Nem... Ez lehetetlen. Ross miért adná nekem az egész vagyonát, mindezek után? Semmi értelme. Kivéve, hogyha neki már nincs szüksége rá... Az agyam őrülten kattogni kezdett, és úgy éreztem hirtelen nem tudom feldolgozni a helyzetet. Egyszerűen lehetetlennek tartottam, hogy maradt elég pénze a megélhetésre. Ugye... Ugye nem azért csinálta, mert neki már nincs rá szüksége? Mármint... Ross ugye nem csináltál semmit magaddal?
Könnyek szöktek a szemembe, ahogy ebbe belegondoltam, de nyomban letöröltem őket, hiába szorította marokra a szívem.
- Köszönöm szépen - vittem fel egy halvány mosolyt a monitor mögött ülő hölgyre.
Kitoltam Jaket a bankból, majd arra törekedtem, hogy minél meszebb legyek ettől a helytől, ezért a szokásosnál gyorsabban haladtunk. Egyszerűen elbújni lett volna kedvem egy sarokba, ahol kizokoghatom magam. De nem tehettem ezt. Anya vagyok. Ő pedig a múlt. Ha tényleg történt volna vele valami, biztos tudnék róla.
Viszont egy dologban biztos vagyok. Be kell vásárolnom.
A fejem végig kótyagos volt és kétszer kellett visszafordulnunk a boltba, mert mindig elfelejtettem valamit. A visszafelé úton Jake kezdte a szokásos hisztijét, amit már az idegeim, kevésbé bírtak, ezért a városrész teljes közepén ordírottam rá, a szokásosnál hangosabban. Persze minden szem rám szegeződött, amit egy grimasz kíséretében le is ráztam magamról. Hát igen, nem a türelmemről vagyok híres. Mégsem szoktam Jakel kiabálni, kivéve, ha nagyon felidegesítem magam, valami hülyeségen. Mint most. Elhaladtunk még pár kisebb üzlet mellett, majd mikor már csak pár utca választott el Rob házától, megpillantottam egy elég nagy tömeget akik egy elektronikai készülékes bolt előtt tömörültek. Itt általában szoktak menni a kirakatban lévő tévékben élő adások, tehát megszokott ha egy-két ember megáll azt nézni. De ez most más volt. Odamentünk hát mi is, hogy kiderítsem mi olyan érdekes. A tömeg eltakarta a tévéket, ezért megkocogtattam egy velem egyidős férfi vállát, hogy megkérdezzem, mit néznek annyira.
- Mit nézünk? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Selena Gomezt - mosolygott rám idegesen.
- És mi olyan érdekes? - fordítottam a tévék felé a tekintetem, de mindhiába.
- Nézd meg magad - biccentett Jake felé, hogy vigyáz rá.
Nem akartam tétovázni, ezért visszabiccentettem rábízva a fiamat. Soha nem hagynám őt egyedül, viszont most úgy éreztem muszáj voltam bízni benne. Áttuszkoltam magam két nő között, majd egy kislányt arrébb tessékeltem, hogy az első sorból figyelhessem a történéseket. A bolt ajtaja nyitva állt, onnan hallatszott ki halkan, Selena éppen miről beszélt. Alig lehetett hallani a nyüzsgéstől ezért hátrafordultam és megkértem mindenkit - kultúrált módón - , hogy fogják be. Végre hallottam minden egyes szót.
- Nagyon nehéz erről beszélni. De úgy éreztem már nem bírom eltitkolni. Akarom, hogy tudják miért pont Újjászületés a közelgő albumom címe. Hát ezért. Igen, beteg vagyok. A lupusz egy elég észrevehetetlen betegség. Az ember csak arra figyel fel, hogy megváltozik mindenben. Egyszer kissé több súlyfelesleg van rajta, másszor pedig csont és bőr. Hangulatingadozás, hajhullás, alvászavar és még sorolhatnám. Néha mennem kell kemoterápiára is - hátradőlt és egy pillanatig átfutott a fején, jól teszi e, hogy így kitálal, majd folytatta. A barátaim többsége mindig figyel arra, hogy egészségesen étkezzem, ne kerüljek túl sokszor konfliktusokba, és rendszerint mozgassam a testem. Mindent megteszünk a jó érdekében. A lupusz csöndes gyilkos lehet - mosolyodott el semmitmondóan.
A stúdióban és itt ahol álltam, megfagyott a legevő. Legalább is, akit igazán érdekelt a dolog így éreztek. Mikor megfordultam a többség már eltűnt, csak pár tinédzsert láttam, és a fiút akinél hagytam Jaket.
Ma már másodjára szorult össze a szívem, de ezúttal éreztem, hogy arcomat áztatják a könnyeim. A fiú rámmosolygott, majd arckifejezésemre hivatkozva megölelt. Jake babakocsiját olyan közel húztam hozzánk amennyire csak tudtam, majd az ismeretlen karjában zokogtam.
Ross és Selena voltak a fiam előtt a mindenem. Most pedig elvesztem mindkettőjüket? Vagy már el is vesztettem?
- Miért történik mindig ez velem? - kérdeztem a levegőbe meredve. Nem akarom őt is elveszíteni! Nem bírnám ki!
Az engem ölelő férfi valószínűleg nem is ismer, én pedig már nagyon kínosan éreztem volna magam amiatt amit lerendeztem, de valahogy nem tudtam erre gondolni.
- Semmi baj Sel. - simította le a hajam, majd ismét mellkasához vont.
Kissé megnyugodtam, hogy mégis ismer, de akkor sem helyes ez! Félreálltam, majd letöröltem a könnyeim. Nem tudom feldolgozni ezt ebben a pillanatban. Ez... ez túl sok. Selena beteg.
- Annyira sajnálom - nevettem fel kínosan. Nagyon levagyok pukkanva tudom. Most sírtam ki magam egy tök ismeretlen pasi vállán - horkantottam fel halkan. Iszonyú gáz vagyok, ugye? - néztem fel mélykék íriszeibe.
- Nem vagy az - nevetett fel. Megértelek.
- Az jó mert én magam nem - sóhajtottam fel, majd ismét megigazítottam Jake sapkáját. Köszönöm - néztem fel rá hálásan, majd elmentünk.
Hazaérve összerogyva dőltem a kanapéra miután Jaket elaltattam és betettem a helyére. Törökülésben ültem és kezemet combomra téve támaszottam a fejem. Nem tudtam egyszerűen gondolkodni. Nem fájt már a szívem sem. Egyszerűen csak ürességet éreztem, ahogy bámultam a nappali felét elfoglaló zongorára. Nem tudtam megmoccani és így ültem vagy egy óráig. Aztán hirtelen felálltam és leültem a zongoraszékbe. Csak jöttek a hangok egymás után, ahogy játszottam Selena albuma ihlette dallamot. Nem voltak kottáim és nem is ismertem a hangok hollétét, de valahogy mégis összejött. Aztán elkezdtem énekelni a hangszer kiséretében. Ilyet már több mint egy éve nem tettem.
- 'Az igazságért nyúlok, nem félek veszíteni
Ami puskagolyóként zúzott szét
Valójában egy újjáéledés
Bevallom, hogy fájdalmas volt
De őszinte leszek, hálás vagyok
Itt az idő, hogy rájöjjek...' - énekeltem, majd Selena jött be az ajtón.
Ránéztem és a tekintetemből kiolvasta, hogy tudok róla. Kellett hozzá egy teljes perc, hogy erőt vegyek magamon és felálljak.
- Nem szóltál... Nem mondtad el, hogy milyen beteg vagy - mondtam és könnyek szöktek a szemembe, megint.
- Selly, kérlek halgass meg... - kezdett el mentegetőzni, de belevágtam.
- Nem! Eddig beszélhettél volna. De nem tetted. Tényleg ennyire önzőnek nézel, hogy nem árultad el!? - kérdeztem meglepődve a saját hangnememen.
- Sel, meg kell értened miért nem tettem - lépett egyet felém feltartott kézzel.
- Most komolyan? Mondj egy okot arra, hogy nem tudhatok arról, hogy a legjobb barátnőm, akit a testvéremnek tekintek, beteg! Mi lenne fontosabb ennél? - kérdeztem eltorzult arccal.
- Tudom, hogy mostanában nem vagy jól, nem akartalak még ezzel is terhelni - hajtotta le a fejét és egy képzeletbeli pontot kémlelt a fa járólapon.
- Nem akartál terhelni azzal, hogy nem tudhatom mennyid van még hátra?! Hogy kemoterápiára jársz? És mégis kik azok a jó barátok akik segítenek, hm? Courtney és Ashley?* És én mi vagyok? Egy szarházi ribanc, aki csak a saját faszságaival lehet elfoglalva? - szóltam mostmár a megszokott beszédnél sokkal hangosabban.
Rob kijött a szobából és a fejét forgatta kettőnk között.
- Mi folyik itt hölgyeim? - dörzsölgette szórakozottan a szemét.
- Te is tudtad ugye? - néztem rá összehúzott szemmel.
Ő értetlenül Selenára nézett, majd egy pillanat alatt megértette és az arca megnyúlt.
- Hát persze, hogy tudtad - suttogtam. Mindenki tudta rajtam kívül - ráztam meg a fejem, majd a konyha felé indultam, lezárva a témát.
Selena megragadta a karom, majd magához szorított amilyen erősen csak tudott. Közben az ő szemét is ellepték a könnyek.
- Szeretlek, te ribanc! - szóltam dühösen, de mégis teljesen őszintén. És, ha mégegyszer ezt csinálod velem, kiherélem az első pasit aki rád néz - duzzogtam, mire felnevetett.
Tudta jól, hogy azért mondom, mert nem tudnám őt bántani.
- Hát ebben az esetben én leszek az első pasi, de köszi én inkább megtartanám őket - támaszkodott Rob a zongorára.
- Te meg se szólalj! - nyújtottam ki rá a nyelvem, majd Selt elengedtem. Még mindig utállak titeket - mormogtam és a konyha felé iramodtam.
Selenával együtt főztünk meg, amíg Rob Jakel volt el. Miután végeztünk én megetettem a fiamat amíg ők takarítottak el ebéd után. Halkan figyeltem őket, ahogy viccelődnek egymással, és hirtelen eszembe jutott mikor így voltunk el hárman... Vagyis Rossal. Az a csapat sose lesz már a régi. Ez a gondolat marokra szorította a szívem. Rob mintha meghallotta volna a gondolataim szólt fel, miközben pakolt be a mosogatóba.
- Jó, hogy újra együtt a csapat - kacsintott rám.
Hirtelen nem értettem mire célzott de Selena válasza miszerint ' sosem szakadtunk el ' megértettem, hogy arra a csapatra gondolt, mikor még túrnén voltunk. Hm régen. Hisz' még csak most volt... Szinte lehetetlennek tartom, hogy ennyi dolog történjen szűk 2 évben.
Este miután Jake ismét kidőlt elhatároztam, hogy elmegyek fürdeni. Ez mind szép és jó, viszont rohadtul nem hoztam magammal törölközőt, és ami azt illeti tegnap mostam ki az összeset, ezért még nem kerültek vissza a helyükre. Én pedig full pucéran állok a zuhanyzótálcában. Nem is én lennék.
Vagy tíz percig tépelődtem, hogy mitévő legyek, majd felnőtt ember módjára résnyire kinyitottam az ajtót, hogy megkérjem Robot akasszon a kilincsre egy törölközőt. Oké mondjuk ha felnőtt ember módjára viselkednék nem lennék ennyire szeméremes azzal szemben, aki már úgyis látott így. De csak egyszer, baszki!
Visszaálltam a zuhanyzóba, és ott vártam, majd az ajtó kinyílt, én pedig reflexszerűen oda kaptam a kezem, amit elszerettem volna kerülni, hogy meglásson.
- Az Isten szerelmére, Rob! - csattantam fel. Mit nem értessz azon, hogy akaszd a kilincsre?!
Ő csak elmosolyodott és egy tapotatt se moccant. Túlságosan le volt foglalva a látvánnyal amit én nyújtottam. Arcom lángolni kezdet, és féltem, hogy rosszul takarom magam. Majd közellépett és meglebegtette előttem azt a nyamvadt törölközőt.
- Vedd el! - szaladt fülig a szája.
- Tedd le kérlek és menj ki - csuktam be a szemem.
- Vedd el - ismételte, de hangja ellágyult.
- Ne csináld már ezt - éreztem, ahogy torkom elszűkül a szégyenkezéstől.
- Bassza meg Selena, itt állsz előttem évakosztümben, tudod jól, hogy nem megyek el míg nem láttam mindent - kacsintott rám, én pedig egyszerűen nem tudtam rá haragudni.
Elengedtem mellemet, majd kikaptam a kezéből a törölközőt és magamra csavartam.
- Rohadt köcsög - dünnyögtem, majd kiléptem a folyosóra.
- Nekem megérte! - nevetett fel mögöttem, mire én is elmosolyodtam.
Felöltöztem, majd kopogtatott, hogy készen e vagyok. Mintha ez még számítana valamit az előbbi után.
- Gyere - nyitottam ki az ajtót, majd megfordultam és leültem az ágyunkra.
Tudtam jól, hogy még nem tudnék aludni, ezért egy kicsit kezembe vettem a telefonom, hogy körbenézzek a világhálón. Közösségi oldalaimat megszüntettük, ezért csak híreket olvasgattam, amit épp találtam. Majd mikor azt meguntam, megnyitottam a pdf-et, hogy nekiálljak egy kicsit olvasni. Rob is bebújt mellém, majd megpuszilta az arcom és fejét mellkasomra hajtotta.
Már azt hittem elaludt, mikor tíz perc múlva megszólalt.
- Tudod... - nyögött fel, majd kinyitotta a szemét. Kibaszott szexi vagy - nézett fel rám.
Telefonom halvány fénye világította meg mosolygó arcát. Felhorkantam, majd megpusziltam a feje búbját és beletúrtam kócos hajába. Ő kivette a telefont a kezemből, majd egy pillanat múlva magaalá fordított.
- Tudod épp olvastam - mondtam, mikor megpuszilta orrom hegyét, majd ajka az enyémre vándorolt és ízlelgetni kezdte. És - kezdtem mikor abbahagyta - remélem azt is tudod, hogy nem fekszem le veled.
- Tudom - mondta unott hangon, majd sóhajtott egyet és leszállt rólam.
Hátára feküdt, majd felém fordította a fejét. De azért próbálkozni lehet - vigyorodott el.
Elfordultam, majd kissé összegömbölyödve hunytam le a szemem. Majd rögtön ki is nyitottam. Lehetetlen így aludni! Hátamon éreztem tekintetét, ami már nagyon idegesített.
- Mondd már - mordultam rá. Csak essünk túl rajta, akármit is akarsz! - fograttam a szemem.
Közelbújt és átkarolta a derekam a takaró alatt. Rövidnadrágba és egy fehér toppba voltam, ami felcsúszott hasamon. Végig simított hátamon, majd kezét fenekemre tapasztotta, közben orrával csikizte a nyakam. Légzése hangosabb lett és ezúttal nyakamat öntötte el sok kis puszival.
- Figyelj - fordultam felé - nem vagyok már tinédzser, akinek tombolnak a hormonjai - emeltem égnek a tekintetem, mire felnevetett. Most meg mi olyan rohadt vicces?
- Ez olyan volt, mintha azt mondanám nem vagyok rád beindulva - dobta ismét hátára magát, majd sóhajtott egyet. Lehetetlen egy nőszemély vagy - dünnyögte halkan.
Felnevettem, majd hasra fordultam, hátha így eltudok aludni. Fél óráig csak forgolódtam és egyszerűen nem tudtam megérteni, miért érzem magam ennyire kellemetlenül mellette. Felkapcsoltam magam mellett a kislámpám, majd felültem.
- Minden oké? - könyökölt fel.
- Csak kissé ingerült vagyok - ingattam a fejem, majd fújtattam.
- Szexuálisan? - vigyorgott rám.
Visszamosolyogtam, és úgy éreztem most először nem hoz zavarba az ilyen kérdéseivel. Aprót bólintottam, majd meggondolatlanul rávetettem magam. Szétnyitottam lábát, majd közé furakodtam és nyakába karoltam. Ajkam bizonytalanul övére tapasztottam, mire meglepetten felnyögött, majd elmosolyodott.
- Mindig megtudsz lepni - mormogta számra, majd benyúlt pizsamanadrágom alá, és lehúzta azt rólam.
Derekamat simogatta és magaalá fordított. Én nyakát csókolgattam, majd hozzányomtam magam, mire mindkettőnk felnyögött.
- A fiókomban van óvszer - dünnyögte, majd rámhagyta ezt a feladatot, amíg lehámozta rólam a toppom.
Oldalra fordultam, majd elkezdtem kutakodni az éjjeliszekrényében, mikor a szoba sarkába pillantva megláttam pár dobozt, a tetején a laptopommal, amit az R5 házban hagytam. Lelöktem magamról Robot, majd felültem és úgy vettem jobban szemre.
- Ez micsoda? - meredtem rá, majd a csomagokra, miközben a takaróval takartam el mellem.
- Oh, ezt el is felejtettem - vakarta meg tarkóját.
Belebújtam a toppomba, majd a dobozok elé guggoltam. Arrébb tettem az egyikről a laptopom, majd kinyitottam a legnagyobb dobozt. Kissé poros volt, ezért kicsit felköhögtem tőle. Össeszűkült szemmel vettem ki a menyasszonnyi ruhám, majd hitetlenkedve nézegettem és szorongattam.
- Ma itt járt Rydel és Ellington - guggolt le mellém Rob.
Ránéztem könnyes szemmel, ahogy egy pár emlék jutott eszembe a kezemben tartott gyönyörű ruháról. Megpuszilta a fejem búbját majd folytatta.
- Azt mondták eladják a házat, ezért idehozták neked az ottmaradt cuccaid. Ne haragudj, hogy elfelejtettem mondani, csak egyszerűen teljesen kiment a fejemből - nézett rám bocsánatkérően.
Kezembe vettem egy másik dobozt, majd lassan kinyitottam, de azonnal vissza is csaptam. Ezek nos... igazán nem publikus képek.
- Basszus - hunytam be a szemem, majd éreztem ahogy arcom színe megváltozik. Mondd, hogy nem nyitottad ki ezeket - dünnyögtem orrom alatt, a doboz tetejét kémlelve.
- Nem - húzta össze szemöldökét gyanakodva. Csak behoztam ide és letettem.
- Mondtak valami mást is? És mégis honnan tudják hol lakom?
Ingatta a fejét.
- Fogalmam sincs - rázta meg a vállát.
Mást meg nem nagyon csevegtünk. Tudod, nem vagyok a Lynchek nagy haverja, hogy behívjam őket teázgatni és elbeszélgetni a régi szép időkről - fintorgott.
- Nem így értettem - forgattam a szemem. Mondtak valamit... - nem tudtam befejezni.
- Rossról? - kérdezte, majd ingatta a fejét, de nem tűnt túl meggyőzőnek.
- Rob - néztem fel rá, majd arca megvonaglott.
Habozott, majd elmondta amit tudott.
- Azt mondták előkerült. Manhattanben van.
- Manhattanben? - kerekedett el a szemem, de nem igazán azért mert meglepett a dolog.
- Igen, New Yorkban - válaszolt.
Ő küldte nekem a pénzt. Semmi kétségem nem volt.
