-2.évad 23.rész Félelmeink-

-Selena-

Épp ahogy elaludtam csörgött a telefonom. Ma már átesek a holdponton az 100%. Miaszartakarnak?!
-Haló?-vettem fel.
-Felkeltettelek?-hallom Ross hangját.
-Ross?! Mit akarsz? Várjunk csak.-néztem meg az időt
Egy pár másodperc alatt kiszámoltam mennyi ott az idő. Fél három.
-Te miért nem alszol már?-gyanakodtam.
-Nem vagyok álmos.-mondta.
-Hm. Persze.
-Ne már Sel.
-Miért hívtál?-ültem fel.
-Érdekel, hogy miért nem tudok aludni?
-Őszíntén? Inkább nem akarom tudni.-fintorogtam.
-Olyan hülye vagy.-nevetett. Azért nem tudok aludni, mert nem vagy itt velem.
-Ezzel aztán tényleg sokat segítessz a nehezéken.
-Milyen nehezék?-kérdezte.
Nem válaszoltam.
-Ne legyél már szomorú. -értette meg.
-Te ezt nem érted.-préseltem ki a szavakat.
-Már hogy ne érteném, kicsim? Épp ezért hívlak. Érdekel hol vagyok?
-Hol a francba lennél?! Az ágyadban!
-Hm nem talàlt.
-A konyhában?
-Még mindig messze vagy.
-Na jó, fogalmam sincs miről beszélsz.-adtam fel.
-Gondolkozz.-hallottam, hogy elmosolyodott.
-Nem tudom!-lettem ideges.
-A reptéren.-mondta, mire teljesen leblokkotam és a szívem dübörgése a torkomba szökött.
-Jujjjjjjjjjj!-kezdtem nyafogó hangon.
-Sss, felébreszted Selenát.-nevetett. Úgy akartam, hogy meglepetés legyen, de nem tudom hova mentek ma, ezért inkább szóltam.
-És, és, és, hogy? És áhhh...-haraptam el a sikolyom, ugyanis Selena fölöttem alszik.
-Eljöttem, hát, hogy?-még mindig mosolygott.
-Dehát...-próbáltam összerakni.
-Nem tudja senki. Nem lesz programunk a következő 2 hétben. Becsomagoltam, és mindjárt megyek a repülőre.
-Te megszöktél???-lepődtem meg.
-Felnőtt vagyok. Oda megyek ahova akarok.
-Hát igazából nem számítassz felnőttnek egy pár országban.
-Nem mindegy az? Ott leszek és kész.
-Hát jó...-mondtam egy sóhajjal.
-Nem örülsz?-kérdezte lehangolva.
-Dehogy is nem! Csak nem értem miért nem kérdeztél meg senkit.
-Miattam ne izgulj.
-Már hogyne izgulnék. Majd megint engem néznek a kis ribancnak.-húztam el a szám.
-Most komolyan...Te bolond vagy.
-De...-szakított félbe.
-Nincs de.
Egy percig nem szóltunk. Gondolkozott, hogy mivel tudná váltani a témát.
-Kérhetek egy szívességet?-szólalt meg végül.
-Mondd.
-Elkéne menni a boltba...-mosolyodott el ismét.
-Minek?
-Tudod elfogyott valamiiii....És nincs itt olyan ahol tudnék venni valamiiiit...
-Azt akarod, hogy menjek be a boltba és vegyek kotont?
-Ömm ja.-mondta mire elnevettem magam.
-Ooookééé...-grimaszoltam.
-Menj aludj még egy kicsit. Nemsokára találkozunk. Szeretlek.-mondta és letette.
Miért van az, hogy sosem tudja megvárni amíg válaszolok?! Ez tiszta olyan mintha parancsolna nekem. Direkt azért is visszahívtam.
-Miaz?-vette fel.
-Megpróbálok. Várom már. Én is téged.-tettem le önelégülten.
-pár óra múlva-
-Jóreggelt.-ült le mellém Sel.
-Nem aludtam semmit.-nyafogtam és befordultam a falba.
-Az már a te bajod.
-Amúgy este utaztunk?-néztem rá.
-Marseillében vagyunk.
-Honnan veszed?
-Mivel oda az van írva, hogy Marseille?-mutatott ki az ablakon egy táblára.
-Áh.-ásítoztam és fejemre húztam a takaróm.
-Mikor van itt a szöszi?-kérdezte.
-Honnan tudod, hogy jön?-néztem ki a takaró alól.
-Nem kéne az éjszaka közepén telefonsze...-mielőtt kimondta volna azt a bizonyos szót, ráugrottam és befogtam a száját.
-Fúj! Olyan undorító vagy!!! Semmi ilyesmi még csak eszünkbe se jutott.-meredtem rá mérgesen.
-Az lehet, hogy neked nem, de Rossnak igen.-mosolygott.
-Ezt honnan veszed?
-Tegnap amíg várta a repülőt chateltünk.
-Már megbocsáss, de az én pasim.-néztem értetlenül.
-És attól még nem beszélhetek vele?-nevetett fel.
-De, de csak...Várjunk csak. És mit is beszéltél vele?
-Teljesen oda van érted.-kuncogott.
-Mármint?
-Selena nem egyértelmű, hogy azért jön részben mert annyira akar téged?
-És mit írt amiből ezt kiveszed, hogy akar?-szaladt fülig a szám.
-Beszélt a nemi panaszairól.-röhögött. Ahj Sel pasit így még nem láttam begerjedni. Ez olyan ahw.-harapott alsó ajkába.
Felhúzott szemöldökkel meredtem rá.
-Jah nagyon ahw, főleg, hogy semmi közöd hozzá.
-Ross mégis nekem szokott mesélni.-próbálta elfolytani nevetését.
-Rossnak van 2 bátyja egy idősebb pasi haverja és egy apja. Plusz ha nagyon szükséges még Rydel és az anyja is. Miért mesélne pont neked?-néztem oldalra töprengve.
-Ezt kérdezd tőle.-húzta meg vállát.
-De mégis...Mi?! Ezt most nem mondod komolyan.-nevettem fel eröltetetten.
-Na mindegy.-állt fel.
-Selena Marie Gomez! Állj meg.-ragadtam meg a csuklóját.
-Mivan?-fordult vissza.
-Mégis...Miket mondott?-kémleltem a földet zavaromba.
-Figyelj...Nem hinném, hogy akarunk erről beszélni.
-Igaz. Akkor...-vártam.
-Akkor ez letudva.-mondta és elindult.
-Legalábbis a mi beszélgetésünk.
-Milyen virágot vegyek a temetésére?-fordult vissza az ajtóból.
Megráztam a vállam és utána mentem. Leültem az asztalhoz telefonommal a kezembe. Selena ugyanígy tett. Gondolom ő is azt várja amit én ezért kiszettem a hűtőből az ennivalót amit elkészíthetek.
-Selena ugye tudod, hogy rohadtul nem fogsz ráérni Rossra?-nézett ki a mobiljából.
-Mert?
-Mert muszály leszel megírni még vagy 6 számot az 2 hét múlva debütáló albumodra. Komolyan te lány leszállnál a földre?!-mondta hangosabban és idegesebben.
-Bocs, hogy megfeledkeztem róla.-gúnyolódtam.
-Nem nincs bocs!
-Most meg mi bajod van?!
-Szeretnél repülni a buszról?
-Nem, nem szeretnék.-mondtam mereven a helyzet komolyságát észrevéve.
-Figyelj Selena. Tudom, hogy nincs menedzsered és minden olyan kusza, de nem érsz rá lazsálni. Mindjárt itt az érettségi, és lefogadom, hogy azt sem tudod mennyi 1+1 vagy, hogy ki volt Sheakspear. Egyszer nem láttam tankönyvet a kezedbe amióta itt vagyunk. Pedig szerintem ciki lesz ha megbuksz és lesz még egy év.
-Nem fogok megbukni. Szoktam tanulni.-mondtam.
-Persze, hogyne. És hagy halljam, hogy haladsz a dalaiddal?-fintorgott.
-Hát ömm...-fordultam oldalra a szendvicseimre koncentrálva.
Mielőtt válaszolt volna csörgött a telefonja. Amíg végig majszoltam a szendvicsem addig beszélt.
-Megyünk fotózásra. Vagyis te mész. Mellesleg Ross nemsokára itt lesz. Vagy lezuhan a repülő.
-Hogy lehetsz ilyen köcsög?!-álltam fel.
-Nyugi van csak viccelek.
-Marha jó vicc mit ne mondjak.
-a fotózáson-
Alapból ahogy megláttam Selena milyen ruhát szerzett nekem...Oké felvettem. Begöndörítették a hajam és megcsinálták a sminkem. Vörös rúzson lett a hangsúly, ezért eléggé tetszett. Kimentem  oda ahol Selena várt.
-Ez a ruha borzalmas. Komolyan mint egy hippi!-tártam szét a karom.
-Várj.-húzott át a fejemen egy fejpántot.
-Most már hippis.-kacsintott.
-Mi?! Nem!-vágtam ki a hisztit.
-Miért is nem?-kérdezte. Az albumod címe Wonderful World.
-És ha nem? Az oké, hogy van egy ilyen számom...De ha ami nincs kész tiszta depis? Hm? Erre még nem gondoltál?
-De nem lesz az.-jelentette ki.
-És ha igen?-vágtam fel.
-Selena, kérlek ne veszekedjünk már. Csináljatok 1-2 képet azt kész.
-És ha nem akarom?
-Mondd el édesem mikor kerültél bele a lázadó korba? 2 perce? Csak mert lemaradtam.
-Sel! Nem lesz ez az albumom címe, és nem fogom ezt viselni!
-Oké.-rázta meg a vállát.
Indultam vissza az öltözőbe, de amikor majdnem beértem Selena köhintett.
-Mi van már?-fordultam vissza, és megpillantottam Rosst az ajtóban.
Először lesokkolódva végigmértem alulról, fölfelé. Fekete Convers volt rajta farmer, fehér testhez simuló póló és egy ugyancsak fekete bőrdzseki. A haja kócos volt, és a feje tetején pedig a repülős napszemüvege. Ennél tökéletesebben nem is nézhetett volna ki. Néha még most is nehéz elhinni, hogy az enyém...Rám mosolygott és valószínűleg azt várta, hogy szedjem össze magam. Amit én is vártam, de sehogy sem tudtam. A gyomromba lekúszott az eddig magammal hordozott feszültség, és azt hittem rókázok egyet. Lesütöttem tekintetem, majd újra mosolyra húzódott szájára pillantottam. Nem tudom mi ütött belém. Talán a bűntudat kerekedett felül rajtam, hogy mozdulni sem bírtam. Hahó, csak egy hónap telt el, nem egy év! Azelőtt meg három hónap... Számat harapdálva próbáltam megmoccanni, de csak nem sikerült. Újra ránéztem, aztán a földre. Csak pár pillanat telt el, de úgy érzem, hogy egy óra. Végül megráztam a fejem, hogy elfelejtsem a rossz gondolataim, és odarohantam hozzá. Karjába vetettem magam, és amilyen szorosan csak tudtam szorítottam magamhoz. Olyan jó volt újra érezni az illatát, tapintását. Hallani szíve dobbanását, és lélegzetvételét. Sose volt még ennyire szükségem erre...Fogalmam sincs miért. Egy-két percig csak öleltük egymást, aztán gondolom többre  vágyott - bár én egészen tudtam volna még így maradni - , ezért óvatosan lefejtette karom válláról, és arcomat két keze közé fogta. Pár pillanat erejéig szemeztünk, majd ajkát enyémre tapasztotta. Nagyon lassan csókolt, tudja, hogy ezt nagyon szeretem. Mikor abbahagyta tekintete ismét enyémet kereste, majd áttévedt gondolom a fejpántra és elröhögte magát.
-Látod, szerinte is nevetséges!-fordultam Selena felé, de Ross rögtön visszarántott.
-Ezt a bigyót levéve - biccentett fejem felé - , gyönyörű vagy életem.-mosolygott rám.
-Annyira hiányoztál.-öleltem ismét magamhoz.
Újra eltaszított, és ajkamat kereste. Hajába túrtam, és hátrahúztam fejét. Egy milliméterre elhúzódott tőlem, és kérdőn nézett.
-Mi van?-kérdeztem, mire megnyalta száját és engedett testtartásán.
-Semmi.-mondta közömbösen, és most én húztam vissza.
-Ross.-suttogtam.
Újra megcsókolt, de most keményebben, mint előbb.
-Mi bajod van?!-kérdeztem idegesebben.
-Semmi.-válaszolt ugyanolyan hangnemben.
-Sel itt a fotós!-szólt közbe értelmes párbeszédünkbe Gomez. Ha átakarsz öltözni siess.
-Majd beszélünk.-hagytam ott.
Gyorsan berohantam az öltözőbe. Az egyetlen dolog ami tetszett magamon a rúzs volt, ezért ahhoz igazítottam öltözékem. Egy fehér mintás pólót választottam, egy piros bőrdzseki alá. Alulra pedig egy fekete farmert.
A képeken végig nem tudtam odafigyelni, mert azon gondolkodtam mi a szent szar ütött ebbe a gyerekbe. Ezért plusz fél óráig ott voltunk, mire végre sikerült egy normális képet gyártani rólam. Majd elköszöntünk, és megint itt vagyunk a buszon. Selenát felkérték egy tv-s showra, majd megy egy koncert megbeszélésre a menedzserével, ezért ketten vagyunk Rossal. Vagyis majdnem ketten, mivel a sofőr is a buszon van. Leültünk az ágyamra. Nem szóltunk semmit egymáshoz. Ölébe ültetett, és nyomott egy puszit az arcomra.
-Elmondod mi bajod van?-néztem szemébe.
-Nagyon szeretlek.-mosolygott halványan.
-És ez a baj?
-Álmos vagyok.-dőlt hátra, és magához húzott.
-Tanulnom kell.-sóhajtottam.
-Alig lehetünk együtt...Eljöttem hozzád, te meg tanulni akarsz.-nézett rám. Elhanyaholsz.
-Ki az a hülye aki tanulni akar? Figyelj Ross az tény ha nem megyek át, lesz még egy évem. Ami szerintem egyikünknek sem lenne jó. És elhanyagollak?! Komolyan?! Tudod mit!-ültem fel. Egésznap az ágyban fetrengenék veled! De nem lehet, mert vannak kötelezettségeim. És neked is. Tudtuk, hogy nehéz lesz ez az egész. Ha akkor nem jössz vissza azzal a hülye gyűrűvel most semelyikünknek nem kén szenvedni.
-Jobban szeretnéd, ha most nem lennék itt melletted?
-Te vagy a legjobb dolog az életemben.
-Akkor?
-A szerelem fura.-jelentettem ki. Miért fáj szeretni, ha jó?
-Nem értelek.-rázta meg a fejét. Fájdalmat okozok neked?
-Csak akkor mikor nem vagy velem, ha szükségem van rád.
Felült és számról szemebe nézett, majd vissza. Közelebb csúszott és suttogva beszélt.
-Elmondjam nekem mi okoz fájdalmat? Hogy kibaszottul akarlak.
-Már megint ezt csinálod! Eltereled a témát, csak, hogy ne kelljen bevallanod neked ez mennyire rossz!
-Ez minden?-mosolygott rám.
-Igen.-mondtam és visszadőltem.
Megpusziltam mellkasát, majd elkezdtem simogatni hasát.
-Miért szereted megtartani az érzéseid?-kérdeztem.
-Nem tudom. Talán jobb így.-cirógatta hajam.
-Ross...
-Jó. Rohadtul féltékeny vagyok.-mondta, mire elmosolyodtam. És félek, hogy teszek egy rossz lépést és mindennek vége.
-Ha most alszol és engeded, hogy tanuljak...-folytattam volna, de nem engedte.
-Úgysem fogunk dugni.-talált bele a közepébe.
-Az lehet, de te kipihent leszel, én pedig bővítem tudástáram.
-Szeretlek.-csókolt meg, majd elengedett.

Órák óta itt ülök, de egy feladaton nem tudok túlmenni. Hülye matek! Már mindent próbáltam, hogy kijöjjön, de sehogy sem sikerült. Mérgelődtem egy sort, mire Ross fel is kelt.
 -Mi nem megy?-úgy látszik jót mulatott magában rajtam.
-Ez.-böktem idegesen a feladatra.
-Elkérhetem a füzeted?-kérdezte, mire kezébe nyomtam.
Egy ideig elemezte, majd elröhögte magát.
-Talán kijönne, ha te 6+4-re nem azt írnád, hogy 20.-nézett rám.
-De hülye vagyok!
-Viszont a többi jó. Ügyes vagy.
-Ez a többi.-dobtam elé egy vastag füzetet.
-Á. Nem ártana pihenned. Még a végén 1×1 5 lesz.
-De nem lehet. Most kezdek belejönni.-mondtam, mire ismét nevetett.
Ledobta a könyvemet a földre, és maga felé fordított. Térdhajlatomba nyúlt és szemből ölébe húzott. Feltérdeltem ugyanis 'azok' a részeink érintkeztek, és ezt nem bírtam. Próbált visszatolni, de ragaszkodtam a mostani helyzethez. Nyakába kulcsoltam kezem, és megcsókoltam. Alsó ajkamat beszívta, mire egy nagyot sóhajtottam. Nem csinált semmi mást csupán derekamat simogatta, és észvesztően csókolt. De ennyi is elég volt ahhoz, hogy megadjam magam, és azt csináljam amit csak akar. Megemelte csípőjét, ezzel kihozva belőlem egy halk nyőgést.
-Kíváncsi vagyok ezután mennyire jó lesz Rob...-vigyorgott rám és maga alá fektetett...