-2.évad 9.rész Végleg búcsú?-

-Ross-

-Reggeli után azt terveztem, hogy elmehetnénk valahova.-ecseteltem Selnek.
-Hova?-kérdezte.
-Nos, megismételhetnénk az első randit. Aztán egy meglepetésem is van.-mosolyogtam rá.
-Tudom, hogy csak azért csinálod ezt, hogy emlékezzek.-állt fel, az asztatltól.
-Ès te is akarsz emlékezni.-karoltam át hátulról.
-Igen...
-Akkor öltözz fel és indulunk!-mondtam és megpusziltam a feje tetejét.
-Rendben.-mosolygott rám, és bement.
Amíg bent volt bepakoltam mindent a kosárba ami kellett. Mikor kijött akkor végeztem.
-De csini vagy!-mosolyogtam rá.
-Tegnap is ez volt rajtam.
-Tegnap is csini voltál.-nevettem. Na gyere ide!-húztam magamhoz és megcsókoltam.
-Szeretlek!-súgta a fülembe.
-Én is!
-Mehetünk?-karolt a kezembe.
-Igen.-mentünk ki az ajtón.
A park közel volt a házamhoz, ezért hamar odaértünk. Sel kicsit meglepődött, hogy nem igazán a parkba mentünk hanem a mögötte lévő erdőbe.
-Elég furi randi hely...-fordult körbe.
-Csak azért jöttünk ide mert a nyomunkban voltak a fotósok. De most valószínűleg azt semtudják, hogy nem otthon vagyok. Remélem.
-És nem tudtak le fotózni?
-De...Másnap a címlapon voltunk!-nevettem.
-Na és milyen kaját hoztàl?-ült le a fűbe.
-Szendvics...-kutakodtam a kosárban-és csoki.
-Fogadjunk ha feldobom neked nem bírod elkapni!-vette ki a kezemből a csokit.
-Na majd meglátjuk!-mosolygtam.
Feldobta és én elkaptam.
-Na, de te biztos nem kapod el!-dobtam fel egyszerre 3-mat.
Egyiket sem kapta el.
-Hé, nem erről volt szó!-kezdett el csikizni.
Ezt nem hiszem el! Eddig pontosan úgy van mint akkor. Csak emlékezzen!
Én elfutottam ő pedig utánnam. Amikor utolért direkt elestem, és rántottam magammal. Rajtam feküdt és látszott, hogy egy kicsit zavarban van.
-Így már jobb?-fordultam rá.
Nem mondott semmit csak pöszén nézett. Megcsókoltam.
-Édes, emlékszel?-hajoltam füléhez.
Próbáltam úgy mondani, hogy ne hallja meg, hiszen valójában be kell valljam félek a választól.
-Nem.-suttogta amikor felálltam.
-Nem baj.-sóhajtottam. Majd fogsz.
Sétáltunk még egy kicsit aztán elárultam Sellynek, hogy Párizsba megyünk. Hazamentünk lepakolni, és egy pár cuccért, majd elindultunk.
-Párizsban-
Az utazástól mind a ketten kifáradtunk. Mire odaértünk már sötétedett. Mondjuk nem bántam, mert így is terveztem. Elmentünk a hídhoz amin rajta van a lakatunk. Megkerestem majd odahívtam magamhoz.
-Csukd be a szemed!-mondtam.
-Oké.-mondta és elindult arra amerre irányítottam.
-Most kinyithatod! Nézd csak!-mutattam a lakatra. Olvasd fel hangosan.
-Selena+Ross=Forever.-olvasta.
-Igen. Mi vagyunk egyenlő az örökkével. Mert, tudd meg, akàrmi történjen én örökre veled leszek.
Még sétáltunk egy keveset, de már teljesen sötét volt. Elmentünk ahhoz a bizonyos hotelhez.
-Jóestét!-köszöntünk.
Kikértem ugyanazt a szobát és felmentünk az emeletre.
-Na és tulajdonképpen miért is vagyunk mi itt?-léptünk be a szobába.
-Itt vesztettük el a szüzességünket.-sétaltam oda a korláthoz.
-Ohh...És azért jöttünk vissza mert...-jött oda hozzám.
-Nem! Csak azért,hogy...-folytattam volna, de félbeszakított.
-Emlékezzek.
-Igen. De...
-De?
-Nagyon szeretlek!-csókoltam meg.

Nekidöntöttem a falnak és úgy folytattam. Hazudnék, ha azt mondanám neki nem tetszett, de meg is volt ijedve.
-Bocsáss meg csak...-engedtem el.
-Semmi baj. Megértem.
-Ömm...gyere ide!-ültem fel zavartan a korlátra.
-És ha leesünk?-kérdezte rémülten.
-A karjaimban nem eshet bajod.-mosolyogtam rá.
Kicsit félénken, de felült elém, és én átkaroltam. Csak csendben ültünk, és néztük a kilátást.
Csak a csönd, csönd és síri csönd. És mi lesz ha igaza van Yas-nek és Rikernek? Ha tényleg sosem fog màr emlékezni, és semmi nem lesz a régi? Hirtelen legördült egy könnycsepp az arcomon amit egyszerűen nem tudtam visszafogni. És jött több is.
-Te sírsz?-kérdezte nyugtató hangon Selena.
-Nem.-szipogtam. Csak...csak mondd, hogy emlékszel. Kérlek.-mondtam elhalóan.
Nem vàlaszolt, csak nézett maga elé.
-Kérlek.-mostmár remegett a hangom, és erősen magamhoz szorítottam.
-Sajnálom, de nem.
Nem tudtam mit kezdeni magammal. Már legszívesebben ordítottam volna. De nem!
-Sel...figyelj feküdj le, mindjárt jövök.-szálltam le, majd őt is lesegítettem.
Szerencsére sötét volt, és nem látta, hogy sírok. Bementem a fürdőbe és a tükör elé álltam.
-Boldog vagy Ross?! Boldog?!-kiáltottam és belevágtam az üvegbe.
Lekuporogtam a földre és fejemet térdembe zárva, elkezdtem zokogni. Megtöröltem az arcom, amikor megláttam, hogy a kezem tiszta vér. Felálltam lemosni, majd az arcomat is. Kicsit álltam még a fallal támasztva amikor megcsörrent a mobilom. Ez kész vicc! Még ilyenkor is keresnek!
-Haló?
-Ross minden oké?
-Riker?
-Igen.
-Miért kérded?
-Érzem, hogy valami nincs rendben.
-Te látnok vagy?-kérdeztem keservesen.
-Na hagy halljam.
-Selena...Nem emlékszik semmire. Akámit csinálok...Nem fog sikerülni.-borultam le ismént a földre.
-Ne sìrj Ross! Kérlek gyere vissza. Lásd be reménytelen. Kérlek!
-Ne-nem a-adhatom fel!-mondtam közben visszafogva a sírást.
-Muszáj lesz. Így már sosem lesz minden a régi. Legalább te legyél az.
-Holnap még megpróbálom Selenát elhívni Sellyhez...Ha nem sikerül megyek.-tettem le.
Összeszedtem magam, majd visszamentem a szobába. Sel már aludt. Átkaroltam és a fülébe súgtam.
-Nagyon szeretlek kicsim, de így lesz a jobb. Sajnálom.


-Selena-
-reggel-

Hallottam mindent tegnap este. Persze értem én. Nem vagyok olyan fontos, hogy végigcsináljuk. Értem én...nem gáz. Majd én is megleszek valahogy! Kössz a kérdést. Nem számít, hogy szeretem. Tényleg nem. Nekem is ugyanolyan nehéz...De nem baj. Lementünk reggelizni egy kis kávézó féleségbe. Eléggé feszült volt a helyzet köztünk, amit nem csak én vettem észre.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Nem kell, hogy felhívd nekem azt a csajt. Menj csak haza! Éld az életed.-álltam fel.
-Selena kérlek halgass meg!-fogta meg a kezem.
-Nem! Ha te sem teszed és sem fogom!-mentem ki.
-Kicsim...-ölelt át háulról.
-Nem Ross! Minek töröd magad? Hiszen úgysem fogok emlékezni.
-De fogsz én bízom benned.-jött elém.
-Igen? Különös, mivel nem igazán ezt mondtad tegnap este a bátyjádnak. Vagy tévedek?
-Sel...figyelj.
-Ssss! Vigyél haza és végeztünk.
-Képes lennél szakítani?
-Inkább én kérdezem tőlled, mert neked legalább van választásod.
Erre nem mondott semmit.
-Na látod...Pedig szeretlek.
-Tudod milyen nehéz nekem?
-És nekem nem?
-Londonban-
Egész úton újra egy szó sem. Pedig azért 5 óráig csöndben ülni már rekord idő. Már a taxiban ülünk ami egyenesen a házunkba visz. Innen már nincs visszaút...Pedig...érzem, hogy ő az életem része örökre. És nem tudok tőlle megválni. A taxisofőr valamilyen rádiót hallgatott...Nem tudom ezen a csarornán annyira ismerős számok mennek. Bár...mit akarok...úgy se..Várjunk csak? Nee ezt nem hiszem el. Ez a dallam jár a fejemben amióta felébredtem. Türürüntütüntün....Hogy is van? Light up the moon! Ezaz! I can make the stars dance...Selena! Selena Gomez...Ő az...Ross. How I feel about you! A találkozás...matekra tanultam. A koncert este előtt! Ezt hallgattam! Megtudom táncoltatni a csillagokat! Mert bármire képes vagyok...És itt van mellettem. Yasmine, Nick Jake...Amikor lezuhant a repülője...Azt hiszem emlékszem. Igen emlékszem!Ezt nem hiszem el! Ross nem igazán figyelt rám. Közelebb csúsztam hozzá és megfogtam a kezét. Elkezdtem énekelni a How I feel about you reflénét. Előszőr nem figyelt rám majd hirtelen felkapta a fejét.
-Tudod...Amikor értem jöttél, hogy elviszel a turnéra kb. én is ilyen fejet vágtam.
-Selena! Emlékszel?!-vetette rám magát.
-Igen! Igen! Igen!-csókoltam meg.
-Úristen, de örülök!-szorított magához.
-Én is szöszim, de megfulladok.
-Bocsi, csak...nem hiszem el!-nyomott egy puszit az arcomra, de még mindig nem engedett el.
Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba.
-Sajnálom.-jött oda Yasmine.
-Emlékszem.-mosolyogtam nővéremre, de nem is figyelt rám.
-Hahahaa és arra is amikor Riker itt aludt.-nevettem.
-Mi? Te miről beszélsz?
-Plüssmacim...blaah de nyálas.
-Emlékszel?-kérdezte kerek szemekkel.
-Igen!
-Selly!-ölelt meg szorosan. Hogy csináltad?!-nézett hálásan Rossra.
-A zene volt.-mosolyogtam.
-Anyu, emlékszik!-kiáltott Yas.
Anya és Nick lerohantak az emeletről. Hasonló dolgokat csináltak mint Yasmine.
-Bocsássatok meg, de Ross beszélnünk kell.-húztam félre.
-Baj van nyuszim?-csókolt meg és...ki se kell találni, igen tapizza a fenekem.
-Figyelj...Szerintem ez nem változtat semmin.
-Mi?
-Ez az egész. Hogy emlékszem.
-Mi, ezt, hogy érted?
-Nem fog menni,Ross. Neked is ott az életed. Nekem is a sajátom. Sajnos ez túl messze van egymástól. Gondolkozz egy kicsit felnőtt fejjel. Hiszen...fiatalok vagyunk, előttünk még az élet. Hidd el annyi mindenki lesz még az életünkbe. De lásd be ez reménytelen. Világsztár vagy! Ott van a banda...a turnék...a forgatások. Nem szabad, hogy elfelejtsd ki vagy miattam. Csak egy lány vagyok...Nem az élet.
-De nekem az életem vagy!
-Látod erről beszélek. Ross egyikőnknek sem tesz jót ez a kapcsolat.
-De nekem igen!
-Sajnálom, de szakítok.
-Ne kérlek kincsem! Ne csináld ezt velem! Tudod mennyire szeretlek?
-Maradhatunk barátok, de több semmiképpen sem.
-Kérlek! Próbáljuk meg! Adj egy utolsó esélyt!
-Nekem is nehéz elválni, de nem tehetünk mást.
-De...
-Köszönök neked mindent! Minden egyes percet amit veled tölthettem! Nem foglak elfelejteni soha! A szívemben mindig itt leszel-tettem kezét a mellhasamra-mint egy gyerekkori szerelem.
-Ne, Selenám. Kérlek!
-Jó volt veled szöszi!-túrtam a hajába.
Megfogta a kezem, amikor arcához értem, és megpuszilta.
-Nem...én a te szöszid vagyok.
-Sajnálom.
-Ha azt mondom szeretlek, nem változik a véleményed ugye?-nézett rám könnyes szemekkel.
-Jó utat!-öleltem magamhoz.
-Viszlát!-köszönt el anyuéktól Ross, majd elment.
Elment...Végleg.
-Úristen ez, de megható volt!-ölelt meg Yasmine. Sajnálom.
-Majd lesz valaki aki ugyanúgy szeret.-mondtam közben az ellentettjére gondoltam.
-Igazad van. Jobb ez így.
Indultam fel az emeleten amikor visszajött???
-Ne kérlek ne csináld ezt velem!-mentem oda hozzá.
-Kérlek halgass végig! Emlékszel arra a gyűrűre amit akkor adtam neked mielőtt elmentünk a turnéra?
-Persze, itt van.-vettem le az ujjamról.
-Ezt akkor vettem amikor egy hónapja együtt voltunk. Akkor elhatároztam, hogy  egy életen keresztül veled akarok lenni. Ez...igazából az eljegyzési gyűrűd.-térdelt le elém. Selena Peyton Ailon, leszel a feleségem?
-Te megbuggyantál? Ross 16 éves fogok...-folytattam volna, de félbeszakított.
-Nem kell még összeházasodnunk, butus! Csak mondd, hogy te is úgy érzel ahogy én! Kérlek!
-Igen!-borultam rá.
Ezálltal mind ketten a földön kötöttünk ki.
-Szeretlek!-csókolt meg.
-Én is!-dőltem mellhasára, miközben még mindig a földön feküdtünk.
-Örökre!-ölelt magához.
-Örökre!-csókoltam meg.