- Fogalmam sincs mit keresek itt. Nem vagyok dilis, egyszerűen csak a barátnőm erőltette rám. Én tényleg nem akarok itt lenni. Csak vesztegetem az időmet.
- ültem le idegesen egy fotelba, a pszcihológussal szembe.
Nem szólt semmit, csak figyelte dühödt viselkedésem, miközben berontottam az irodájába. Csendesen végigmért, majd felvette a szemüvegét és lapozott egyet a kezében tartott iratokba.
- Rendben, először is, nem dilisek járnak ide. Éppen ellenkezőleg. Másodszor pedig Miss Gomez azt mondta nekem, hogyha ellenkezne csak hozzam fel, hogy nem olcsón fizet engem.
- Nagyszerű - dünnyögtem orrom alatt.
- Nos Mrs Lynch... - mielőtt folytathatta volna, azonnal belevágtam.
- Oh nem! Ezt felejtse el! Nem vagyok Lynch. Az csak egy papír. Semmi több. Selena Ailon vagyok! - nyújtottam oda a kezem.
- James Walker - rázta meg a kezem a középkorú férfi. Tehát, miről szeretne beszélgetni? - vetett rám egy barátságos pillantást.
Amit persze én valószínűleg a legellenszenvesebben fogadtam.
- Ne gondolja azt, hogy én egy orvos vagyok, vagy, hogy esetleg erővel ráncigálták ide. Legyen olyan, mintha barátok lennénk és mondja el nekem, mi lehet az oka, hogy itt van.
-Konkrét okot nem tudok - dőltem hátra az egész kényelmes fotelben.
Ez az egész helyzet annyira kezdett nevetségessé válni, hogy majdnem elnevettem magam. Istenem, mibe keveredtem...
- Akkor csak mesélje el, mi törtnént az elmúlt évben. Tudom jól, hogy maga nem egy egyszerű ember, hiszen híresség. És tudom, hogy nehéz a magánéletről beszélni, mivel hozzászokott ennek eltitkolására. De higgye el, én nem mondom el senkinek, ugyanis kötelez az orvosi titoktartás.
- Már nem vagyok híres - horkantottam fel.
- Akkor nem is lesz olyan nehéz, nemde?
Sóhajtottam egyet, ezzel megadva magam. Butaság ezen törni magam, úgyis kiszedi belőlem.
- Selena azért küldött ide, mert azt mondta már túlléptem egy vonalat. Már nemcsak nappal vagyok halott, hanem este is. Egyre több a rémálmom, ami teljesen kimerültté tesz. Eddig legalább este kicsit lehettem máshol... Kicsit lehettem jobb helyen az elmémben. Viszont ezek most már nem csak álmok. Emlékek. És nem az a homályos fajta, vagy egy beugró kép. Érzem a fizikai fájdalmat. Érzem azt a szagot. Teljes egészében látom őt magam előtt. És egyben magam is vagyok, és kívülállóként is figyelem az eseményeket. Ez megrémít. Nagyon.
James folyamatosan írt a papírra valamit, majd miután végzett, felnézett rám és levette a szemüvegét.
- És elmondaná mi történt akkor? -döntötte oldalra a fejét.
- Amíg az emlékeket nem láttam így magam előtt nem voltam ennyire rosszul. Sőt mi több, azt hiszem kezdtem újra a régi lenni. Nem akarom mégjobban feltépni a sebeket.
- Megakar tőle szabadulni? Akkor mondja el, és ígérem sokkal könnyebb lesz.
Bólintottam, majd behunytam a szemem. Izzadni kezdtem, ahogy próbáltam visszaemlékezni minden kis apró részletre. A torkom kiszáradt, és ahogy a levegőt szívtam be hevesen, mintha égetett volna. Ugyancsak belülről újra üvölteni kezdett bennem a szörnyetegem. Kiakakart szabadulni, ezért ahol csak tudott karmolt és marcangolt. Kissé furcsa vagyok, hogy megszemélyesítem a fájdalmat... Ez van.
- Ha nem akarja ma, ráér később is. Adok időt, hogy felkészüljön.
- Igazából nem olyan nagy dolog, hogy készülni kelljen rá - ráztam meg a vállam. Csak tudja, nekem esik nagyon szarul.-fogalmaztam meg gyengén. Akkor kezdjük is...
- 1 évvel korábban -
Hevesen kapkodtam a levegőt és össze-vissza mászkáltam az R5 ház nappaliában. A gyomrom akár egy kis golyó, ami szeretne megszabadulni tőlem. A verejték patakokban csurgott rólam és kezdtem szédülni. Ross hazajön. Hazajön, mert tudja, hogy terhes vagyok. Mert azt hiszi, nem az övé...
- Hinned kell nekem, tudod, hogy én nem tennék ilyet! Nagyon jó fogalmad van róla, hogy a tied. A miénk! Csak a miénk és senki másé!
Motyogtam magamban, közben eljátszva a jelentetet ami hamarosan várt rám. Próbáltam felkészülni, és mindenféle szöveget kitalálni, de ahogy telt az idő egyre jobban csak haszontalannak tűnt minden. Hisz akkor abban a pillanatban, biztos nem fog semmi eszembe jutni. Muszáj leszek lenyugodni, különben azt fogja hinni, hogy csak mentségeket próbálok felállítani. Ez olyan mint mikor az ember halál komolyan mondd valamit, aztán nem hiszi el neki senki, mert elneveti magát a helyzeten.
Leültem a földre és felhúztam a térdem, amit később átkaroltam. Ringattam, ölelgéttem magam, mire lassanként visszaált a normális légzésem. Aztán kulcs kattant a zárban. Teljesen visszaestem.
Felpattantam a földről, majd húztam egyet a copfomon és vettem egy mély levegőt. Hatalmas robajjal trappolt be a nappaliba, mint egy elveszett agyú részeg, közben elejtett pár káromkodást is. Megállt előttem egy, méterre, de nem szólt semmit. A földet kémleltem és nem mertem ránzéni. Majd alulról, kezdtem el felfelé kémlelni. Gyűrött farmer volt rajta, mellette pedig egy nagy bőrönd. Az a bőrönd amit pár hónapja kihúzott a szobánkból... Fekete hosszúujjú ingje volt betűrve rendetlenül nadrágjába. És az arca... Kifürkészhetetlen volt. Félőn szemébe pillantottam, ahonnan sütött a harag és a gyűlölet. Erre mondják, ha a szemével ölni tudna... Gyorsan el is kaptam tekintetem onnan. Szájára néztem, ami gúnyos mosolyt ejtett, amitől végigfutott a hideg a hátamon. Nem az a fajta, ami édes és simogat. Nem. Épp az ellenkezője. A félelemtől kaptam ezt az érzést. Sosem féltem még tőle. Meg se fordult a fejemben, hogy egyszer ez előfordulhat. De féltem. Sőt rettegtem. Nem bírtam már ezt a szótlanságot, ezért bizalmat erőltetve magamra megszólaltam.
- Szia - mondtam élettelen hangon.
- Szia, te ribanc - köpte oda nekem a szavakat.
A szívembe erre éles fájdalom hasított, és nem bírtam levegőt venni. Nem is az rázott meg a legjobban amit mondott. Hanem amilyen hangnemben tette. Úgy beszél velem mint egy kutyával! Esküszöm az ember a saját szarához nem szólna így! Könnyeim fojtogattak, de nem engettem el őket a szabadvilágba. Ha én itt és most elkezdek sírni, azt tudom, hogy örök életemre megbánnám.
- Hogy beszélsz velem? - kérdeztem olyan hangnemben amitől saját magam is meglepődtem, közben felnéztem szemébe.
- Úgy ahogy a magadfajták megérdemlik. Tudod, a kurvák! - horkantott fel.
- Van egyáltalán fogalmad róla mit jelent az a szó? Hm? - léptem közelebb.
- Pontosan tudom, kicsi szívem. Itt áll előttem megtestesülve - lépett ő is közelebb.
Arcomhoz ért, amitől elfogott a hányinger. Az ő tapintásától felfordul a gyomrom... Végigsimította, majd keze lecsúszott torkomra, és onnan rántott a legközelebb magához.
- Te - fejezte be előbbi mondatát, fülembe suttogva.
Borzasztó alkohol szag szivárgott szájából, amitől visszakellett tartanom, a taccsot. Ujjai erősebben zárultak nyakam köré, és kezdtem fulladozni. Ellöktem magamtól, majd levegőért kapkodtam.
- Te teljesen nem vagy normális. Mi van baszd meg, megakarsz fojtani?! - emeltem meg a hangom. Belőtted magad, vagy mi a fasz?!
- Én a helyedben figyelnék a számra -kacsintott rám. Főleg, ha ilyen szép -mosolyodott el.
Látszik rajta, hogy hulla részeg. Ép eszű ember nem mondana ilyet. Igen, biztosan csak az alkohol, vagy esetleg valami cucc. Tudom, hogy nem beszélne így velem. Próbáltam minden kis porcikámmal a jót látni benne, de kezdett szertefoszlani minden.
- Gyere ide! - mutatott maga elé.
- Nem vagyok a kutyád. Most pedig irány az ágy! Aludj, mert borzalmasan festesz. Holnap, ha jobban leszel, majd megbeszélünk mindent normál ember módjára.
Bugyborékoló nevetés tört fel belőle. Olyan amit még sose hallottam tőle.
- Nagyon el vagy tévedve - ingatta a fejét még mindig nevetve. Ha azt mondom idejössz akkor idejössz! - rángatott maga elé. Mindent ma fogunk szépen megbeszélni, életem - ejtette ki az utolsó szót suttogva, majd közelhajolt.
Megakart csókolni, de én elhúztam a fejem.
- Nézzenek csak oda, de kinyílt a csipája valakinek! - mondta, majd erőből lefogta az arcom és megcsókolt.
Amennyi erőm volt az összeset arra áldoztam, hogy elhúzzam a fejem. Majd végre sikerült. A szám vízért, vagy akármi másért könyörgött, hogy eltűntessem ezt a borzalmas ízt, ezért el is indultam a konyha felé, de visszahúzott magához és karjába zárt.
- Miért csinálod ezt velem? - kérdezte megenyhült hangon.
- Én nem csináltam semmit! Te csinálod itt ezt a cirkuszt! Semmi szükség nincs erre. Egyszerűen csak halgass meg! -emeltem fel fejem mellkasáról.
- Egész életemben azt csinálom. Téged hallgatlak! Erre te mit csinálsz?! Teherbe esel egy másik férfitól! - csattant fel újra.
- De meg kell értened, hogy ez nem igaz! Egyetlenegyszer feküdtem le Rob-bal, még Európában. És hányszor kérjek még azért bocsánatot? Elszállt az agyam egy pillanatra és csak az járt az eszemben, hogy visszaadjam neked azt a szenvedést! De az egész csak a bosszúvágy volt. Emberből vagyok, követek el hibákat!
- Itt most nem erről van szó! - kiabált le, mitől ismét összeszorult a szívem és úgy éreztem magam, hogy elakarok bújni a föld alá. Hanem arról, hogy ez a köcsög felcsinált! - hadonászott a kezével, mint aki megakar ütni.
Arrébb álltam, majd sóhajtottam egyet, ahogy a harag kezdett szétáramlani a testemben.
- Értsd meg, te idióta! Te csináltál fel! Puertó Ricon! Mikor a kis hülyességed miatt összevesztünk! Mikor megtaláltad a kamerát a szellőző mögött. A földszinten dugtál meg, emlékszel? -vetettem oda neki, mintha egy szimpla mindennapi dologról lenne szó. Nem szedtem be a tablettám reggel. Nem voltam semmivel védve aznap. Nem én tehetek róla, hogy ilyen kibaszott könnyen leszek terhes. Ma pont 5 hónapja ennek.
- Ne hazudj! Tudom, hogy hazudsz! Látom rajtad! Dadogsz, és nem mersz a szemembe nézni. Ismerlek, Selena - úgy ejtette ki a nevem, mintha én lennék a föld legrosszabb teremtménye.
-Azért nem nézek a szemedbe, mert félek tőled! - ordítottam ki a szavakat, majd az arcomat ellepték a könnyek.
Egy pillanat múlva keze hatalmasat csattant arcomon, amitől a földre zuhantam. Egyszerűen olyan gyorsan történt, hogy nem tudtam felfogni. Nem éreztem semmi fájdalmat, a düh csak úgy robbant bennem és, alig tudtam visszatartani magam, hogy ne menjek neki. Ekkora gyűlöletet meg soha senki iránt nem éreztem, mint most ő iránta. Fülemben lüktetett adrenalinnal dús vérem, és véresre karmoltam a tenyerem, levezetve a haragom. Csak most esett le mit tett.
Megütött. Egy világ omlott össze bennem. Életem szerelme... A mindenem... Egyszerűen nem tudom ezt elhinni. Végem van. Nem... Nem találom a szavakat. Mi történt?
-Te... Megütöttél? - kérdeztem vékony, sebezhető hangon, majd felnéztem rá.
Láthatóan ő sem tudott mit kezdeni a helyzettel, ezért csak állt ott mozdulatlanul.
Vegigtapogattam arcom azon a helyen, ahol az adrenalin ellenére is kezdett sajogni. Jól érezehetően kidudorodott, ezért ahogy hozzányúltam el is kaptam a kezem. Nem akarom elhinni, hogy ez történik velem. Nem, ez nem lehet! Nyálam, könnyem összefojt és csak kapkodtam a levegő után.
-Jajj ne játszd már az agyad! Biztos nem fájt annyira - forgatta a szemét.
Na jó. Itt lett mindennek a vége. Felálltam és rohantam fel a szobába és kikaptam az ágy alól egy bőröndöt. Kinyitottam a szekrényem és ami a kezembe akatt dobáltam is bele. Kész vége. Elhúzok innen. Nem bírom!
- Mit csinálsz? - állt fölém.
- Pakolok, seggfej, minek néz ki?
- Nem mész sehova! - fogta le a kezem.
- Mert, különben? Megütsz, vagy mi lesz? -húztam be a táskát és már ott se voltam.
Lerohantam a lépcsőn és az ajtó előtt felkaptam a cipőm és a dzsekim, majd kitártam az ajtót.
- Ne menj el! Selena! - kiabált utánam, én pedig kiléptem az ajtón.
Elfutottam az utca végébe, majd leborítottam a bőröndöm a földre és ráültem. A könnyeim már nem hullottak, csak a levegőt kapkodtam szüntelenül. Egyszerűen nem tudom most sem felfogni mi történt. Hogy fajulhatott eddig ez a dolog?
Fél óráig csak ott ültem, mire leállt a remegésem, és tudtam egy normálisat szívni a levegőből. Nem volt éppen valami meleg este, ezért kezdtem eléggé fázni. Kikerestem a táskámból a telefonom, hogy valakit felhívhassak. A szüleim és a testvéreim le se szarnak. Selena haragszik rám. Rob elköltözött. Más barátom nincsen. Én pedig itt állok az út szélén, várva egy kocsira, hogy felszedjen. Mint egy kurva...
