Az ember el se tudja képzelni, hogy mennyire gyorsan meg tud változni minden körülötte. Egyik napról a másikra elveszítheti a testvérét... Vagy megismerkedhet élete szerelmével... Vagy kaphat egy életre szóló ajánlatot... Esetleg megismerheti a legjobb barátját... De arra sosem gondol, hogy miért. Miért adta neki a sors ezeket a személyeket, vagy éppen miért vette el tőle. Pedig egészen egyszerű. Az életben minden okkal történik. Mind azért van, hogy erőssé tegyen. Hogy tanuljunk a hibáinkból. Hogy képesek legyünk támasz nélkül lábraállni. Ezért nem kell utálni. Nem kell azt kívánni, hogy bárcsak ne élnénk. Sosem tudhatjuk mikor köszönhetjük meg mind ezt. Mikor lesz szükségünk mind arra amit tanultunk. Az élet csak felkészít a nagyobb tragédiákra... Vagy éppen arra, hogyan kell boldogan élni, azzal amid van. Elfogadni mindent és észrevenni mi okoz apró örömöt, vagy egészen hosszú boldogságot. Én észrevettem. Itt van nekem az édes kisfiam, Rob, és Selena. Azzal kell gazdálkodni amid van. Nekem ők vannak, és így vagyok teljesen boldog.
A taxi csikorogva fékezett a nedves aszfalton, mikor megálltunk Selena háza előtt. Mivel most nem én voltam az a szerencsés aki eltudott aludni a repülőn, ezért a kocsiban pihentettem a szemem, de rögtön kipattant, ahogy a hirtelen sebesség váltástól előre dőltem az ülésben. Morcosan megdörzsöltem szemhéjam, majd Robra hagyva az anyagiakat kiszálltam a kocsiból. Elmosolyodtam ahogy láttam Selena szobája felöli függöny meglebbent, erről leleplezve magát, hogy az ajtó másodperceken belül kinyílik. Talán azért sietett ennyire, mert Jake kikészítette. Hát ő mondta, hogy elvállalja. Erre jobban felfelé ívelt a szám, majd az ház felé indultam. Selena feltépte az ajtót, majd én köszöntem és beléptem mellette a nappaliba.
- Hol a fiam? - kérdeztem körbenézve.
- Még alszik - mosolyodott el halványan.
- Azt hittem már teljesen kiidegelt, azért sietsz ennyire ajtót nyitni - nevettem fel halkan.
- Hozzád siettem - ölelt át úgy, mintha egy éve nem látott volna.
Én persze viszonoztam ölelését, csak éppen nem értettem.
- Baj van vele? - toltam el magamtól ilyedten.
- Dehogy! - forgatta a szemét. Csak... - túrt idegesen hajába.
Mindannyiunk közül ő a legtapasztaltabb, valamiért mégis mindig neki esik a legnehezebben a búcsú pillanata.
- Tudom, hogy mész, Sel - mosolyogtam rá halványan. Ebből nem kell nagy ügyet csinálni. Megszoktam már - ráztam meg a vállam és az emelet felé indultam látszólag még akart valamit mondani, de én ráhagytam, miszerint nem akarom feszegetni a témát.
Hallottam, hogy Rob is bejött a házba, majd azt, hogy Sel behívja a konyhába, hogy beszéljen vele. Mi? Már a lépcsőfordulóban voltam, de vonzott a kíváncsiság. Tudom, hogy rossz dolog a hallgatózás, de... Baszki. Halkan visszalépkedtem és megálltam a fal mögött, hogy ne vegyenek észre. Lélegzetem visszafojtva hallgattam, vajon milyen közös dolguk lehet, amit meg kell beszélni, és be kell valljam picit féltem is.
- Tudom, hogy tegnap nagyon megbántottalak, de...- kezdte Sel.
- Nem kérek a bocsánatkérésedből - horkantott fel Rob.
- Azt akarom, hogy legyél a csapatom része, te hülye. Úgy se kérnék bocsánatot - viccelődött.
- A csapatod? Te most azt kéred tőlem, hogy táncoljak a koncertjeiden? - röhögött fel.
- Igen - akadt ki Sel. Mert kurva jól táncolsz, és mert megszednéd magad. Lehetnél koreográfus is. Te kapnád a legtöbb pénzt, elintézném.
- Nem érdekel a pénz. Nem hagyom itt Selenát egyedül, megőrültél? Egyáltalán, hogy juthatott ilyen az eszedbe?
- Tudom, tudom, de én csak nektek akarok jót. Utána nagyon sokáig nem kéne dolgoznod.
- Te rugattál ki - mondta Rob szemrehányóan.
- Láthatod, hogy megbántam.
- Köszönöm a nagylelkű ajánlatot, de kihagyom. Nekem Sel és Jake fontosabb mindennél - mondta, nekem pedig erre egy hatalmasat dobbant a szívem és remegő lábakkal mentem fel az emeletre.
A kisfiam Selena ágyán feküdt és mikor beléptem rögtön felém fordult és tágra nyíltak a szemei örömében. De ez nem tartott sokáig, ugyanis az utánam érkezőnek sokkal jobban örült. Rögtön ülésbe pattant és nyöszörögni kezdett Rob félé, majd egy picit széttárta karjait, miszerint azt várja vegye fel. Na szép. Nem is az anyjának örül a legjobban, hanem... Hanem neki. Nem, nem fogom apjának hívni. Ezt hanyagoljuk.
- Hát szia, te kis édes - kapta kezébe Rob a fiamat, amit ő hatalmas mosollyal kísért.
- Lecseréltél? - tettetem dühösnek magam, amire ő felkuncogott és játékosan elfordította a fejét barátom vállára.
Elmosolyodtam, és közben az futott végig az agyamon, hogy mennyire hálás lehetek érte. Hogy itt van velünk, egészségesen. Ugyanis szegény kis életen több szörnyűség járt már, mint egyes emberek el tudnak képzelni. És mind miattam. Egyszerűen egy csoda, hogy milyen gyorsan elkezdett normálisan fejlődni, és kigyógyulni a kényszerbetegségéből, ha ezt lehet így hívni. Nekem nem voltak elvonási tüneteim. A stressz és a fájdalom elnyomott mindent. De most már kár ezen örlődni. Elmúlt. Most már egy új lehetőségben élünk mind a ketten. Egy jobb életben.
Pár másodperc múlva visszafordult felém, és hozzám kéretőzött. Én persze rögtön kezembe kaptam és egy nagy puszit nyomtam az arcára. Hihetetlen, hogy tud valaki ennyire hiányozni. Még sosem voltunk egymástól távol, de láthatólag egészen jól viselte. De azért vannak fontossági sorrendek, vagyis nem hagynám itt mégegyszer. Robnak is meg volt a gyereknap. Ami valljuk be ráfért, de azt hiszem egy jó ideig be kell érnie ezzel. Átkarolta a derekam, majd fülemhez hajolt és megpuszilta, mire egész testemet átfogta a bizsergés és zihálni kezdtem. Igen, újra meg kell tanulnom kontrollálni magam, mert egyenesen a vicc kategórába tartozik, hogy ennyitől beinduljak. Megráztam a fejem, majd az ajtó felé indultam Jakkel a kezemben.
- Selena - szólt utánam Rob, én pedig feléfordítottam a fejem. Szeretlek - mondta önelégült mosollyal arcán, ami ragadós volt.
- Én is - sóhajtottam, közben arra gondoltam, hogy lehetek megint az a kislány akinek ilyen egyszerűen el lehet csavarni a fejét.
Pedig a válasz egyszerű volt. Szerelmes lettem belé. És már az sem érdekelt amit elmúlt este megtudtam róla. Sőt, ha lehet így mondani csak jobban meg tudom érteni. Hisz egy cipőben jártunk. Elmondta, hogy ugyanúgy szeretett belém, mint én Rossba. Ő is feladott mindent értem. És azért küldte Elent, hogy a közelembe férkőzzön. Vagyis az egész mese, miszerint a bátyja szerelmes volt belém, hazugság volt. Elen csak megakart húzni... És sikerült is neki. De még mindig nem áll össze a kép, viszont egy ideig nem akarok semmit megtudni a múltjáról, mert a hideg futkos tőle a hátamon. Jól egymásra talált két ripityára törött szív. Ebből is tudom, hogy jók leszünk ketten. A földszinten Sel, Rob kezébe nyomta Jake cuccait, majd a kezébe dobta a kocsikulcsot is.
- Vidd őket haza és dobj le a reptérre.
- Hol van Anton? - kérdeztem meglepődve.
- Már rég szakítottak, mert ribanckodott a drága barátnőd - forgatta Rob a szemét unottan.
- Ne szólítsd ribancnak, jó? Azok a ribancok akiket te basztál - csattantam fel, mire mindketten tág szemekkel néztek rám. Attól, hogy te nem kellettél neki, nem ribanc - ingattam a fejem és szerintem ennél jobban a két legjobb barátom nem is utálhatta volna jobban egymást.
- Elmondtad neki? - kérdezte Rob, Selenának intézve szavait.
- Persze, hogy elmondtam. Te is ennyire egyszerűen kinyögted, hogy szakítottam Tonival - rázta meg vállát.
- Hagyjátok már abba - forgattam a szemem. Csak ne Jakie előtt, jó? - mondtam és az ajtó felé indultam.
Közben eszembe jutott, hogy mennyivel jobb volt mikor Rossal volt teljes a csapat, és a szívem is összeszorult.
Beültem hátra a kocsiba, majd a fiam bekötöttem és vártam. Rob beült a vezető ülésre és hátrafordult hozzám.
- Bocsánat - simította végig térdemet. Menj, köszönj el tőle - intett.
- Nem érdekeltek - fújtattam. Végre egyszer boldog vagyok, de ti mindig mindent elbasztok.
- Részeg voltam abban a buliban - sóhajtotta.
- Nem érdekel - dünnyögtem.
- Miért nem lehetne minden úgy, mint Vegasban? - tette fel a költői kérdést, majd elindította az autót.
- Mert nem ott vagyunk - válaszoltam meg egyszerűen.
- Hol a fiam? - kérdeztem körbenézve.
- Még alszik - mosolyodott el halványan.
- Azt hittem már teljesen kiidegelt, azért sietsz ennyire ajtót nyitni - nevettem fel halkan.
- Hozzád siettem - ölelt át úgy, mintha egy éve nem látott volna.
Én persze viszonoztam ölelését, csak éppen nem értettem.
- Baj van vele? - toltam el magamtól ilyedten.
- Dehogy! - forgatta a szemét. Csak... - túrt idegesen hajába.
Mindannyiunk közül ő a legtapasztaltabb, valamiért mégis mindig neki esik a legnehezebben a búcsú pillanata.
- Tudom, hogy mész, Sel - mosolyogtam rá halványan. Ebből nem kell nagy ügyet csinálni. Megszoktam már - ráztam meg a vállam és az emelet felé indultam látszólag még akart valamit mondani, de én ráhagytam, miszerint nem akarom feszegetni a témát.
Hallottam, hogy Rob is bejött a házba, majd azt, hogy Sel behívja a konyhába, hogy beszéljen vele. Mi? Már a lépcsőfordulóban voltam, de vonzott a kíváncsiság. Tudom, hogy rossz dolog a hallgatózás, de... Baszki. Halkan visszalépkedtem és megálltam a fal mögött, hogy ne vegyenek észre. Lélegzetem visszafojtva hallgattam, vajon milyen közös dolguk lehet, amit meg kell beszélni, és be kell valljam picit féltem is.
- Tudom, hogy tegnap nagyon megbántottalak, de...- kezdte Sel.
- Nem kérek a bocsánatkérésedből - horkantott fel Rob.
- Azt akarom, hogy legyél a csapatom része, te hülye. Úgy se kérnék bocsánatot - viccelődött.
- A csapatod? Te most azt kéred tőlem, hogy táncoljak a koncertjeiden? - röhögött fel.
- Igen - akadt ki Sel. Mert kurva jól táncolsz, és mert megszednéd magad. Lehetnél koreográfus is. Te kapnád a legtöbb pénzt, elintézném.
- Nem érdekel a pénz. Nem hagyom itt Selenát egyedül, megőrültél? Egyáltalán, hogy juthatott ilyen az eszedbe?
- Tudom, tudom, de én csak nektek akarok jót. Utána nagyon sokáig nem kéne dolgoznod.
- Te rugattál ki - mondta Rob szemrehányóan.
- Láthatod, hogy megbántam.
- Köszönöm a nagylelkű ajánlatot, de kihagyom. Nekem Sel és Jake fontosabb mindennél - mondta, nekem pedig erre egy hatalmasat dobbant a szívem és remegő lábakkal mentem fel az emeletre.
A kisfiam Selena ágyán feküdt és mikor beléptem rögtön felém fordult és tágra nyíltak a szemei örömében. De ez nem tartott sokáig, ugyanis az utánam érkezőnek sokkal jobban örült. Rögtön ülésbe pattant és nyöszörögni kezdett Rob félé, majd egy picit széttárta karjait, miszerint azt várja vegye fel. Na szép. Nem is az anyjának örül a legjobban, hanem... Hanem neki. Nem, nem fogom apjának hívni. Ezt hanyagoljuk.
- Hát szia, te kis édes - kapta kezébe Rob a fiamat, amit ő hatalmas mosollyal kísért.
- Lecseréltél? - tettetem dühösnek magam, amire ő felkuncogott és játékosan elfordította a fejét barátom vállára.
Elmosolyodtam, és közben az futott végig az agyamon, hogy mennyire hálás lehetek érte. Hogy itt van velünk, egészségesen. Ugyanis szegény kis életen több szörnyűség járt már, mint egyes emberek el tudnak képzelni. És mind miattam. Egyszerűen egy csoda, hogy milyen gyorsan elkezdett normálisan fejlődni, és kigyógyulni a kényszerbetegségéből, ha ezt lehet így hívni. Nekem nem voltak elvonási tüneteim. A stressz és a fájdalom elnyomott mindent. De most már kár ezen örlődni. Elmúlt. Most már egy új lehetőségben élünk mind a ketten. Egy jobb életben.
Pár másodperc múlva visszafordult felém, és hozzám kéretőzött. Én persze rögtön kezembe kaptam és egy nagy puszit nyomtam az arcára. Hihetetlen, hogy tud valaki ennyire hiányozni. Még sosem voltunk egymástól távol, de láthatólag egészen jól viselte. De azért vannak fontossági sorrendek, vagyis nem hagynám itt mégegyszer. Robnak is meg volt a gyereknap. Ami valljuk be ráfért, de azt hiszem egy jó ideig be kell érnie ezzel. Átkarolta a derekam, majd fülemhez hajolt és megpuszilta, mire egész testemet átfogta a bizsergés és zihálni kezdtem. Igen, újra meg kell tanulnom kontrollálni magam, mert egyenesen a vicc kategórába tartozik, hogy ennyitől beinduljak. Megráztam a fejem, majd az ajtó felé indultam Jakkel a kezemben.
- Selena - szólt utánam Rob, én pedig feléfordítottam a fejem. Szeretlek - mondta önelégült mosollyal arcán, ami ragadós volt.
- Én is - sóhajtottam, közben arra gondoltam, hogy lehetek megint az a kislány akinek ilyen egyszerűen el lehet csavarni a fejét.
Pedig a válasz egyszerű volt. Szerelmes lettem belé. És már az sem érdekelt amit elmúlt este megtudtam róla. Sőt, ha lehet így mondani csak jobban meg tudom érteni. Hisz egy cipőben jártunk. Elmondta, hogy ugyanúgy szeretett belém, mint én Rossba. Ő is feladott mindent értem. És azért küldte Elent, hogy a közelembe férkőzzön. Vagyis az egész mese, miszerint a bátyja szerelmes volt belém, hazugság volt. Elen csak megakart húzni... És sikerült is neki. De még mindig nem áll össze a kép, viszont egy ideig nem akarok semmit megtudni a múltjáról, mert a hideg futkos tőle a hátamon. Jól egymásra talált két ripityára törött szív. Ebből is tudom, hogy jók leszünk ketten. A földszinten Sel, Rob kezébe nyomta Jake cuccait, majd a kezébe dobta a kocsikulcsot is.
- Vidd őket haza és dobj le a reptérre.
- Hol van Anton? - kérdeztem meglepődve.
- Már rég szakítottak, mert ribanckodott a drága barátnőd - forgatta Rob a szemét unottan.
- Ne szólítsd ribancnak, jó? Azok a ribancok akiket te basztál - csattantam fel, mire mindketten tág szemekkel néztek rám. Attól, hogy te nem kellettél neki, nem ribanc - ingattam a fejem és szerintem ennél jobban a két legjobb barátom nem is utálhatta volna jobban egymást.
- Elmondtad neki? - kérdezte Rob, Selenának intézve szavait.
- Persze, hogy elmondtam. Te is ennyire egyszerűen kinyögted, hogy szakítottam Tonival - rázta meg vállát.
- Hagyjátok már abba - forgattam a szemem. Csak ne Jakie előtt, jó? - mondtam és az ajtó felé indultam.
Közben eszembe jutott, hogy mennyivel jobb volt mikor Rossal volt teljes a csapat, és a szívem is összeszorult.
Beültem hátra a kocsiba, majd a fiam bekötöttem és vártam. Rob beült a vezető ülésre és hátrafordult hozzám.
- Bocsánat - simította végig térdemet. Menj, köszönj el tőle - intett.
- Nem érdekeltek - fújtattam. Végre egyszer boldog vagyok, de ti mindig mindent elbasztok.
- Részeg voltam abban a buliban - sóhajtotta.
- Nem érdekel - dünnyögtem.
- Miért nem lehetne minden úgy, mint Vegasban? - tette fel a költői kérdést, majd elindította az autót.
- Mert nem ott vagyunk - válaszoltam meg egyszerűen.
Másnap reggel, nem a szokásosan indult, ugyanis Sel, Rob lelkére kötötte, hogy mivel ő elutazott az nem azt jelenti, hogy az edzésem nem kell folytatni. Csak arra nem számítottam, hogy ő képes lesz így kínozni. De képes volt. Tudom, tudom megfogattam, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy olyan testem legyen, mint Jake előtt volt. Ahogyan azt is, hogy folytatom az éneklést, akármibe is kerül és akármennyire is mélyről kell indulnom. Egyelőre dalszerzéssel sehogy nem állok, mivel egyszerűen nem jön ihlet. De talán egy nap úgy kelek, hogy jön valami ami nagy fordulatot hoz és a szavak áramlani fognak belőlem, amit már régóta bent tartok. És akkor még nem is sejtettem mennyire közel volt az a nap.
Rob lerántotta rólam a takarót és széles vigyor hagyta el a száját.
- Mit akarsz? - kérdeztem nyügösen, miközben észrevettem, hogy csupasz felső testtel áll felettem, ami nos elég heves látvány volt így elsőre.
- Személyi edzőt akartál, na most megkapod - ragadta meg a kezem és magához húzott.
Végigsimítottam mellkasán és lábujjhegyre álltam egy csókért, de ő elhúzta a fejét.
- A munkát ne keverjük össze a magánélettel - engedett el vigyorogva.
- Pf - löktem el magamtól, majd készültem visszabúrkolózni a pihe puha takaróba.
Visszfordított magához, majd bal lábamat csípőjéhez szorította és kezébe kapott. Én nyakába karoltam, majd másodpercekkel később ajkaim övén voltak és telhetetlenül kóstolgatták. Kezét derekamról fenekemre csúsztatta, aminek kifejezetten örültem, de amikor elkezdett velem lépkedni a nappali felé tudtam mire készül, mégse szakadtam el tőle. Hajába markoltam és erősebben szorítottam fejét, hogy ne engedjen el. De ő ezt megelégelve bedobott a kanapéba és fölém mászva csókolt tovább, majd hirtelen állt fel.
- A kurva életbe, Sel nem erről volt szó - mondta, mire én csak vigyorogva néztem rá. Ezt élvezed, mi? - kérdezte én pedig boldogan bólintottam. Vedd fel az edző ruhád, addig kihozom Jaket - nyomott egy puszit az arcomra, miközben én még mindig a kanapén fetrengtem.
Percekkel később ugyanígy talált, fiammal a kezében és morcosan pillantott le rám, én pedig felvillantottam egy ártatlan mosolyt, de nem hatottam meg.
- Nem leszünk így jóban - ingatta a fejét.
- De még olyan korán van ah - nyögtem fel. Jaket meg kell etetnem, fel kell öltöztetnem. Nem érek rá a hülyességeidre - ingattam a fejem, de ő csak gúnyosan mosolygott.
Jaket leültette az etetőszékébe és elkezdte bébiétellel etetni, mikor észrevettem, hogy már fel is van öltöztetve.
- Oh most komolyan! - csattantam fel. Inkább vennél fel valamit felülre, nem bírom ezt nézni így kora reggel - mondtam, mire felkuncogott, majd nem törődve velem próbálta eljátszani a repülős etetési módot, de nem jött be neki.
Elmosolyodtam azon, ahogy próbál apáskodni. Egyáltalán nem rá passzolt ez a szerep, valahogy mégis emiatt volt annyira aranyos ez az egész. Tudom, hogy próbálkozik, és ez nekem épp elég. Mikor a rövid folyosóra tértem, útban a szobánk felé, csöngettek. Hirtelen torpantam meg, és nem tudtam ezt hova tenni, ugyanis Selena elment - meg amúgy sem szokott csöngetni - , mással meg nem nagyon haverkodunk. Mielőtt az ajtóhoz mentem volna, gyorsan magamra kaptam a köntösöm, majd Robot megdobtam egy pólóval, hogy öltözzön már fel. A kíváncsiság fúrta az oldalam, de egy picit féltem is, viszont elég hamat feltéptem az ajtót és teljesen leblokkoltam. Yasmine és Riker állt előttem, én pedig nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Számtalan dolog futott át az agyamon. Első sorban féltem, hogy azért kerestek fel, mert valami nagy baj történt, meg ugye honnan tudják hol lakom. Zavartan fülem mögé tűrtem hajam kilógó tincseit, majd elmotyogtam valami köszönésfélét. Fogalmam sem volt, hogyan kéne viselkednem velük. Hiszen több, mint egy éve nem találkoztam velük, és annak meg volt az oka. Pontosan azért mert haragudtunk egymásra. Mármint én Rossra és anyára, mindenki más pedig rám. Van ez így.
- Sel! - sikított fel Yasmine és vállamat átölelve szorított magához.
Én persze örültem a testvéremnek, mégis csak arra tudtam gondolni, hogyha ennyire érdekelte volna mi van velem, már rég felkeresett volna. Miközben Yasmine ölelt, én átnéztem a válla fölött és tekintetem találkozott Rikerével. Nem tudtam semmit kiolvasni szeméből, csam egyszerűen kényelmetlenül éreztem magam, hogy egy Lynch áll előttem teljes életnagyságban.
- Mit kerestek itt? - kérdeztem meglepetten, mikor Yas elengedett.
- Téged! - mondta ki egyértelműen, majd bentről kiszűrődött, ahogy Jake örömében kiabál valamit, ahogy általában a babák szokták, amire persze mindketten felkapták a fejüket.
A torkom kiszáradt, és nem akartam őket közel engedni a fiamhoz, de már késő volt ugyanis a nővérem bement a házba, Riker pedig követte.
És síri csöndben nézték Jaket, mi pedig Robbal nem lehettünk volna feszültebbek. Ugyanis Rikerék csak úgy betoppantak, a barátom meg amúgy se bírja a Lyncheket, én meg nos... Mégis mi a szart kéne csinálnom?
- Ő... - köszörültem meg a torkom. Ő a fiam - jelentettem ki magabiztosan.
Ők valószínüleg rögtön tudták mi volt az igaz, ugyanis Jake tiszta apja volt, ezáltal nem tudták mit kezdjenek a helyzettel.
- Bazdmeg - dünnyögte Riker, meg kell jegyeznem teljesen jogosan.
- Ez van - nevettem fel kínosan. Már beletörődtem, Rik. Nem érdekel Ross. Ti is láthatjátok, hogy sosem hazudtam. De már nem lehet visszafordítani a múltat.
- Megfoghatom? - kérdezte nővérem, miközben árgus szemekkel nézte a fiam.
- Rob légyszi odaadod neki? - néztem barátomra, mire ő undorodva ingatta a fejét, de mivel gyilkos tekinteteket szórtam rá, hamar engedelmeskedett.
Yasmine kezébe nyomta Jaket, majd mellém állt, derekamba karolt és szorosan magához vont, csak azért, hogy kikiabálja mi is a helyzet köztünk. Nem csak Yas, hanem Riker is teljesen oda lett a fiammal, amit meg kell mondjam nem is csodáltam. Jake hamar visszakéretőzött Robhoz, ugyanis nem szokta meg a számára idegen embereket. Amin meg is lepődtem, hiszen Selena barátnőivel egészen jól kijött. Úgytűnik ez is emberfüggő. Vagy talán megérzi, én hogy viszonyulok kihez, amit egyáltalán nem csodálnék, ugyanis annyira összevagyunk kapcsolódva, hogy az valami leírhatatlan érzés.
- Jake a neve, ha kíváncsiak vagytok rá, amit kétlek, ugyanis ha eddig nem érdekelt titeket, nem érteném, hogy most meg miért igen. Ja és igen élek még, - fordultam Rikerhez - szóval bekaphatja a kis családod.
- Békével jöttünk, Sel - horkantott fel Riker. Összeházasodunk és szeretnénk titeket meghívni. Ezt a köcsögöt is - biccentett Rob felé, amit nem hagyhattam szó nélkül.
Azért sem, mert Rob az utóbbi időben egy időzített bomba volt, és nekem meg nem volt kedvem a balhéhoz. Más részt meg fogalmuk sem volt, hogy hányszor állított lábra.
- Sokat köszönhetnétek ennek a "köcsögnek" - mondtam lesajnálóan, viszont nem volt kedvem folytatni, ugyanis nem ért annyit az egész.
Elvettem Yasmine kezéből a meghívót, majd mélyen a szemébe néztem.
- Nem hittem volna, hogy ennyire nem bízik senki bennem a családból. Attól én még szeretem őket - ráztam meg a vállam. És köszi jól vagyok - mosolyogtam rá erőltetetten, és kitessékeltem őket az ajtóhoz.
- Selena, hiányzol - bökte ki, de én nem figyeltem rá.
Ha hiányoznék neki, minden nap itt állna. Nem veszem be többet ezt a mesét. Az utóbbi idő felnyitotta a szemem, kik azok akik szeretnek és mellettem állnak. Ők nem voltak köztük, akármennyire is látták be, hogy tévednek.
- Sziasztok - csuktam rájuk az ajtót és tudtam, hogy jól cselekszem.
Rob lerántotta rólam a takarót és széles vigyor hagyta el a száját.
- Mit akarsz? - kérdeztem nyügösen, miközben észrevettem, hogy csupasz felső testtel áll felettem, ami nos elég heves látvány volt így elsőre.
- Személyi edzőt akartál, na most megkapod - ragadta meg a kezem és magához húzott.
Végigsimítottam mellkasán és lábujjhegyre álltam egy csókért, de ő elhúzta a fejét.
- A munkát ne keverjük össze a magánélettel - engedett el vigyorogva.
- Pf - löktem el magamtól, majd készültem visszabúrkolózni a pihe puha takaróba.
Visszfordított magához, majd bal lábamat csípőjéhez szorította és kezébe kapott. Én nyakába karoltam, majd másodpercekkel később ajkaim övén voltak és telhetetlenül kóstolgatták. Kezét derekamról fenekemre csúsztatta, aminek kifejezetten örültem, de amikor elkezdett velem lépkedni a nappali felé tudtam mire készül, mégse szakadtam el tőle. Hajába markoltam és erősebben szorítottam fejét, hogy ne engedjen el. De ő ezt megelégelve bedobott a kanapéba és fölém mászva csókolt tovább, majd hirtelen állt fel.
- A kurva életbe, Sel nem erről volt szó - mondta, mire én csak vigyorogva néztem rá. Ezt élvezed, mi? - kérdezte én pedig boldogan bólintottam. Vedd fel az edző ruhád, addig kihozom Jaket - nyomott egy puszit az arcomra, miközben én még mindig a kanapén fetrengtem.
Percekkel később ugyanígy talált, fiammal a kezében és morcosan pillantott le rám, én pedig felvillantottam egy ártatlan mosolyt, de nem hatottam meg.
- Nem leszünk így jóban - ingatta a fejét.
- De még olyan korán van ah - nyögtem fel. Jaket meg kell etetnem, fel kell öltöztetnem. Nem érek rá a hülyességeidre - ingattam a fejem, de ő csak gúnyosan mosolygott.
Jaket leültette az etetőszékébe és elkezdte bébiétellel etetni, mikor észrevettem, hogy már fel is van öltöztetve.
- Oh most komolyan! - csattantam fel. Inkább vennél fel valamit felülre, nem bírom ezt nézni így kora reggel - mondtam, mire felkuncogott, majd nem törődve velem próbálta eljátszani a repülős etetési módot, de nem jött be neki.
Elmosolyodtam azon, ahogy próbál apáskodni. Egyáltalán nem rá passzolt ez a szerep, valahogy mégis emiatt volt annyira aranyos ez az egész. Tudom, hogy próbálkozik, és ez nekem épp elég. Mikor a rövid folyosóra tértem, útban a szobánk felé, csöngettek. Hirtelen torpantam meg, és nem tudtam ezt hova tenni, ugyanis Selena elment - meg amúgy sem szokott csöngetni - , mással meg nem nagyon haverkodunk. Mielőtt az ajtóhoz mentem volna, gyorsan magamra kaptam a köntösöm, majd Robot megdobtam egy pólóval, hogy öltözzön már fel. A kíváncsiság fúrta az oldalam, de egy picit féltem is, viszont elég hamat feltéptem az ajtót és teljesen leblokkoltam. Yasmine és Riker állt előttem, én pedig nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Számtalan dolog futott át az agyamon. Első sorban féltem, hogy azért kerestek fel, mert valami nagy baj történt, meg ugye honnan tudják hol lakom. Zavartan fülem mögé tűrtem hajam kilógó tincseit, majd elmotyogtam valami köszönésfélét. Fogalmam sem volt, hogyan kéne viselkednem velük. Hiszen több, mint egy éve nem találkoztam velük, és annak meg volt az oka. Pontosan azért mert haragudtunk egymásra. Mármint én Rossra és anyára, mindenki más pedig rám. Van ez így.
- Sel! - sikított fel Yasmine és vállamat átölelve szorított magához.
Én persze örültem a testvéremnek, mégis csak arra tudtam gondolni, hogyha ennyire érdekelte volna mi van velem, már rég felkeresett volna. Miközben Yasmine ölelt, én átnéztem a válla fölött és tekintetem találkozott Rikerével. Nem tudtam semmit kiolvasni szeméből, csam egyszerűen kényelmetlenül éreztem magam, hogy egy Lynch áll előttem teljes életnagyságban.
- Mit kerestek itt? - kérdeztem meglepetten, mikor Yas elengedett.
- Téged! - mondta ki egyértelműen, majd bentről kiszűrődött, ahogy Jake örömében kiabál valamit, ahogy általában a babák szokták, amire persze mindketten felkapták a fejüket.
A torkom kiszáradt, és nem akartam őket közel engedni a fiamhoz, de már késő volt ugyanis a nővérem bement a házba, Riker pedig követte.
És síri csöndben nézték Jaket, mi pedig Robbal nem lehettünk volna feszültebbek. Ugyanis Rikerék csak úgy betoppantak, a barátom meg amúgy se bírja a Lyncheket, én meg nos... Mégis mi a szart kéne csinálnom?
- Ő... - köszörültem meg a torkom. Ő a fiam - jelentettem ki magabiztosan.
Ők valószínüleg rögtön tudták mi volt az igaz, ugyanis Jake tiszta apja volt, ezáltal nem tudták mit kezdjenek a helyzettel.
- Bazdmeg - dünnyögte Riker, meg kell jegyeznem teljesen jogosan.
- Ez van - nevettem fel kínosan. Már beletörődtem, Rik. Nem érdekel Ross. Ti is láthatjátok, hogy sosem hazudtam. De már nem lehet visszafordítani a múltat.
- Megfoghatom? - kérdezte nővérem, miközben árgus szemekkel nézte a fiam.
- Rob légyszi odaadod neki? - néztem barátomra, mire ő undorodva ingatta a fejét, de mivel gyilkos tekinteteket szórtam rá, hamar engedelmeskedett.
Yasmine kezébe nyomta Jaket, majd mellém állt, derekamba karolt és szorosan magához vont, csak azért, hogy kikiabálja mi is a helyzet köztünk. Nem csak Yas, hanem Riker is teljesen oda lett a fiammal, amit meg kell mondjam nem is csodáltam. Jake hamar visszakéretőzött Robhoz, ugyanis nem szokta meg a számára idegen embereket. Amin meg is lepődtem, hiszen Selena barátnőivel egészen jól kijött. Úgytűnik ez is emberfüggő. Vagy talán megérzi, én hogy viszonyulok kihez, amit egyáltalán nem csodálnék, ugyanis annyira összevagyunk kapcsolódva, hogy az valami leírhatatlan érzés.
- Jake a neve, ha kíváncsiak vagytok rá, amit kétlek, ugyanis ha eddig nem érdekelt titeket, nem érteném, hogy most meg miért igen. Ja és igen élek még, - fordultam Rikerhez - szóval bekaphatja a kis családod.
- Békével jöttünk, Sel - horkantott fel Riker. Összeházasodunk és szeretnénk titeket meghívni. Ezt a köcsögöt is - biccentett Rob felé, amit nem hagyhattam szó nélkül.
Azért sem, mert Rob az utóbbi időben egy időzített bomba volt, és nekem meg nem volt kedvem a balhéhoz. Más részt meg fogalmuk sem volt, hogy hányszor állított lábra.
- Sokat köszönhetnétek ennek a "köcsögnek" - mondtam lesajnálóan, viszont nem volt kedvem folytatni, ugyanis nem ért annyit az egész.
Elvettem Yasmine kezéből a meghívót, majd mélyen a szemébe néztem.
- Nem hittem volna, hogy ennyire nem bízik senki bennem a családból. Attól én még szeretem őket - ráztam meg a vállam. És köszi jól vagyok - mosolyogtam rá erőltetetten, és kitessékeltem őket az ajtóhoz.
- Selena, hiányzol - bökte ki, de én nem figyeltem rá.
Ha hiányoznék neki, minden nap itt állna. Nem veszem be többet ezt a mesét. Az utóbbi idő felnyitotta a szemem, kik azok akik szeretnek és mellettem állnak. Ők nem voltak köztük, akármennyire is látták be, hogy tévednek.
- Sziasztok - csuktam rájuk az ajtót és tudtam, hogy jól cselekszem.
