.
-Örökre!-csókoltam meg.

-2.évad 8.rész Csak emlékezz...-

-Ross-

Csak telnek múlnak a napok, és egyre jobban elvesztem a reményt. Depibe estem, ha tehetném egész nap csak sírnék. De erősnek kell lennem, nem adhatom fel! Nem tudom mit kéne tennem,hogy újra emlékezzen és minden a régi legyen. Bementem Rydelhez, aki még aludt. Leültem mellé és megpusziltam a fejét. Ő az akivel még nem sikerült összevesznem. Ő mindig meghallgat és mellettem áll. Nagyon örülök, hogy van ő nekem.
-Baj van öcsi?-nézett rám kómásan.
-Bocsi, hogy felkeltelek.
-Semmi baj!-mosolygott rám, majd magához ölelt.
-Nem tudom mit tegyek.-hajtottam le a fejem.
-Hogy emlékezzen?-ült fel?
-Igen...
-Este sokáig fent voltam, hogy kiderítsem mit kéne tenni.
-És van valami ötleted?
-Vidd vissza Londonba.
-Mi?! Nem, nem fogom újra elhagyni!
-Nem azért, te butus!-boxolt vállba. Hogy emlékezzen. Vidd el oda ahol találkoztatok, ahol először csókolóztatok, az első randit ismételjétek meg! Esetleg menjetek el Párizsba. Vidd haza a családjához, hogy emlékezzen.
-Ez egy szuper ötlet! Köszi Rydel!-nyomtam egy puszit az arcára és kirohantam az ajtón.
Lebaktattam a lépcsőn és belebotlottam Rikerbe.
-Hova?-állt elém.
-Tudod jól.-tűrtem el a hajam.
-Mi ez?!-fogta le a kezem.
-Mi-mi?-rémültem meg.
-Húzd fel az ujját!
-Nem.
-Ross!-kiáltott rám.
-Nem!
Riker erővel felhúzta és meglátta azt...amit nem kellett volna.
-Te normális vagy?!-nézett rám idegesen.
-Nem. Na szia.-rántottam ki a kezem az övé alól.
-Ross! Nem fogod ezt csinálni, világos?! Nem éri meg senkiért! Meg ne lássam ezt mégegyszer!-nézett rám idegesen.
-Ezt te nem érted.-mondtam halkan és kimentem.
-a kórházban-
-Szia kicsim!-ültem le Sel mellé.
-Szia..R...Ro..?-nézett rám kérdőn.
-Ross.-mosolyogtam rá. Hogy vagy?
-Azt hiszem jobban.
-Akkor örülök.
-Ugye nem harakszol, hogy nem emlékszem.-hajtotta le a fejét.
-Dehogy is! Sosem haragudtam rád! És nem is fogok. És ez nem is a te hibád.-hajoltam közel.
Megakartam csókolni, de nem engedte.
-Bocsi, de erre még nem vagyok felkészülve.
-10 hónapja együtt vagyunk.-mondtam szomorúan.
-Sajnálom.
-Nem baj.-sóhajtottam egy nagyot, majd visszaültem.
Egy kicsit csendben ültünk egymással szembe. Nem hiszem el, hogy így eltudott felejteni. Nem bírom...azt hiszem mindjárt sírok. De nem tehetem. Nem láthat így.
-Mit szólnál ha hazavinnélek?
-Hova?
-Londonban laksz. Ott ismerkedtünk meg egy nap híján kerek 10 hónapja.
-Tényleg?
-Igen. Megkeresek egy orvost és elviszlek jó?-simítottam meg az arcát.
-Rendben.-mosolygott rám.
Istenem végre egy mosoly! De hiányzott ez már! Úgy érzem megdobbant a szívem.
-Mindjárt jövök!-súgtam a fülébe és megpusziltam a fejét.
Kimentem, hogy megkeressem Sel orvosát.

-Yasmine-

El sem hiszem, hogy Selena hazajön! Annyira hiányzik már! Remélem minden a helyére kerül.
-Yas!-kiabált anyu.
-Megyek!-mentem le az emeleten.
-Itt van Connor!
-Szia!-mosolyogtam barátomra.
Igen van egy barátom. Connor. Rikerrel már úgymond felnőttek vagyunk, és tudjuk, hogy így semmiképpen sem fog sikerülni ez a kapcsolat. Ezért hát megegyeztünk, hogy csak barátok maradunk. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem hiányzik és, hogy nem vágyom rá mindenegyes porcikámmal. De túlkell lépni. Ez az élet.
-Mehetünk?-fogta meg a kezem.
-Persze!-adtam egy puszit az arcára és elindultunk.

-Ross-

Megérkeztünk a reptérre. Hívtam egy taxi-t és elindultunk Selenáék házához.
-Egyébként miért költöztem el?-kérdezte.
-Biztos akarod tudni?-néztem rá.
-Persze.
-Gyors leszek. Anyád dobott ki mert felcsináltalak.
-Mi?-kerekedtek ki a szemei.
-De aztán elvetetted. És az abortuszod papírját találta meg.
-Hát...úgytűnik izgalmas egy életem van.-vakarta meg a tarkóját.
-És még nem tudsz egy pár dolgot.
-Mi van ennél több?!
-Szerződésed van a világ leghíresebb lemezkiadójával és Selena Gomez azaz egy híres amerikai énekesnő, színésznő a legjobb barátnőd.
-Na jó...én már meg sem lepődök.
-Van kérdés?
-Lenne egy pár.
-Például?-nevettem.
-Akkor már nem vagyok szűz?
-Szivi, ha már volt abortuszod valószínű.
-Kössz.-nevetett. Jó bunkó vagy!-ütött hasamba.
-De te így szeretsz!-nyújtottam ki a nyelvem.
-Jó hasad van!-húzta fel a pólóm.
-Tudom.-mondtam természetesen.
-Hmm nem gondoltam, hogy ilyen egód van.-mosolygott.
-De mostmár tudod.-mosolyogtam vissza.
Kiszálltunk és bementünk a házba.
-Selena!-ugrott Yasmine a nyakába.
-Akkor ő lesz Yas?-nézett Sel rám.
Bólintottam.
-Jajj, de szeretlek húgi!-szorította mégjobban magához.
-Szia.-jött be Lousie.
-Anya?-nézett Sel kérdőn.
-Igen.-ölelte meg.
-Sajnos, már tudjátok, de nem emlékszik semmire.-mondtam.
-Ross egy pillanatra!-tolt félre Yas.
-Igen?
-Mit szeretnél tenni?
-Bármit csak emlékezzen.-néztem Selre aki anyjával volt, aztán vissza.
-Ezért hoztad vissza?
-Talált.
-Ross...figyelj, te nagyon a szívemhez nőttél és úgy tekintek rád mint az öcsémre.
-Köszönöm.
-De...lásd be, kérlek. Mondj nekem 3 embert aki visszanyerte az emlékezetét. Csak 3-mat.
-Ezzel azt akarod mondani, hogy reménytelen?
-Hallgass meg. Elkell, hogy felejtsd! Nem fog emlékezni. Menj csak vissza az, életedbe.
-Ne mondd ezt nekem!
-Tudom, jól milyen megválni olyan embertől akit szívedből szeretsz. De nézd az oldalát a felnőtt éneddel! Lehetetlen lenne úgy élnetek mint azelőtt...-folytatta volna, de félbeszakítottam.
-Adj nekem egy hetet. Egy hét és ígérem minden rendben lesz.
-Ross! Hát nem érted?!
-Csak egy rohadt hetet kérek!-lettem ideges.
-Hagyd már! Menj haza!
-Egy hét!-hagytam ott. Loisie!-fordultam hozzá.
-Igen?
-Egy hét múlva visszahozom, ha nem sikerül.
-Mi?-nézett kerek szemekkel.
-Yasmine tudja. Selena! Gyere!-fogtam meg a kezén.
-Hova megyünk?
-Mindenfelé.-mosolyogtam.
-Sziasztok!-fordult vissza.
Kimentünk az ajtón és elindultunk kézenfogva a házamhoz. Szerencsére hagytam kulcsot a helyén. Egy kis kitérővel mentünk azon az utcán ahol egymásba botlottunk.
-Meséljek neked egy kia történetet?.-mosolyogtam rá.
-Na?
-Egy téli reggel volt. Pontosan január 7. Épp jöttem ki ebből a kávézóból...-mutattam az említett helyre. Láttam, hogy egy lány idegesen szedte össze az elejett lapjait. Odamentem hozzá, hogy segítsek neki. Felnézett rám és az arcára kiült egy olyan érzésekkel teli mosoly, amilyet még nem láttam. Csodálatod szeme volt! Ahogy belenéztem a tengert láttam magam előtt, olyan gyönyörűen kék volt. És azonnal beleszerettem. Haha.-nevettem fel. Ilyen sem volt velem soha. Úgy éreztem elvarázsolt valami hirtelen. És abba a pillanatban éreztem az életem teljesnek. Elmondjam ki volt az?
-Ki?
-Te!-öleltem magamhoz és elmosolyodta.
-Annyira édea vagy!-csókolt meg(?)
Hirtelen nem tudtam felfogni és belemosolyogtam csókunkba.
-Hm...egész jó!-mondta félmosollyal és ment tovább természetesen.
A kis ribanc! Nevetve utánna futottam.
-De azt már nem tudod elmondani merre.-nevettem.
-Majd egyszer.-fogta meg a kezem.
Tudtam, hogy ő sem adja fel. Attól függetlenül, hogy nem emlékszik, nagyon is jól tudja mitörténik igazán. És tudja, hogy ez így nem jó. Bárcsak sikerülne mindent a régivé formálni! Egy kicsit még sétáltunk, majd megérkeztünk a házamhoz.
-Ez lenne a házam.-álltunk meg a kapu előtt.
-Figyu, te Kaliforniába laksz a családoddal és van egy házad Londonban?-nézett rám kerek szemekkel.
-Ja. Valahogy úgy!-ráztam meg a vállam.
-Ja bocs, hogy ilyen természetes!-nevetett.
Bementünk a házba és leültünk a kanapéra.
-Kérsz valamit inni?-kérdeztem.
-Köszi nem.-mondta mire elnevettem magam.
-Mi olyan vicces?-kérdezte.
-Semmi csak...olyan érzésem van mintha ez már megtörtént volna.-mosolyogtam.
-Már megtörtént, mi?
-Igen.-mosolyogtam még mindig és felálltam. Na és akarsz táncolni?
-Tudok?-álltam fel.
-Ekkor te azt állítottad, hogy nem. Aztán néztem egyet, hogy nálad mit jelent a "nem tudni táncolni".
-Akkor tudok?
-De méghogy!-nyomtam egy puszit a fejére.
Elkezdtünk táncolni miközben ecseteltem Sellynek megtörténteket. Amin valljuk be mind a ketten jól szórakoztunk. Aztán elmentünk zuhanyozni, majd lefeküdtünk. Nagyon jól esett, hogy ilyen jól elvoltunk, de attól viszont félek, hogy ez nem elég az emlékei visszahozásához. Holnap elmegyünk Párizsba, és kiderül, hogy sikerül-e minden vágyunk!

-2.évad 7.rész Szüksègem van rád!-

-Ross-

2 hete szinte a korházban lakom. Aznap este Selena magas vérnyomás miatt összeesett. De ha ez még nem lenne elég beverte a fejét úgy, hogy kómában van. Nagyon aggódom érte. 2 hete, hogy egy kis életjelet sem adott. Semmi.Csak fekszik itt, alig lélegzik, alig dobban a szíve. Nem bírom így látni őt! A sok gép amin rajta van...Azt hiszem ez volt a legnagyobb rémálmom, hogy így lássam. Annyira félek, hogy nem ébred fel. Megfogtam a kezét és óvatosan föléhajoltam.
-Selenám! Életem! Nagyon szeretlek, kicsim! Csak ébredj fel! Nyisd ki azt a gyönyörű szemed! Nem veszthetlek el! Szükségem van rád, kicsim!-borultam rá zokogva. Csak adj egy jelet! Szerelmem! Kérlek!-mondtam elhaló hangon.
Megszorította a kezem amire a szívem összeszorult, és abban a pillanatban felkaptam a fejem.
-Ébredezik!-örvendeztem.
-Szólok egy orvosnak. Te addig menj haza egy kicsit pihenj le. Igazán rád fér!-simította meg a hátam Rydel?
-Te mit csinálsz itt?-néztem fel rá
-Itt voltam végig. Vigyázok rád.
-Nem kell rám vigyázni.-álltam fel.
-Menj csak!
-Ígérd meg,hogy nem mozdulsz el mellőle!-fogtam meg  vállát.
-Megígérem!-vitt fel egy eröltetett mosolyt.
-És hívj ha van valami!-mentem ki.
Lementem a lépcsőn és bepattantam a kocsimba. Elindultam haza. Lezuhanyoztam és lefeküdtem az ágyamba. Nem volt otthon senki csak az én kiskutyám Pixie. Amit tudtam volna nélkülözni mivel az arcomat nyalogatta, amikor én úgy terveztem, hogy aludnék.
-Pixie!-tettem le a lábamhoz.
Ő visszamászott és folyatta.
-Jól van akkor maradj!-öleltem magamhoz.
Egy kicsit még helyezkedtem, majd az álmosság kiütött.

-Yasmine-

Nagyon hiányzik Selena. Nem tudom igazából kinek volt igaza. De...semmiképpen sem anyunak. Nagyon megharagudtam rá. Hisz' nem Selena tehet arról, hogy szerelmes. Nem kéne ezért haragudni rá. Ő még csak kislány...Vele sajnos nem beszéltem azóta, de Rikerrel tartom a kapcsolatot. És tudom, hogy a kishugom kómában fekszik. Anyámat nem is érdekli. Nem értem miért csinálja ezt. De én nagyon aggódom érte.
-Mehetünk?-nyitott be Nick.
-Mindjárt!-mentem ki.
Bementem anyuék szobájába, de csak apa volt bent,és egy mappàt tartott a kezében. Leültem mellé és megláttam, hogy abban a mappában a mi kiskori képeink voltak.
-Jake itt öt éves volt!-mutatta az egyik képet.
-Selena itt pedig 3. Ez volt a hercegnős szülinapja!-mosolyodtam el.
-És az egèsz csokitorta az arcán landolt.-nevetett apa.
-Én pedig mérges voltam amiért nekem nem hagyott.-nevettem én is.
-Miért történik ez?-nézett rám keservesen.
-Nem tudom.-hajtottam le a fejem.
-Hallottam, hogy Selly kómában van.
-Nem akartam elmondani, mert tudtam hogy kileszel bukva.
-Nem mindegy már? Anyád elrontott mindent.
-Talán. De tudom, hogy minden rendben lesz!-öleltem magamhoz.
-Ross vigyáz rá ugye?-nézett rám könnyes szemekkel.
-Nagyon szereti.-suttogtam.

-Ross-

Épphogy elaludtam megcsörrent a telefonom.
-Neeee! Ez nem lehet igaz!-tömtem a párnába a fejem.
Pixie is felébredt ezért ugatással adott hozzá a már épp elég hangzavarhoz.
Sikeresen levertem egy jópár dolgot amíg megtaláltam a telefonom.
-Haló?
-Ross...
-Rydel? Selena felébredt?-pattantam fel.
-Igen, de...
-Mi az mondd már!
-Csak gyere be.
-Indulok!-csaptam le.
Lerohantam az emeleten. Levettem a fogasról a bőrdzsekim és felkaptam a tornacsukám. Mielőtt kiléptem volna visszarohantam a fürdőbe, hogy beigazítsam a hajam. Mikor ezzel is kész voltam gyorsan fújtam kettőt magamra a parfümőmből, bezártam az ajtót és elindultam. Mikor odaértem, kipattantam a kocsimból ès felrohantam az intenzívre ahol Selena fekszik. De hamar rájtöttem, ha már felébredt valószínűleg már nem ezen az osztályon van.
-Elnézést doktor úr nem tudja, hogy esetleg Selena Ailon melyik szobában van.
-De az alattunk lévő emeleten a 126.-os-ban van.
-Köszönöm!-rohantam el.
Lementem a lépcsőn és be a szobába ahol Selena feküdt. Mellette állt Rydel és Riker.
-Szia Roooooss!-jött oda Ellington.
-Szia, bocs, de beljebb mehetnék?
-Nem!-vágta rá. Vagyis...
Odamentem Selenához és leültem mellé. Olyan jó újra látni ébren!
-Szia kicsim!-mosolyogtam rá.
-Ross ne!-mondta Rydel.
-Miért?-néztem rá idegesen.
-Hogy vagy életem?-fordultam vissza Selenához.
-Te ki vagy?-nézett értetlenül.
-Hát Ross! Ross vagyok a barátod!
-Van egy helyes pasim!?-nézett rám kerek szemekkel.
-Mi van vele?-néztem rémülten.
-Sajnos...nem emlékszik semmire.-mondta Riker.
-MI?! Nem az nem lehet! Emlékezned kell rám! Kicsim! Mondd hogy emlékszel!
-Nem.
-Ne! Kérlek!
-Elvisszük egy röntgenre, hogy van-e valami baja!-szólt egy orvos.
-Hát nem látja, hogy van?! Elfelejtett mindent! Ne vigyék el kérem! Selena! Emlékezned kell rám!-kiáltottam utánna.