- 3. évad 19. rész Csak egy vacsora -

Figyelem! A következő rész 18+os jelenetet tartalmaz!
Jó olvasást! <3

Meglepetésemre másnap reggel izgatottan keltem. Holott nagyon jól tudtam, hogy nem fogok elmenni vele sehova. Több okból kifolyólag. Az első és legfontosabb szempont pedig Jake volt. Ezek után nagyon fontos dolognak kell lennie, hogy én itthagyjam őt. Aztán ugye Ross " puccos " helyet említett, én pedig még mindig küszködök a ruha problémával. Bár, ha nagyon szeretnék menni, Sel gardróbjában biztosan találnék az alkalomnak megfelelőt. De nem! Nem  fogom megint kockáztatni a magánéletem a kisfiammal. És, hogyha mi együtt ketten leszünk Rossal abból jó nem sülhet ki. Nincsen erre szükség. Nem kell megbolygatni az érzéseinket sem.
Viszont lenne jó oldala annak is, hogy találkozunk. Elvégre megtudnánk beszélni a dolgokat, amire vészesen szükség lenne , ennyi hazugság és bizonytalanság közepette. És most mondjam azt, hogy Rob nem érdemelné meg, hogy Rossal töltsem az estét? Mert ezek után nagyon is megérdemelne egy kis lelki fájdalmat. Bár akkora úgy sem lenne neki, mint amilyeneket nekem okozott az elmúlt napokban. Már benne sem tudok úgy megbízni, ahogy eleinte elhittem, hogy sikerülni fog.
Nem is értem, hogy jutott az eszébe, hogy folytassa ezt az egészet, amit Vegasban befejezett, hogyha tényleg olyan fontos lennék számára. Aznap este bevallotta nekem, hogy mekkora hibát követett el. De abbahagyta, mert szeretett és én segítettem neki kimászni a mélyből. És ezt sosem fogom megérteni, hogy akkor mégis most miért volt erre szükség.
Az asztalnál ülve kevergettem a kávémat, ugyanis Jake még nem ébredt fel, nekem pedig kellett egy kis idő magamra. Viszont ezt Rob társasága nem igazán engedte. Ő is az asztalnál ült mellettem ugyanazt a tevékenységet végezve. Sok ideig bele sem ittunk az előttünk álló kávéba, csak gondolatainkba merülve néztünk ki a fejünkből.
- Haragszol rám? - emelte fel Rob a fejét, így megtörve a csendet.
- Szerinted ez a legnagyobb gond ebben a pillanatban? - kérdeztem gúnyosan, ő pedig ismét lehajtotta a fejét. Szerintem én is nagyon sok dolgot kérdezhetnék tőled elsősorban, csak az a különbség köztünk, hogy engem nem érdekel - ráztam meg a vállam és felálltam az asztaltól.
Ő még mindig nem mondott semmit, csak csöndesen szuszogott szavaimat emésztve.
- Többet nem akarom, hogy hozzám érj - jelentettem ki. És ezt is tartogasd csak - vettem le ujjamról az eljegyzési gyűrűjét és ledobtam elé.
Az ékszer csörömpölve pörgött az asztalon, egészen addig amíg meg nem állította és markába nem vette.
- Rossnak annyi minden után megbocsájtottál - húzta keserves mosolyra száját.
- Ő nem dugott meg 6 tinilányt szórakozásból - ráztam meg a vállam, mert annyira feleslegesen jártattam a szám.
- Igazad van, csak a nővéred. Nevetséges - horkantott fel.
- Te vagy nevetséges Rob. Másokat hibáztatni mindig egyszerűbb marad, mint beismerni a saját hibáink. Kisfiú vagy - jelentettem ki, ami láthatólag eléggé szíven ütötte. Egy férfi megtisztelné a nőt akivel együtt él, mások előtt is és egymás között is. Szerinted nagy fiú voltál tegnap, hogy azzal próbáltad védeni magad, hogy felhántorgattad azt, hogy én még sosem dolgoztam?
- Nem - bólintott és ezzel megbizonyosodtam arról, hogy én nyertem és felesleges is folytatni az egészet, ezért készültem otthagyni. Van róla fogalmad mennyire szeretlek? - szólt utánam.
- Nem - mondtam, majd végül otthagytam.

A nap további részében nem nagyon szóltunk egymáshoz, amit igazán nem bántam. Kérésem nélkül foglalkozott Jakkel, etette, pelenkázta és játszott vele egész nap, és ezt nem igazán tudtam mire vélni. Arra következtettem, hogy talán megérezte a helyzet súlyosságát és tudta mi forog kockán. És ezzel bizonyította azt, hogy tényleg fontos neki a fiam. Viszont amíg ők elvoltak én berendezkedtem magamnak és Jakienek a vendégszobába, amire Rob egy árva szót sem szólt, csak a kérésemre átvitte a pici kiságyát. Nem tudtam eldönteni, hogy helyesen viselkedem e. Mert, hogyha tehettem volna, szívem szerint lemondtam volna erről az egészről és elköltöztem volna a fiammal, de sajnos ezt nem valósíthattam meg. Ugyanis nem igazán tellett volna rá nekem. És ezt Rob is nagyon jól tudta, viszont ezzel engem kellemetlen helyzetbe hozott. Bár nem igazán tudtam ellene mit tenni, hacsak nem kívánkoztam vele egy ágyban aludni. Ami pedig kizárt volt ezek után. Pontosabban amiért majdnem elvesztettem miatta a fiam. Az, hogy megcsalt semmi volt ehhez képest.

Este, miután bepakolta a táskáját és kilépett az ajtón, hihetetlen megkönnyebbülés kerített hatalmába. Tudtam, hogy perceken belül ismét találkozom Rossal, és valamiért ez annyira boldoggá tett. Pedig nagyon óvakodnom kellett volna ettől az érzéstől. 

Jakkel ültem a kanapén és a kedvenc meséjét néztük, miközben az esti tápszerét iszogatta. Nem akarok én puccos helyekre menni Rossal, nem is akarok vele beszélni. Én csupán annyit szeretnék, hogy a saját kis házunkban hárman üljünk így egymás mellett összebújva. Tudva, hogy minden rendben van, hogy boldogok vagyunk és semmi nem szakíthat el hármunkat egymástól. Csak erre vágyom. 

Mikor csöngettek Jaket kezembe véve nyitottam ajtót. Ross nem túlzott, hisz ő tényleg eléggé kicsípte magát. De annyira, hogy látványára elállt a lélegzetem. Egy világoskék ing volt rajta, fekete farmerjába betűrve. De annyira jól nézett ki, ahogyan a karján feszült, hogy nem tudtam levenni róla a szemem.

- Sziasztok - mosolygott ránk, majd szó nélkül kivette a fiam a kezemből. 

Beengedtem és sétáltam utána. Leült a kanapéra Jakkel a kezében, de én csak ott álltam mellette, mert nem tudtam mit kezdhettem volna a helyzettel. Ross egyszer csak rám pillantott és felhúzta a szemöldökét.

- Nálad ez lenne az elegáns ruha? - kérdezte, mire felnevettem, ugyanis pizsiben voltam.
- Nem gondoltad komolyan, hogy elmegyek - ingattam a fejem. Jakkel mi lesz?

- Mindjárt itt van a nővéred és Riker - nézett vissza Jakere, de én nem igazán tudtam megemészteni a hallottakat.
Csak akkor eszméltem fel, mikor  pár percen belül ismét csengetés hangja töltötte be a házat. Jake is értetlenül nézett, ugyanis nem igazán volt hozzászokva más társasához.
- Miért jönnek ide? - kérdeztem Rosst, miközben siettem az ajtóhoz.
- Bébiszitterkedni - rázta meg a vállát, mintha mindennapi dolog lenne, hogy lassan az összes Lynch  beállít az ajtómon.
Rossnál igazán nem tartottam fontosnak, hogy normálisan felöltözzek, viszont a helyzet kezdett kissé kínossá válni. Hajszálam pár kilógó szárát fülem mögé tűrtem és megigazítottam magamon a bő pólóm amit pizsinek használok, és csak aztán nyitottam ajtót.
- Sziasztok - próbáltam rájuk mosolyogni kedvesen, de egy vicsort tudtam csak összekaparni.
Annyira nem volt ehhez kedvem, hogy most hirtelen jó pofizzak mindenkivel. De szerintem érthető okokból kifolyólag. Rossal sem akartam elmenni sehova, mégis az lett belőle, hogy saját magam ajánlottam fel, hogy Sel gardróbjában magamra öntök valami csinit, sőt még sminkeltem is. És képes voltam otthagyni a fiam egy Lynchel és a nővéremmel, aki az utóbbi évben teljesen leszarta, hogy élek e még. Fontosnak tartottam, hogy kettesben beszélgessek Rossal, és tudtam jól, hogy szükség volt rá, ezért belementem. Azt beszéltük meg, hogy nagyjából 10-re otthon leszünk. És persze mindent kikészítettem Jakenek, és elmondtam kétszer is, hogy mikor mi a teendő. Mégis alig tudtam figyelni Rossra, hiszen folyton a kisfiamon járt az eszem, és már egyszer fel is hívtam őket, mikor még nem érkeztünk meg.
- Sel. Kérem a telód - nyújtotta oda a kezét, nem sokkal később miután leadtuk a rendelésünk.
Ugyanis látta, hogy ismét mire készülök. Én nyögve kezébe nyomtam a telefonom, majd vártam, hogy mondjon valamit, de csak csöndben ültünk percekig egymással szemben. Ez idő alatt próbáltam feltérképezni a helyet, hogy gondolataim ne terelődjenek a kisfiam felé, és megpróbáljak kicsit ellazulni anya létemre is. Mi egy boxban ültünk, az étterem végében. Csupán egyetlen szerelmespár ült hozzánk közel. A nagy tömegtől elzárkózva próbáltunk feltűnésmentesek maradni, ami szerintem nem meglepő. Bár biztos voltam benne, hogy másnapra minimum egy újság, minimum egy cikket fog rólunk ejteni. Hiszen Los Angeles egyik legnagyobb részén voltunk, egy elég neves étteremben. Az emberek nyüzsgései és a lágy zene mellett, igazán nem tudtam másra gondolni, és ez volt a lényeg. A falak fehérek voltak, viszont a padlót várhatóan vörös szőnyeg borította. Az asztalunkra is a lehető legelegánsabb terítő került, én pedig kezdtem magam kellemetlenül érezni. Ugyanis hírnév ide vagy oda, sosem jártam fancy éttermekbe, hanem inkább mindig a gyors kaják mellett döntöttem, ami nem a legegészségesebb, nekem mégis akkor az esett jól. A pincér kihozta a rendelésünk és letette elénk.
- Jó étvágyat - mondta, miután töltött mind a kettőnknek egy pohár pezsgőt.
- Magának is - szóltam vissza reflexből, és igen...
Sosem éreztem magam ennél gázabbul. Ő csak kedvesen mosolyogva tovább állt, én pedig arcomat takarva próbáltam láthatatlanná változni.
- Kérlek mondd, hogy ez most nem történt meg - nyafogtam Rossnak, akinek szintén vörös volt már a feje, csak éppen azért mert rajtam röhögött.
- Ez édes volt - törölte meg szemét, majd vigyorogva nézett fel rám, mire ezúttal én nevettem el magam.
Hát így kezdődött a közös esténk, de igazán nem bántam, hiszen ezután mind a ketten sokkal feloldottabban éreztük magunkat egymás társaságában. Szinte majdnem olyan volt, mint régen. Igazából semmi érdekesről nem beszéltünk vacsora közben, hiszen egyikünk sem akarta elrontani a hangulatot. Ezért csak szimpla mindennapi dolgokról beszéltünk, és egyáltalán nem arról, ami miatt idejöttünk. Csak jól éreztük magunkat együtt, és abban a pillanatban több nem is számított.
- Sosem jöttünk együtt étterembe - csúszott ki a számon.
- Itt volt az ideje - kortyolt egyet italába. Általában estékre mindig volt valami jobb dolgunk - húzta félmosolyra ajkát, én pedig mosolyogva bólintottam. Hiányzik ez, Sel - komolyodott el tekintete. Hiányzol - mondta ki, mire szám kiszáradt, ezért válasz helyett inkább pezsgőmmel foglalatoskodtam.
- Te is - böktem ki végül, de nem tudtam a szemébe nézni.
- Nekem ez itt nem megy - ingatta Ross a fejét, majd kikérte a számlát és már ott sem voltunk. Fázol? - pillantott rám, mikor kiléptünk a levegőre.
- Nem - mondtam, majd megértettem kérdését, mikor a kocsija mellett elhaladva sétáltunk tovább.  Elővette telefonját, hogy megnézze mennyi az idő, viszont elejtette, ezért kénytelen volt érte lehajolni. Amin viszont meglepődtem, hogy eléggé dőlingélve, hajtotta ezt végre, ezért belekaroltam mikor kiegyenesedett.
- Hé, jól vagy? - kérdeztem aggódva.
- Persze, csak a pezsgő egy picit a fejembe szállt - mondta, majd sétáltunk tovább, mintha mi sem történt volna.
- Ennyi pezsgőtől, így érzed magad? - kuncogtam fel, viszont még mindig nem engedtem el karját.
- Azóta nem ittam, hogy utoljára láttalak a lemezkiadónál.
- Mégis, hogy bírtad ki ezt - mutattam körbe - , enélkül? - kérdeztem.
- Ezzel bűntettem magam. Hogy nem nyomtam el a fájdalmat - mosolygott rám keservesen. Megérdemeltem minden percét - bólintott, én pedig erre nem tudtam mit mondani.
- Hát én őszintén alig voltam ép eszemnél az elmúlt időben - mondtam ő pedig meglepetten nézett rám.
- És Jake? - kérdezte.
- Ő azért annyi idős most, és nem fiatalabb. Tudod Ross, én egy szörnyű anya vagyok. Nagyon rossz dolgokat tettem.
- Mégis miket? - kérdezte, de nem nézett rám, amiből tudtam, hogy már most haragszik rám emiatt.
Elmeséltem neki, hogy mennyit ittam és, hogy kipróbáltam erősebbet is az alkoholnál, ami miatt majdnem mind a ketten meghaltunk Jakkel. Ő egy szót sem szólt, akkor sem, mikor már befejeztem a mesélősdit. Nem tudott szóhoz jutni. Egyszerűen csak meredt maga elé, emésztve a hallottakat.
- És ez mind miattam. Undorító vagyok - ingatta  a fejét, és pár könnye is kiszökött. Annyira sajnálom Sel. Én...én - szipogta.
- Tudom - vettem kezem közé arcát. Sss - nyugtattam és szorosan magamhoz öleltem.
Ebben az ölelésben benne volt minden aminek csak kellett. A fájdalom, düh, harag, megbánás, öröm és a szerelmünk. Illata orromba szökött és ettől én is bekönnyeztem. Nem érdekelt, hogy az utca közepén sírtunk egymás nyakába borulva, én csak soha nem akartam többet elengedni.
- Sel - kapta fel a fejét meglepetten, mire szipogva elengedtem. Ebben a hotelban szálltam meg - engedett el és hátam mögé mutatott. Basszameg nagyon messze jöttünk a kocsimtól - kapta elő telefonját. 11 óra?! - hüledezett, mire nekem is kitágultak a szemeim.
- Jézusom mennem kell! - csaptam homlokomra és fogalmam sem volt merre induljak.
- Nem fogsz hazamenni egyedül ilyen sötétben. Felejtsd el - ingatta a fejét, miközben magához húzott, hogy ne tudjak menni.
- Akkor hívj nekem egy taxit - jelentettem ki.
- Gyere fel hozzám - mondta, mint aki meg sem hallotta, amit mondtam neki.
- Mi? - kérdeztem úgy, mintha nem hinnék a fülemnek. Ross, Jakehez haza kell mennem. És mi?! Nem megyek fel hozzád! - akadtam ki.
- Nem azért butus - nevette el magát. Még nagyon nem fejeztük be - mondta. Vigyáznak Jakere bármeddig, tudod jól. Nem hagyhatsz itt így - mutatott körbe. Ha ezt most nem beszéljük meg mind a ketten beleőrülünk - mondta és tudtam, hogy igaza van. Csak egy órára. Kérlek - kérdezte meglágyult tekintettel, én pedig nem tudtam nemet mondani neki. 

A hotelben nyüzsgött az élet, így könnyen észrevétlenek tudtunk maradni, ami miatt hatalmas kő esett le a szívemről. Lifttel felmentünk a 4.emeletre és a folyosó végén Ross kinyitotta szobája ajtaját, majd előreengedett. Felkapcsolta a villanyt, ezért szemem elé tárult aranyos kis szobája, amin mosolyognom kellett. Ágyán a lepedő szanaszét hevert, úgy ahogy a ruhái a földön. Hát igen, ilyen nő nélkül az élet.

 A bejárat eléggé szűk volt, ezért, hogy Rosst előre engedjem sajnos végigkellett simulnom egész melllkasán, ami igazán nyugtalanító volt ebben a helyzetben. De ami mégjobban azzá tette, hogy Ross nem mozdult el előlem, és annyira közel volt, hogy lélegzetét arcomon éreztem. Lehunytam a szemem és kiszáradt torokkal vártam, hogy odébb álljon. De addig húzta az agyam, amíg már végül én nyújtottam feléje ajkamat, viszont ebben a pillanatban elhúzódott tőlem. Nem éreztem magam visszautasítottnak, tudtam, hogy jól cselekszik. Nem lett volna helyes, amit teszek. 

- Bocsánat - mondta Ross, majd rögtön témát váltott. Gyere ülj csak le - terítette takaróját az ágyra, hogy rendezettebbnek tűnjön a környezet.

Én helyet foglaltam mellette, de ismét letelepedett a csend. Ezúttal nem igazán tudtam felmérni a terepet, mivel egy ágyon és egy tv-n kívül nem volt más a szobában. Ross egyszer csak megelégelve a csendet felpattant és a mosdóba ment. Percek múlva azt hallottam, hogy engedi a vizet, mire én is felálltam és megnéztem mit művel.
- Ross? - néztem rá, mikor levette pólóját, de ő csak félmosolyra húzta a száját.
- Fürödni támadt kedvem - rázta meg vállát, mire én felnevettem.
- Nem fürdök veled - ingattam a fejem, és mosolyogtam, hogy ennyire naivnak néz.
Miért akar mostanában mindenki egy kád vízzel elcsábítani? Ez most valami új divat?
- Oké - bólintott. Akkor kénytelen vagyok kerítés nélkül megkérni, hogy vetkőzz le és mutasd meg a sebeid - mondta halál komoly fejjel, nekem pedig a szemöldököm felszaladt, és az állam leesett. Látnom kell, hogy mit tettem veled - lépett hozzám közelebb.
- Ross, nem kell ezt látnod. Ez már a múlt. Beláttad, hogy hibáztál, nem kell jobban összetörnöd magad. Nekem már ez is elég.
- Vetkőzz le, Sel - kérte én pedig ingattam a fejem. Ne légy előttem szégyellős. Hidd el nekem, hogy én sokkal jobban ismerem a tested, mint saját magad - mosolygott rám kedvesen, én pedig ebbe picit belepirultam. Fordulj meg - fordított meg, én pedig szembe találtam magam egy egész falat beterítő tükörrel, aminek a láttára lesütöttem a szemem.
Mégis mennyi  volt az esélye annak, hogy ismét egy ilyen tükörrel találom magam szemben, mint amilyen Puertón volt? Szívem hevesen dobogott, ahogy emlékeim felidéződtek a nászutunkra gondolva. Ross hátulról átkarolt, ezzel belém fojtva a levegőt. Száját nyakamra tette, majd mosolyát bőrömbe rejtette, ahogy meglátta, hogy libabőrözőm.  A ruhám hátul fűzős volt, ezért csak arra eszméltem fel, hogy szorgosan lazítja ki. Erre kinyitottam a szemem, de nem állítottam le, és különösképpen nem volt bűntudatom, hogy éppen vetkőztet. Végül is, ha úgy vesszük papíron a férjemről van szó. Miközben gondolkodtam magamban megráztam a vállam is, mire Ross felkuncogott.
- Élveztem, mikor Puertón egy ilyen tükör előtt dugtál meg - mondtam ki egyszerűen, amire igazából nem is lepődött meg.
Túl jól ismert.
- Én is - nézett rám a tükörből, mikor ruhám a földre hullott, majd egy pillanat alatt lehervadt a mosolya.
Szinte tátott szájjal nézett végig rajtam. De most nem a csodálattól, hanem az undortól. Erre a tekintetre gyomrom összeszorult, és már egyáltalán nem élveztem ezt a helyzetet, sőt egyenesen gyűlöltem azt a pillanatot. Sosem nézett még így rám, és ezáltal összetört bennem egy világot. Az a kevéske önbizalmam is elpárolgott, mintha sosem lett volna. Majd torkom összeszorult, és könnyeimet a szabadba engedtem. Lefejtettem magamról Ross karját, és zokogva léptem ki a fürdőszobából. Ágyába vetettem magam, és párnájába nyomtam arcom, hogy elrejtsem patakokban folyó könnyeim. Sőt még a takarót is magamra húztam, mert nem akartam, hogy lássa a testem, amit csak fehérnemű fedett.
- Selena, mi a baj? - kérdezte Ross meglágyult hangon, miközben leült mellém az ágyra, és átkarolta remegő énem.
- Én...én...- szipogtam, de ahogy ránéztem ismét elkapott a zokogás, és perceken keresztül csak sírni tudtam egy olyan kis jelentéktelen dolog miatt.
- Hé - fordított meg - , nézz rám - vette keze közé arcom, én pedig kipirosodott szemekkel néztem fel rá. Mi a baj? - kérdezte, de én csak kapkodtam a levegőm. Istenem, kis lelkem - szorított magához én pedig úgy szorítottam, ahogy csak tudtam.
- Nem tetszem neked, ugye - böktem ki. Már nem tetszik a testem, ugye? Dagadt vagyok - sírtam el ismét magam, ő pedig vállamnál fogva eltolt magától és elmosolyodott.
- Édesem, annyira butus vagy, hogy az nem igaz - ingatta a fejét, miközben kereste a szemkontaktust, de én eltakartam az arcom. Én magamtól undorodom, hogy, hogyan tehettem ezt a gyönyörű kis testeddel - vette el kezemet arcom elől. Sosem fogom ezt megbocsájtani magamnak - ingatta hevesen a fejét. Hogy tehetted ezt a finom, kis puha bőröcskéddel? - kérdezte üveges tekintettel, majd végigcsókolta alkaromon a hegeket.
Majd másik karomat vette kezébe, hogy ugyanúgy megcirógassa sebeim, de ezúttal nem állt meg csuklómnál, hanem egészen ujjaim percéig végigpuszilt. Én azzal a kezemmel végigsimítottam arcán, majd kitöröltem szeméből a könnyet. Felmosolygott rám, majd testét óvatosan enyémre helyezte és megcsókolta arcom. Fölöttem tornyosult, csupán egy takaró választott el minket egymástól. Percekig csak szemeztünk egymással, és elvesztünk a másik tekintetében. Éreztem a szerelmét irántam és annyira boldog voltam abban a pillanatban. Csak kémlelni tudtam gyönyörű barna íriszeit, ami leginkább a megolvadt karamellre hasonlított.
Egy pillanat volt az egész és meleg, finom száját már az ajkaimon éreztem. Csókja lángra lobbantotta mellkasom, és szinte égetett. Telhetetlenek voltunk és csak többet akartunk egymásból. Faltuk, haraptuk egymás ajkát, szinte percekig csak csókolóztunk. Bár hazudnék, ha azt mondanám ez egy szimpla csók volt. Szavakkal leírni nehéz, milyen érzéseket hozott ki belőlem, csak annyit tudtam abban a pillanatban, hogy jó volt. Nagyon. És iszonyat szükségem volt már rá, hogy ilyen közel érezzem magamhoz őt, újból, ennyi idő után. Olyan volt, mintha visszakaptam volna azt a létfontosságú szervem, ami nélkül eddig éldegéltem.
- Hogy gondolhatsz arra, hogy nem tetszel nekem? - kérdezte dühösen. Van róla fogalmad, hogy milyen kibaszott érzéseket váltasz ki belőlem? Kurva életbe - dobta el a takarót, ami elválasztott tőle.
Ajkait ismét enyémre tapasztotta, viszont ezúttal kezei oldalamra tévedtek, és szórakozottan simogatott. Nyakába karoltam és lejjebb csúsztam, hogy egész testemmel alatta legyek. Ő
hozzám nyomta növekvő erekcióját, mire én halkan felnyögtem. Hasamban gyűlt a vágy és abban a pillanatban bármit megtettem volna neki, amire csak kért volna. Senki nem tudott belőlem olyan érzéseket kiváltani, amit ő egy csókkal elért. Ross a csókba mosolygott, majd ajkát ismét nyakamra tapasztotta, és gyengéden szívogatta. Foga közé vette az érzékeny bőrt és kissé erősen ráharapott, amivel türelmetlenségét akarta kifejezni. Viszont habozott, ezért mellkasomra és mellemre haladt tovább.  Mikor hasamhoz ért, tengernyi kis puszit nyomott a legnagyobb hegemre, miközben gondosan nézegette és simogatta azt. Annyira édes volt, ahogyan gyengéden bánt velem, hogy nem is akartam, hogy abbahagyja. Csak akkor jött ismét fel hozzám, mikor már egész testem ragadt a nyálától.
- Undorító vagy - nevettem fel.
- Te pedig annyira finom - mondta, majd újra befalta ajkaim, és csak többet és többet akart belőlem, úgy ahogyan én is belőle.
Csók közben pozíciót cseréltünk, ezért most én kerültem felülre. Hajamat hátradobtam és megtámasztottam magamat izmos mellkasán. Lejjebb csúsztam ágyékáról, hogy szemügyre vehessem egész kidolgozott felsőtestét. Végignyaltam felső fogsoromon, majd szemébe néztem.
- Edzettél az elmúlt időben? - kérdeztem, ő pedig válaszul csak egy magabiztos mosolyra húzta ajkát, ami kifejezetten tetszett.
Feltérdeltem és úgy hajoltam le, hogy megízleljem kockáit. Ahogy végignyaltam a kis bemélyedéseken, úgy tört elő belőlem régi, gátlástalan énem is. Alig értem ajkaimmal a V vonalához, már csatoltam is ki az övét. A cipzárral nem kellett sokat vesződnöm, ugyanis erekciója miatt könnyen lecsúszott. Bőre illata csak egyre jobban beindított és csak arra tudtam gondolni, hogy magamba akarom. Lerángattam róla a nadrágot, majd alsónadrágban megmarkoltam, mire ő egy aprót nyögött. Ettől a hangtól megjött a bátorságom és már ki is vettem tekintélyesét a vászon alól. Szemébe nézve ajkamba haraptam, hogy jobban ingereljem, majd nagyon gyengéden megfogtam és lassan elkezdtem neki verni. Ő állta a szemkontaktust, jelezve, hogy neki ennél sokkal több kell ahhoz, hogy elvegyem az eszét. Elvigyorodtam, majd tekintetem lesütve nyálaztam be makkját. Nyelvem szép lassan körbe-körbe futkosott farka tetején, amit én kifejezetten élveztem. Majd végignyaltam oldalán is, hogy minél tovább húzzam az időt. Aztán szép lassan számba engedtem, először csak a tetejét, majd egyre mélyebben. Erősen zártam rá ajkam, és nyelvem hozzányomtam, hogy minél intenzívebb érzést keltsek benne. Fogaimra vigyázva és szemébe nézve szoptam egészen addig, amíg végre be nem hunyta szemeit és hátravetette a fejét. Nyelvem bedugtam a bőr alá és és ott körözve kényeztettem tovább. Majd megpróbálkoztam egyszerre a kettővel, amit eléggé élvezett, ezért csakhamar abba is hagytam, mielőtt elment volna. Egyszer sem nyomta vissza a fejem, és egyszer sem követelt semmit. Szimplán csak engedte, hogy úgy csináljam, ahogy tudtam, hogy szereti. Állam alá nyúlt, és úgy húzott fel magához, hogy csókoljam meg. Eléggé hangulatban voltam már, ezért ez alkalommal én nyomtam le nyelvemet szinte a torkán, ő pedig csípőmet fogva átbillentett maga alá.
- Annyira isteni a szád - simított végig hüvelykujjával alsó ajkamon, én pedig csak nyújtottam feléje arcom, hogy csókoljon meg, de ő csak egy puszit nyomott szám sarkába.
Mielőtt hátradöntött volna, kikapcsolta a melltartóm, és gyengéden lehúzta vállamról, majd oldalra hajította.
- A szülés előnyei - döntötte oldalra fejét, miközben megmarkolta mellem, én pedig felnevettem.
- Szoktak is fájni, nagysága miatt - biggyesztettem le ajkam.
- Oh, majd én teszek ellene, hogy ne fájjanak - döntött hátra, és már szájába is vette egyik mellbimbóm, miközben másikat hüvelyk és mutató ujjával húzogatta.
Szívta, és harapta is mindaddig, míg csípőm emelve nem kezdtem el nyögdécselni. Ismét lejjebb haladt testemen, de most nem állt meg csak bugyim szegélyénél. De nem időzött sokat, elhúzta a csipkés anyagot és két ujját belém nyomta. Testem megfeszült és hátravetett fejjel nyögtem.
- Ah igen - suttogta fülembe, majd gyorsított tempóján és velem együtt élvezte, hogy örömöt okozhat nekem.
Mikor ezt megelégelte lekapta rólam a bugyim, és szétfeszítette lábam. Térdeimet felnyomva fészkelte magát lábam közé. Mikor megéreztem leheletét magamon, már akkor éreztem a hasamban a gyönyör apró sugarait. Nyögve felsóhajtottam, amikor nyelvével csiklómon nyalt végig és két ujját ismét belém nyomta. Hajába markoltam és csípőmet emelgettem, jelezve neki, hogy mi a megfelelő ritmus számomra. Már nagyon a végén jártam, ezért elakartam taszítani magamtól, de ő beakarta fejezni, és...nos végül is be is fejezte. Testem megfeszítve omlottam össze karjaiban, miközben ő csókolt engem, de ennél többet akartam belőle. Kérnem sem kellett, a másik pillanatban már magamban éreztem teljes egészében, amit testem egyszerűen túl soknak tartott egy orgazmus után, viszont jól ismerte Rosst, ezért a fájdalom hamar elmúlt és gyönyör vette át helyét. Ross megfordított, és ismét belém hatolt. Minden porcikámat kiélvezte, ezért lassan érzékien csinálta, viszont nyögéseim hallatára egyre jobban beindult és gyorsított tempóján. Fenekembe markolgatva tolt tovább, és a szobát nyögéseink és az ágy kissé recsegő hangjának zaja töltötte be. Ross a levegőt kapkodva csókolgatta hátam, amin időközben apró izzadság cseppek ültek ki. Hajamat megmarkolta és így hátrahúzva a fejem élvezett belém, ami nekem is egy lökést adott az újabb orgazmushoz. Fáradtan és lihegve terült ki rajtam, viszont annyi erő még volt benne, hogy szorosan átkaroljon.
- Szeretlek, Selena - gördült le rólam és mellkasára húzott.
- Én is szeretlek Ross - néztem fel rá, de ő csak kifáradva pihentette szemeit.
Legalább tudom, hogy nem volt mással, miután elváltak útjaink. Olyan tömérdek szeretetet éreztem iránta, hogy az valami földönkívüli érzés volt. Csak néztem őt és csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarom még egyszer elveszíteni. De legbelül tudtam, hogy sajnos mi nem fogunk működni.
- Gyere vissza hozzám, Sel - pillantott le rám. Kibaszott boldog életünk lesz hárman. Megígérem! Mindent megadok Jakenek, amire csak szüksége van, minden szeretetem és időm. Adj egy esélyt kérlek! Bebizonyítom, hogy mennyire jó apa leszek. Kérlek - nézett mélyen szemembe, nekem pedig már előre fájt a szívem azoktól a szavaktól, amelyek el sem hagyták a szám.
- Nem tehetem, Ross - ingattam csalódottan a fejem.
- Mmi? - kérdezte úgy, mint aki nem hiszi el ezt ezek után. Mégis miért? - tornászta ülésbe magát, és szemei rögtön megteltek könnyekkel. Kicsim - szólt élettelen hangon, de én továbbra is ellenkeztem.
- Hogyha csak rólunk lenne szó, azt mondanám legyen! De...- töröltem meg én is szemem - már nem csak rólunk van szó. Ross, mi nem működünk együtt. Nem először fordult már ez elő. Én nem tehetem azt a fiammal, hogy bizonytalan kapcsolatba viszem őt. Ő nem tehet semmiről. Ő nem ezt érdemli - mondtam, mire Ross bólintott, majd kezeibe temetve arcát sírta el magát.
- Kérlek adj egy esélyt! - könyörgött nekem, de én csak végigsimítottam szó nélkül hátán.
- Tudom, hogy nagyon nehéz ezt elfogadni, de én már döntöttem. Rob mellett...-mondtam remegő hangon, ő pedig erőt véve magán bólintva rám pillantott.
- És szerinted mellette gond nélküli életed lesz? Aki miatt majdnem elvesztettük Jaket? - kérdezte még mindig bőgve.
- Kérlek ne nehezítsd ezt meg nekem. Rob-bal túlfogunk lépni ezen az időszakon, én tudom, hogy milyen ő valójában. Ő nem rossz ember - néztem rá biztatóan. A fiam és én vagyunk a mindenei.
- Nekem is ti vagytok a mindeneim - ingatta Ross a fejét, mint aki el se hiszi.
- Köszönök neked mindent, szöszim! - öleltem át vállát. Tudom, hogy sosem tudunk elszakadni majd egymástól. Hiszen az emlékek, a szerelmünk és Jakie mindig itt lesz nekünk - mondtam sírós hangon, de próbáltam tartóztatni magam. De sajnos a mi kapcsolatunknak itt vége. Idővel jobb lesz, bízz bennem. Neked is lesz  valaki, aki talán még jobban is fog szeretni, mint én.
- Nekem nem kell más - szorított magához és könnyei szüntelenül ömlöttek.
- Szeretlek - álltam fel, majd felkapkodtam ruháim és kiléptem az ajtón.
Nem néztem vissza sem, csak sírva futottam végig a folyosón és tudtam, hogy a kisfiam érdekében cselekedtem, és bíztam abban, hogy a legjobbat választom neki. Habár tudtam, hogy ezzel a saját életemet teszem tönkre.

- 3. évad 18. rész Csalódások újra és újra -

Minden gondolkodás nélkül az ajtóhoz vettem az irányt, holott fogalmam sem volt hol találhatom azt a bizonyos alagutat. Ross az ajtónál megragadta a kezem, de azt hozzá kellett tennem, hogy sokkal lágyabban ahogyan Rob tette pár órája. Maga felé fordított, talán túlságosan is közel, és úgy mondta, hogy várjam meg a többieket is. Miután ez a közlés megtörtént, szemeink még mindig egymás tekintetét keresték, ami kezdett kínossá válni, viszont egyszerűen megigézett és nem tudtam elszakadni tőle. Robra pillantottam aki haragját próbálta visszatartani, és nekem sugallni, hogy mennyire nem okés ahogy cselekszem és igen, cseszettül féltékeny. Elen bugyborékoló röhögésére Ross elengedett, és zavartan beletúrt a hajába, akár csak egy kis tinédzser. Visszatartott mosollyal kerültem ki, majd sürgettem a többieket.
A kocsiban most érthető okokból nem Ross mellé ültem, hanem inkább választottam Elen társaságát, ami ugyan egyiküknek sem tetszett, de úgy éreztem ezt kell tennem. Itt most tényleg nem Rossról és rólam van szó, hanem Jakeről. És anyaként kötelességem ezt tudni, hogy mindig is ő marad az első. Sőt nem kell tudni, érzem. Lehet Rossban még nem tudatosult annyira, hogy apa, viszont nekem a kisfiam a mindenem. Ezért sem volt erre most idő. Meg azért sem, mert egy pár jó gesztustól, még nem fogja megváltoztatni az elmúlt egy évem. És ezt sosem fogom elfelejteni. Igaz, nem vagyok valami haragtartó, ha rólam van szó, de itt nem csak rólam volt szó, és ezt ő is nagyon tudta. Tudta, hogy nem játszhat velem és az érzéseimmel aznap, viszont minden pillanatot kiakart használni, hogy csak egy kicsit is felidézhessük a régi szép időket. És mivel jobban ismerem őt bárkinél, tudtam, hogy csak tudat alatt cselekszik és semmi rossz indulat nem volt benne. Bár kitudja. Mind a ketten nagyon sokat változtunk ezalatt egy év alatt. Viszont abban az egy évben megismertem egy olyan énjét, amire egyáltalán nem számítottam. Ezért mégiscsak volt bennem egy kis kétely, hogy hogyan viselkedjek vele és reagáljak ezekre a jelekre amiket folyamatosan küld felém. A másik pedig ugye Rob. Én...én elköteleztem magam mellette és igen, most fordult a kocka, de én akkor sem leszek ribanc. És nem magam miatt, hanem Rob miatt. Túl sokat kaptam tőle, nem érdemli ezt.

Mint végül kiderült az az alagút létezett, viszont arra igazán nem számítottam, hogy Rob pontosan tudta merre kellett mennünk, és olyan biztosan vezetett, hogy egyetlen kanyart nem tévesztett. Egyenlőre nem szóltam egy szót sem erről se neki, se pedig másnak. Csak jól az eszembe véstem ezt, és hallgattam. A hely számomra ismerős volt, annyi különbséggel, hogy nem volt teljesen sötét. Valószínűleg az elmém ezzel csak még jobban riogatni akart az álmaimmal. Beleborzongtam, hogy a tudatalattim  mikre nem képes, vagy, hogy egyáltalán, hogyan láthattam már ezt a helyet, ha még sosem voltam itt. Ennyire rémisztő lenne a sors? Kocsival le kellett térni az útról, viszont az alagúthoz le kellett mászni egy karbantartási lépcsőn. Először Elent küldtük le, hogy ő nézze meg minden rendben van e, viszont nem bírtam türelmesen ott ácsorogni, ezért ahogy le sem ugrott még a létráról, máris másztam utána.
- Még mindig jó a segged cica - említette meg Elen, hátborzongató hangnemben, amire égnek emeltem a tekintetem undorodva.
- Elen még egy ilyen szófordulat, és kitépem a nyelved a helyéről - jegyezte meg Rob, de én addigra már az alagútban voltam a bátyjával.
Körülnéztünk de igazából nem láttunk semmi gyanúsat, én pedig nem tudtam ezt mire vélni. Itt kellene lenniük a fiammal, de nincsenek. Semmi sem úgy történt ahogyan annak lennie kellett. Ahogy az volt az álmunkban. Nem hiszem el! Teljesen csőbe húztak minket, mikor kitudja hol van a fiam, és kivel. Vagy mégis mit csinálnak vele. Elen tájékoztatta őket, hogy sehol senki, de én addig elindultam, így próbálva magamban tartani a reményt, hogy itt van a fiam, és nem vesztettem el. Aztán egyszer csak meghallottam a sírását a másik irányból, és szívem torkomba szökött, ahogy az adrenalin szétáradt testemben, és úgy mint aki se hall, se lát elkezdtem futni a hang irányába.
- Selena, ez csapda lehet, gyere vissza! - kiáltott utánam Ross, de engem nem érdekelt más csak, hogy a kisfiam végre a kezemben tartsam.
A föld remegni kezdett alattam, és erre megtorpanva néztem körbe, hogy mégis mi okozhatja ezt. Aztán rájöttem, hogy mégis úgy történik minden, mint ahogyan azt elmém előre megsúgta nekem. Viszont, előre rettegtem mi lesz ha a vonat elhalad mellettünk, bevilágítva az egész teret. Jake sírását eltompította a vonat dübörgő hangja. Ross is mellém ért és megfogta a kezem, felkészülve arra ami fog történni. Aminek nem szabadna megtörténnie. Én megszorítottam a kezét, jelezve, hogy bármi is történjen, megmentem a fiam.
A vonat fénye elvakított, ezért kezemet elé téve próbáltam körbenézni, de nem láttam semmit így sem. Már teljesen elvesztettem a remény apró sugarát is, mikor előttünk több tízen felkapcsolták a zseblámpájukat. Eddig az álmomban éreztem magam, ezáltal nem éreztem semmilyen rettegést, vagy dühöt, de ahogyan megpillantottam Rob apját a fiammal a kezében, minden erőm kezdett elhagyni, és Ross fogott vissza, hogy ne menjek neki.
- Hol vannak azok a szerencsétlenek? - törte meg a csendet William, én pedig sebezhetően megráztam a vállam, ugyanis eddig teljesen azt hittem mögöttem állnak.
William türelmetlenül átpasszolta egy férfinek a fiamat, majd közel jött hozzánk, amitől ugyanúgy megéreztem a félelmet, mint mikor a házunkban voltak. Jakere pillantottam, ahogy nyöszörögve néz rám, és egyenesen szörnyű volt, ahogy láttam rajta, hogy halálra volt rémülve. Ez a pillantást egy szülőnek nem kívánom. Azt hiszem ezt sosem fogom elfelejteni, és örökre megpecsételi a lelkem ez az egy pillantás a kisfiamtól. Rob apja Rosshoz lépett oda olyan közel, amire egyikünk sem számított.
- Szóval te tetted börtönbe a szemem fényét - nézett fenyegetően Ross szemébe, aki kétségek nélkül állta a szemkontaktust, egy szemrebbenés nélkül, a félelem legkisebb jelét sem mutatva.
De szokásosan megemlítem, hogy én rohadtul nem a türelmemről vagyok híres, ezért talán rossz ötlet volt, talán nem, én akkor is belekezdtem.
- Hát elég nagy bajok vannak, ha egy olyasfajta köcsög balfék valakinek a szeme fénye - mondtam mire, mindenki engem figyelt. Mi a probléma netán nem hallottak még nőt csúnyán beszélni, vagy kiállni a jogaiért? Elég messze állok a feminizmustól baszki, de azért nem semmi az amit a maguk családja lenyom. Tudja itt egyáltalán valaki, hogy a drága kis Elen mit művelt velem? Nem most, hanem amikor még kislány voltam. És azt tudják, hogy Roberto ugyancsak a kislányok felé hajlott Vegasban? - pillantottam a két Prascotra, akik időközben megérkeztek, bár fogalmam sem volt, mi tartott nekik ennyi ideig. Mi van netán meglepődtek? - röhögtem fel a sok értetlen arc láttán, és teljesen éreztem, hogy a kezemben van az irányítás.
- Sel, kérlek ennek nem most van itt az ideje - lépett mellém Rob.
- Oh igen? - álltam odébb. Mondd csak el, honnan tudtad, merre van ez a hely? Hm? Netán ugyanezt csináltad te is több másik családdal? Mondd miről nem tudok még? - vetettem oda neki. Egyáltalán ez az igazi neved?
- Hercegnőm, persze, hogy ez az igazi nevem, ne viccelj - mosolygott rám biztatón, majd felém nyújtotta a kezét én pedig könnyeimmel küszködve ráztam a fejem.
- Rendezzétek le amit kell, és adjátok oda kisfiunkat - ráztam meg a vállam.
- Oh, de szép családi dráma - tapsolt a tömegből egy magas, hosszú hajú, kigyúrt tag.
- Fogd be a pofád, Brad, kurvára nem hiányoztál - szólt rá Rob.
Tehát, ő lenne a harmadik, és egyben legidősebb szeme fénye az apucinak.  Szép kis család, mit ne mondjak.
- Elég legyen! - szólt  közbe William, amit igazán nem bántam ez alkalommal. Válassz Roberto! - vetette neki az apja olyan hangnemben, amitől még én is rettegni kezdtem. Ők, akik csak kihasználnak, vagy a családod?
- Persze, hogy ők! - dadogta Rob.
- Akkor ezt magyarázd meg! - dobott le egy köteg fényképet elé.
Én csak a tetején lévőt láttam, de az is bőven elég volt. Már igazából meg sem lepődök rajta. Hisz miért is vártam mást? Ő egy Prascot, ezt Vegasban is megmutatta. És sosem fog megváltozni, bármennyire is elhittem, hogy ő a fekete bárány a családjából, és, hogy tényleg szeret engem és a fiam.
- Elhitetted velünk, hogy miatta lépsz ki - bökött rám az apja. De mocskosul visszavágtál, ráadásul pont Calaverdoéknál? Elhitetted velünk, hogy más vagy, szerelmes tinédzser, elengedünk és ezt kapjuk vissza. Oh kérlek fiacskám, hiszen még ez a gyerek sem a tied - röhögött fel szánalmasan, és Jakere bökött. Hát megkaptad amit akartál, boldogulj vele - sétált Jakért, majd Rob kezébe tette.
- Többet nem akarom magukat, látni a fiam közelében sem! - jelentettem ki, és elvettem Robtól végre a kicsikém. Nem érdekel ez az undorító fenyegetés sem. Ebből hagyjanak ki minket - igyekeztem vissza a lépcsőhöz.

- Selena hallgass meg kérlek, ez nem az aminek látszik! - futott utánam Rob, mielőtt még beülhettem volna az autóba.
- Ross, kérlek fogd meg - adtam át neki Jaket.
Odasétáltam Robhoz, ő kereste a szemkontaktust, de én csak átnéztem a válla felett. Keserves mosolyra húztam a szám és fejemet ingatva néztem rá.
- Ezen nem tudsz mit kimagyarázni. Megesküdtél nekem Vegasban, hogy végeztél ezzel az egésszel - mondtam és időközben üveges lett a tekintetem.
Nem tudtam miért sírok. Próbáltam arra fogni, hogy túl sok volt ez a nap nekem, hogy boldog vagyok Jake miatt, hogy Rossal voltam ennyi idő után, de nem ezekről volt szó. Azért sírtam, mert csalódtam benne. Azért mert átvert és mind csak saját maga miatt. Én tisztán, teljes szívemből beleszerettem, mert elhittem, hogy fontos neki a fiam és megváltozott. Nem tudtam mit higgyek abban a pillanatban. Tényleg nem volt senki akiben bízhattam volna, aki megnyugvást adott volna.
A képeken ő volt látható különböző tini lányokkal. Ahogy ugyanott folytatta, másoknál, mint ahogy a családjánál befejezte Vegasban.
- Nagyon jól tisztában vagy vele, hogy kitettek a jól kereső állásomból. És egy gagyi pizzázóba kerültem az én tehetségemmel.
- Igen, de az legalább tisztességes, kétkezű munka volt és az összes dollárért megdolgoztál és meg is érdemelted.
- Tudod, Sel - kezdett bele. Vannak emberek akik nem bírjak a kétkezű munkát. Te még sosem dolgoztál.
- Te egy seggfej vagy Rob - szólt közbe Ross. Fogalmad sincs róla, hogy Selena mennyit megdolgozott azért, hogy ott legyen ahol van.
- Ahol volt, mielőtt te összetörted - erősítette meg Rob, amiben igaza is volt valamilyen szinten.
- Szerintem inkább hagyjátok abba a másik ócsárolását, amíg egyikőtöknek sem tiszta a lelkiismerete. Elegem van mára már belőletek - vettem ki Ross kezéből a fiam és beültem a hátsó ülésre.
Aznap tanultam meg azt, hogy tényleg ne bízzak senkiben. És saját magam lesz mindig is az az ember akire számíthatok. Nem szabad senkinek odaadni a szereteted és a bizalmad, mert a gyenge pontjaidat ismerve fognak támadni, abban a pillanatban, amikor nem fogsz rá számítani. Szomorú dolog, hogy erre lassan 20 éves koromban már rá kellett jönnöm. Ahogy arra is, hogy valószínűleg felhagyok a pasikkal egy életre és azzal is, hogy a kisfiam egy boldog, normális családban nevelkedjen és élje mindennapjait. Elen ottmaradt a családjával - hála égnek - , úgyhogy nélküle folytattuk utunkat, ami végre " haza " vezetett. Ross is kiszállt a kocsiból, amin egészen meglepődtem. Viszont amikor megindult felém, már sejtettem, hogy mit akar. Ezért sajnos 2 percre még el kellett válnom Jaketől. Rob el sem köszönt Rosstól, csak kivette a kezemből a fiam, és becsukta maga mögött az ajtót. Kicsit kínosan éreztem magam, hogy egyedül hagyott Rossal, de ez így volt rendben.
- Akkor még lógsz nekem egy mesélősdivel - mosolygott rám kedvesen.
- Te is. És elég sok magyarázattal is - bólintottam a földet kémlelve, és vártam, hogy kezdje
- Nem, nem - mondta mire felnéztem rá. Attól tartok pár perc nem lesz erre elég.
- Nem nagyon kéne találkozgatnunk. Ez egyikünknek sem jó - ingattam a fejem.
- Holnap este Rob dolgozik? - kérdezte, mire válaszoltam egy igennel, majd értetlen fejjel néztem rá. Holnap el jössz velem vacsorázni - szögezte le a beleegyezésem nélkül, majd elindult a kocsija felé.
- Biztos, hogy nem - röhögtem fel erőltetetten. És mégis ki vigyázna Jakere? Ne is álmodj róla - ingattam hevesen a fejem, de ő már készült beszállni az autóba.
- Bízd rám - huppant az ülésre. Ja és csípd ki magad, mert puccos helyre viszlek! - csukta be az ajtót majd intett és elhajtott.
Én szemem forgatva fordultam az ajtóhoz, miközben azon gondolkodtam, hogyan hiheti azt, hogy ezzel majd behódolok neki. Mégis a nap hátralevő részében mosolyogtam és boldog voltam, viszont nagy részben azért, mert a kisfiammal lehettem. És ezt az érzést semmire nem cserélném le.