-Selena-
-Vége az időnek, tegye le a tollat.-mondta egy hang, de nem figyeltem rá.
Teljes gőzzel írtam a spanyol érettségit, mikor odajött valaki, és kihúzta a papírt kezem alól. Èn felnéztem és a magántanárommal talàltam magam szembe.
-Nem lehetne még ezt befejeznem?-néztem rá könyörgőn.
-Nem. Attól, hogy kis sztárocska vagy sem.-mondta, én pedig cuccaimat szedtem össze.
-Nem így értettem.-szóltam sértetten.
-Na jó. Igazából én sem.-mosolygott és megveregette a vállam.
-Maga szerint átmegyek?-kérdeztem.
-Egyelőre nem mondok mást, csak azt, hogy már kijavítottam a többit. Holnap úgy is megtudod.
-Addig nem bírom ki.
-Oh, dehogynem.-mosolygott tovább, és kivezetett az ajtón.
-Legalább csak a matekot.-nyafogtam, de rám sem hederített.
-Nem akarsz valamit mondani nekem?-kérdezte.
-Ömm...Köszönöm, hogy eljött?
-Valami mást.-forgatta a szemét unottan.
Nem éppen Mr. Mol-ra jellemző.
-Fogalmam sincs miről beszél.-nevettem fel kínomban.
-Tudtad, hogy valaki pár hónap múlva házasodik? Véletlenül nem tudod ki?-kérdezte, mire elpirultam.
Szóval hívjam meg? Mondjuk elutazott hozzám Spanyolországba, hogy letegyem az érettségit. Oh a francokat is, az én pénzemből! Nagyszerű!
-Sajnos nincs nálam jelenleg meghívó.-motyogtam.
-A turnébusz az iroda előtt parkol.-vigyorgott?
Jézusom. Nem akarom meghívni azt akiről a világháború jut eszembe, vagy akár egy hosszú matek egyenlet. Semmi szükség nincsen erre nekem azon a napon.
-Oké. Jöjjön.
Felmentem a buszra és kivettem Selena táskájából egy meghívót és visszamentem a - mostmár volt - magántanáromhoz. Hm remélem átmegyek és többet nem kell a tanulással foglalkoznom. Átadtam neki a borítékot és próbáltam kedvesen mosolyogni. Ahj...mikor mész már?
-Nos, kölyök gratulálok.-veregette meg ismét a vállam. Holnap megtudod az eredményeid, küldök levelet.
Oké mehetsz.
-Na szia.-mondta és elment végre.
-Köszönöm, és viszlát.-visszamentem a buszra, és becsuktam az ajtót magam mögött.
Sel nincs itt mivel Antonnal járkál valahol. Vagy stúdióznak. De őszìntén nem is teszem fel ötletnek a stúdiózást, mivel már az őrületbe kergetnek. I want you to know reggel, délben, délután, este, de még néha az éjszaka közepén is. A fejem már szétrobban ettől a számtól, és még ki se jött.
Bevallom, végülis jó, hogy Selena nincs itthon, így végre egy kicsit eltudok magamban merülni. Ez a hetem életem egyik legborzamasabb hete volt. Ross már nincs itt, és elvagyok veszve nélküle. De ez legyen a legkevesebb gondom. Hétfőn magyar, kedden matek, szerdán töri, ma meg spanyol. Legszívesebben elbújtam volna az ágyam alá amíg lezajlik ez az egész. De ma már vége. Remélhetőleg egy életre. Viszont hétfőn visszakéne utaznom Hollywoodba, hogy leadjam a dalamim demóját. Ráadásul valamelyiknek szövege sincs, nem hogy demója. Még hétfő este visszakéne jönnöm, vagyis nem ide, hanem Rómába. És kedd este koncert. Aztán megint koncert Milánóban. Aztán Bernben, majd Münchenben és Berlinben. És Koppenhágában és Stocholmban. És hagy ne folytassam. Szóval minden este koncert a jövőhéttől, kis szünetekkel augusztus 7.-éig. Addig még nagyon sok munkám van. Még csak május eleje van. Hogy fogom én ezt kibírni? Selena, hogy bírja, minden kifogás nélkül? Ross, hogy bírja, vagy esetleg Rydel? Még szerencse, hogy van időm edződni a jövőbeli turnéjaimra. Ha egyáltalán bejön az albumom. Remélem Rob mindent megtesz ennek érdekében. És nem ártana nekem is mondjuk megírnom a dalokat! Nem kéne nekem felvenni egy dalszöveg írót? Mennyivel több időm lenne. De ezt a gondolatot gyorsan elhesegettem, mert nem hogy nekem nem tetszik az ötlet, de mit szólna Adam? Hisz most nyertem neki egy év dalszövegírója díjat. És mostmár énekes és dalszerző vagyok. Szóval ez sehogy sem jönne össze. Csináltam magamnak egy kávét, és azt kortyolgatva zártam ki a fejembe lévő összes gondolatot. Általában ezzel szoktam kezdeni, ha nincs ihletem. De most mindennél nehezebb volt ez a feladat mivel Selenáék hülye száma nem akart eltakarodni.
Végül már a kezemben lévő gitárt legszívesebben szó szerint a földhöz basztam volna. Komolyan, hogy lehetek ekkora egy szerencsétlen, hogy egy rohadt dallam nem jut eszembe?! Dühödten újra kezdtem pengetni a húrokat, de már annyira felidegesítettem magam, hogy tényleg ledobtam a földre.
-Hé mitcsinálsz?-hajolt le Rob a földön heverő hangszerért.
Én ugrottam egyet ijedtemben, mivel a semmiből került elő.
-Basszus, nem tudsz kopogni?!-förmedtem rá.
-Bocsi.-mosolygott és leült mellém. Mondjuk nem ártana bezárni az ajtót ha egyedül vagy.
-Bocs, nekem is kimehet a fejemből valami.-válaszoltam flegmán.
-Juj, de durci valaki.-vigyorgott még mindig.
-Mondjad már minek jöttél, azt takarodj, ha ilyen viccesnek tartasz.
-Ezt a kedves vendég fogadást. Amúgy csak látni akartalak, hogy, hogy vagy.
-Láttad, mehetsz.
-Szerintem nem ártana kicsit szellőztetned.-bökött oldalba, mire elmosolyodtam.
Nem szóltam semmit, mire ezúttal óvatosan belecsípett oldalamba, és felszökkentem nevetve.
-Jó menjünk.-nevettem tovább.
-Szóval csikis vagy.-húzott vissza maga mellé.
-Nem.-próbáltam elfojtani a kikívánkozó mosolyom.
-De az vagy.-kezdte el csikizni az oldalam. Ezzel foglak zsarolni.-vigyorgott, de nem hagyta abba.
Én mást nem bírtam csak nevettem, és próbáltam eltaszítani kezeit.
-Ne már.-nyőgtem ki nagy nehezen.
-Nos, Selena vond vissza az előbbi szép szavaid.
Próbáltam kinyöszörögni egy nemet, de röhögésbe torkollott. Én is kipróbáltam, hátha neki is ez a gyengepontja, és szerencsém volt. Ezúttal én voltam fölötte, de rögtön megtorpantam. Selena, mégis mi a frászt csinálsz? Nem csiklandoztam egymást senkivel, drága bátyám halála után, kivéve persze Rosst és Selenát. De Rossal nemsokára összeházasodom, Sel pedig a legjobb barátnőm. Most pedig egy olyan pasit akivel megcsaltam a vőlegényem. Teljesen zavarba jöttem, és azonnal felpattantam. Csak egy barát, csak egy barát, csak egy barát.-mondogattam magamat nyugtatva.
-Öm...Nos...Khm, szóval hova szeretnél menni, barát?-boxoltam vállaba, és érztem, hogy túljátszom magam.
-Csak sétáljunk egy keveset, hogy kapj egy kis ötletet daloknak. Oké?-kérdezte, és láttam, hogy ő is zavarban van.
-Persze, ez így tök jó lesz.-mondtam és elindultam az ajtó felé.
Kiengedtem, majd bezártam, és elindultunk egymástól tisztes távolságba.
-Ross-
Lassan egy hete megjöttem, de bár ne tettem volna. Anya kétségkívül leordította a fejem, hogy: "Mégis mit kèpzelsz magadról? Miből gondolod azt, hogy szó nélkül leléphetsz, egy másik kontinensre?! Van róla fogalmad mennyire izgultam érted? És a telefont felvenni luxus, kisfiam?!"
És így tovább. Viszont a többiek nem haragudtak, csak meg voltak lepődve, hogy csak úgy elmentem. Kivéve Rockyt. Ami azt illeti, hogy ő elvolt ragadtatva, de már leszedném a fejét, mivel nem hagyja abba a cukkolást. Úgytűnik neki sokkal érdekesebb az én kevés magánéletem, mint a sajátja. Így inkább jobban szeretném, ha ő is haragudna rám. Szombat óta a kedélyek csillapodtak, ezért muszáj leszek bejelenteni az esküvőnket. Nem lesz egyszerű feladat, Selena szerint főleg az apja. Bár nem tudom miért mondja ezt, hiszen csak a kapcsolatunk elején voltak nézeteltérések. Szerintem az anyjától jobban kéne tartanom, de inkább nem is töröm magam tovább. Az én családomra, ismét a kiakadástól a meglepettség lesz az uralom. Kivéve persze Rydelt. Bár kitudja kinek kotyogta már el. Már csak azt kéne kitalálni kinek, hol mondjam el. Mivel két családról van szó, de nem akarok kétszeresen magyarázkodni. Egy is sok lesz. Inkább felhívtam Selt, döntse el, hogy legyen. Második csörgetésre fel is vette.
-Szia gyönyörűm.
-Szia.-hallottam, hogy mosolyog, de nem csak azt.
-Hol vagy? Alig hallak.
-Az utcàn.-mondta.
-Egyedül?
Várt egy kicsit.
-Hát igazából...
-Robbal.-fejeztem be. Jó mindegy, nem érdekes. Sétáljatok nyugodtan.
-Nehogy le tedd.-mondta, vagy inkább parancsolta. Hogy vagy? Mesélj valamit, úgy hiányzol, kicsim.
-Te is nekem. Csak azért hívtalak, mert nem tudom eldönten, hogy mit, hogy mondjak.
-Ross, kérlek ne kelljen màr egész életemben helyetted beszélnem. Találj ki valamit.
-Tuti elszúrom.-húztam el a szám.
-Ha te azt mondod...-mondta, és megszűnt a zaj.
-Nincsen hangzavar.-jegyeztem be.
-Bejöttünk a Starbucksba.
-Áh. Szóval már kávézgattok is?-kérdeztem.
-Nehéz eset vagy, ugye tudod?
-Tehetnénk ellene, hogy megpuhuljak. Remélem ki tudsz majd legközelebb valamilyen módon engesztelni.-vigyorogtam.
-Mindenképpen teszek érte, hogy kiengedj.-nevetett fel. Na jó, majd este úgyis beszélünk. Hívj ha van valami. Szeretlek szöszim.
-Én is, nyuszim. Vigyázz magadra.-és letette.
És most éppen Rob Prascottal kávézgat valahol. Nagyszerű. Lementem a konyhába és nagy meglepetésemre Ailonék nálunk vannak. Most vagy soha.
-Rydel.-szóltam oda a kanapén ülőnek. Segítened kéne.-mondtam mire már követett is.
-Igen?-mosolygott rám.
Lehetetlen, hogy mindig ilyen egyszerű vele minden.
-Most, hogy itt van mindenki, elszeretném nekik mondani...Tudod.
-Hajrá.-mondta.
-De ez nem olyan könnyű.
-Oh dehogynem!-mondta és már húzott is maga után a konyhába. Egy kis figyelmet kérnék.-abban a pillanatban minden szem ránk szegezőzött, és értetlenül néztek. Ross beszeretne valamit jelenteni.-maga elé lökött.
-Nos...Hát...Ömm..-fordultam nővérem felé tanácstalanul.
-Bökd már ki.
-Selena és én...összeházasosunk a nyáron.-mondtam és megfagyott a levegő.
Hát. Másra számítottam. Egyedül Rydel tapsikolt mellettem. A többiek hol rám, hol egymásra néztek.
-Most komolyan.-engedtem testtartásomon. Mi a baj ezzel? 2 évvel ezelőtt jegyeztem el. Várható volt. Nem?-kérdeztem.
-Végülis.-mondta Yasmine, és ivott egy korty vizet.
Ráérősen ivott, majd felemelte poharát.
-Gratulálok.-mosolygott.
Yas-t követte Nick, és a többiek, de egyik szülő sem lelkesedett. Gondolom anyuék még mindig mérgesek rám, Ailonék pedig nem akarják odaadni a kislányukat nekem...Ahj. Miért olyan nehéz ez?
-Peter?-álltam mellé.
Felállt és lenézett rám. Oh ne már.
-Nos.-mondta és elmosolyodott. Vigyázz rá.-veregette meg a vállam, ezáltal én is elmosolyodtam. De inkább megkönnyebbültem. Bár...-
-Louisie...-sétáltam mellé mivel már ő is állt.
-Csak, ígérd meg, hogy megbecsülöd és nem bántod meg. Láttam hogy nézett ki, Ross. Ha mégegyszer ezt csinálod...
Nyugi van, felfogtam.
-Nem fogom.-ráztam meg a fejem.
Bólintott, és odébb állt.
-Fiam.-szólt apa.
Ne. A apa hív odébb beszélni. Ha már apa...Akkor baj van.
-Igen?-mentem oda, de már anya is csatlakozott.
Mutatta, hogy ki. Kimentünk az erkélyre, én pedig leültem az egyik székre.
-Biztos vagy ebben?-kérdezte apa.
Magabiztosan bólintottam.
-És hol fogtok egyáltalán lakni? Tényleg elakarsz költözni? A házválasztás nehéz dolog. Na és mi lesz a bandával? Hm?-szegezte nekem anyu a kérdéseket.
-Majd veszünk a közelben egy házat...A banda természetesen marad. Nem kell mindent véresen komolyan venni. Lesz ami lesz.
-De tényleg elakarod venni? Elakarod magad kötelezni magad egy életre? Hiszen még csak 20 éves vagy.-kezdte apa is.
-Nem érdekel apu...-álltam fel. Szeretem és egész életemben vele akarok lenni. Szeretnék rá vigyázni, gondozni és kitartani mellette. Szeretnék majd családot alapítani vele. Egy új életet kezdeni együtt. Miért kell mindenben kételkedni amit szeretnék? Elvennétek tőlem ezt a boldogságot?-kapkodtam a tekintetem közöttük.
-Természetesen nem. Csak...féltünk.-mondta anya.
-Hidd el, tudom mitcsinálok. És majd tanulok a hibáimból. Kész vagyok erre. Kész vagyok rá, hogy elkezdjem.
-Ez esetben, nem tehetünk mást.-ölelt magához anya.
Apa átölelt mindkettőnket, és így álltunk egy percig, majd visszamentünk.
-Hé tesó.-karolta át a vállam Riker.
-Olyan ötleteink vannak a legénybúcsúdra.-jött a másik oldalamra Ell.
-Egy nap, ami csak a miénk. Paintball, pizzázás, sörözés.-kapcsolódott Rocky, majd Ryland, de erre már nevetnem kellett.
-Már előre látom.-ingattam a fejem és nevettem tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése