A kocsiban most érthető okokból nem Ross mellé ültem, hanem inkább választottam Elen társaságát, ami ugyan egyiküknek sem tetszett, de úgy éreztem ezt kell tennem. Itt most tényleg nem Rossról és rólam van szó, hanem Jakeről. És anyaként kötelességem ezt tudni, hogy mindig is ő marad az első. Sőt nem kell tudni, érzem. Lehet Rossban még nem tudatosult annyira, hogy apa, viszont nekem a kisfiam a mindenem. Ezért sem volt erre most idő. Meg azért sem, mert egy pár jó gesztustól, még nem fogja megváltoztatni az elmúlt egy évem. És ezt sosem fogom elfelejteni. Igaz, nem vagyok valami haragtartó, ha rólam van szó, de itt nem csak rólam volt szó, és ezt ő is nagyon tudta. Tudta, hogy nem játszhat velem és az érzéseimmel aznap, viszont minden pillanatot kiakart használni, hogy csak egy kicsit is felidézhessük a régi szép időket. És mivel jobban ismerem őt bárkinél, tudtam, hogy csak tudat alatt cselekszik és semmi rossz indulat nem volt benne. Bár kitudja. Mind a ketten nagyon sokat változtunk ezalatt egy év alatt. Viszont abban az egy évben megismertem egy olyan énjét, amire egyáltalán nem számítottam. Ezért mégiscsak volt bennem egy kis kétely, hogy hogyan viselkedjek vele és reagáljak ezekre a jelekre amiket folyamatosan küld felém. A másik pedig ugye Rob. Én...én elköteleztem magam mellette és igen, most fordult a kocka, de én akkor sem leszek ribanc. És nem magam miatt, hanem Rob miatt. Túl sokat kaptam tőle, nem érdemli ezt.
Mint végül kiderült az az alagút létezett, viszont arra igazán nem számítottam, hogy Rob pontosan tudta merre kellett mennünk, és olyan biztosan vezetett, hogy egyetlen kanyart nem tévesztett. Egyenlőre nem szóltam egy szót sem erről se neki, se pedig másnak. Csak jól az eszembe véstem ezt, és hallgattam. A hely számomra ismerős volt, annyi különbséggel, hogy nem volt teljesen sötét. Valószínűleg az elmém ezzel csak még jobban riogatni akart az álmaimmal. Beleborzongtam, hogy a tudatalattim mikre nem képes, vagy, hogy egyáltalán, hogyan láthattam már ezt a helyet, ha még sosem voltam itt. Ennyire rémisztő lenne a sors? Kocsival le kellett térni az útról, viszont az alagúthoz le kellett mászni egy karbantartási lépcsőn. Először Elent küldtük le, hogy ő nézze meg minden rendben van e, viszont nem bírtam türelmesen ott ácsorogni, ezért ahogy le sem ugrott még a létráról, máris másztam utána.
- Még mindig jó a segged cica - említette meg Elen, hátborzongató hangnemben, amire égnek emeltem a tekintetem undorodva.
- Elen még egy ilyen szófordulat, és kitépem a nyelved a helyéről - jegyezte meg Rob, de én addigra már az alagútban voltam a bátyjával.
Körülnéztünk de igazából nem láttunk semmi gyanúsat, én pedig nem tudtam ezt mire vélni. Itt kellene lenniük a fiammal, de nincsenek. Semmi sem úgy történt ahogyan annak lennie kellett. Ahogy az volt az álmunkban. Nem hiszem el! Teljesen csőbe húztak minket, mikor kitudja hol van a fiam, és kivel. Vagy mégis mit csinálnak vele. Elen tájékoztatta őket, hogy sehol senki, de én addig elindultam, így próbálva magamban tartani a reményt, hogy itt van a fiam, és nem vesztettem el. Aztán egyszer csak meghallottam a sírását a másik irányból, és szívem torkomba szökött, ahogy az adrenalin szétáradt testemben, és úgy mint aki se hall, se lát elkezdtem futni a hang irányába.
- Selena, ez csapda lehet, gyere vissza! - kiáltott utánam Ross, de engem nem érdekelt más csak, hogy a kisfiam végre a kezemben tartsam.
A föld remegni kezdett alattam, és erre megtorpanva néztem körbe, hogy mégis mi okozhatja ezt. Aztán rájöttem, hogy mégis úgy történik minden, mint ahogyan azt elmém előre megsúgta nekem. Viszont, előre rettegtem mi lesz ha a vonat elhalad mellettünk, bevilágítva az egész teret. Jake sírását eltompította a vonat dübörgő hangja. Ross is mellém ért és megfogta a kezem, felkészülve arra ami fog történni. Aminek nem szabadna megtörténnie. Én megszorítottam a kezét, jelezve, hogy bármi is történjen, megmentem a fiam.
A vonat fénye elvakított, ezért kezemet elé téve próbáltam körbenézni, de nem láttam semmit így sem. Már teljesen elvesztettem a remény apró sugarát is, mikor előttünk több tízen felkapcsolták a zseblámpájukat. Eddig az álmomban éreztem magam, ezáltal nem éreztem semmilyen rettegést, vagy dühöt, de ahogyan megpillantottam Rob apját a fiammal a kezében, minden erőm kezdett elhagyni, és Ross fogott vissza, hogy ne menjek neki.
- Hol vannak azok a szerencsétlenek? - törte meg a csendet William, én pedig sebezhetően megráztam a vállam, ugyanis eddig teljesen azt hittem mögöttem állnak.
William türelmetlenül átpasszolta egy férfinek a fiamat, majd közel jött hozzánk, amitől ugyanúgy megéreztem a félelmet, mint mikor a házunkban voltak. Jakere pillantottam, ahogy nyöszörögve néz rám, és egyenesen szörnyű volt, ahogy láttam rajta, hogy halálra volt rémülve. Ez a pillantást egy szülőnek nem kívánom. Azt hiszem ezt sosem fogom elfelejteni, és örökre megpecsételi a lelkem ez az egy pillantás a kisfiamtól. Rob apja Rosshoz lépett oda olyan közel, amire egyikünk sem számított.
- Szóval te tetted börtönbe a szemem fényét - nézett fenyegetően Ross szemébe, aki kétségek nélkül állta a szemkontaktust, egy szemrebbenés nélkül, a félelem legkisebb jelét sem mutatva.
De szokásosan megemlítem, hogy én rohadtul nem a türelmemről vagyok híres, ezért talán rossz ötlet volt, talán nem, én akkor is belekezdtem.
- Hát elég nagy bajok vannak, ha egy olyasfajta köcsög balfék valakinek a szeme fénye - mondtam mire, mindenki engem figyelt. Mi a probléma netán nem hallottak még nőt csúnyán beszélni, vagy kiállni a jogaiért? Elég messze állok a feminizmustól baszki, de azért nem semmi az amit a maguk családja lenyom. Tudja itt egyáltalán valaki, hogy a drága kis Elen mit művelt velem? Nem most, hanem amikor még kislány voltam. És azt tudják, hogy Roberto ugyancsak a kislányok felé hajlott Vegasban? - pillantottam a két Prascotra, akik időközben megérkeztek, bár fogalmam sem volt, mi tartott nekik ennyi ideig. Mi van netán meglepődtek? - röhögtem fel a sok értetlen arc láttán, és teljesen éreztem, hogy a kezemben van az irányítás.
- Sel, kérlek ennek nem most van itt az ideje - lépett mellém Rob.
- Oh igen? - álltam odébb. Mondd csak el, honnan tudtad, merre van ez a hely? Hm? Netán ugyanezt csináltad te is több másik családdal? Mondd miről nem tudok még? - vetettem oda neki. Egyáltalán ez az igazi neved?
- Hercegnőm, persze, hogy ez az igazi nevem, ne viccelj - mosolygott rám biztatón, majd felém nyújtotta a kezét én pedig könnyeimmel küszködve ráztam a fejem.
- Rendezzétek le amit kell, és adjátok oda kisfiunkat - ráztam meg a vállam.
- Oh, de szép családi dráma - tapsolt a tömegből egy magas, hosszú hajú, kigyúrt tag.
- Fogd be a pofád, Brad, kurvára nem hiányoztál - szólt rá Rob.
Tehát, ő lenne a harmadik, és egyben legidősebb szeme fénye az apucinak. Szép kis család, mit ne mondjak.
- Elég legyen! - szólt közbe William, amit igazán nem bántam ez alkalommal. Válassz Roberto! - vetette neki az apja olyan hangnemben, amitől még én is rettegni kezdtem. Ők, akik csak kihasználnak, vagy a családod?
- Persze, hogy ők! - dadogta Rob.
- Akkor ezt magyarázd meg! - dobott le egy köteg fényképet elé.
Én csak a tetején lévőt láttam, de az is bőven elég volt. Már igazából meg sem lepődök rajta. Hisz miért is vártam mást? Ő egy Prascot, ezt Vegasban is megmutatta. És sosem fog megváltozni, bármennyire is elhittem, hogy ő a fekete bárány a családjából, és, hogy tényleg szeret engem és a fiam.
- Elhitetted velünk, hogy miatta lépsz ki - bökött rám az apja. De mocskosul visszavágtál, ráadásul pont Calaverdoéknál? Elhitetted velünk, hogy más vagy, szerelmes tinédzser, elengedünk és ezt kapjuk vissza. Oh kérlek fiacskám, hiszen még ez a gyerek sem a tied - röhögött fel szánalmasan, és Jakere bökött. Hát megkaptad amit akartál, boldogulj vele - sétált Jakért, majd Rob kezébe tette.
- Többet nem akarom magukat, látni a fiam közelében sem! - jelentettem ki, és elvettem Robtól végre a kicsikém. Nem érdekel ez az undorító fenyegetés sem. Ebből hagyjanak ki minket - igyekeztem vissza a lépcsőhöz.
- Selena hallgass meg kérlek, ez nem az aminek látszik! - futott utánam Rob, mielőtt még beülhettem volna az autóba.
- Ross, kérlek fogd meg - adtam át neki Jaket.
Odasétáltam Robhoz, ő kereste a szemkontaktust, de én csak átnéztem a válla felett. Keserves mosolyra húztam a szám és fejemet ingatva néztem rá.
- Ezen nem tudsz mit kimagyarázni. Megesküdtél nekem Vegasban, hogy végeztél ezzel az egésszel - mondtam és időközben üveges lett a tekintetem.
Nem tudtam miért sírok. Próbáltam arra fogni, hogy túl sok volt ez a nap nekem, hogy boldog vagyok Jake miatt, hogy Rossal voltam ennyi idő után, de nem ezekről volt szó. Azért sírtam, mert csalódtam benne. Azért mert átvert és mind csak saját maga miatt. Én tisztán, teljes szívemből beleszerettem, mert elhittem, hogy fontos neki a fiam és megváltozott. Nem tudtam mit higgyek abban a pillanatban. Tényleg nem volt senki akiben bízhattam volna, aki megnyugvást adott volna.
A képeken ő volt látható különböző tini lányokkal. Ahogy ugyanott folytatta, másoknál, mint ahogy a családjánál befejezte Vegasban.
- Nagyon jól tisztában vagy vele, hogy kitettek a jól kereső állásomból. És egy gagyi pizzázóba kerültem az én tehetségemmel.
- Igen, de az legalább tisztességes, kétkezű munka volt és az összes dollárért megdolgoztál és meg is érdemelted.
- Tudod, Sel - kezdett bele. Vannak emberek akik nem bírjak a kétkezű munkát. Te még sosem dolgoztál.
- Te egy seggfej vagy Rob - szólt közbe Ross. Fogalmad sincs róla, hogy Selena mennyit megdolgozott azért, hogy ott legyen ahol van.
- Ahol volt, mielőtt te összetörted - erősítette meg Rob, amiben igaza is volt valamilyen szinten.
- Szerintem inkább hagyjátok abba a másik ócsárolását, amíg egyikőtöknek sem tiszta a lelkiismerete. Elegem van mára már belőletek - vettem ki Ross kezéből a fiam és beültem a hátsó ülésre.
Aznap tanultam meg azt, hogy tényleg ne bízzak senkiben. És saját magam lesz mindig is az az ember akire számíthatok. Nem szabad senkinek odaadni a szereteted és a bizalmad, mert a gyenge pontjaidat ismerve fognak támadni, abban a pillanatban, amikor nem fogsz rá számítani. Szomorú dolog, hogy erre lassan 20 éves koromban már rá kellett jönnöm. Ahogy arra is, hogy valószínűleg felhagyok a pasikkal egy életre és azzal is, hogy a kisfiam egy boldog, normális családban nevelkedjen és élje mindennapjait. Elen ottmaradt a családjával - hála égnek - , úgyhogy nélküle folytattuk utunkat, ami végre " haza " vezetett. Ross is kiszállt a kocsiból, amin egészen meglepődtem. Viszont amikor megindult felém, már sejtettem, hogy mit akar. Ezért sajnos 2 percre még el kellett válnom Jaketől. Rob el sem köszönt Rosstól, csak kivette a kezemből a fiam, és becsukta maga mögött az ajtót. Kicsit kínosan éreztem magam, hogy egyedül hagyott Rossal, de ez így volt rendben.
- Akkor még lógsz nekem egy mesélősdivel - mosolygott rám kedvesen.
- Te is. És elég sok magyarázattal is - bólintottam a földet kémlelve, és vártam, hogy kezdje
- Nem, nem - mondta mire felnéztem rá. Attól tartok pár perc nem lesz erre elég.
- Nem nagyon kéne találkozgatnunk. Ez egyikünknek sem jó - ingattam a fejem.
- Holnap este Rob dolgozik? - kérdezte, mire válaszoltam egy igennel, majd értetlen fejjel néztem rá. Holnap el jössz velem vacsorázni - szögezte le a beleegyezésem nélkül, majd elindult a kocsija felé.
- Biztos, hogy nem - röhögtem fel erőltetetten. És mégis ki vigyázna Jakere? Ne is álmodj róla - ingattam hevesen a fejem, de ő már készült beszállni az autóba.
- Bízd rám - huppant az ülésre. Ja és csípd ki magad, mert puccos helyre viszlek! - csukta be az ajtót majd intett és elhajtott.
Én szemem forgatva fordultam az ajtóhoz, miközben azon gondolkodtam, hogyan hiheti azt, hogy ezzel majd behódolok neki. Mégis a nap hátralevő részében mosolyogtam és boldog voltam, viszont nagy részben azért, mert a kisfiammal lehettem. És ezt az érzést semmire nem cserélném le.
- Még mindig jó a segged cica - említette meg Elen, hátborzongató hangnemben, amire égnek emeltem a tekintetem undorodva.
- Elen még egy ilyen szófordulat, és kitépem a nyelved a helyéről - jegyezte meg Rob, de én addigra már az alagútban voltam a bátyjával.
Körülnéztünk de igazából nem láttunk semmi gyanúsat, én pedig nem tudtam ezt mire vélni. Itt kellene lenniük a fiammal, de nincsenek. Semmi sem úgy történt ahogyan annak lennie kellett. Ahogy az volt az álmunkban. Nem hiszem el! Teljesen csőbe húztak minket, mikor kitudja hol van a fiam, és kivel. Vagy mégis mit csinálnak vele. Elen tájékoztatta őket, hogy sehol senki, de én addig elindultam, így próbálva magamban tartani a reményt, hogy itt van a fiam, és nem vesztettem el. Aztán egyszer csak meghallottam a sírását a másik irányból, és szívem torkomba szökött, ahogy az adrenalin szétáradt testemben, és úgy mint aki se hall, se lát elkezdtem futni a hang irányába.
- Selena, ez csapda lehet, gyere vissza! - kiáltott utánam Ross, de engem nem érdekelt más csak, hogy a kisfiam végre a kezemben tartsam.
A föld remegni kezdett alattam, és erre megtorpanva néztem körbe, hogy mégis mi okozhatja ezt. Aztán rájöttem, hogy mégis úgy történik minden, mint ahogyan azt elmém előre megsúgta nekem. Viszont, előre rettegtem mi lesz ha a vonat elhalad mellettünk, bevilágítva az egész teret. Jake sírását eltompította a vonat dübörgő hangja. Ross is mellém ért és megfogta a kezem, felkészülve arra ami fog történni. Aminek nem szabadna megtörténnie. Én megszorítottam a kezét, jelezve, hogy bármi is történjen, megmentem a fiam.
A vonat fénye elvakított, ezért kezemet elé téve próbáltam körbenézni, de nem láttam semmit így sem. Már teljesen elvesztettem a remény apró sugarát is, mikor előttünk több tízen felkapcsolták a zseblámpájukat. Eddig az álmomban éreztem magam, ezáltal nem éreztem semmilyen rettegést, vagy dühöt, de ahogyan megpillantottam Rob apját a fiammal a kezében, minden erőm kezdett elhagyni, és Ross fogott vissza, hogy ne menjek neki.
- Hol vannak azok a szerencsétlenek? - törte meg a csendet William, én pedig sebezhetően megráztam a vállam, ugyanis eddig teljesen azt hittem mögöttem állnak.
William türelmetlenül átpasszolta egy férfinek a fiamat, majd közel jött hozzánk, amitől ugyanúgy megéreztem a félelmet, mint mikor a házunkban voltak. Jakere pillantottam, ahogy nyöszörögve néz rám, és egyenesen szörnyű volt, ahogy láttam rajta, hogy halálra volt rémülve. Ez a pillantást egy szülőnek nem kívánom. Azt hiszem ezt sosem fogom elfelejteni, és örökre megpecsételi a lelkem ez az egy pillantás a kisfiamtól. Rob apja Rosshoz lépett oda olyan közel, amire egyikünk sem számított.
- Szóval te tetted börtönbe a szemem fényét - nézett fenyegetően Ross szemébe, aki kétségek nélkül állta a szemkontaktust, egy szemrebbenés nélkül, a félelem legkisebb jelét sem mutatva.
De szokásosan megemlítem, hogy én rohadtul nem a türelmemről vagyok híres, ezért talán rossz ötlet volt, talán nem, én akkor is belekezdtem.
- Hát elég nagy bajok vannak, ha egy olyasfajta köcsög balfék valakinek a szeme fénye - mondtam mire, mindenki engem figyelt. Mi a probléma netán nem hallottak még nőt csúnyán beszélni, vagy kiállni a jogaiért? Elég messze állok a feminizmustól baszki, de azért nem semmi az amit a maguk családja lenyom. Tudja itt egyáltalán valaki, hogy a drága kis Elen mit művelt velem? Nem most, hanem amikor még kislány voltam. És azt tudják, hogy Roberto ugyancsak a kislányok felé hajlott Vegasban? - pillantottam a két Prascotra, akik időközben megérkeztek, bár fogalmam sem volt, mi tartott nekik ennyi ideig. Mi van netán meglepődtek? - röhögtem fel a sok értetlen arc láttán, és teljesen éreztem, hogy a kezemben van az irányítás.
- Sel, kérlek ennek nem most van itt az ideje - lépett mellém Rob.
- Oh igen? - álltam odébb. Mondd csak el, honnan tudtad, merre van ez a hely? Hm? Netán ugyanezt csináltad te is több másik családdal? Mondd miről nem tudok még? - vetettem oda neki. Egyáltalán ez az igazi neved?
- Hercegnőm, persze, hogy ez az igazi nevem, ne viccelj - mosolygott rám biztatón, majd felém nyújtotta a kezét én pedig könnyeimmel küszködve ráztam a fejem.
- Rendezzétek le amit kell, és adjátok oda kisfiunkat - ráztam meg a vállam.
- Oh, de szép családi dráma - tapsolt a tömegből egy magas, hosszú hajú, kigyúrt tag.
- Fogd be a pofád, Brad, kurvára nem hiányoztál - szólt rá Rob.
Tehát, ő lenne a harmadik, és egyben legidősebb szeme fénye az apucinak. Szép kis család, mit ne mondjak.
- Elég legyen! - szólt közbe William, amit igazán nem bántam ez alkalommal. Válassz Roberto! - vetette neki az apja olyan hangnemben, amitől még én is rettegni kezdtem. Ők, akik csak kihasználnak, vagy a családod?
- Persze, hogy ők! - dadogta Rob.
- Akkor ezt magyarázd meg! - dobott le egy köteg fényképet elé.
Én csak a tetején lévőt láttam, de az is bőven elég volt. Már igazából meg sem lepődök rajta. Hisz miért is vártam mást? Ő egy Prascot, ezt Vegasban is megmutatta. És sosem fog megváltozni, bármennyire is elhittem, hogy ő a fekete bárány a családjából, és, hogy tényleg szeret engem és a fiam.
- Elhitetted velünk, hogy miatta lépsz ki - bökött rám az apja. De mocskosul visszavágtál, ráadásul pont Calaverdoéknál? Elhitetted velünk, hogy más vagy, szerelmes tinédzser, elengedünk és ezt kapjuk vissza. Oh kérlek fiacskám, hiszen még ez a gyerek sem a tied - röhögött fel szánalmasan, és Jakere bökött. Hát megkaptad amit akartál, boldogulj vele - sétált Jakért, majd Rob kezébe tette.
- Többet nem akarom magukat, látni a fiam közelében sem! - jelentettem ki, és elvettem Robtól végre a kicsikém. Nem érdekel ez az undorító fenyegetés sem. Ebből hagyjanak ki minket - igyekeztem vissza a lépcsőhöz.
- Selena hallgass meg kérlek, ez nem az aminek látszik! - futott utánam Rob, mielőtt még beülhettem volna az autóba.
- Ross, kérlek fogd meg - adtam át neki Jaket.
Odasétáltam Robhoz, ő kereste a szemkontaktust, de én csak átnéztem a válla felett. Keserves mosolyra húztam a szám és fejemet ingatva néztem rá.
- Ezen nem tudsz mit kimagyarázni. Megesküdtél nekem Vegasban, hogy végeztél ezzel az egésszel - mondtam és időközben üveges lett a tekintetem.
Nem tudtam miért sírok. Próbáltam arra fogni, hogy túl sok volt ez a nap nekem, hogy boldog vagyok Jake miatt, hogy Rossal voltam ennyi idő után, de nem ezekről volt szó. Azért sírtam, mert csalódtam benne. Azért mert átvert és mind csak saját maga miatt. Én tisztán, teljes szívemből beleszerettem, mert elhittem, hogy fontos neki a fiam és megváltozott. Nem tudtam mit higgyek abban a pillanatban. Tényleg nem volt senki akiben bízhattam volna, aki megnyugvást adott volna.
A képeken ő volt látható különböző tini lányokkal. Ahogy ugyanott folytatta, másoknál, mint ahogy a családjánál befejezte Vegasban.
- Nagyon jól tisztában vagy vele, hogy kitettek a jól kereső állásomból. És egy gagyi pizzázóba kerültem az én tehetségemmel.
- Igen, de az legalább tisztességes, kétkezű munka volt és az összes dollárért megdolgoztál és meg is érdemelted.
- Tudod, Sel - kezdett bele. Vannak emberek akik nem bírjak a kétkezű munkát. Te még sosem dolgoztál.
- Te egy seggfej vagy Rob - szólt közbe Ross. Fogalmad sincs róla, hogy Selena mennyit megdolgozott azért, hogy ott legyen ahol van.
- Ahol volt, mielőtt te összetörted - erősítette meg Rob, amiben igaza is volt valamilyen szinten.
- Szerintem inkább hagyjátok abba a másik ócsárolását, amíg egyikőtöknek sem tiszta a lelkiismerete. Elegem van mára már belőletek - vettem ki Ross kezéből a fiam és beültem a hátsó ülésre.
Aznap tanultam meg azt, hogy tényleg ne bízzak senkiben. És saját magam lesz mindig is az az ember akire számíthatok. Nem szabad senkinek odaadni a szereteted és a bizalmad, mert a gyenge pontjaidat ismerve fognak támadni, abban a pillanatban, amikor nem fogsz rá számítani. Szomorú dolog, hogy erre lassan 20 éves koromban már rá kellett jönnöm. Ahogy arra is, hogy valószínűleg felhagyok a pasikkal egy életre és azzal is, hogy a kisfiam egy boldog, normális családban nevelkedjen és élje mindennapjait. Elen ottmaradt a családjával - hála égnek - , úgyhogy nélküle folytattuk utunkat, ami végre " haza " vezetett. Ross is kiszállt a kocsiból, amin egészen meglepődtem. Viszont amikor megindult felém, már sejtettem, hogy mit akar. Ezért sajnos 2 percre még el kellett válnom Jaketől. Rob el sem köszönt Rosstól, csak kivette a kezemből a fiam, és becsukta maga mögött az ajtót. Kicsit kínosan éreztem magam, hogy egyedül hagyott Rossal, de ez így volt rendben.
- Akkor még lógsz nekem egy mesélősdivel - mosolygott rám kedvesen.
- Te is. És elég sok magyarázattal is - bólintottam a földet kémlelve, és vártam, hogy kezdje
- Nem, nem - mondta mire felnéztem rá. Attól tartok pár perc nem lesz erre elég.
- Nem nagyon kéne találkozgatnunk. Ez egyikünknek sem jó - ingattam a fejem.
- Holnap este Rob dolgozik? - kérdezte, mire válaszoltam egy igennel, majd értetlen fejjel néztem rá. Holnap el jössz velem vacsorázni - szögezte le a beleegyezésem nélkül, majd elindult a kocsija felé.
- Biztos, hogy nem - röhögtem fel erőltetetten. És mégis ki vigyázna Jakere? Ne is álmodj róla - ingattam hevesen a fejem, de ő már készült beszállni az autóba.
- Bízd rám - huppant az ülésre. Ja és csípd ki magad, mert puccos helyre viszlek! - csukta be az ajtót majd intett és elhajtott.
Én szemem forgatva fordultam az ajtóhoz, miközben azon gondolkodtam, hogyan hiheti azt, hogy ezzel majd behódolok neki. Mégis a nap hátralevő részében mosolyogtam és boldog voltam, viszont nagy részben azért, mert a kisfiammal lehettem. És ezt az érzést semmire nem cserélném le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése