-3.évad 4.rész Fejlemények-

Bágyadtan forgolódtam az ágyban, mikor a hajnal első sugarai átvilágítottak a függönyön. Egy újabb nap. Talán új kezdet? Mindig várom a változást. Hátha a mai nap hoz valami csodás fordulatot. Persze majd jön a herceg, aki kiment a várból, megkűzdve egy sárkánnyal és a többi klisés dolog... Nem is tudom igazából, mit akarok... Lehet nem kéne ennyi elvárás és talán boldog lennék. Talán.
A mellettem lévő kiságyban Jake halkan szuszogott és egyik oldaláról a másikra fordult. Rob fogalmam sincs hol van, de igazából nem is érdekel.
- Legalább valakinek bejött az élet -mormogtam és ülésbe tornásztam magam.
- Nem teljesen - jött be a szobába az említett egy nagy pizzás dobozzal a kezébe. Kérek egy csókot és én leszek a világon a legboldogabb - motyogta teli szájjal és leült mellém.
- Undorítóan eszel - horkantam fel. És mennyi az idő? Te már zabálod azt a szart.
- Most jöttem haza. Éhes voltam.
- Hol voltál? - kérdeztem összehúzott szemmel és olyan hangnemben, mintha kicsit sem érdekelne igazából.
- Nem ott ahol gondolod - mondta és bekapta a kezében lévő utolsó falatot.
- Adjál már nekem is! - vettem ki a kezéből a pizzás dobozt ezzel lezárva a témát.
Nem leszek féltékeny. Ha elmondja el, ha nem, akkor meg valószínűleg nem az én dolgom.
- Túlóráztam,  hogy neked tudjak venni valamit.-suttogta, úgy, hogy alig lehetett érteni.
- Nem koncerteken táncolsz? Ott mit lehet túlórázni? - értetlenkedtem egyenlőre csak a mondata első felét elemezve.
- Kirúgtak - sóhajtott.
- Tessék? - kérdeztem egy kicsit talán túl hangosan.
- Sajnálom, már elakartam mondani.
- Mégis mikor? Hol dolgozol most?
- Pizzázóban - emelte meg a kezében tartott dobozt. Futárkodom - rázta meg a vállát.
- És... - kerestem a szavakat. Miért rugtak ki? Miért nem szóltál? Mióta dolgozol ott?
- Nem akartam, hogy emiatt is idegeskedj ezért inkább nem szóltam... Ugyanis a fizetésem kevesebb... Sokkal. Mondhatni kevesebb a felénél is. Sajnálom - nézett fel a szemembe.
Először kicsit bepánikoltam, hogy fogjuk így húzni hárman, aztán egyre jobban csak kerestem a kérdeset. A kezembe lévő pizzát véletlenül szétnyomtam, ezért letettem a tálcára és megtöröltem a kezem egy zsepibe. Miért költi rám a pénzét, amikor jó ha kihúzzuk valahogy hónap végéig, ha igaz az összeg amit felvetett?
- Te... te tiszta bolond vagy. Miért költesz rám? Inkább kérnéd vissza magad táncosnak. Mi a szent szart műveltél, hogy kirugtak? - álltam fel.
-Sel, kérlek higgadj le - mondta nyugodtan, amitől csak idegesebb lettem.
Felállt és odajött hozzám, majd megfogta mindkét kezem.
- Fogd be! - förmedtem rá, majd eltaszítottam magamtól.
Ő visszahúzott és átkarolt, majd puha csókot lehelt a számra.
- Hercegnőm - suttogta és fülem mögé tolt egy tincset.
Erre az egy szavára természetesen megenyhültem, de az biztos, hogy ezt még nem fogom szó nélkül hagyni.
- Komolyan? - néztem fel rá és elmosolyodtam. Nem uncsi még ez a szöveg?
- Szeretnéd, hogy hozzá tegyek még valami mást is? - mosolyodott el ő is.
Az az idétlen vigyor. Lehetetlen nem boldognak lenni egy pillanatra is ettől a mosolytól.
- Attól függ mire gondolsz - nevettem fel halkan, ugyanis nagyon jól tudtam mire céloz.
- Azt inkább hagyjuk - engedett el megadva magát.  Egyenlőre.-tette hozzá és az ajtó felé indult.
Forgatnom kellett a szemem, majd utána mentem. Mezítláb voltam, ezért a kő elég hidegnek bizonyult, tehát úgy döntöttem lábujjhegyen folytatom az utam.
- Na mutasd azt az ajándékot, hamár voltál olyan hülye és megvetted.
- Gyere - fogta meg a kezem és maga után húzott.
Gyerekes izgatottsággal szögdécselt ki a nappaliba, mire én is egyre jobban elkezdtem izgulni. Az utolsó kanyarban megállítótt, majd mögém állt és eltakarta mindkét szemem.
- Tuti neki megyek valaminek. Ez így nem lesz jó - dünnyögtem, mire meglökött derekával, így mutatva merre induljak.
Halkan felkiáltottam a hirtelen mozdulatra, na meg persze nemtetszésemet kifejezve arra, hogy direkt nekem érintette nemiszervét.
- Köcsög vagy - dünnyögtem, majd elindultam abba az irányba amerre lökött.
- Oké, öt lépés és ott vagyunk.
- Igazi zseni vagy, ha ezt így kitudod számolni. Mi van ha... - folytattam volna, de a lábam bevágtam valami keménybe és hidegbe. Mondom én zseni vagy -mormogtam, miközben próbáltam legyűrni a sajgó fájdalmat
- Oké talán csak kettő. Most leveszem a kezem.
- Örülök - forgattam ismét a szemem.
- Ha nem akarod nem teszem meg -mondta játékos hangon.
- Ne már - nevettem fel és elvettem a kezét.
Egy nagy fekete zongora állt előttem, amit igazán fogalmam sincs hol fogunk tárolni. Vettem egy mély levegőt és elhesegettem ezt a gondolatot. Oké. Most tényleg vett nekem egy zongorát.
Körbesétáltam, majd kinyitottam, és megnyomtam az egyik billentyűt. Mély, tiszta hang vágott a csöndbe, amitől kirázott a hideg. Nagyon szeretem ezt a hangot. Ő lélegzetvisszafojtva figyelt, és várta a reakcióm. Igazából én is vártam, hisz fogalmam sem volt erre mit kéne mondanom. Több mint másfél éve nem zongoráztam. Sőt azt hiszem, akkor se tudtam igazán. Rögtön megjött hozzá a kedvem. A gitárom is otthagytam az R5 házban... Is, meg minden mást is. Az esküvői ruhám, egy doboz tele képekkel, a laptopom - persze ez csak a legkevesebb - .  Nem beszélve arról a sok emlékről... Mindenem abban a házban maradt. Kivéve egyetlen dolgot. Lepillantottam az az ujjamat díszítő apró kis ékszerre. Az eljegyzési gyűrűm. Nem az, ami egy vagyont ér, és csak alig volt alkalmam hordani. Hanem az, amit Ross adott nekem azon a napon, mikor először szakadtunk el egymástól sok időre. Belegondolni is fájdalmat okozott, hogy milyen sok minden történt azóta. Elkaptam a fejem, majd úgy tettem, mintha mi sem történt volna, ám Robot nem olyan egyszerű átverni, főleg ha az érzéseimről van szó. Nagyon is jól tudja mekkora fájdalmat okoz nekem egy nyamvadt gyűrű is akár. Megráztam a fejem és visszanéztem a zongorára. Megnyomtam egy újabb billentyűt és ismét végigfutott a hátamon az édes érzés. Ez a két apró hang annyira megindított bennem valamit... Azt hiszem dalt akarok írni. Újra, ennyi idő után. Felnéztem Robra, aki még mindig, mozdulatlanul állt.
- Ezt most azért vetted, mert te vagy a menedzserem és azt akarod, hogy... -folytattam volna, de belevágott.
- Azért vettem, mert szeretlek - nézett a szemembe, és halványan elmosolyodott.
- Ohh - szóltam egy oktávval hangosabban, majd magamhoz öleltem. Olyan aranyos vagy! Miért csinálod ezt velem? - felnéztem rá, majd kezem közé vettem arcát és megcsókoltam.
- Miért csak ilyenkor kapok csókot? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Én kérdeztem először - válaszoltam komoly arccal, majd elnevettem magam és leültem a zongoraszékbe.
Az a baj, hogy nem tudok zongorázni -húztam el a szám.
- Dehogynem tudsz - vágta rá. Engedj ide -tolt arrébb és leült mellém. Ha én tudok, akkor te is - ropogtatta meg az ujjait, majd leütötte az első hangot.
Ahogy ügyes ujjai lenyomták a hangokat, egy egész összefüggő dallam jött ki. Először nem tudtam észbekapni, ugyanis nem is sejtettem, hogy tud zongorázni. Aztán észrevettem, hogy ez az a szám, amit Rossnak írtam még Spanyolországban. Vagyis ami a második lemezemen a With You címet kapta. Hogy tudtam ilyen klisés szarokat gyártani? És még azt hittem jó is. Nevetséges.
- Nem szeretem ezt a számot -dünnyögtem, mikor abbahagyta.
- Te írtad - nevetett fel.
- Tudom - döntöttem fejem a vállára. Amúgy Jake biztos felkelt erre a hangzavarra.
- Amíg nem sír addig oké - kacsintott rám.
- Tudhatnád jól, hogyha csöndbe van akkor rosszabb.
- Tudom - puszilta meg a fejem.
Egy ideig még így ültünk és játszottunk a hangokkal. Egyszer ő nyomta le, aztán én, a végén pedig egyszerre. Több hamis hang sikerült, mint tiszta ezért el is nevettem magam.
- Olyan bénák vagyunk - mosolyogtam, majd megpusziltam vállát és felálltam, hogy visszamenjek a szobába.
- Sel? - szólt, mire visszafordultam.
- Igen? - kérdeztem.
- Csak kérdezni akartam valamit, de inkább hagyjuk - rázta meg a fejét.
- Mondd - sétáltam vissza hozzá.
- Nem akarom, hogy rosszul essen - fordult vissza a zongorához.
- Roberto Francisco Blanco Prascot - mondtam ki teljes nevét próbálva kiszedni belőle a választ, de csak elröhögtem magam iszonyatosan. Értem én, hogy félig spanyol, - amit mellesleg az utolsó időkben tudtam meg - de akkor is...
- Úristen, mi ez a név? - nevettem tovább úgy, hogy már a könnyem is kicsordult.
Kb két perc után összeszedtem magam, és próbáltam felnőtt ember módjára viselkedni.
- Családi hagyomány az, hogy mindenkinek ilyen hosszú neve van - duzzogta sértődötten, amitől csak nevetségesebbé vált az egész helyzet, én pedig nem tudtam tűrtőztetni magam.
- Bocsáss meg... csak... - köszörültem meg a torkom, majd leültem mellé, még mindig kajánul mosolyogva.
- Úgy szeretlek te bolond! - nevetett fel ő is, aztán persze rögtön abbahagyta, miután ráeszmélt mit is mondott.
Lehet, hogy mostanában elég sokszor mutatja ki az irántam érzett érzéseit. Amit én nem bánok, viszont neki gondolom ez elég kellemetlen... Ugyanis én még mindig csak egy embert szeretek... Pedig utálnom kéne.
Igazából annyira nem értem mi van köztünk. Hisz, néha úgy viselkedünk mint akik együtt vannak, majd egy pillanat alatt átmegy barátzónába, aztán már semleges minden. Azt hittem csak a középsuliban menő a barátság extrákkal verzió.
- Na, mit akartál kérdezni? - váltottam hirtelen témát.
- Úgy sem fogom elmondani. - kacsintott rám.
- Hé, Roberto - szóltam megadva magam.
Ő elmosolyodott megszólítását illetően, majd folytattam.
- Tulajdonképpen mi mik vagyunk? Mármint mi... - mondtam zavartan.
- Nem értem mire gondolsz. - ráncolta szemöldökét.
- Mi együtt vagyunk? - kérdeztem kicsit vékonyabb hangon.
- Nem hinném. - ingatta a fejét, majd látszólag ő is zavarba jött.
- Akkor miért alszunk együtt? És miért csinálhatom ezt? - csúsztam közelebb hozzá, majd megcsókoltam.
- Akkor én miért nem dughatlak meg? - nézett mélyen a szemembe.
Írisze több árnyalattal is sötétebb lett, pillantása pedig egészen mélyre hatolt. Valószínűleg ezzekkel az átkozott dögös szemekkel veszi le a lábáról azt akit csak akar. Mint most engem.
- Oké - kaptam el tekintetem. Vágom, nem vagyunk együtt. - álltam fel pillantásától megrészegülve.
- Látod? Ugyanezt műveled velem, mikor mindig visszaesünk a barátzónába. - állt fel ő is. Selena komolyan. Nem kívánod a szexet? - kérdezte, kicsit idegesen, majd beletúrt a hajába.
Én persze erre a kérdésre a lehető legnagyobb zavarba jöttem. Torkom kiszáradt és ha elkezdtem volna beszélni, valószínűleg mindenféle hülyességet mondtam volna, ezért inkább csak ingattam a fejem.
Felhorkant, majd közelebb jött, én pedig hátráltam. Számba harapva kémleltem a földet. Nem akarom ennyire leégetni magam, hogy meglássa a szememben azt, amit nem akarok.
Állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Érintésétől elakadt a lélegzetem, és behunytam a szemem.
- Nem tudsz átverni. Nyisd ki a szemed - kérlelte, mire ismét ingattam a fejem. Ross miatt van ez az egész? - engedett el, én pedig kikukucskáltam pilláim mögül.
Olyan idegesnek tűnt, ahogyan még nem is láttam. Sőt, talán még nem is láttam idegesnek.
- A szex rá emlékeztetne, mi? - horkant fel ismét. Tudod, láttam a videókat. - nézett rám és elmosolyodott. Ne kérdezd ez most, hogy jött ide. Csak akartam, hogy tudd.
Az arcom valószínűleg rákvörösen rikított, és biztos vagyok benne, hogy ez az évszázad legkínosabb beszélgetése. Miért kellett nekem felhoznom ezt a témát?
- Jó neked az, hogy ilyen rohadt zavarba hozol? - kérdeztem.
- Nem - indult újra felém.  Csak tudatni akarom veled, hogy mennyire akarlak - suttogott fülembe, majd megpuszilta halántékom. Nem vagyok olyan perverz mint az exed, sajnálom, de azért adhatnál egy esélyt.
- Fejezzük már be ezt a beszélgetést, kérlek - nevettem fel kínosan.
- Van róla fogalmad mit csinálnék én veled? - nyalta meg ajkát, majd nyakamra tapasztotta.
Csókolt, harapdált és szívott, nekem pedig eszembe sem volt, hogy ott hagyjam. Óh, igen, annyira kívánom ezt! Hátradöntöttem a fejem, és hajába markoltam.
Egy perc se telhetett el Jake sírással jelezte, hogy felkelt. Nyeltem egyet, majd hátraléptem. Megmenekültem.

Reggeli közben egy szót sem szóltunk egymáshoz. Leszámítva a 'Kérsz kávét?', és társait. Jake szokása szerint nem maradt meg az etetőszékben, ezért az oldalamon csüngött. Tehát én nem jutottam valami sok táplálékhoz. Egy falat pirítóst sikerült lenyomni a torkomon, úgy, hogy majdnem kificánkolt a kezemből.
- Add ide - szólalt meg az eddig csendben kuksoló.
Nem kellett kétszer mondani. Kisfiam arcára nyomtam egy puszit, majd felálltam és átadtam Rob kezébe. Pontosabban Roberto Francisco kezébe. Ez miért ennyire vicces? Elmosolyodtam, majd visszaültem, hogy befejezzem a reggelim. Pár perc múlva Selena rontott be az étkezőbe, megzavarva a meghitt, és még mindig halálian kínos étkezésünk. Semmi kopogás. Szeretem, hogy ahol én vagyok azt az otthonának tekinti. Azt az állandó mosolyt az arcán. Tudom, hogy most is a köszönés helyett valami ideillőt fog mondani. Úgy ismerem, mint a tenyerem.
- Mi ez a mély hangulat? Most még a szokásosnál is rosszabb. - húzta el a száját.
Szeretem ezt a lányt.
- Neked is jó reggelt - motyogtam teli szájjal.
- Jó reggelt kicsikém - vette el Rob öléből Jakiet.
- Mi már uncsik vagyunk - mondta Rob és felállt, hogy betegye a tányérját a mosogatóba.
- Hát eléggé - helyeseltem.
- Jól van már - nyafogott Selena. Gyere adjunk anyunak is egy puszit - sétált hozzám a fiammal kezébe, majd megpuszilta az arcom.
Én elmosolyodtam és elégedetten bekaptam az utolsó falatot.
- Hogy, hogy már itt vagy? -kérdeztem miután lenyeltem.
Roberto Francisco közben eltávozott. Esküszöm ez a név mint valami középkori lovag. Ismét felnevettem, mire Rob visszaszólt, ugyanis nem volt nehéz kivenni min kezdtem el nevetni.
- Hagyj már békén! - nevetett fel ő is, majd elindult a szobánk felé.
Sel kérdőn nézett rám, majd újra feltettem az előbbi kérdésem, de csak engem elemezett.
- Selenám tudom, hogy szép vagyok, de elmondanád mit nézel annyira? - kérdeztem.
- Lefeküdtetek? -húzta össze szemét, majd elmosolyodott.
- Nem, dehogy! Miből gondolod? -néztem rá meglepetten.
- Ki van szívva a nyakad - rázta meg a vállát, majd úgy tett, mintha elfoglalta volna magát Jakkel.
Gyorsan nyakamhoz kaptam, majd egész biztosan ismét megváltozott az arcom színe. Az az átkozott érzékeny bőröm! Basszus, ha volt vagy 2 perc az egész, már sokat mondok.
- Na, tehát hogy, hogy már itt vagy? - kérdeztem immár harmadjára.
- Megyek egy reggeli adásba interjút adni. Csak benéztem a szerelmemhez - nyomott egy puszit az említett fejére. De már megyek is, mivel 10-kor kezdődik és már háromnegyed van - mondta miközben Jaket visszanyomta az ölembe.
- Igen. Háromnegyed 8 - néztem rá zavartan.
- Nem szeretek késni - intett, mire csak jobban összezavarodtam. Ha végeztem visszajövök.
Kérlek. Miss Gomez sosem tudja időben odatolni a fenekét sehova. Inkább nem is nyúztam tovább, ugyanis láthatólag, nem igazán szerette volna közölni velem hova igyekszik. Felvette vállára a táskáját, majd sarkonfordult és elég hangosan közölte, hogy elmegy, valószínűleg azért, hogy Rob is meghallja. Ő visszaköszönt neki, ugyanolyan hangnemben, majd Sel kilépett az ajtón. Ők soha semmit nem változnak. A turnénkon is ezt játszották. Bárcsak még én is ugyanaz az ember lennék mint akkor. Bármit megadnék érte. Na jó azért nem bármit. Ezt a kis csöppséget semmiért nem adnám oda.
- Igaz, hogy te forgattál fel mindent - döntöttem Jaket előre, majd számmal elkezdtem csikizni pocakját, amin édesen kuncogott. De tudod mit, - emeltem vissza - én azt mondom érted megérte - néztem bele gyönyörű kék szemébe.
Ami, nem hinném, hogy örökre olyan kék marad. Van egy olyan sejtésem, hogy olyan szeme lesz, mint az apjának. Hisz mindene olyan. Ezek a szőke tincsek, az arc formája, és azok a huncut szemek. Biztos vagyok benne, ha elővennék Rossról egy gyerekkori képet és Jake mellé tenném, nem lehetne őket megkülönböztetni. Pedig sokkal jobban szeretném, ha inkább rám ütött volna. Így nem kéne fájdalmat éreznem, minden alkalommal mikor ránézek. Hisz természetesen őt látom benne.
Jaket visszatettem a székébe és megpróbáltam etetni, hátha még nem lakott jól, ugyanis nem evett valami sokat. Rob visszajött teljesen átöltözve, és megjátszva magát, hogy fitt.
- Te hova készülsz? - néztem rá kérdőn.
- Sehova - rázta meg vállát. Csak segítek neked főzni, takarítani... - dőlt a pultnak. Esetleg még bébiszitterkedhetek is - vakarta meg tarkóját.
- Mióta vagy te ilyen szégyenlős? Hol az a magabiztos mosoly, ami minden lányról leáztatja a bugyit? - gúnyolódtam mire felnevetett.
- Kivéve rólad - rázta meg a fejét mosolyogva. Mellesleg te nem minden lány közé tartozol. Nekem sosem tartoztál a "minden lány" kategóriába - mutatta ujjaival az idézőjelet.
- Ezért másképp bánsz velem? - bukott ki belőlem a kérdés, amire tényleg nagyon kíváncsi voltam.
Bár még most sem akartam senkivel érzésekről beszélgetni, valami kihozta belőlem.
Aprót bólintott, majd mintha szégyenlős mosolyra húzta volna a száját.
- Megváltoztatsz - nézett fel szemembe.
- Ahj istenem már megint ez a szöveg! Nem. Én nem változtatok meg senkit! Aki belémszeret az sosem jár jól. A bátyád a sitten ül, Ross kitudja hol issza épp le magát! Nem kellek én neked! Csodás életed lehetne! Helyes vagy, tehetséges, bármit megkaphatsz amit akarsz! Álom munkád lehetne. Mehetnél túrnézni Ariana Grande-al vagy akár Miley Cyrus-sal. Milliomos lehetnél ilyen mozgással. Ehelyett itt nyomorogsz velem és szarrá dolgozod magad negyede annyi pénzért! -csattantam fel.
- Így van - bólintott a sértettség legkevesebb jelét sem mutatva.
- Bolond vagy - hunytam le a szemem.
- Nem hagylak itt titeket, nem érted? Annyira szeretlek, hogy nem tudom szavakba önteni. Jake olyan fontos nekem, mintha az enyém lenne. Nekem nem kellenek milliók meg egy álom munka. Elég, ha itt vagytok velem - mondta nyugodtan.
- Hát - horkantam fel. Az egyszer biztos, hogy nagyon megváltoztál - álltam fel. Hidd el, én csak neked akarok jót - simítottam meg arcát.
Borostái csikizték az ujjaim. Elmosolyodott, majd várt. Tudom jól, hogy mire. Azért még sem vesztette el a teljes taplóságát, hisz ez az ereiben folyik. Felágaskodtam, majd nyakába karoltam és megcsókoltam. Először éreztem valamit a szívem legmélyén megdobbanni ettől, ami igazán meglepett. Elmosolyodott, majd ő engedett el előbb, ami ugyancsak meglepett.
- Úgytűnik Jake is imádja, ha az anyukája boldog - bökött fiamra, aki kuncogva nézett minket.
Boldog... Az vagyok? Nem tudom.
- Oké, most pedig irány az ágy - löktem meg a egy kicsit, mire felhúzta a szemöldökét.
- Aludni, te kanos állat! - mordultam rá. Egész este dolgoztál, azt gondolod engedem, hogy beállj főzni?
- Nem vagyok álmos. Most ittam kávét - mondta, majd megtörölte a szemét, amitől csak jobban látszott a fáradtsága.
- Vicces vagy - forgadtam a szemem, majd visszaültem a fiam mellé.
Rob nyomott egy puszit mindkettőnk arcára, majd elindult a szobába.

Miután Jaket felöltöztettem, elmentünk bevásárolni, ugyanis sikerült megállapítanom, hogy full üres a hűtő. Beültettem a babakocsiba és úgy toltam be a városba. Negyedóráig sétáltunk, mikor megérkeztünk. Először a parkoló végén álló bankautómatát céloztuk meg, hogy vegyek le egy kis pénzt. Mondjuk ha jól tudom max 20 dolcsi maradt még a vagyonomból, de talán elég lesz arra, hogy vegyek egy kis kaját. Megálltunk az automata előtt, majd lehajoltam, a táskámért, hogy kivegyem belőle a bankkártyám. A szél kicsit csípősebb volt, mint amire számítottam, ezért összehúztam magamon a pulcsim, majd Jaken is megigazítottam a sapkát. Kártyámat a szokásos módon lecsipogtattam, és beütöttem a kódot. Először kértem egy számlát arról, mennyi pénz áll rendelkezésemre, hogy nehogy sokat üssek be. Kitéptem, majd szemem végigfuttattam rajtam. Volt rajta bőven, tehát beütöttem 30 dollárt. Mikor a pénzt eltettem és elindultunk a bolt felé hirtelen álltam meg. Annyira megszoktam, hogy mindig tele van a kártyám, hogy már fel se tűnt, hogy ez mostanában nem igazán így van. Hogy vehettem le 30 dollárt, mikor nem is kellett volna rajta lenni ennyinek?
Az összegyűrt cédulát kikaptam a pénztárcámból, majd ahogy megnéztem mennyi összeg állt rajta, tuti lesápadtam.
Kétmillió nyolcszázezer hatvankettő dollár. Mi van? Honnan a szarból lehetne nekem ennyi pénzem?
Rögtön visszafordultam Jakel együtt és sietősen bementem a bankba. Megkérdeztem, hogy ez, hogy lehetséges amire a válasz az volt, valaki ráutalta a saját számlájáról.
- Esetleg meg lehetne nézni ki volt az? -kérdeztem, kissé zavartan ugyanis általában nem járok ilyen helyekre.
- Tudja ki férhet hozzá a bankkártya adataihoz? - kérdezte a 40-es éveiben járó nő a komputer mögött ülve.
- Talán. De, ebben egyáltalán nem vagyok biztos - ráncoltam a homlokom.
- Éppenséggel azt megtudom mondani honnan utalták - nézett fel rám várva a válaszom.
- Legyen szíves - bólintottam.
- New York, Manhattan - nézett fel rám.
- Esetleg egy név? - kérdeztem, mire rosszállón nézett rám, gondolom azért, hogy ilyen hülyességekkel húzom az idejét.
- Csak bankszámlaszám - mondta, majd felolvasta a hosszú számot.
A vége egy 95-össel végződött. Akárcsak Ross kártyája száma...

-3.évad 3.rész Szokások-

A taxim közeledett a hotelhez, amiben lassan egy hónapja lakok. Nem költöztem el másik városba, tehát még mindig a Los Angelesben élek, viszont egész messze - mondhatni legmesszebb - attól a háztól és azoktól az emberektől akikkel nem szeretnék összefutni.
Egyébként csak vásárolni voltam, semmi extra. Szokásos péntek esti program. Hogy a boltban úgy bámulnak, mintha nem láttak volna még élő teremtést. Vagy, hogy a kasszás undorodva nyomja a kezembe a visszajárót. Vagy, hogy az utcán mutogatnak rám, vagy éppen a képembe röhögnek. Hogy miért? Ez egy jó kérdés. Csak mert én sem tudom igazán. Sőt most már azt is kezdem elfeledni ki vagyok. Mivel az internet és a tinibutító újságok sokkal jobban tudják nálam és nála. Mikor ez igazán nem tartozik senki másra. Végülis mi akartuk ezt az egész életet. Pontosabban én. Simán mehettem volna tovább az utcán egy szimpla autogramm,  és egy pár kép kiséretében, miután Ross nekem jött azon az átkozott januári napon. De azt sem erőltette senki rám, hogy írjak alá egy szerződést a világ egyik legnevesebb lemezkiadójával. Sőt, én beszéltem a magánéletemről nem is egyszer több interjúsnak is. Igen, rohadt jó, Ross Lynch a pasim! Mi több, a férjem! Ezt mindenkinek oda kellett nyomni az arcába! Még szép!
De ki gondolta volna, hogy valami eddig fajuljon? Hogy akárhova megy az ember róla legyen szó. És ott van a sok tv adás, újságok, internet és kezdődik előről az egész. Mindenhol én és Ross vagyunk. A szó szoros értelmében a csapból is a mi dolgunk folyik. Mikor valójában senki sem tudja mi is az igazság. De nem számít. Legalább ezek az emberek jól keresnek mostanában.
A taxi lefékezett a hotel elé, amit abban a pillanatban megbántam. Mi a szent szar? Hatalmas tömeg állt a hotel bejárata előtt. Némelyikük kezében nagy kamera, vagy éppen mikrofon. Voltak akik csak úgy csatlakoztak kisebb táblákkal. Valamiféle tüntetésnek látszott, de fogalmam sincs mit akarnak közvetíteni. Aztán hirtelen leesett.
Hát persze, hogy engem. Csak tudnám ki volt az a szemét aki beárulta, hogy hol lakom. Feszengve mozgolódtam a hátsó ülésen. Lehet, hogy észre sem vettek és simán betudok lopózni. Vagy esetleg hátul is...
Gondolatmenetem egy hirtelen jött zaj zavarta meg. Egy lány kopogtatott a taxi ablakán és rám mutogatott. Tekintete kiszámíthatatlan volt. Mint egy kiéhezett állat, aki arra vár, hogy én legyek a vacsorája. Teljesen megrémített. Hogy lehet valaki ennyire megszállott, hogy így nézzen egy emberre akit csak a közösségi oldalakon látott eddig? Hogy lehetne valakit úgy utálni, hogy még csak nem is ismered? Mivel már egy ideje híres vagyok megszoktam, hogy vannak olyanok akik nem kedvelnek, vagy esetleg nem tartanak jó zenésznek. De kérlek. Mi ez a tekintet? Mit tettem én, hogy ezt kapom vissza?
Az autót pár másodperc múlva körbevette egy egész kis csoport, és mindenki ugyanazt tette, mint a legelső lány. Körbepillantottam és egy plakáton megakadt a szemem.
"Kapartasd ki azt a kis szart magadból!"
Hirtelen nem is tudtam felfogni, milyen ember az, aki ezt így gondolja egy kisbabára. Egy életre.... Egy...egy... Tessék? Mi van? A torkom kiszáradt és könnyeim nyeltem folyamatosan. A düh szétáramlott ereimben és az előbbi fájdalmat az utálat vette át. Gyűlölet... De az ilyen ember aki egy ilyet még csak gondolni is mer... Megérdemelné, hogy megcirógassam a nyakát a kezemmel.
Nem érdekel. Itt van vége a bulinak! Megmarkoltam a csomagjaim és kilöktem az ajtót, vele együtt pár embert is. Utat törve magamnak száguldottam a hotel bejáratához. A kiabálástól és a folyamatos kérdésáradattól ami nekem járt, megfájdult a fejem és mindenemmel azon voltam, hogy minél előbb eltűnjek innen.
- Selena, pontosan mi történt aznap éjjel?
- Sel, kérlek elárulnád nekünk az igazat?
- Kié a baba?
- Miért szakítottatok pontosan?
- Ki az a másik fiú?
- Mit üzensz az itt lévő rajongóidnak?
Az utolsó kérdésnél amit kitudtam venni megtorpantam a hotel lépcsőjén. A harag még mindig fortyogott és éreztem, hogy hamarosan robban. Sel, ne csináld ezt. Nem kell egy újabb címlap. Selena!
- Hogy mit üzenek rajongóimnak? -kiáltottam el magam, mire a csend rögtön letelepedett. Azt hogy kapják be! Tövig! - majd sarkonfordultam és becsaptam magam mögött a nagy kétoldalas ajtót.
A földszinten megálltam a lift előtt, és szünet nélkül nyomogattam a hívó gombot, mielőtt még utánam jönne valaki. Szerencsémre pár másodperc múlva meg is érkezett ezért beszálltam és ráütöttem a 3. emelet gombjára. Nyugodtan vártam, míg felértem, majd kiléptem a hosszú, kanyargós folyosóra. Lassan kezdem megszokni a hófehér falakat, és a sötétlila szőnyeget, ami nagyon eltér egymástól. Egyébként semmi bajom a lakhelyemmel. Nem olyan zajos a környék, - jó a mostani perceket leszámítva - nincs szomszédom, aminek különösen örülek, ugyanis nem kell hallgatnom a panaszokat a hangoskodásomra. Igen, eléggé hangos vagyok mostanában. Mindenen kiakadok, és képes vagyok üvöltözni egy szimpla, ártatlan tárggyal is. Na és nem beszélve arról mikor az éjszaka közepén nekiállok bömböltetni a zenét, vagy éppen énekelni.
Csomagjaim ledobtam az ajtóm mellé, míg a kulcsokkal babráltam, de kiderült, hogy rossz ötlet volt, ugyanis tojást is vettem... Tehát mire felkaptam újra a kezembe a szatyrokat csurom tojás lett minden. Csúcs. Kitártam a lábammal az ajtót es egyenesen a konyhát céloztam meg, hogy lepakoljak, majd visszamentem bezárni. Nem valami nagy a szobám, de egy embernek tökéletesen megteszi. Egy kis szoba, egy nagyjából közepes konyha, amiben megtalálható minden háztartási eszköz. Egy ugyancsak kis mosdó, és sikerült kapnom egy nappalit is, bár ennek se túl nagy a területe. Itt csupán a lehuppanok a kanapéra és bámulom a tvt.
Elpakoltam a cuccokat amiket vettem, majd leültem az egyik konyhai székre. Az a helyzet, hogy nagyon nem érzem jól magam. Minden értelemben. Lelkileg és fizilag kivagyok merülve. Iszonyú fájdalmaim vannak, ha visszagondolok arra... Vagy, itt van ez az egész dolog, hogy az egész világ ellenem áll. Na és persze itt van a baba. Aki már 6 hónapos, és nagyon letudja ám fárasztani az embert. Amit nem bánok, csak egyedül elég nehéz ezzel megbírkózni. Nem tudom feldolgozni azt, hogy miért kell őt is utálni. Mit tett ő akárki ellen? Mit tett ő Ross ellen? Hisz' mégcsak meg sem született. Hogy tehetne ő bármiről? Fejemet lehajtottam az asztalra és intenzív zokogás tört rám. Eltelhetett, vagy 20 perc mire kisírtam magam, és a levegőt próbáltam egyenletesen venni. Mikor úgy éreztem, teljesen visszanyertem a normális légzésem felpattantam és kivetten egy üveg whiskyt a hűtőből.
- Tudom, hogy nem szabadna, kicsim -szóltam pocaklakómhoz. Csak egy pohár, kérlek. Muszáj vagyok.
Levettem a felső szekrényből egy poharat, majd kinyitottam az üveget és félig megtöltöttem. Le se ültem, rögtön lehúztam az egészet. A szemem könnybe lábadt és a torkom iszonyatosan kapart az égető érzéstől. Amint leért a gyomromba kissé megszédültem a hirtelenségtől, majd helyet foglaltam. Csodás érzés, ahogy a fájdalom kezd megszűnni, és a mellkasomról mintha egyenként szállna el minden kiló súly. Tehát ezért mondják, hogy alkoholba fojtja a bánatát. Teljesen megértem az alkoholistákat. Töltöttem mégegyet és ugyanígy egy kortyra megittam. Majd mégegyet és mégegyet...

A fejem iszonyat kótyagos és mindjárt behányok az alkohokszagtól. Szemeim még nem nyitottam ki, de számításaim szerint az asztalon fekszek. Nagyszerű. Nehezen feltápászkodtam és sikeresen lerugtam egy poharat, ami toccsanva tört szét a földön. Nem is értem minek kellett a pohár. Ennyi erővel simán ihattam volna az üvegből is.
- Hülye ribanc - szidtam magam, ugyanis mint kiderült whiskyben feküdtem.
Átázott a ruhám és magába szívta a tömény alkohol szagot. Nem beszélve a hajamról. Ahogy kiakartam facsarni undorodva a pólómból, leestem a földre. Már majdnem sírva fakadtam, mikor hirtelen megszűnt a saját magam sajnáltatása amit igazán nem bántam. Azok a bizonyos anyai ösztönök azon nyomban előtörtek, a borzasztó másnaposság ellenére is. Oké. Hátra estem. Semmi baja nem eshetett. Minden rendben van. Ugye? Gyorsan felálltam és felhúztam a pólóm, hogy szemügyre vegyem a pocakom.
- Jól vagy kicsim, ugye? Annyira sajnálom ezt az egészet! - mondtam miközben könnyeim elkezdtek csöpögni.
Valami hirtelelen löket erőt adott és elkezdtem úgy viselkedni, mint aki erős és teljesen jól van. Letöröltem a könnyeim, majd megfogtam a felmosóvödört és rongyot, majd fertőtlenítővel lemostam az asztalt és feltöröltem a padlót, mivel hátha így kijön a szag. Ezután lekapkodtam a ruháim és beálltam a zuhany alá. Háromszor mostam meg a hajam és még mindig nem jött ki a szag. Kimondottan jólesett a frissítő víz, és kezdtem úgy érezni, a fejem már nem is annyira fáj. Fürdés után elhatároztam, hogy elmegyek itthonról, kicsit mondhatni kikapcsolódásképp. Mivel egy hónapja csak ülök és hízlalom a seggem egyedül a barlangomban. Tényleg... Egy hónapja nem társalogtam senkivel normálisan. Hát, kezdem megszokni. Kinyitottam a hűtőt, hogy gyorsan bekapjak valamit. De aztán ráeszméltem, hogy rendesen megkéne reggeliznem, miatta. Igazán megérdemli. Legjobban egy normális anyát érdemelne. De sajnos engem választott. Leültem és csináltam magamnak, vagyis magunknak két szendvicset. Mindent beledobáltam ami a kezembe akadt. Sonka, sajt, majonéz, paradicsom, paprika. Jóízűen elrágcsáltam, majd leöblítettem két pohár tejjel. Szinte megéreztem, hogy megnyugodott és jóllakott. Ez boldogsággal töltött el és el is mosolyodtam. Megsimogattam a pocakom, majd felkaptam a dzsekim és a csizmám, majd eltettem a pénztárcám és a telefonom a táskámba. Nincs annyira hideg, ahhoz képest, hogy december van, viszont annyira jó érzés óvni őt, ezért még egy sapkát is felkaptam.
Mikor kiértem a hotelből és elkezdtem sétálni, azon kaptam magam, hogy borzalmas módon rágom a körmöm. Nagyon jól tudom, hogy miért. Elvonási tüneteim vannak a cigaretta iránt. Mennyire jó lenne most egy kicsit lehiggadni ez által. A francba is, tegnap este ittál meg egy fél üveg whiskyt egymagad. Mit akarsz még ártani ennek a csöppségnek?
Egész nap sétálgattam bent a városban és parkokban. Betértem néhány helyi butikba és vettem egy pár kismama felsőt, ami írtó cukin áll rajtam. Mondjuk nem fogja senki más látni engem kivéve, de legalább hagy legyen meg ez az örömöm. Egy étteremben felfaltam szinte az egész étlapot és útközben annyi péksütit tömtem magamba, hogy én is meglepődtem. Szuperül fogok kinézni szülés után. Mint egy kisebb fajta bálna. Nem baj... Csak neki legyen jó minden, más nem számít. Egésznap olyan jól éreztem magam, mint már nagyon rég nem. Így belegondolva nem is vagyok olyan egyedül. Ő mindig itt lesz nekem, remélem. Hazafelé megpillantottam egy újságárus bódét, ami teljesen elvette mindentől a kedvem. Megfogtam az egyiket újságot aminek a címlapján szerepeltem a sok közül és belelapoztam. Magamat kínzom csak ezekkel... Miért kell ezt tennem?
A címlapképen gyülölkődő pofával ordítom a népnek a nem szép szavakból álló mondatomat. De ez igazán nem is volt még annyira rossz érzés. Találtam benne egy interjút. Rosstól.

"Csak tudod, nem is az esik a legrosszabbul, hogy mástól vár gyereket. Hanem az, hogy kitudja mióta és kikkel csalt engem. Hogy így képes volt mindvégig a szemembe hazudni. Mikor azt mondta szeret. Így megjátszani magát. Hogy lehettem ekkora hülye? Miért engedtem, hogy így felültessenek? És utána még őt kell sajnálni, hogy ki lett b*szva. Hányingerem van tőle."

Tessék? Ez nem normális. Esküszöm elment az esze. Mégis... Mégis, hogy mondhatja ezt? Mikor mindvégig vele voltam, hogy tudtam volna megcsalni? Miért csaltam volna meg? Elhiszi a saját maga kitalált dolgait. Ezt nem tudom felfogni. Mikor hazudtam én neked? Mikor nem mondtam komolyan, hogy szeretlek?
Ott helyben a könnyeim ismét csöpögni kezdtek és elfutottam egészen a hotelig. Ott meg se vártam a liftet feltrappoltam az emeletemre és kivágtam az ajtót. Leborultam a kanapéra és felhúzott térdeimet karoltam át, amíg zokogtam. Hát sose lesz ennek vége? Miért csinálod ezt velem?
- Miért?! - ordítottam el magam, miközben próbáltam lenyelni könnyeim.
Mikor csillapodott az állapotom ismét a hűtőt céloztam meg és kivettem belőle a megmaradt alkoholt, majd az üveggel együtt leültem a kanapéra. Folyton félig élő állapotban kell lennem ahhoz, hogy ne érezzem ezt a fájdalmat. Csak így nem gondolok rá. Csak így maradhatok fent. Nem omolhatok össze!
Fél óráig ott ücsörögtem, néztem ki a fejemből és ittam. Aztán hirtelen felpattantam. Gyere édesem megyünk bulizni!
Igen és ezt most halál komolyan gondoltam. Fekete egyberuhát vettem fel, ami épp, hogy elért combom közepéig, majd belebújtam az ugyancsak fekete magassarkúmba. Megálltam a tükör előtt, hogy megigazítsam a hajam mikor rájöttem valamire. Ez a ruha volt rajtam aznap mikor hozzámentem... Miért kell mindenben téged látnom? Takarodj már el! Félig részeg állapotban kisminkeltem magam, majd felkaptam a táskám és elindultam. Mikor leértem megállítottam egy taxist, majd beültem.
- Merre? - kérdezte.
- A legközelebbi szórakozó helyre -mondtam olyan hangnemben ami egyáltalán nem illett hozzám.
Hát ilyen lennék félrészegen? Milyen leszek akkor részegen?
Maximum 10 perc telt el és megálltunk, majd fizettem és kiszálltam. Így visszagondolva lehet, hogy kicsit sokat fizettem 10 percért, de mindegy hagy örüljön magának.
Egy egész nagy diszkóféleség állt elöttem. Nem is haboztam sokat, a kasszánál fizettem, majd bementem. A zene őrült módon hangos volt. Mindenhol hullarészegek fetrengtek, vagy táncoltak, vagy éppen...nos igen majdnem azt csinálták.
- Hova keveredtem? - sóhajtottam fel, majd beljebb mentem.
Áttuszkoltam magam egy táncoló tömegen, majd leültem a bárpulthoz. Rendeltem egy pohár koktélt, aminek a nevét nem tudtam kiejteni, ezért elmutogatva tettem ezt meg. Mikor megkaptam fizettem volna, de nem fogadta el. Felnéztem rá, hogy megkérdezzem mi van, de csak kajánul mosolygott. Magas, fekete hajú, iszonyú jó testű - könnyen fel lehetett mérni, ugyanis felül pucér volt - és gyönyörű kék szemű pasi.
- Mi van? - vetettem oda neki.
- Egy ilyen szépségnek egy csókért cserébe, ingyen van. Na mit szólsz? -kacsintott.
Arról ne is számíts. Bár... Egy okot mondj miért ne? Ahj bassza meg!
Felálltam és lesmároltam a szemben álló idegen pasit. Elvigyorodott, majd ismét rámkacsintott és tovább állt. Forgattam a szemem, majd elkezdtem korolygatni az italom. Mikor a vége felé jártam, hirtelen megszólalt Selena és Zedd száma, amitől összeszorult a szívem.
- Ti is jól cserbenhagytatok - suttogtam magamnak, majd felhorkantam.
Pár percig még ott ülten egyedül, majd egy tetovált, kopasz férfi leült mellém. Nem volt mondhatóan helyes, viszont a teste kifogástalan.
- Szia cica - mondta, majd rám mosoylgott.
Miért találnak meg az ilyen alakok? Ahj, minek jöttem én ide?
- Neked hoztam, a vendégem vagy - tolt elém egy pohár Piña Coladat.
- Köszi - mormogtam.
- Idd meg, ha már költöttem rád -sürgetett, mire én a számhoz emeltem és belekortyoltam.
Nagyon szeretem ezt az italt, de eddig csak alkoholmentesen ittam. Biztos ezért volt egy kicsit furcsa íze. Nem volt rossz íze ezért hamar el is fogyasztottam. Közben a pasas nem mondott semmit, ő is itta az övét. Mikor megittam, kissé megszédültem ezért elhatároztam, hogy ennek itt a vége. Nem csinálhatom ezt vele. Felakartam állni, de visszaestem, egyenesen a pasas karjaiba. Fekete foltok repkednek a szemem előtt és a gyomrom kezdi felmondani a szolgálatot. Ismét fel akartam állni, de nem ment. A végtagjaim elzsibbadtak és már csak homályosan láttam. Ez biztos nem alkohol... A pasas elkezdett fogdósni, és a nyakamat csókolgatni, amitől elhúzódtam volna, de nem tudtam mozogni. Mi a fene?
- Hagyja békén! - szólalt meg egy ismerős hang. Nem hallja, eressze el! Mit adott be neki? Nem látja, hogy gyereket vár?! - lett egyre mérgesebb az a hang.
Ráakartam nézni, de ahhoz sem volt erőm. Kezébe kapott és elindult velem. Minden egyre jobban sötétült el, és mielőtt elájultam volna, egy szót nyöszörögtem ki.
- Ross? - majd minden megszűnt.

Reggel hirtelen pattantak ki a szemeim és fogalmam sem volt hol vagyok. Egy férfi pólóban és bugyiban feküdtem az ágyon, amitől rögtön rákvörös lett a fejem. Hol a francba vagyok? Kinél? Ki öltöztetett át? Basszus még melltartó sincs rajtam. Ugye nem feküdtem le senkivel? Felpattantam az ágyból, hogy körbenézzek, majd meghallottam, léptek zajait. Gyorsan visszabújtam az ágyba és betakartam magam, hogy ne lásson meg ez az akárki így. A kilincs lenyomódott, majd Rob lépett be rajta.
- Te normális vagy? - ültem fel újra. Van róla fogalmad, hogy mennyire rám hoztad a szívbajt? Miért vetkőztettél le majdnem teljesen? Hm? - csattantam fel.
- Nyugodj meg, még a végén belefulladok a sok "kösz, hogy megmentetted az életembe". Megint.
- Tényleg kösz, de ez sok! - mutattam magamra. Ugye mi nem...? - hadartam
- Miért annyira rossz lenne? - mosolyodott el, mire kitágultak a szemeim.
Szóval igen? Úristen!
- Selena, ilyen rosszindulatúnak nézel engem? - horkant fel. Hát milyen barát vagy te? - ült le mellém. Mellesleg örülök, hogy újra látlak.
- Én is - mosolyodtam el halványan.
- Nem is - biggyesztette le ajkát.
- De! Nagyon! - térdeltem fel majd, szó szerint a nyakába ugrottam.
Teljes erőmből öleltem át, majd megpusziltam arcát. Hihetetlen jó érzés volt újra egy szerettemet megölelni. Annyira boldog voltam abban a pillanatban. Tehát így kerültem Rob Prascot lakásába.