- 3.évad 14.rész Prascot family, jaj nekem -

Újra ennyi idő után nehéz emberek közé menni, úgy, hogy ismét felismernek. Hogy ismét előkerül a történetünk, és ismét mindenki rólunk beszél. És ez mind miért? Egy átkozott Snapchat videó miatt. Mert én akkor tudtam Vegasban. Tudtam, hogyha engem meglátnak Rob-bal táncolni, tudni fogják kik vagyunk. És, hogy "ki a másik fiú". Hirtelen összeáll az emberek fejében a kép, és újra mindenki Ross pártját fogja. Mert azt gondolják, hogy igazuk van. Aztán meglátják Jaket, és újra megfordul a kocka, és újra kezdődnek a találgatások. És ami a legrosszabb az egészben az, hogy az emberek mindig túllépnek a határokon. És ezáltal belekevernek mindenkit, aki valaha hozzám és Rosshoz ért. De a legjobban azt, aki mindkettőnkben a közös. Vagyis a kisfiúnkat. 9 hónapig sikerült eltakarnom a nyilvánosság elől. Aztán egy felelőtlen, óvatlan pillanat miatt, minden munkám becsődölt. Most pedig ott tartok, hogy már nem érdekel, ugyanis nem tudok ellene mit tenni. Ugyanúgy viselkedek ahogy eddig is. Ugyanúgy felkelek reggel és lefekszem éjszaka. Mert én is ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más, és már igazán ideje lenne mindenkinek ezt belátni. Igen, az ismert személyeknek is van magánélete. Vannak érzéseik. Vannak hétköznapi dolgaik. És pontosan az egyiket végzem ebben a pillanatban is. Vásárolok. Borzasztóan különleges dolog, ugye? Na, gyerünk fel a telefonokat, mindenki tegyen ki rólam minimum egy képet Twitterre, hajrá! Igen, jól tudom, erre az életre vágytam. De nem így... Nem azt akartam, hogy a magánéletem miatt legyek híres...
- Sel - simított végig a karomon Rob, látva mennyire feszengek a megvető pillantások alatt.
Érintésétől kirázott a hideg, majd lassan kifújva a levegőt felé fordultam. Nem tudta befejezni a mondandóját, ugyanis Jake szüntelenül rángatta, hogy vegye fel. Drága kisfiam rájött arra, hogy igen, meg tud állni a saját lábán, viszont az sokkal jobb, ha más cipeli. Elvigyorodtam, ahogy Rob felemelte, és adott egy puszit az arcára, akármennyire is volt már nehéz egész nap fogni. Éppen elsétáltunk egy ruha bolt mellett, mikor fogamat csikorgatva inkább elnéztem a másik irányba. Rob viszont megállt, ugyanis rájött, miért is feszengek.
- Gyere - intett maga után, én pedig szemem forgatva beléptem mögötte az üzletbe.
- Nem akarom, hogy erre költs, nekem ez tiszta gáz - röhögtem fel kínosan.
- Miért lenne? Együtt vagyunk Sel, ez a minimum.
- De én sose voltam leégve és nem kellett kisegíteni. Most meg ruhám sincs, jó ég - horkantottam fel.
- Selena otthon vagy egész nap Jakkel, ha akarnál se tudnál pénzt keresni. Majd ha elég idős lesz, neked is lesz munkád addig kérlek, hagy vegyek neked valamit - mondta én pedig szégyenkezve elhúztam a szám. Na mi kell, szexi tanga a számomra? - dobta fel, hogy oldja a hangulatot én pedig felnevettem.
Több, mint egy óráig próbálgattam, sőt még átmentünk két másik boltba is, én pedig úgy éreztem még egész gyorsan kész voltam, de persze a férfiakat kimerítette a várakozás, ezért indultunk a pláza kijárata felé, viszont ezúttal Rob torpant meg egy kirakat előtt. Jobban mondva egy ékszer üzlet előtt.
- Eszedbe se jusson - szögeztem neki, habár nem is sejtettem, hogy mit akar igazából.
- Melyik tetszik? - bökött a gyűrűkre.
Én egy pillanatra elbambultam az egyiken, mert tényleg eléggé tetszett, aztán megnéztem az árát és elröhögtem akaratlanul is magam.
- Na mondd már! - kérte.
- Ne is álmodj róla, ne vegyél ilyet. Minek? - kérdeztem felé fordulva.
- Csak kíváncsi vagyok milyen az ízlesed, ez bűn? - emelte szemét a plafon felé, miközben a fiam a másik oldalára tette a kezében.
- Ez - böktem rá, ő pedig bólintott és ezzel le is zártuk a témát.

Sosem gondoltam volna, hogy egy nap elég ahhoz hogy teljesen tönkre tegye az idegrendszerem. Pedig ezek után igazán rágyúrhattam volna az ilyesfajta meglepetésekre. Amit másnap reggel találtam Rob telefonján, már az első pillanatban megemelte a pulzusom. Miután hazajött a munkából, szokásához híven a zuhanyzót célozta meg. De ezt az üzenetet jobban szerettem volna tőle megkapni, és nem az édesanyjától. Mondjuk lehet néha le kéne győzni a kíváncsiságom, de mindenki tudja, hogy mazochista vagyok.
- Roberto - dörömböltem mérgesen a fürdőszoba ajtaját, megzavarva a meghitt dúdolgatását a víz alatt.
- Igen pici szívem? - kérdezett vissza ártatlan, édes hangjával mikor elállította a vizet.
- Beszélnünk kell, most! - szóltam ugyanolyan hangnemben.
- Egy liter sampon van a fejemen - mielőtt folytathatta volna, belevágtam.
- Ne nekem kelljen kirángassalak onnan - sóhajtottam még mindig dühösen, mire kinyílt az ajtó, Rob fején pedig fénylett a sampon amin próbáltam nem mosolyogni.
Magára tekerte a törölközőt és dideregve sétált utánam a konyhába ahol a telefonja pihent a konyhaasztalon. Ezer kifejezés futott át az arcán és nem tudtam kifejteni mit érez. Volt benne félelem, düh, és csalódás. Na jó, ezért annyira nem vészes a dolog. Mire gondolhat?
- Selena, megtudom magyarázni! - kezdett bele rögtön a várható szövegbe.
- Oh igen? Hogy találkozzak az egész famíliáddal? Jézusom, te meg vagy bolondulva! - forgattam a szemem, ő pedig láthatóan megkönnyebbült, ami viszont engem nem hagyott nyugodni. Halkan felkuncogott, majd készült vissza a zuhany alá.
- Fincsit kell főznöd, anyám csak azokat a senoritákat csípi akik jót kotyvasztanak - kacsintott rám játékosan.
- Kifoglak nyírni, Prascot! - kiáltottam utána.
Idegesen fordultam a konyhapulthoz, majd fogalmam sem volt, hogy kezeljem a helyzetet. Nem vagyok én arra felkészülve, hogy találkozzak a családjával. Hisz max egy hónapja vagyunk együtt normálisan. Oké, tudom Ross szüleivel a második nap után találkoztam, de az más volt. Gyerekek voltunk. Ártatlan gyerekek. Most pedig, egészen más a helyzet. Rossz életű ribancnak is elmondhatnak. Aki felcsináltatta magát, és ennyi idősen nincs rendes otthona. Király. Nagyot sóhajtva sétáltam a hűtőhöz és mikor kinyitottam volna, kisfiam szokásához hívem sírással jelezte, hogy felkelt. Miközben felöltöztettem és megetettem elgondolkodtam azon, hogy valószínűleg azért tartottunk nagy bevásárlást, mivel ő már készült a vendégekre. Mióta nem látta a családját, jó ég. De kínos lesz. Ráadásul főzni se tudok. Ez egyre jobb lesz. Az egész délelőtt azzal telt, hogy szakácskönyveket bújtam, és próbáltam kitalálni mi lehetne az, ami egész normális és el is tudnám készíteni. Rob nem aludt valami sokat, valószínűleg izgatott volt, amiért bemutathat minket a családjának. Vagy egészen máson kattogott, amit percekkel később meg is tudtam.
- Kicsim - jött oda hozzám feszülten, miközben kavargattam az ételt. Tudnod kell egy-két dolgot a családomról - kezdte és én már rögtön rettegni kezdtem.
- Oké, a legfontosabbal kezdd! - szögeztem le neki, mert hajtott a kíváncsiság.
- Nem tudják, hogy Elen börtönben van - vágott bele a közepébe, nekem pedig rögtön leesett az állam.
- Tessék? - kérdeztem két oktávval feljebb. És mégis, hogy fogod kezdeni? Itt áll előttem a lány aki börtönbe vitte Elent? És mi az, hogy nem tudnak róla? Már vagy két éve volt. Azóta nem is keresték?
- Engem sem kerestek - mondta nyugodtan. Nem kell félned nem fog róla szó esni. Ha meg mégis, megmondom, hogy nem tudom hol van.
- Nagyszerű - dünnyögtem orrom alatt. Jakeről tudnak? - kérdeztem rá se nézve.
- Hát ami azt illeti...- kezdett bele.
- Tudják én ki vagyok?
- Nem.
- Jézusom, hol laknak a világ végén? - sétáltam oda Jakehez, hogy kezembe vegyem és egy picit lenyugodjak ez által.
- Nem. Spanyolországban - jelentette ki.
- Akkor miért utaztak ide?
- Hogy lássanak - felelte egyszerűen.
- Aha. Nagyon jó. Még valami?
- Anyám az a tipikus hangoskodó, forró vérű. Apám meg, nos - gondolkodott el, hogy mit mondjon.
- Egy maffiózó köcsög - fejeztem be. Nagyon örülök neki, hogy a fiam közelébe jön, tényleg.
- Nem rossz ember annyira, nyugi.
- Ja, persze. Mintha nem te mondtad volna ezt úgy két hete - sóhajtottam és visszatettem Jaket az etetőszékbe, ezáltal megzavarva szegény kisfiam, hogy mégis mit szándékozom vele kezdeni. Rob, figyelj - sóhajtottam ismét gondterhelten. Én szeretlek, tényleg. De ez nekem még sok - ráztam meg a fejem, majd hirtelen megfordult valami az agyamban. Nem tudják ki vagyok, ugye? - kérdeztem felcsillant szemekkel. 

- Nem - rázta meg a vállát.

- Mi lenne, ha hazudnánk? - vigyorodtam el, úgy ahogyan egy kisgyerek szokott mikor rosszban sántikál. 

- Úgy érzem rosszat tett neked Vegas, bébi - nevetett fel Rob.

- Nem ismersz még - nyomtam egy gyors csókot a szájára, majd ráparancsoltam, hogy figyeljen a fiamra amíg főzök. 

Nagyon régóta nem voltam már biztos a dolgomban, azt hiszem azóta amióta megpillantottam Rosst, - hogy magamtól idézzek -  "azon az átkozott januári reggelen". Azóta nem tudom mi a helyes és mi nem. Ha a szívem után megyek, az mindig baj, de ha az agyam után az is. Ezelőtt pedig nem voltam az a befolyásolható butácska. Ha mondhatok ilyet magamra, akkor én egy elég intelligens és értelmes nő lennék valahol legbelül. Hisz szerettem az iskolát, szerettem az irodalmat, szerettem olvasni és ami a legfontosabb, szerettem gondolkodni. Az utóbbi időben, mindig más gondolkozott helyettem. Megmondták mit vegyek fel, mit mondjak, mit posztoljak, hogyan cselekedjek, és ezáltal, hogy mit is gondoljak. Hiába nem volt erről a részéről az életemnek szó, megtörtént. Hiába próbáltam mindig mást előtérbe helyezni. Én is csak egy az ezerből tinisztárrá váltam. Pedig nagyon nem ennek indult az egész. Én másképp terveztem ezt. Csak elveszettem a saját életem feletti kontrollt és észre sem vettem de más, mások vették kezükbe. Ross, Selena a lemezkiadóm, a stylistom, az egész média, a rajongóim és Rob. És visszagondolni fáj. Mivel tudom, hogy a szeretteim is befolyásolnak, hiába csak jót akarnak nekem. Elvesztettem a saját akaratom. Elveszettem ki is vagyok valójában. 

Mikor befejeztem a főzést és a takarítást, rájöttem, hogy picikét magamat is rendbe kéne szedni. Előtte viszont Jakkel kezdtem. Közben próbáltam kiagyalni, mégis mit kezdjek ezzel a pici csöppséggel a mai nap folyamán. Igazából az lett volna a legjobb, ha nem is tudnak majd róla semmit, hiszen Rob apja a hallottak szerint nem valami jó ember. Annyira utálom Selenát, hogy most kellett turnéra mennie. Eltudnám hozzá vinni. Ó, bárcsak. De ez kilőve. 

- Rob? - kérdeztem bizonytalanul, mire egy 'hm'-t hallatott. Mi a maximum kor amit kilehet belőlem nézni?

- Hát attól függ, kinézetben vagy fejben - mondta, én meg már kezdtem megörülni, hogy nem csak saját magam tartom intelligensnek. Mert fejben kb. 15 - vetette el ábrándozásom, én pedig hozzávágtam a fiamról épp leszedett pisis pelenkát. 

- Örülj neki, hogy csak pisis - néztem rá összehúzott szemekkel, mikor fújogva kidobta a pelenkát. 

- Amúgy nem tudom. 21 talán. Kell neked ilyen babusgatnivaló pofidnak lennie - biggyesztette le ajkát ' cukiságomra ' felelve. Csak a jó kis cickóid miatt nézel ki alapból két évvel fiatalabbnak, mint amennyi vagy - viccelődött saját stílusában, amit úgy imádok. 

- És ezek is csak a terhesség miatt vannak - néztem melleimre csalódottan, miszerint ne is akarjam beetetni azt, hogy felnőttkorú vagyok és úgy van gyerekem. 

- Szeretni fognak hidd el, akárhány éves is vagy - győzködött.

- Honnan veszed? 

- Tudod, én nem ilyen vagyok igazából - mutatott magára. Én nem az vagyok aki segít pelust cserélni, főz, mos, takarít, a családjára dolgozik - mosolyodott el. Vagyis nem ilyen voltam. Láttál Vegasban. Az vagyok én. Tudod miket tettem, hisz elmondtam. Én nem apatípus vagyok - ingatta a fejét. Hanem a tipikus ' rosszfiú '. Vagyis voltam. Az az idő elmúlt, és hidd el anyám nem azért lenne büszke rám, hanem azért lesz ahol most vagyok. 

Szavai hallatán kissé elérzékenyültem és hihetetlenül örültem annak, hogy én is közrejátszhatok abban, hogy jobb emberré vált. 

- Legbelül mindig is a rossz fiúkra buktam - ez volt minden, amit kitudtam nyöszörögni, de szerintem épp elég is volt abban a pillanatban. Még egy picit tudsz rá figyelni, amíg átöltözöm? - váltottam hirtelen témát. 

- Mindjárt itt vannak, siess - bólintott.

A szobába beérve kinyitottam a szekrényt és kutakodni kezdtem. A fejemben már meg volt az összeállítás, de sehol sem találtam azt a nadrágot amivel elképzeltem. Mikor beljebb nyúltam megragadtam valami feketét, ami reméltem, hogy az a bizonyos darab amit én keresek, de csak egy papírdoboz volt, amit akkora lendülettel húztam ki, hogy a tartalma a földre zúdult. 

- A francba - mormogtam magamban, miközben kopogásra lettem figyelmes. 

Nos kicsit sem lesz érdekes, hogy Rob a kezében egy 9 hónapos babával nyit ajtót. 

Mint kiderült a doboz az a doboz volt amit még Rydelék hoztak, ezért nem is foglalkoztam azzal, hogy felszedjem, hanem kikaptam egy nadrágot és magamra erőltettem. Mikor már majdnem kiértem az ajtón, megcsúsztam egy papírdarabon, és persze, hogy az ágy széle és a kis lábujjam is belekeveredett a dologba. Dühösen kaptam fel a gyűrött fecnit a földről, hogy jó messze eldobjam, de előtte akaratlanul is vetettem rá egy pillantást. És nem hittem a szememnek, mikor bebizonyosodott, hogy egy dalszöveget tartok a kezemben, amit valószínűleg illuminált állapotban írhattam, ugyanis nem emlékszem rá. A címe Szokások.  Amilyen gyorsan csak tudtam elolvastam, majd visszadobtam a szekrénybe és rohantam a konyhába. Igazából abban a pillanatban nem nagyon tudtam feldolgozni a szöveget, csak tudtam, hogy jó. Nagyon jó. A szívem hevesen kalapált mert tudtam, hogy ha ez kikerül ebből nagy durranás lesz. És visszatérhetek, amire úgy vágyok a szívem mélyén. Hirtelen csak azon kattogtam, hogy megmutassam Robnak, de leesett, hogy két dolog is akadályoz. A szüleivel szemben állok, és Rossról szól a szöveg. Oh, te jó ég.
- Anya, apa, ő itt Selena - mutatott be Rob, kezében Jakkel, én pedig feleszmélve a sokkos állapotból, nyújtottam oda a kezem. 

Rob édesanyja Maria, alacsony, napbarnított bőrű és gyönyörű hosszú fekete hajú volt. Picit duci ugyan, de kétségkívül szép. Édesapja William pedig magas, szilárd tekintetű. A kezemet erősen és biztosan szorította meg, miközben tekintetemből kiolvasta a feléje mutatott félelmem. Viszont egyből rájöttem Rob honnan örökölte elbűvölő külsejét. Ilyen szülők mellett nemcsoda, hogy Adonisz lett belőle.
Rob odaadta nekem Jaket amíg leültette a szüleit a konyhába, majd visszajött hozzám.
- Nincs okod félni kicsim - puszilt hajamba. Már megbeszéltük, hogy a veszély közelébe se vinnélek.
- Mész ma este? - kérdeztem, mire bólintott.
- Egy órácskát kell csak kibírnod - mosolygott rám biztatóan. Esznek és mennek, ennyi. Gyere - fogta meg a kezem és kivezetett a konyhába.
Jaket kivette a kezemből és ahelyett, hogy az etetőszékébe ültette volna, az ölében maradt. Én próbáltam gyakorlottan tálalni, és úgy csinálni, hogy nem halok meg az aggodalomtól. Hát nem tudom kívülről, hogy festhettem. Remegő kéz és láb, szapora lélegzet, óvatos pillantások. Ami azt illeti szó szerint be voltam szarva, még úgy ahogy sosem. Egyáltalán nem voltam a helyzet magaslatán, de kárpótlásként, nem voltam közel egy pánikrohamtól. Nem értettem mi forgott kockán. Féltem elveszteni Robot, nagyon sok okból kifolyólag. Féltettem a fiam. És nem tudtam mi lesz a véleményük rólam. Na meg, hogy kerül e szó Elenről. Mert ha igen, nekem végem. Miközben én ügyetlenkedtem az étel felszolgálásával, Rob édesanyja igazán otthon érezte magát. Hangosan dudorászott és nevetett fia szokásos humorán. És nem volt félénk megkérdezni, hogy miért van ennyi idősen gyerekem. Vagyis a nem volt félénk kifejezés talán egy kicsit gyenge, ugyanis kajakra megkérdezte, hogy prostituált vagyok e. Na erre tényleg nem gondoltam volna, hogy valaki valaha ilyet ki néz belőlem, amikor életemben csak két férfival voltam. Na meg Elennel, de a megerőszakolós dolog nem igazán tartozik ebbe a kategóriába. William pedig csak komolyan nézett
hol maga elé, hol a fiamra, miközben Rob próbálta beetetni velük, hogy ki vagyok én. De nem igazán jött be ami azt illeti. Az apja ennél okosabb volt sajnos.
- Add csak ide - vettem ki barátom öléből Jakiet, mikor leültem én is az asztalhoz.
- Szóval, mi is teljes neved, Selena Ailon? - vágott bele a beszélgetésbe Rob apja, bennem pedig megállt az ütő mikor kimondta a nevem.
- Hisz most mondta - mosolyodtam el kedvesen.
- Tudom ki ő, Roberto - nézett fiára, aki kissé félve pillantott a szemébe, de nem igazán értettem miért.
Arra gondoltam, hogy talán fenyítésben élt otthon, talán verte őt, amire összeszorult a szívem. Még nem láttam ilyen pillantást tőle, ezért elég mélyre hatolt. Lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt, miközben magamhoz szorítottam a kisfiam, hogy lenyugtassam a gondolatmenetem.
- Tudom - nézett vissza Rob a krumplijára, majd megpiszkálta azt a villájával.
- Nem érdekel mennyit szenvedtél érte, mennyire szerelmes vagy, csak azt mondd el, hol van a bátyád - mondta nyugodtan William, engem pedig szinte az ájulás kerülgetett,
Azért nem gondoltam volna, hogy belecsöppenek egy kis családi drámába de, hogy így azt meg pláne. Nem bírtam tovább szótlanul, ezért bele is kezdtem. Ó, hogy átkozott legyen az a nagy szám!
- Börtönben, mert megerőszakolt - néztem rá, Rob pedig idegesen letette evőeszközét.
- Kell neked mindenbe beleszólnod, a kurva élet - szólt rám, mire Jake elkezdett sírni helyettem is.
- Fejezd ezt be - sóhajtottam és felálltam, hogy lenyugtassam a fiam. Semmi baj, kicsim - fordultam picikémhez, miközben  kisétáltam vele a konyhából, kicsit sem zavartatva magam.
Bevittem a szobába és letettem az ágyra, és én is bebújtam mellé. Simogattam és dudorásztam neki, ami lenyugtatta, és csak érdeklődő szemekkel nézett rám. Annyira megnyugtatott a lénye, és  szeretetem iránta, hogy már nem is érdekelt mi zajlik odakint. Vicces, de ez arra emlékeztetett, mikor még Rossal voltam. Mikor az ő karjai közt jelentette a világot, és csak az tudott megnyugtatni. És ez a bizonyíték, hogy bárki pótolható. Csak szülni kell hozzá. Milyen kis vicces vagyok ma, nem? Annyira tetszett neki, hogy simogatom, hogy szemecskéit lehunyta és úgy élvezte a helyzetet, Viszont ez idő alatt annyira elálmosodott, hogy  egyszer csak már lusta volt kinyitni a szemét. és bealudt. Fél óra telhetett el, mikor kopogtatott valaki a szobaajtón. Hirtelen kaptam fel a fejem és az ajtóban Rob édesapja állt, ami egy picit megrémített. Hirtelen pattantam fel az ágyból és odamentem hozzá, mivel valószínűleg elköszönni jött.
- Bocsánat az udvariatlanságomért - mondta arckifejezés nélkül. Csak nem szeretem, ha valaki próbál átverni.
- Nem pró... - folytattam volna, de rájöttem, hogy tök menthetetlen a helyzet, ezért inkább befogtam a szám. Nézze, sajnálom Elent, de lássuk be egy köcsög volt, a kisfiam apja pedig túl indulatos ahhoz, hogy lecsukassa.
- Ki is az apja? - tette fel a kérdést, én pedig tök simán, érzések nélkül bemártottam Rosst. És lehet még egy kérdésem?
- Persze - bólintottam.
- Miért félsz tőlem? Mit mondott ez a jó gyerek rólam?
- Igazából semmi konkrétat - ráztam meg a vállam. De voltam vele Vegasban és éreztem az uralmat a kezei között, maga miatt. A jobb félni, mint megijedni híve vagyok - döntöttem oldalra a fejem, és próbáltam nem túl tiszteletlen lenni.
- Okos nőszemély vagy, azt látni, de azért ne szaladjon el veled a ló - biccentett a konyha felé, talán Robra utalva, majd kezetráztunk és otthagyott.
Nem tetszett, hogy ilyen sok kódolt dolog vezetett Rob felé, és kissé instabillá váltak az érzéseim iránta. Csak most kezdek belecsöppenni az életébe, de már most gyanús szaga van. Remélem csak ezt is túlgondolom és valóban semmi lényeges nem volt ebben a mondatban amit az apja mondott, netán valami tréfa. Legalább is szeretném, hogy az legyen.