-2.évad 22.rész Témánàl vagyunk...-

-Selena-

Anyu egy hét után megunta a szorongást a buszon, az egésznapos rohangálás után, ezért már indul is haza. Persze nem hagyhatta ki, hogy jól elbeszélgessen Robbal....- komolyan anya...- ! És velem egyes dolgokról...Amit igazán kihagyhatott volna. Tényleg nem hiányzott a szexuális felvilágosítás az életemből..Khm. Idézem.
"-Ömm...ugye szoktatok védekezni?
-Ez most, hogy jön ide...?-nevettem fel kínomban.
Ugyanis épp fagyit ettünk.
-Csak szeretném tudni, hogy...minden rendben van...-nézett eper gombócára.
-Anyu...Ross pár hónap múlva 21...és én is nemsokára 18 leszek. Kérlek ne kelljen ezt megtárgyalni.-sétáltam tovább feszengve.
-Tudom jól, hogy lassan felnőttek vagytok, sőt...de a kislányom vagy. És nem mondtam el akkor, és meg is történt a baj.-bökött rám, utalva, a 2 éve szívem alatt hordott csöppségre.
Ezzel aztán tényleg beletalált a közepébe! Ahogy visszagondoltam ezekre az emlékre, hogy szinte szó szerint megöltem a gyerekemet...Az egész testemet elfogta a remegés.
-Anyu...-kezdtem idegesen, majd egyre nyugodtabban. Tudom mi történt...De azt is tudom, hogy többet nem fog előfordulni, hacsak nem szánt szándékból lesz. De kérlek beszéljünk másról!"
Na igen a kínos része nem volt elég, de még a fájdalom is elkapott. Szokás szerint. Úgy látszik nagyon szeret engem megtalálni.
Itt ülünk a repülőtéren, már vagy két órája. A járatot törölték az óceán fölötti viharra fogva. Ezért még fél óra. Elméletileg.
-Egyébként, hogy értetted amit még Londonban mondtál?-kérdezte.
/Most Párizsban voltunk/
-Mit?-néztem értetlenül.
-Hogy hacsak nem szánt szándékból...-rámnézett olyan "hagy ne kelljen folytatnom fejjel", mire leesett.
-Hát...úgy.-vártam hátha felfogja, de látszott rajta, hogy nagyon is érti...de, hogy akkor mi baja van?
-Mióta ilyen komoly?-nézett szemembe.
-Micsoda?! Kérlek beszélj érthetőbben.
-A...-várt a megfelelő szóra. A kapcsolatotok..?
-Szeretem, ő is szeret. Mi baj van ezzel?
-Mikor utoljára együtt voltatok még Kaliforniában, teljesen mások voltatok.
-Nem vettem észre, hogy változott volna valami.-ráztam meg a vállam.
-Selena.-meredt maga elé.
-Nem tudunk egymás nélkül élni. Nekem legalább is fáj, hogy nincs mellettem...
-Ugye tudod, hogy a házassághoz, még nagyon fiatalok vagytok?
-Ki mondta, hogy itt akárki házasodni akar?-mondtam, de még a mondat felénél sem tartva, megbicsaklott a hangom, mert rájöttem, hogy hazudok.- Mindegy.-sóhajtottam.
Nem szólt semmit, csak átkarolta a vállam, úgy ölelt át.
-Apukáddal 20 évesen házasodtam. Mert...
-Mert megcsinálta Jaket...-mondtam, majd hirtelen felkaptam a fejem. Dehogyis! Jézusom, nem vagyok terhes!-fakadtam ki. Nem hiszem el, hogy még mindig ilyeneket kinézel belőlem! Tudtam, hogy úgy sem bízol bennem! Hogy lehetsz ilyen? Mindent megteszek, hogy higgy végre bennem, erre ezt hiszed? Na jó. Szia. Majd egyszer találkozunk.-álltam fel és készültem, hogy elrohanok.
Mikor megragadta a karom, megszólalt a hangosbemondó, hogy 5 perc és megérkezik a gép. Lefejtettem csuklómról a kezét, és elmentem.


-Ross-

Este 8 óra körül jár az idő én pedig itt kártyázok Nickel az Ailon házba. Tökéletes péntek esti program. Nem is értem 2 hetente jó ha kapunk egy meghívást valahova. Nem tudom miért kell itt meresztenem magam. Ennyi erővel simán elmehetnék Franciaországba.
-Nyertem!-csapta le elém lapjait Nick.
-Örülök.-meredtem magam elé.
-16 vagyok nekem is lenne jobb programom.-fintorgott.
-De nincs.-néztem ugyanúgy.
-És neked sincs.
-Igazából csak Sel miatt nincs kedvem sehova menni. Már kaptam 6 buliba meghívást.-rezgett a telefonom. Ja bocs, 7.-gúnyolódtam és felálltam.
-Ohh fenség sajnálom, hogy nem vagyok világsztár.-tette fel a kezét mosolyogva.
-Még lehetsz.-boxoltam vállába. Mondjuk amikor annyi voltam mint te, már saját sorozatom volt, 2 évaddal. De...Jobb később mint soha.-nevettem fel, az ajtó felé vetve az irányt.
Mielőtt lenyomtam volna a kilincset Louisie rontott be rajta.
- Szia. Hazahoztalak volna, ha mondod.-feleltem fáradtságára.
-Ugye nem csináltad fel a lányom?!-szegezte nekem.
Eléggé meglepődtem kérdésén, és hirtelen nem tudtam mire vélni.
-Nem tudok róla.-nevettem fel.
-Komolyan kérdezem Ross!-lett egyre idegesebb.
-Nem! Dehogyis!-kapkodtam a szavakkal, mert kezdtem félni a haláltól. De mégis ezt honnan veszed?
-Akkor semmi.-sóhajtott, és beljebb ment.
Esküszöm én ebbe a hangulat emberbe fogok megőrülni.
-Történt valami baj?-ültem le mellé a kanapéra.
-Megint elszúrtam.-húzta el száját.
-Min vesztetek össze?
-Azt hittem terhes.
-Mitől lenne az?!-lettem én is ideges.
-Amikor csak a közeledben van rögtön az ágyba húzod. Csillapítsd már a hormonjaidat!
-Na jó, állj. Szerintem hagy döntsem én el, hogy akarok a hormonjaimmal bánni. És egyébként is szerintem ehhez neked nincs túl sok közöd. Ha megbocsájtassz.-álltam fel.
-De ahj. Nem úgy értettem!-fogta a fejét.
-Hagy kérdezzek valamit.-álltam mellé. Yasminenak is ennyire alaposan figyeled a magánéletét? Csak mert szerintem rá jobban ráférne. Elhiheted, hogy tudom mit, hogy csinálok, és Selena is tudja. Részemről ennyit.-mentem el.

Megfürödtem és bebújtam a helyemre. Nem bírtam ki akáhány óra is legyen, felhívtam Selenát.
-Szia szépségem!-vettem kezembe gépemet.
-Anyu már kiosztott, mi?
-Igen.-nevettem fel.
-Na jó ez tényleg halálian nevetséges.-nevetett ő is.
-De azért ugye szóltál neki erről a házasságos cuccról?
-Hááát.-húzta el. Igazából ő hozta fel azzal, hogy még fiatalok vagyunk hozzá. Ami részben igaz is, de úgy érzem, hogy ezzel minden a...-vágtam bele.
-Helyére állna.
-Igen. Hisz baszki...itt oda-vissza csaljuk egymást. Legalább akkor lenne egy kis bűntudat bennünk.-mosolygott.
-Jah minimum.-arcát figyelve kezdtem újra röhögni.
-Úgy megölelnélek.-nyafogott párnáját szorongatva.
-Èn tudod mit csinálnék?
Àtsuhant egy édes mosoly az arcán, majd felhúzta a szemöldökét ès átváltozott vigyorrá.
-Selena nem akarod megnézni a sofőrt? Vagy  csak pár percre kimenni?
-Nem.-hallatszott Gomez hangja.
-Kérlek.-szóltam ezúttal én.
-Nem vagy olyan perverz, hogy megkéne ilyednem.-gúnyolódott a háttérben.
-Menj már ki.-szóltam könyörgőn.
-De nincs kedvem.
-Mindegy.-sóhajtott Selena.
-Utállak díva.-morogtam.
-Mit mondtál, szöszi?-vette kezébe Selena tabletjét.
-Nem akarok zavarni, de épp beszèlgettünk.-mondta Sel.
-Jólvan.-nyújtotta ki nyelvèt Gomez és elment.
-Akkor.-mondtam.
-Akkor.-nézett rám.
-Akkor?-kérdezte a díva.
-Ne már.-nézett Selena oldalra.
-Nem fogok kimenni...
-Oké. Tőlem. Ross vedd le a pólód!-nézett vissza.
-Nem megyek ki.-ismételte.
-Nem baj.-mondtam és levettem a fehér atlétám, amiben mostanában alszok.
Selena elmosolyodott, amit gondolom a másik észrevett ezért leült mellé.
-Kezdünk olyan karikába belemenni, ahány éves még nem vagy.-nézett végig Gomez, Selenának beszélve.
-Ne kezdd már te is.-mondtam. Ti nem ismeritek ezt a lányt.-folytottam el egy mosolyt. Szerintem inkább engem kéne tőle félteni.
-Persze, persze.-bólogatott Sel. Amúgy csini a hasad...Bár Robnak jobb van.-mondta, mire hirtelen szája elé kapta a kezét.
-Selena!-merdt rá idegesen Selly. Azt hiszem, megyek, szia.-csapta volna le, de megakadályoztam.
-Nem...Nem zavar. Nem kell elmenned.
-Bocsáss meg, tényleg.-nézett ijedten.
-Hagyjuk. Bár érdekelne valami.-mondtam.
-Mi?
-Akkor valószínűleg ha jobb hasa van annak a hapsinak, jobb is, nem?
-Baszki Ross! Olyan hülye vagy.
-Komolyan kérdezem.
-Nem, nem jobb.-kapkodott.
-Ne hazudj.-sóhajtottam.
-Mentálisan semmi féleképpen nem volt jobb!-tette fel a kezét.
-És testileg?-húztam fel szemöldököm.
-Ross, figyelj...-mondta már szinte lángoló fejjel. Elmondtam már, nálad senki nem jobb...-a háttérben röhögés csendült fel.
Leütöm azt a csajt!
-Megkérdtem, hogy ne hazudj. Nem vagyok egyáltalán féltékeny, csak tudni szeretném.
-Talán.-mondta mire kishíján tátva maradt a szám, de rögtön észbekaptam.
Á. Nem, nem vagyok féltékeny. Dehooogy!
-Oké. Csak ennyit akartam tudni.
-Kérlek, ne haragudj.-látszott rajta, hogy annyira szégyenli magát, legszívesebben elbújna.
-Majd legközelebb... meggondolod még ezt.-mosolyogtam rá.
Persze Miss. Gomeznek ebbe is belekell ütni a csőrét.
-Azt megnézem.-röhögött. Most komolyan Selena, hányszor mondta már ezt, hogy jobb és jobb lesz?
-Sokszor. De tudod pechked van, mert be is tartotta.-vigyorgott rá.
-Hát igen...Sajnos a látszat nem minden.-kacsintottam.
-Egyébként alig várom.-nézett ismét vissza, fülig érő szájjal.
-Nagyon álmos vagy már.-mondtam.
-Igen...Mivel mindjárt kelnem kell. De felébredtem hozzád, mert tudtam, hogy hívni fogsz.
-Édes vagy. De most már aludj.
-Nélküled nem jó...
-Tudom...De mit szólnál hozzá, ha énekelnék neked valamit?-vettem kezembe a gitárom.
-Szeretem, amikor elaltatsz.-mosolygott rám.
-Hogy lehettek ilyen nyálasok?-hallodtam ismét hátulról.
-Én meg téged szeretlek.-mondtam, nem figyelve a gúnyolódásra.
Selena lekapcsolta a villanyt, és bebújt a helyére. Elkezdtem óvatosan pengetni a húrokat, nehogy valaki felkeljen rá, és énekeltem neki. Gondoltam Gomez hagy örüljön, hamár az ő szerinte "nyávogásomat" kell hallgatnia, így az ő dalát énekeltem. Jobban mondva kicsit átdolgozva lassabra, az A Year Without Raint, majd később a Love You Like A Love Songot. Amikor már biztos voltam benne, hogy alszik belekezdtem John Legend All Of Me-jébe. Ugyanis ennek a számnak majd lesz jelentősége...
-Jóéjt szerelmem.-suttogtam és letettem.

-2.évad 21.rész Család, barátok, szeretők és a szerelmünk-

-Selena-

-Hát ez valami eszméletlen volt!-hüledezett Bella amikor beléptünk a backstagebe.
-Köszi.-mosolyogtam rá és megöleltem.
-Na és most hova megyünk? Biztos egy csomó mindenki vár buliba titeket. After party egy yachton?-ugrált.
Felnevettem a kelleténél is jobban, mire kérdőn nézett.
-Nem lesz semmiféle yacht. De még buli se.-kuncogtam. Max dedikálunk még egy sort és megyünk aludni.-legyintettem.
-Te talán mész aludni, de én biztos nem.-támaszkodott meg Sel a vállamon.
Ránéztem érterlenül, mire a fülemhez hajolt.
-Tudod Rob meghívott egy buliba.-súgta a fülembe.
-Ohh...fúj.-néztem fintorogva.
-Neked nem kellett.-rázta meg a vállát.
-Mert elvagyok jegyezve? És különben is holnap jön anya...Nem leszek másnapos...
Nem igazán figyelt rám, mert megérkezett Rob.
-Jó. Szia.-mondta Sel és elindult.
Tuti nem értette mit zagyválok. Rob mielőtt utána ment volna átkarolta a derekam és magához húzott. Az arcunk csupán pár ujjnyira volt egymástól.
-Jó volt veled táncolni.-lehelte.
-Ja főleg, hogy jól letapiztál.-morogtam.
-De nem eléggé.-húzott magához még közelebb.
Elfordítottam az arcom, ugyanis majdnem megcsókolt.
-Mitől félsz? Hogy rájön a kis barátod. Hisz ő is megcsalt.
-Ezt honnan tudod?-néztem vissza rá.
-Az legyen titok.-kacsintott.
Lejjebb csúsztatta derekamról a kezét és lágyan markolgatni kezdte a fenekem.
-Hagyd ezt abba kérlek.-tettem mellkasára a kezem és próbáltam eltaszítani.
-Miért félsz annyira? Az a szemétláda megérdemlené. Nem fogod fel mit tett veled? A saját nővéreddel feküdt össze. És te még megbocsájtassz neki? Ráadásul hozzá mész? Ne légy már butus. Élvezd ki az életet.
Hüledezve néztem honnan tud ilyeneket, és kis híján tátva maradt a szám.
-Ki vagy te?-néztem a szemébe.
-Rob Prascot.-mosolygott.
-A rohadt életbe.-löktem el magamtól. Te Elen öccse vagy.-emeltem a kezem, hogy megpofozzam.
-Okos vagy.-vigyorgott, és leszegezte a kezem oldalam mellé.
Szó szoros értelmében elkezdtem remegni, mivel eszembe jutott az az este. Életem legroszabb éjszakája...Hogy mit tett velem...Mikre kényszerített...Már a szemem is könnybe lábadt, de Rob letörölte őket.
-Én sosem bántanálak, megnyugodhatsz. Semmi ilyesmi nem állt szándékomban.-cirógatta meg arcomat.
-Akkor miért csinálod ezt?-fogtam le a kezét. És honnan tudsz rólam mindent?
-Elen megkért rá, hogy tegyelek boldoggá.
-He?-húztam fel a szemöldököm.
-Azt szeretné, ha nem tennél elhamarkodott lépést.
-Szóval ne menjek hozzá Rosshoz?! Nekem ő az életem. Ettől nem fog senki eltántorítani.-jelentettem ki.
-Ne felejtsd el mit tett veled! Honnan veszed, hogy legközelebb nem teszi ezt meg? Vagy még roszabbat?
-Na jó. Szia.-löktem el.
Megragadta a csuklóm és visszarántott magához. Állam alá nyúlt, közelhajolt...és megcsókolt. Nem tántorítottam el. De talán nem is állt szándékomban. Nem tudom mi ütött belém, de visszacsókoltam. De úgy igazán. Kezeim kusza barna tincsei közé vándoroltak, ő pedig olyan köuel volt hozzám, hogy azt hittem egybeolvadunk. A levegő sem fért át köztünk. Ajkaink lassan mozogtak, és egyszerűen teljsen elcsábított. Olyan édes volt, ahogy szaggatottan kezdte venni a levegőt. Mi?! Jézusom Selena most állj le! És nem teszem. Hát persze, hogy nem teszem. Őrült vagy, felfogod?! Ajkai szétnyíltak, és követtem minden mozdulatát. Hátrébb lépkedtünk egészen addig, amíg neki nem tolt a falnak. Nyelve tökéletes táncba járt az enyémmel. Annyira jól csinálta, hogy kezdtem beleszédülni. Csípőmnek tolta magát, mire kiszaladt egy halk nyőgés a számon. Lassan abbahagyta és rámmosolygott. A képem tűzvörösen lángolt az 100%. Egyrészt mert annyira szégyeltem magam, másrészt mert Bella és Selena tátott szájjal, kővédermedve nézte végig.
-Annyira örülök, hogy én hozhattam ezt ki belőled, hercegnőm.-tolt a fülem mögé egy tincset. Holnap találkozunk.-kacsintott rám és elment.
Vágyakozva néztem utána, és teljesen elvoltam varázsolva. Mintha Rossal csókolóztam volna. Vagy...nem is tudom. Más volt, de jó...
-Ömm...Sziasztok!-rohantam az ajtó felé.
-Most megállsz hercegnő!-futott utánam Sel.
Kirohantam az esőbe, és próbáltam elkapni egy taxit.
-Ezt meg, hogy képzelted?-szegezte nekem a kérdést, mikor megérkezett Bells.
-Fogalmam sincs mi történt. Ne légy már így felháborodva.-emeltem fel a kezem.
-Te most lesmároltál egy idegen pasit! Otthon meg vár rád Ross...Te teljesen bolond vagy!
-Ő pedig megcsalt! Igaza volt Robnak. Jobbat érdemlek.
-Neked Ross a tökéletes! És nem kell más!
-17 éves vagyok Selena! 17! Még csak nem is éltem. Honnan tudhatnám, hogy Ross a legjobb? Tudod mit?! Most rögtön elmegyek Robbal!-fordultam vissza.


-Gomez-


- Itt hagyott. Ez kész vicc! Felkell hívnom Rosst! Meg kell állítania! De baszki Sel, ő Amerkiában van! Hogy tudná megállítani?! Ahj...Mindent elrontok! Ezt nem hiszem el...-levágtam magam a sarokba, majd odajött Bella.
-Mióta ilyen?-ült le mellém.
-Nem tudom.-meredtem magam elé.
-Tudod...senkit nem láttam még soha olyan gyenge lélekkel mint ami neki van...Ezt mind azért csinálja, hogy ne fájjon neki.
-Ezt honnan veszed?-néztem rá.
-Együtt jártunk oviba, majd általánosba, és együtt kezdtük a gimit. Végig ott voltunk egymásnak. Tudom milyen rossz volt neki...Hogy mennyit szendevett kezdetektő fogva. Ő nem ilyen. Csak azért csinálja, hogy ne legyen fájdalma. Ross miatt.
-Ross megcsalta Yasmineval.
-Micsoda?!-nézett meglepetten.
-Igen. És azt hiszi ha ő is megcsalja kvittek lesznek. Ez hülyesség. Ross sosem élné át ezt amit Sel. Selena nagyon is erős!-mondtam.
-Tudom milyen...De nem úgy volt, hogy összeházasodnak?
-Úgy látszik én ezt is elbasztam.-jelentettem ki.
-Dehogy! Nem te vagy a hibás!
-De sajnos igen. Csak egy dolgot kért tőlem Ross mielőtt elutaztunk, hogy vigyázzak rá.
-Dehát te vigyázol rá!
-Nem igaz!-pattantam fel. Ez nem csak azt jelenti!-emeltem meg a hangom. Most rögtön felhívom Rosst!-mondtam és már pötyögtem is a számokat.

Persze, hogy ki volt akadva! Hogy lehetek ilyen hülye?! Felhívom a vőlegényt azzal a hírrel, hogy valószínűleg éppen most csalja meg a mennyasszonya. Komolyan! Jézusom én nem vagyok normális! Ross elküldött Robhoz. Miért is ne? Vesszek mégjobban össze Selenával! Ráadásul az anyja már a repülön ült. Hurrá! A kiscsajt hazaküldtem, én pedig itt vagyok Rob háza előtt. Olyan izgalmas életem van! Nem volt zárva az ajtó ezért bementem. Körbenéztem a nappaliban és a konyhában, de csak a széken találtam Selena kábátját és az asztal mellett egy törött vázát. Jobban mondva a talpam tapintotta ki. Hülye cipő! Ilyenkor döbbenek rá, milyen jó, hogy neo-s cuccokba kell mászkálnom. Hisz mi másnak lehet ilyen vékony talpa mint az általam szponzorált cipőnek?! Felmentem a lépcsőn és körbenéztem. Három ajtó, volt és mindegyik csukva. Ömm...egyébként be akarok én menni? Már sarkon fordultam, amikor rezgett a zsebembe a telefonom. Ross üzent. "Ki foglak nyírni!" Mesés! Akkor...ec, pec kimehetsz.-mutogattam az ajtók között, és benyitottam a középsőbe. Csúcs, a hálószoba! Éppen Selena belevolt merülve, hogy csókolja Robot. Istenem, hálát adok amiért létezik a takarò!
-Selena?!-nézett rám idegesen Selly.
-Sziasztook...-mosolyogtam eröltetetten. Ömm..érted jöttem!-mutattam rá.
-Hogy lehetsz ilyen pofátlan?! Te utánam jöttél?!-ült fel idegesen.
-Figyelj...Ross kérte, hogy...-folytattam volna, de félbeszakított.
-Te felhívtad Rosst?!-emelte meg a hangját.
-Nagyon sajnálom, de nem tehettem mást...
-Hogy képzeled ezt?! Megőrültél?! És mit akar ez jelenteni, hogy "Nem tehettem mást"?
-Kérlek halgass végig.-mondtam szelíden.
-Nem! Te halgass végig! Nem vagy te nekem senkim! Sem az anyám, sem a bébicsőszöm! Kérlek húzd el nagyon gyorsan innem magad!-mondta már szinte kiabálva.
-Jó! Tudod mit?! Innentől kezdve magasról letojom mit kezdessz magaddal! Ajánlom, hogy jól elbaszd az életed! Csá!-vágtam ki az ajtót és lerohantam.


-Selena-

-A kurva életbe!-csapkodtam.
-Semmi baj.-bújt közel Rob és megpuszilta a vállam.
-Egy ro..haa...dt ribanc va...gyok!-kapkodtam a levegőt és felálltam.
-Dehogy vagy az. Nyugi, jó?-állt fel mögém és átkarolt.
-Dehogynem.-mondtam elfojtva, ugyanis már majdnem ordítottam.
Egy pillanatra elvette meleg kezét derekamról, és rámterítette a köntösét. Én belebújtam és elindultam az erkély felé. Jött utánam.
-Neked meg mi bajod van?!-kiabáltam rá.
-Mi lenne?-kérdezte kicsit halkabban.
-Úgy csinálsz mintha én lennék a szíved csücske, amikor nem is ismerjük egymást.-meredtem magam elé idegesen.
-Nagyon szeretem a bátyjám.
-És talán megkért arra is, hogy dugj meg és ronts el mindent?!
-Nem. Ez az én elméletem.
-Milyen elmélet?!-kérdeztem már szinte úgy, hogy szétvetett az ideg.
-Olyan sokat áradozott rólad, hogy azt hiszem én is beléd szerettem.-mondta alig hallhatóan.
-Na ne már! Esküszöm megtudnálak mindkettőtöket folytani egy kanál vízben.
-Most miért mondod ezt?
-Mert nem fogod fel te, sem Elen, hogy Rossnál senkit sosem fogok jobban szeretni.-mondtam mire úgy nézett ki mint akit gyomorszájon vágtak.
Nem szólt semmit egyikünk se, csak néztük a csöndes utcát. Félek, hogy ezzel a mondattal igazán kiutáltattam magam az egész univerzumból.
-Figyelj. Tudom milyen érzés a viszonzatlan szerelem...Nagyon jól tudom. De azt is tudom, hogy rád is, és a bátyjádra is vár valaki, aki mindennél jobban szeret.
-Miért veled mi történt?! Netán vártál egy barna hercegre fehér lovon, most meg kaptál egy szőkét sportkocsival?-fintorgott.
-Én mindig a szőkére vágytam...-hajtottam le a fejem, és éreztem, hogy szemeim megtelnek könnyekkel.
-Sajnálom, ha valami olyasmit mondtam amit nem kellett volna...
-Hagyjuk.-töröltem meg a szemem, és visszamentem a hálóba.
-Szabad tudni ezt, hogy értetted?-ült le az ágyra.
-Csak úgy, hogy keresek egy éles kést.-mentem ki a szobából és ismét sírtam.
Lerohantam a lépcsőn, és persze, hogy követ! Miért is ne?!
-Ross megfog bocsájtani!-állt elém.
-De én magamnak nem!-ordítottam.
Kifejezetten jól esett, végre ordítani...
-Hagyd ezt abba és figyelj rám!-fogott erősebben, de én annál jobban kiakadtam.
-Eressz el.-mondtam majdnem átharapva az alsó ajkam, ezzel visszafogva a hangsúlyt.
-Nem.-mondta nyugatató hangon.
-Engedj màr el.-erőm elhagyva térdeim megroskadtak és leestem a földre.
Mélyről törekvő dührohamom elkapott és csak sírni tudtam. A könnyeim elöntötték egész arcomat, a testem remegett és kezdtem kételkedni abban, hogy kapok-e még levegőt. Rob leült mellém, és átölelve próbált csitítani.
 Így ültünk vagy háromnegyed órán keresztül, mire végre kezdtem abbahagyni a sírást.
-Ross...-csak ennyit tudtam kipréselni a mondatomból.
Vártam még öt percet, hogy a légzésem is normálissá váljon.
-Beszélnem kell vele.-suttogtam.
-Várj még egy kicsit. Ráér holnap.
-Persze, persze ráér mi?! Te szinte imádkoznál azért, ha elszakadnánk egymástól? És tudod mit? Követelni fogom az esküvőt. Minél hamarabb!-àlltam fel.
Felmentem az emeletre, hogy felöltözzek és most végre nem követett. Próbáltam minél gyorsabban elhúzni innen. Amikor leértem ugyanúgy ült mint ahogy ott hagytam. De jó! Még erre is nekem van bűntudatom. Megöleltem hátulról, és adtam egy puszit az arcára.
-Holnap találkozunk.-mondtam, és kimentem.
Telefonomat már előkészíttem, de nem mertem még rányomni a 'hívás' gombra. A hotel felé mentem, amikor bementem egy parkba, hogy átvágjam az utat. Leültem egy hintára, és fülemhez tartottam a készüléket. Felvette, de nem szólt bele. Vártam egy kicsit, hátha nem nekem kell elkezdeni, de úgytűnik ő is erre várt.
-Senkit nem szeretnek úgy, mint ahogy én téged.-suttogtam.
-Kivéve engem, ahogy téged.-szólalt meg ugyanolyan hangsúllyal.
-Ross...figyelj. Fogalmam sincs mi ütött...-folytattam volna, de elcsitított.
-Nem érdekel. Nem érdekel, hogy mit tettél vagy, hogy mit nem, nekem csak az a fontos,hogy boldog legyél. És ha neked ez kell a boldogsághoz...-ezúttal én szóltam közbe.
-Feltudod azt fogni, hogy csak akkor vagyok boldog ha velem vagy?!-lettem ideges feltételezésére. Baszki te nem vagy normális. Van róla fogalmad mennyire szeretlek?! Megölném magam, ha attól te boldogabb lennél.
-Ne mondj már ilyeneket!-emelte meg a hangját.Épp arról zagyválok neked, hogy nekem az a fontos, hogy neked legyen jó.
-Mérges vagy rám?-mondtam visszafogva a sírást.
-Nem. De ha ezt gondolod akkor igen.
-Hogy lehetsz ennyire köcsög?
-Mi?
-Utálnod kéne! Undorító vagyok! Egy rohadt ribanc!
Halkan felkuncogott.
-Az én ribancom vagy!
-Most csaltalak meg.
-Épp azért.
-Mi?-röhögtem már én is el magam annyira összezavarodtam.
-Mit szeretnél mi legyen?
-Vegyél feleségül. Nekem nem kell más csak te! Ha kell most rögtön hazautazom, és házasodjunk  össze! Menjünk el Vegasba! Senkinek nem kell róla tudnia! Szökjünk meg!
-Szeretlek.-csak ennyit mondott.
-Ezt mire véljem?
-Menj békülj ki Selenával. Szedd rendbe magad. Aludj egy jó nagyot! Holnap anyukád ott lesz. Majd hívlak. De kérlek siess vissza a hotelba. Nagyon vigyázz magadra. Jóéjt szerelmem!-mondta édes, lágy hangján és letette.
-Szóval erre véljem? Oké megyek.-tettem vissza a telefont dzsekimbe.
Mikor felálltam szembe találtam magam Selenával.
-Hát te?-néztem rá mosolyogva. Mindegy nem érdekel! Annyira szeretlek!-öleltem magamhoz. Köszönök mindent! Tényleg! Mindent!-sírtam el magam.
Úgy látszik ez egy sírós nap. Nem haragudott rám, pedig nagyon megérdemeltem volna. Visszamentünk a hotelba. lezuhanyoztam, és lefeküdtem aludni.

Másnap reggel mí meglepő anya hangjára keltem ahogy, ismételtem mí meglepő vitatkozik Selenával. Összefogtam a hajam, és kikászálódtam az ágyból.
-Jóreggelt anyu.-mosolyogtam rá.
-Szia Selena.-mondta komoran.
-Nagyon szeretlek.-öleltem meg. Beszélnünk kell most rögtön. Rohanok öltözni és elmegyünk sétálni.-mosolyogtam még mindig és visszamentem a szobámba.
Felkapkodtam a ruháim és a cipőim, majd kimentem a konyhába.
-Köszi Sel a reggelit, de majd útközben bekapok valamit. Gyere anyu!-fogtam meg a kezét.
Egy ideig nem szóltam, vàrtam amég feloldódik.
-Szeretnék neked mindent megköszönni.-adtam meg végül magam.
Nem mondott semmit csak nézett maga elé.
-Ezt az életet. És, bocsánatot kérni mindenért. Borzalmas gyereked vagyok. Nagyon szégyenlem magam, amit tettem. Itt van Ross is...meg ez az egész olyan furcsa. És egyszerűen...
-Nem kell bocsánatot kérned semmiért. Én vagyok  borzalmas anyuka. Egyedül hagytalak, amikor olyan nagy szükéged lett volna rám. Bella anyukája elmondta...hogy min mentél keresztül. Komolyan..Hogy nem vettem észre?! Hogy lehetek ennyire borzalmas.-fojtotta el a könnyeit.
-Anyu..te nem tehetsz semmiről.-próbáltam nyugtatni.
-Dehogynem! Mondd el nekem melyik szülő nem veszi észre, ha a gyereke szenved?
-Akkor sem a te hibád!
-De lehet, hogy könnyebb lett volna neked is. És..és én nem tettem semmit, hogy segítsek.
-Én vagyok a hibás.-mondtam.
-Miért lennél hibás? Hogy szerelmes voltál és vagy? Ne beszélj butaságokat!
-De ki az a hülye aki egy ilyenbe szeret bele?! Ez olyan mintha szerelmes lettem volna a tulajdon tévémbe.
-Mint mondtam nem magunk választjuk.
-Kérlek ne kérj semmiért bocsánatot, mert az én szívem szakad meg attól, amit tettem.
-Kamasz vagy kicsim.
-A normális kamaszok nem ilyenek! Én borzalmas vagyok!
-Mert sosem segítettem.-nézett rám.
-Nem szorultam segítségre.-és erre csak magá hibáztatja!
-De igen. Bele se gondolsz mi lett volna, ha mondjuk sosem találkozol vele? Lehet, hogy most már nem élnél, miattam!
-Ne mondj már ilyeneket! Minden sokkal könnyebb lenne. Lehet, hogy már rég túlléptem volna rajta.
-Vagy csak rosszabb lenne.
-De mostmár így van. És nem lehet visszafordítani az időt. És nem tudok már mit tenni, hogy szeress.
-Ezt meg, hogy érted?-húzta fel a szemdökét.
-Anya...Én megértem ha már nem úgy...-szakasztott félbe.
-Imádlak kislányom! Az életemnél is jobban, és akármit megtennék érted. Eltudod ezt fogadni?-mondta könnyes szemekkel.
Bólogattam és szorosan magamhoz öleltem.
-Ekkor ez azt jelenti, hogy...Rosst végre eltudod fogadni úgy ahogy van?-néztem szemébe.
-Persze.-mosolygott és újra magához ölelt.