-3.évad 3.rész Szokások-

A taxim közeledett a hotelhez, amiben lassan egy hónapja lakok. Nem költöztem el másik városba, tehát még mindig a Los Angelesben élek, viszont egész messze - mondhatni legmesszebb - attól a háztól és azoktól az emberektől akikkel nem szeretnék összefutni.
Egyébként csak vásárolni voltam, semmi extra. Szokásos péntek esti program. Hogy a boltban úgy bámulnak, mintha nem láttak volna még élő teremtést. Vagy, hogy a kasszás undorodva nyomja a kezembe a visszajárót. Vagy, hogy az utcán mutogatnak rám, vagy éppen a képembe röhögnek. Hogy miért? Ez egy jó kérdés. Csak mert én sem tudom igazán. Sőt most már azt is kezdem elfeledni ki vagyok. Mivel az internet és a tinibutító újságok sokkal jobban tudják nálam és nála. Mikor ez igazán nem tartozik senki másra. Végülis mi akartuk ezt az egész életet. Pontosabban én. Simán mehettem volna tovább az utcán egy szimpla autogramm,  és egy pár kép kiséretében, miután Ross nekem jött azon az átkozott januári napon. De azt sem erőltette senki rám, hogy írjak alá egy szerződést a világ egyik legnevesebb lemezkiadójával. Sőt, én beszéltem a magánéletemről nem is egyszer több interjúsnak is. Igen, rohadt jó, Ross Lynch a pasim! Mi több, a férjem! Ezt mindenkinek oda kellett nyomni az arcába! Még szép!
De ki gondolta volna, hogy valami eddig fajuljon? Hogy akárhova megy az ember róla legyen szó. És ott van a sok tv adás, újságok, internet és kezdődik előről az egész. Mindenhol én és Ross vagyunk. A szó szoros értelmében a csapból is a mi dolgunk folyik. Mikor valójában senki sem tudja mi is az igazság. De nem számít. Legalább ezek az emberek jól keresnek mostanában.
A taxi lefékezett a hotel elé, amit abban a pillanatban megbántam. Mi a szent szar? Hatalmas tömeg állt a hotel bejárata előtt. Némelyikük kezében nagy kamera, vagy éppen mikrofon. Voltak akik csak úgy csatlakoztak kisebb táblákkal. Valamiféle tüntetésnek látszott, de fogalmam sincs mit akarnak közvetíteni. Aztán hirtelen leesett.
Hát persze, hogy engem. Csak tudnám ki volt az a szemét aki beárulta, hogy hol lakom. Feszengve mozgolódtam a hátsó ülésen. Lehet, hogy észre sem vettek és simán betudok lopózni. Vagy esetleg hátul is...
Gondolatmenetem egy hirtelen jött zaj zavarta meg. Egy lány kopogtatott a taxi ablakán és rám mutogatott. Tekintete kiszámíthatatlan volt. Mint egy kiéhezett állat, aki arra vár, hogy én legyek a vacsorája. Teljesen megrémített. Hogy lehet valaki ennyire megszállott, hogy így nézzen egy emberre akit csak a közösségi oldalakon látott eddig? Hogy lehetne valakit úgy utálni, hogy még csak nem is ismered? Mivel már egy ideje híres vagyok megszoktam, hogy vannak olyanok akik nem kedvelnek, vagy esetleg nem tartanak jó zenésznek. De kérlek. Mi ez a tekintet? Mit tettem én, hogy ezt kapom vissza?
Az autót pár másodperc múlva körbevette egy egész kis csoport, és mindenki ugyanazt tette, mint a legelső lány. Körbepillantottam és egy plakáton megakadt a szemem.
"Kapartasd ki azt a kis szart magadból!"
Hirtelen nem is tudtam felfogni, milyen ember az, aki ezt így gondolja egy kisbabára. Egy életre.... Egy...egy... Tessék? Mi van? A torkom kiszáradt és könnyeim nyeltem folyamatosan. A düh szétáramlott ereimben és az előbbi fájdalmat az utálat vette át. Gyűlölet... De az ilyen ember aki egy ilyet még csak gondolni is mer... Megérdemelné, hogy megcirógassam a nyakát a kezemmel.
Nem érdekel. Itt van vége a bulinak! Megmarkoltam a csomagjaim és kilöktem az ajtót, vele együtt pár embert is. Utat törve magamnak száguldottam a hotel bejáratához. A kiabálástól és a folyamatos kérdésáradattól ami nekem járt, megfájdult a fejem és mindenemmel azon voltam, hogy minél előbb eltűnjek innen.
- Selena, pontosan mi történt aznap éjjel?
- Sel, kérlek elárulnád nekünk az igazat?
- Kié a baba?
- Miért szakítottatok pontosan?
- Ki az a másik fiú?
- Mit üzensz az itt lévő rajongóidnak?
Az utolsó kérdésnél amit kitudtam venni megtorpantam a hotel lépcsőjén. A harag még mindig fortyogott és éreztem, hogy hamarosan robban. Sel, ne csináld ezt. Nem kell egy újabb címlap. Selena!
- Hogy mit üzenek rajongóimnak? -kiáltottam el magam, mire a csend rögtön letelepedett. Azt hogy kapják be! Tövig! - majd sarkonfordultam és becsaptam magam mögött a nagy kétoldalas ajtót.
A földszinten megálltam a lift előtt, és szünet nélkül nyomogattam a hívó gombot, mielőtt még utánam jönne valaki. Szerencsémre pár másodperc múlva meg is érkezett ezért beszálltam és ráütöttem a 3. emelet gombjára. Nyugodtan vártam, míg felértem, majd kiléptem a hosszú, kanyargós folyosóra. Lassan kezdem megszokni a hófehér falakat, és a sötétlila szőnyeget, ami nagyon eltér egymástól. Egyébként semmi bajom a lakhelyemmel. Nem olyan zajos a környék, - jó a mostani perceket leszámítva - nincs szomszédom, aminek különösen örülek, ugyanis nem kell hallgatnom a panaszokat a hangoskodásomra. Igen, eléggé hangos vagyok mostanában. Mindenen kiakadok, és képes vagyok üvöltözni egy szimpla, ártatlan tárggyal is. Na és nem beszélve arról mikor az éjszaka közepén nekiállok bömböltetni a zenét, vagy éppen énekelni.
Csomagjaim ledobtam az ajtóm mellé, míg a kulcsokkal babráltam, de kiderült, hogy rossz ötlet volt, ugyanis tojást is vettem... Tehát mire felkaptam újra a kezembe a szatyrokat csurom tojás lett minden. Csúcs. Kitártam a lábammal az ajtót es egyenesen a konyhát céloztam meg, hogy lepakoljak, majd visszamentem bezárni. Nem valami nagy a szobám, de egy embernek tökéletesen megteszi. Egy kis szoba, egy nagyjából közepes konyha, amiben megtalálható minden háztartási eszköz. Egy ugyancsak kis mosdó, és sikerült kapnom egy nappalit is, bár ennek se túl nagy a területe. Itt csupán a lehuppanok a kanapéra és bámulom a tvt.
Elpakoltam a cuccokat amiket vettem, majd leültem az egyik konyhai székre. Az a helyzet, hogy nagyon nem érzem jól magam. Minden értelemben. Lelkileg és fizilag kivagyok merülve. Iszonyú fájdalmaim vannak, ha visszagondolok arra... Vagy, itt van ez az egész dolog, hogy az egész világ ellenem áll. Na és persze itt van a baba. Aki már 6 hónapos, és nagyon letudja ám fárasztani az embert. Amit nem bánok, csak egyedül elég nehéz ezzel megbírkózni. Nem tudom feldolgozni azt, hogy miért kell őt is utálni. Mit tett ő akárki ellen? Mit tett ő Ross ellen? Hisz' mégcsak meg sem született. Hogy tehetne ő bármiről? Fejemet lehajtottam az asztalra és intenzív zokogás tört rám. Eltelhetett, vagy 20 perc mire kisírtam magam, és a levegőt próbáltam egyenletesen venni. Mikor úgy éreztem, teljesen visszanyertem a normális légzésem felpattantam és kivetten egy üveg whiskyt a hűtőből.
- Tudom, hogy nem szabadna, kicsim -szóltam pocaklakómhoz. Csak egy pohár, kérlek. Muszáj vagyok.
Levettem a felső szekrényből egy poharat, majd kinyitottam az üveget és félig megtöltöttem. Le se ültem, rögtön lehúztam az egészet. A szemem könnybe lábadt és a torkom iszonyatosan kapart az égető érzéstől. Amint leért a gyomromba kissé megszédültem a hirtelenségtől, majd helyet foglaltam. Csodás érzés, ahogy a fájdalom kezd megszűnni, és a mellkasomról mintha egyenként szállna el minden kiló súly. Tehát ezért mondják, hogy alkoholba fojtja a bánatát. Teljesen megértem az alkoholistákat. Töltöttem mégegyet és ugyanígy egy kortyra megittam. Majd mégegyet és mégegyet...

A fejem iszonyat kótyagos és mindjárt behányok az alkohokszagtól. Szemeim még nem nyitottam ki, de számításaim szerint az asztalon fekszek. Nagyszerű. Nehezen feltápászkodtam és sikeresen lerugtam egy poharat, ami toccsanva tört szét a földön. Nem is értem minek kellett a pohár. Ennyi erővel simán ihattam volna az üvegből is.
- Hülye ribanc - szidtam magam, ugyanis mint kiderült whiskyben feküdtem.
Átázott a ruhám és magába szívta a tömény alkohol szagot. Nem beszélve a hajamról. Ahogy kiakartam facsarni undorodva a pólómból, leestem a földre. Már majdnem sírva fakadtam, mikor hirtelen megszűnt a saját magam sajnáltatása amit igazán nem bántam. Azok a bizonyos anyai ösztönök azon nyomban előtörtek, a borzasztó másnaposság ellenére is. Oké. Hátra estem. Semmi baja nem eshetett. Minden rendben van. Ugye? Gyorsan felálltam és felhúztam a pólóm, hogy szemügyre vegyem a pocakom.
- Jól vagy kicsim, ugye? Annyira sajnálom ezt az egészet! - mondtam miközben könnyeim elkezdtek csöpögni.
Valami hirtelelen löket erőt adott és elkezdtem úgy viselkedni, mint aki erős és teljesen jól van. Letöröltem a könnyeim, majd megfogtam a felmosóvödört és rongyot, majd fertőtlenítővel lemostam az asztalt és feltöröltem a padlót, mivel hátha így kijön a szag. Ezután lekapkodtam a ruháim és beálltam a zuhany alá. Háromszor mostam meg a hajam és még mindig nem jött ki a szag. Kimondottan jólesett a frissítő víz, és kezdtem úgy érezni, a fejem már nem is annyira fáj. Fürdés után elhatároztam, hogy elmegyek itthonról, kicsit mondhatni kikapcsolódásképp. Mivel egy hónapja csak ülök és hízlalom a seggem egyedül a barlangomban. Tényleg... Egy hónapja nem társalogtam senkivel normálisan. Hát, kezdem megszokni. Kinyitottam a hűtőt, hogy gyorsan bekapjak valamit. De aztán ráeszméltem, hogy rendesen megkéne reggeliznem, miatta. Igazán megérdemli. Legjobban egy normális anyát érdemelne. De sajnos engem választott. Leültem és csináltam magamnak, vagyis magunknak két szendvicset. Mindent beledobáltam ami a kezembe akadt. Sonka, sajt, majonéz, paradicsom, paprika. Jóízűen elrágcsáltam, majd leöblítettem két pohár tejjel. Szinte megéreztem, hogy megnyugodott és jóllakott. Ez boldogsággal töltött el és el is mosolyodtam. Megsimogattam a pocakom, majd felkaptam a dzsekim és a csizmám, majd eltettem a pénztárcám és a telefonom a táskámba. Nincs annyira hideg, ahhoz képest, hogy december van, viszont annyira jó érzés óvni őt, ezért még egy sapkát is felkaptam.
Mikor kiértem a hotelből és elkezdtem sétálni, azon kaptam magam, hogy borzalmas módon rágom a körmöm. Nagyon jól tudom, hogy miért. Elvonási tüneteim vannak a cigaretta iránt. Mennyire jó lenne most egy kicsit lehiggadni ez által. A francba is, tegnap este ittál meg egy fél üveg whiskyt egymagad. Mit akarsz még ártani ennek a csöppségnek?
Egész nap sétálgattam bent a városban és parkokban. Betértem néhány helyi butikba és vettem egy pár kismama felsőt, ami írtó cukin áll rajtam. Mondjuk nem fogja senki más látni engem kivéve, de legalább hagy legyen meg ez az örömöm. Egy étteremben felfaltam szinte az egész étlapot és útközben annyi péksütit tömtem magamba, hogy én is meglepődtem. Szuperül fogok kinézni szülés után. Mint egy kisebb fajta bálna. Nem baj... Csak neki legyen jó minden, más nem számít. Egésznap olyan jól éreztem magam, mint már nagyon rég nem. Így belegondolva nem is vagyok olyan egyedül. Ő mindig itt lesz nekem, remélem. Hazafelé megpillantottam egy újságárus bódét, ami teljesen elvette mindentől a kedvem. Megfogtam az egyiket újságot aminek a címlapján szerepeltem a sok közül és belelapoztam. Magamat kínzom csak ezekkel... Miért kell ezt tennem?
A címlapképen gyülölkődő pofával ordítom a népnek a nem szép szavakból álló mondatomat. De ez igazán nem is volt még annyira rossz érzés. Találtam benne egy interjút. Rosstól.

"Csak tudod, nem is az esik a legrosszabbul, hogy mástól vár gyereket. Hanem az, hogy kitudja mióta és kikkel csalt engem. Hogy így képes volt mindvégig a szemembe hazudni. Mikor azt mondta szeret. Így megjátszani magát. Hogy lehettem ekkora hülye? Miért engedtem, hogy így felültessenek? És utána még őt kell sajnálni, hogy ki lett b*szva. Hányingerem van tőle."

Tessék? Ez nem normális. Esküszöm elment az esze. Mégis... Mégis, hogy mondhatja ezt? Mikor mindvégig vele voltam, hogy tudtam volna megcsalni? Miért csaltam volna meg? Elhiszi a saját maga kitalált dolgait. Ezt nem tudom felfogni. Mikor hazudtam én neked? Mikor nem mondtam komolyan, hogy szeretlek?
Ott helyben a könnyeim ismét csöpögni kezdtek és elfutottam egészen a hotelig. Ott meg se vártam a liftet feltrappoltam az emeletemre és kivágtam az ajtót. Leborultam a kanapéra és felhúzott térdeimet karoltam át, amíg zokogtam. Hát sose lesz ennek vége? Miért csinálod ezt velem?
- Miért?! - ordítottam el magam, miközben próbáltam lenyelni könnyeim.
Mikor csillapodott az állapotom ismét a hűtőt céloztam meg és kivettem belőle a megmaradt alkoholt, majd az üveggel együtt leültem a kanapéra. Folyton félig élő állapotban kell lennem ahhoz, hogy ne érezzem ezt a fájdalmat. Csak így nem gondolok rá. Csak így maradhatok fent. Nem omolhatok össze!
Fél óráig ott ücsörögtem, néztem ki a fejemből és ittam. Aztán hirtelen felpattantam. Gyere édesem megyünk bulizni!
Igen és ezt most halál komolyan gondoltam. Fekete egyberuhát vettem fel, ami épp, hogy elért combom közepéig, majd belebújtam az ugyancsak fekete magassarkúmba. Megálltam a tükör előtt, hogy megigazítsam a hajam mikor rájöttem valamire. Ez a ruha volt rajtam aznap mikor hozzámentem... Miért kell mindenben téged látnom? Takarodj már el! Félig részeg állapotban kisminkeltem magam, majd felkaptam a táskám és elindultam. Mikor leértem megállítottam egy taxist, majd beültem.
- Merre? - kérdezte.
- A legközelebbi szórakozó helyre -mondtam olyan hangnemben ami egyáltalán nem illett hozzám.
Hát ilyen lennék félrészegen? Milyen leszek akkor részegen?
Maximum 10 perc telt el és megálltunk, majd fizettem és kiszálltam. Így visszagondolva lehet, hogy kicsit sokat fizettem 10 percért, de mindegy hagy örüljön magának.
Egy egész nagy diszkóféleség állt elöttem. Nem is haboztam sokat, a kasszánál fizettem, majd bementem. A zene őrült módon hangos volt. Mindenhol hullarészegek fetrengtek, vagy táncoltak, vagy éppen...nos igen majdnem azt csinálták.
- Hova keveredtem? - sóhajtottam fel, majd beljebb mentem.
Áttuszkoltam magam egy táncoló tömegen, majd leültem a bárpulthoz. Rendeltem egy pohár koktélt, aminek a nevét nem tudtam kiejteni, ezért elmutogatva tettem ezt meg. Mikor megkaptam fizettem volna, de nem fogadta el. Felnéztem rá, hogy megkérdezzem mi van, de csak kajánul mosolygott. Magas, fekete hajú, iszonyú jó testű - könnyen fel lehetett mérni, ugyanis felül pucér volt - és gyönyörű kék szemű pasi.
- Mi van? - vetettem oda neki.
- Egy ilyen szépségnek egy csókért cserébe, ingyen van. Na mit szólsz? -kacsintott.
Arról ne is számíts. Bár... Egy okot mondj miért ne? Ahj bassza meg!
Felálltam és lesmároltam a szemben álló idegen pasit. Elvigyorodott, majd ismét rámkacsintott és tovább állt. Forgattam a szemem, majd elkezdtem korolygatni az italom. Mikor a vége felé jártam, hirtelen megszólalt Selena és Zedd száma, amitől összeszorult a szívem.
- Ti is jól cserbenhagytatok - suttogtam magamnak, majd felhorkantam.
Pár percig még ott ülten egyedül, majd egy tetovált, kopasz férfi leült mellém. Nem volt mondhatóan helyes, viszont a teste kifogástalan.
- Szia cica - mondta, majd rám mosoylgott.
Miért találnak meg az ilyen alakok? Ahj, minek jöttem én ide?
- Neked hoztam, a vendégem vagy - tolt elém egy pohár Piña Coladat.
- Köszi - mormogtam.
- Idd meg, ha már költöttem rád -sürgetett, mire én a számhoz emeltem és belekortyoltam.
Nagyon szeretem ezt az italt, de eddig csak alkoholmentesen ittam. Biztos ezért volt egy kicsit furcsa íze. Nem volt rossz íze ezért hamar el is fogyasztottam. Közben a pasas nem mondott semmit, ő is itta az övét. Mikor megittam, kissé megszédültem ezért elhatároztam, hogy ennek itt a vége. Nem csinálhatom ezt vele. Felakartam állni, de visszaestem, egyenesen a pasas karjaiba. Fekete foltok repkednek a szemem előtt és a gyomrom kezdi felmondani a szolgálatot. Ismét fel akartam állni, de nem ment. A végtagjaim elzsibbadtak és már csak homályosan láttam. Ez biztos nem alkohol... A pasas elkezdett fogdósni, és a nyakamat csókolgatni, amitől elhúzódtam volna, de nem tudtam mozogni. Mi a fene?
- Hagyja békén! - szólalt meg egy ismerős hang. Nem hallja, eressze el! Mit adott be neki? Nem látja, hogy gyereket vár?! - lett egyre mérgesebb az a hang.
Ráakartam nézni, de ahhoz sem volt erőm. Kezébe kapott és elindult velem. Minden egyre jobban sötétült el, és mielőtt elájultam volna, egy szót nyöszörögtem ki.
- Ross? - majd minden megszűnt.

Reggel hirtelen pattantak ki a szemeim és fogalmam sem volt hol vagyok. Egy férfi pólóban és bugyiban feküdtem az ágyon, amitől rögtön rákvörös lett a fejem. Hol a francba vagyok? Kinél? Ki öltöztetett át? Basszus még melltartó sincs rajtam. Ugye nem feküdtem le senkivel? Felpattantam az ágyból, hogy körbenézzek, majd meghallottam, léptek zajait. Gyorsan visszabújtam az ágyba és betakartam magam, hogy ne lásson meg ez az akárki így. A kilincs lenyomódott, majd Rob lépett be rajta.
- Te normális vagy? - ültem fel újra. Van róla fogalmad, hogy mennyire rám hoztad a szívbajt? Miért vetkőztettél le majdnem teljesen? Hm? - csattantam fel.
- Nyugodj meg, még a végén belefulladok a sok "kösz, hogy megmentetted az életembe". Megint.
- Tényleg kösz, de ez sok! - mutattam magamra. Ugye mi nem...? - hadartam
- Miért annyira rossz lenne? - mosolyodott el, mire kitágultak a szemeim.
Szóval igen? Úristen!
- Selena, ilyen rosszindulatúnak nézel engem? - horkant fel. Hát milyen barát vagy te? - ült le mellém. Mellesleg örülök, hogy újra látlak.
- Én is - mosolyodtam el halványan.
- Nem is - biggyesztette le ajkát.
- De! Nagyon! - térdeltem fel majd, szó szerint a nyakába ugrottam.
Teljes erőmből öleltem át, majd megpusziltam arcát. Hihetetlen jó érzés volt újra egy szerettemet megölelni. Annyira boldog voltam abban a pillanatban. Tehát így kerültem Rob Prascot lakásába.